Marked 17.

Marked

17.Rész

Csillagos ég

– Szóval hova megyünk?

– Arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk a természetben. Van egy erdő a város szélén, annak a közepén pedig egy tisztás.. Gyönyörűen néz ki, de ha nincs kedved, akkor elvihetlek egy étterembe.

– Egy tisztás?

– Onnan láthatóak  legszebben a csillagok.

– De... hát.. este?

– Mondom, ha nem szeretnéd, akkor nem kell. Ha jobban megbízol bennem megejthetjük ezt az esti pikniket.

– Ha hozol fahéjas-almás gyertyákat, akkor felőlem most is mehetünk.

– Tényleg?!

– Igen... romantikus lenne – vörösödött el.

– Hah, akkor jó, már megvettem mindent.

– És mikor indulunk?

– Szerintem most, már hét óra lesz, és az út sem rövid odáig.. Ah~ hihetetlen, hogy ennyire elszállt az idő.

– Aha.

– Na menjünk, a házamban vannak a cuccok, félórás séta, az erdőig pedig az autómmal megyünk.

Hah... van kocsija. Gondolta magában Kibum. – Oké – kulcsolta össze ismét a kezüket.

«———»

Az autóban ültek, hallgatva valamiféle pörgős zenét. Kibum nem igazán tudta behatárolni, nem colt szokása énekeseket hallgatni, és ha megtette akkor is popot és nem k-popot.
ChanYeol mély hangján elkezdett dúdolni a ritmusra, amire Bum felfigyelt.
– Énekelnél nekem valamit?
– A~ nincs valami jó hangom – pillantott rá egy másodpercre, utána rögtön vissza az útra.
– Naaa, légyszi, csak egyet – biggyesztette le az ajkát.
– Jól van, de ha megsüketülsz magadat hibáztasd – kapcsolta ki a rádiót, hogy ne zavarja, és énekelni kezdett egy random dalt ami eszébe jutott.
Az Ómega nagy szemekkel nézte és hallgatta az Alfáját. Mély, rekedtes és még is lágy.. Nem volt izgult többé, teljesen megnyugodott... ha AeChannak énekelné így a lányuk biztos elaludna kétségek nélkül. Ő is szokott neki dudorászni, de az egyáltalán nem ilyen relaxáló.
Szomorúan sóhajtott fel, mikor Yeol a végére ért. – Még hogy nincs jó hangod – puffogta.
– Ha kísérném gitárral jobb lenen.
– Te gitározol? – döbbent le.
– Igen. Ha szomorú vagyok, akkor néha dalokat is írok.
– Wáo, a suli menő Alfája, Park Yoda Chan Sexy Yeolnak vannak pillanatai, mikor szomorú – vitte fel picit a hangját, mutogatva a kezeivel.
A vörös-szemű csak megrázta a fejét, kunkorodó szájjal.
– Ügye tudod, hogy a kövi randinkon muszáj leszel nekem játszani?
– Szóval lesz következő? – húzta féloldalas mosolyra az ajkát.
– Hát – tette tarkójára egyik kezét. – Lehet róla szó – motyogta.
– Megérkeztünk – állította le az autót. – Menjünk. – szállt ki, és a csomagtartóhoz sétált majd kiszedett belőle egy nagyobb táskát, egy kosarat és elemlámpát, a kocsit pedig lezárta.
Bummie gyors léptekkel követte a magas fiút, akin úgy látszott tudja hova megy. Minél beljebb mentek Kibum annál érezte magát rosszabbul, és mikor a bokor furcsán mozgott reszketve ölelte át Chan karját. Az Alfa ráncolt homlokkal nézett rá.
– Izé, én csak... fé-félek a sötétben – dadogta.
– Még is beleegyeztél.
– Mert megvédesz.
– Hát persze, de ha egy pszichopata gyilkos felbukkan nem hiszem, hogy menne.
– Ah, ne mondj ilyeneket~!
– Hüm, pedig az a teória járja, hogy két évvel ezelőtt hét jó barátot nyírtak ki és akasztottak fel – suttogta.
– Ya-YAH! Ez nem vicces! – ütött a mellkasára.
– Nyugi anyuci, ha valami történik az első dolgom lesz, hogy felkapjalak és elfussak veled.. de nem fog semmi se történni, ez csak egy kitalált buta mese, és nem is erre az erdőre vonatkozik.– Akkor is, én tényleg nagyon ijedős vagyok.
– Mindenki fél valamitől Bummie – emelte fel kiálló ágat és előre engedte a szöszit.
– Te mitől?
– Hogy egyedül maradok, és megutáltatok magam körül mindenkit, ami elég jól megy – hümmögött. – Elveszíteni azokat, akiket szeretek.. és a pókoktól – mondta a végét halkan.
– Én és AeChan mindig itt leszünk neked – mosolygott föl rá biztatóan.
– Köszönöm.
– Szóval pókok, ha?
– Most mi van? Olyan undorító kis lények. Azzal a nyolc lábbal... fúj.
– Pedig a természetben jó sok van... és az állatkertben láttad mekkorák? Mint a tenyered! Ki tudja itt mi vár ránk - arcmimikája ördögivé vált.
– Nem akarom tudni – nyelt egyet, erősebben szorította a zseblámpát.
– Hm, pont szólni akartam, hogy azon a fán melletted egy pókhálóban ott van egy hatalmas szörny, úgy látszik ugrani készül.. rád. Üsd le, mielőtt baj lesz. – Alig tudta kimondani ChanYeol ijedten pördült az irányba és világított a fára, fülét pedig hangos nevetés ütötte meg. – Bevetted! – kacagta boldogan.
– Haha – forgatta meg a szemét.
– Valld be, megérdemelted.
– Igen-igen. De ezt még visszakapod.
– Hát persze – kuncogott.
– Inkább szedd össze a nagy segged, hamarosan ott leszünk.
– Yaah~ YAH! Várj meg! – esett pánikba, mikor Alfája előre sietett.

Mikor kiléptek a tisztásra eltátotta a száját. Elképesztően nézett ki! Felnézett az égre, ami tele volt csillaggal. ChanYeol beljebb sétált, Kibum utána, majdnem neki ment az Alfájának, mikor hirtelen megállt.
– Itt jó lesz – tette le a táskát és a kosarat. – Fogd megy egy picit – nyújtotta a lámpát.
Kibum csak nézte amit csinált,  a táskából előszedett egy hatalmas plédet, elterítette a földön, utána valamiféle táblát vett elő, lerakta a pokróc közepére.
Utána előkerültek a gyertyák, amin elmosolyodott. Emlékezett, mikor Yeol smsben megkérdezte megkérdezte melyik a kedvenc gyertyája és úgy látszik nem feledte el, hiszen ma egész nap együtt voltak, esélye se lett volna megvenni, és amikor Yeol bement a házába a cuccokért csak a táskát meg a kosarat látta, hogy mit rejtettet, fogalma sem volt.
ChanYeol a kosár felé hajolt és abból kipakolt a fatáblára, utána meg gyújtotta a gyertyákat,
Leültek a plédre, Bum körülnézett a falapon, hogy mit hozott a vörös-szemű.
– Tudom hogy nem a legspécibb, de...
– Hé, ez egy piknik, nem vártam, hogy főtételt hozz, és amúgy is szeretem a szendvicseket.. na meg. Ilyen kilátást mellett tök mindegy mit eszek.
– Hát azért remélem ízleni fog.. van négy darab amibe beleraktam a saját recept szószomat.
– Ó, megkóstolom – nyújtotta a kezét, a befóliázott étel már a tenyerében is landolt. – Hoztál még gyümölcsöt is, ha jól látom.. Az ott eper? – nyalta meg az ajkát.
– Valamikor említetted, hogy szereted, a táskában van hozzá kristálycukor.
– Édes, hogy emlékszel rá.
– Uhm, hoztam bort, de ha nem szeretnél inni, van kóla vagy almalé.
– Soha nem ittam alkoholt – fosztotta meg a szendvicset a fóliától.
– Hm, ki gondolta volna~. Akkor nem is fogsz egy ideig?
– Ha már megvetted miért ne próbálhatnám ki? – harapott bele, utána jóízűen felhümmögött. – Jó, most azonnal megadod ennek a szösznek a receptjét!– Dehogy adom. Titok.
– Szeretem a titkokat... Aigoo~ Ez tényleg nagyon finom!
– Örülök, hogy ízlik.

«———»

Nem nézték az időt. Őszintén nem is érdekelte őket. Az eget nézték, ami tele volt csillaggal. A hátukon feküdtek, beszélgetve mindenféle hülyeségről.
– Hamarosan vissza kell indulnunk – motyogta Yeol.
– Igen.. élveztem ezt a napot, de hiányzik AeChan..
– Azt meghiszem – fordult Kibum felé. – Hány pontom van?
– Mínusz kilencvenkilenc – somolygott huncutul.
– Szerintem se, na de most komolyan – bökte meg a fiú vállát, aki ugyanabban a pózban helyezte el magát mint ő.– Hát a max az a száz. Te valahol a nyolcvanadiknál tartasz – nézett a szemébe.
– Az jó – vigyorodott el, ám rögtön gyengéd mosollyá szelídült, kezét végigsimította a szöszi arcán. – Gyönyörű vagy.
Kibum meglepetten nézett vissza rá.
– Ne haragudj, én csak – próbálta elhúzni a karját, de a fiú nem engedte.
– Köszönöm – simult bele az érintésbe. – A suliban is nagyon sokan mondták de... tőled esik a legjobban. Tényleg.. nagyon élveztem ezt a napot.. megmutattad nekem milyen érzelmes, vicces, kedves és aranyos tudsz lenni...meg félős – tette hozzá, amin Chan felhorkantott. – Mostantól ha átjössz annyiszor foghatod meg Aet, amennyiszer szeretnéd.. kiérdemelted, és mielőtt hálálkodnál, nem kell, mert magadnak köszönheted. Ha minden jól alakul... egy családot fogunk alkotni.
– Az nagyon jó lenne – mormolta.

Leheletük egymásra csapódott, keveredett egy kisebb alkohollal, de nem volt kellemetlen. Kibum lehunyta a szemét, száját rányomta a másikéra. Lassan mozgatták egymásén, amikor pedig Yeol végignyalt az alsó ajkán, leejtette az állát. Nyelvük találkozott, olyan ismerősen, és még is ismeretlenül. ChanYeol szinte végigzongorázott az összes fogán, már lassan alig kapott levegőt, de kicsit sem érdekelte. A hollófekete-hajú felé mászott, véletlen sem abbahagyva a csókot. Az idősebb keze a derekára simult, utána egyenesen le a fenekére, amibe belemarkolt.
Belenyögött a csókba, a saját tenyere Alfája pólója alá csúszott ahol forró bőrt tapintott. Anyám.. ezek az izmok.. Már tovább akart haladni, ám Chan ellökte.– Mi-mi a baj? – nézett döbbenten. – Ro-rosszul csináltam?
– Nem, nem.. jó vagy, csak..
– Igen?
– Nem kéne még lefeküdnünk..
– Wáo, ez bekerül a naptáramba.
– Bummie... nem akarom elsietni, jó?
– Ezzel már elkéstél, mikor teherbe ejtettél.
– De akkor még nem gondoltam komolyan. Most viszont nem csak rád kell figyelnem, hanem meg kell feleljek, mint apa. Nekem soha a büdös életben nem volt hosszútávú kapcsolatom, így ezt most furcsa. Szeretném, ha nekünk minden jól menne, de csak lépésről-lépésre.
– Rendben – bólogatott. – Megértem. Pakoljunk és menjünk, elfáradtam – nyomott még egy puszit a formás ajkakra és felállt, kinyújtva a kezét Chan felé, aki elfogadta

«———»

Kicsit szomorúan nézett fel az épületre, majd ChanYeolra.

– Köszi, hogy hazahoztál.

– Semmiség.

– Yeol... én nagyon szeretném ezt megismételni valamelyik nap, de muszáj beszélnünk komolyabb dolgokról.

– Igen, tudom.. Még hosszú út áll előttünk, de ha összedolgozunk, nem lesz semmi baj.

– Remélem..... most jobb, ha megyek.– Oké..

– Hát akkor... szia.

– Szia.. – Ez kínos.... Már nyitotta ki az ajtót, mikor az Alfája visszarántotta és mélyen lesmárolta.. Talán két percig falták egymást, utána lihegve váltak el. – Adj egy puszit AeChannak is helyettem.

– Meglesz – kuncogta. – Jó éjszakát apuci.

Yeol felnevetett. – Neked is anyuci.

Folyt.köv