U Y C A || ChanBaek || M Á S O D I K

        A falnak dőlve vártam, hogy Jackson megérkezzen az iskolába. A pletykálkodó senkiházaktól hallottam, hogy múlthéten extra ideges volt, állítólag nem tetszik neki amiért a jövő hónapban fognak érkezni a Park testvérek, zavarja amiért többé nem ő lesz akiről a lányok és a fiúk beszélnek majd, így próbál félemlíteni. Szegény, annyira beleélte magát, hogy ő itt a nagy valaki, a változás nem a fortéja.

Hát sajnálom Wang, most még jobban felborítom a pici világodat. Egyébként is, miért mindenki ennyire izgatott a Park testvérek miatt? Soha életemben nem hallottam rólak. Azt mondogatják nekik is csak apjuk van, az anya tragikusan halt meg. Három gyereke van a férfinak, a legidősebb valami Jin, a legfiatalabb meg Yeol.. a memóriám nem a legjobb ha nevekről van szó. Van egy lány testvérük, ám róla semmi információt nem tudtam meg a pletykákból.

Akkor se bírom felfogni.. hurrá jön két elkényeztetett gazdag kölyök akik biztos "uralni" fogják a sulit, ami számomra azt jelenti új basztatóim lesznek. Egyenesen csodás.

Amint meglátom Jacksont eltolom magam a faltól de rögtön elfintorodom ahogy Nana ott sétál Wang mellett. A fiú kétségbeesetten magyarázkodott a lánynak ám az oda se figyelt rá, sőt Jin-ah felgyorsította a lépteit ezzel lehagyva Jacksont. Talán picit érdekel miről beszélgethettek.. nem mint ha az én dolgom lenne.

– Jackson! – szaladok elé. – Beszélhetnénk?

– Hagyj békén, Byun. Azt hittem felfogtad, hogy csak szexre kellettél semmi többre.

– Felfogtam igen, hiszen szó nélkül ott hagytál – teszem karba a kezem. – A probléma az Wang, hogy nem húztál kotont és szépen teherbe ejtettél.

– Mi van? Hah, viccesek vagyunk ma úgy látom. Ezzel akarod elérni, hogy foglalkozzak veled? Nem vált be – került ki azonban nem engedem menekülni.

– Ide figyelj Wang, pont telibe szarom ha nem akarsz támogatni. – Ez hazugság. – De azt gondoltam megérdemled, hogy tud.. nem kérek tőled semmit sem, egyszerűen csak elakartam mondani.

– Amekkora ribanc vagy biztos másé a gyerek. Ne merj hozzám szólni, a te pofádra vagyok a legkevésbé kíváncsi. Fárassz mást a hülyeségeiddel és a hazugságaiddal!

Nos.. ez úgy ment mint elképzeltem. Gőzöm sincs miért gondolja mindenki, hogy ribanc vagyok, életemben háromszor szexeltem, nem szokásom állandóan srácok után loholni, nevetséges. Például ott van Jin-ah, az egész iskola imádja - kivéve a tanárokat -, lefekszik fűvel-fával, de ő megteheti mert ő itt a "királynő". Hányom kell ettől.

Hasamra simítottam a kezem.. úgy néz ki aput nem érdekled pici. Sebaj, én itt vagyok neked és mindig is itt leszek. Meg persze van egy pótolhatatlan papád.. imádni fogod őt csak úgy ahogy én. Szeretnék olyan lenni mint az apám, de van annyi erő bennem? Remélem.

||x||

Furcsának tartottam a mai napot. Eddig sose történt, olyan, hogy valaki ne basztatott volna valamivel, ám ma még hozzám se szóltak. Az érzékeim viszont nem csapnak be, éreztem a diákok égető tekintetét amikor úgy hitték nem figyelek

Amikor kicsöngettek az utolsó óráról gyorsan bepakoltam és siettem a kijárat felé, minél előbb haza akarok menni, nem érzem magam biztonságban.

– Hova-hova, Byun? Miért sietsz ennyire? – sétált mellém.. nem tudom a nevét, ő Jackson egyik kutyája.

– Ah, ne várj tőle választ Nam. Híres arról, hogy nem tanítottak neki illemet – jelent meg egy másik fiú a bal oldalamon. – De azt megtanították neki hogyan kell hazudni – karolta át a vállam. Oké, most már kezdek félni.. – Mondjuk az se megy jól neki.. – röhögött. – Na gyere velünk Byun! – rángattak be egy üres, szűk utcába.

– Mit akartok tőlem? – szorítottam ökölbe az ujjaim.

– Semmit. Csak segíteni akarunk , mivel az anyád lelépett, az apád pedig nyomorék, a mi dolgunk lesz az, hogy beléd verjünk egy kis észt.

A szemem elkerekedett, rohanni próbáltam de lefogtak. A fejemben azt ismételgettem, hogy a babámat ne essen semmi baja. Az első ütéstől egyből megrogyott a lábam mivel a gyomromba kapta. A térdemre estem, közben átkoztam magam amiért elmondtam Jacksonnak, hogy teherbe ejtett. Sose gondoltam volna, hogy megkéri két haverját megverésemre, ez már övön aluli.

A földön feküdve, összegömbölyödve védtem a hasam így a legtöbb rúgást a fejem és a hátamra kaptam. Éreztem a vér ízért a számban, az arcomon megállás nélkül folytak a könnyeim. Miért nem jár erre senki?

Nem maradhatok a földön, tudnom kell hogy van a babám.. nem veszíthetem el. Az agyamban eldöntöttem hogy felállok ám mielőtt bármit is tehettem volna elsötétült minden.

||x||

Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat nyomkodta, a szemem egyből kipattant és reflexből védekeztem, kezemet felemelce.

– Hé, hé, nincs semmi baj, nem foglak bántani. – Nehezen lélegezve felpillantottam az égre. Este van? Jézusom, ilyen sokáig kivoltam ütve? Mondjuk az a két paraszt nem kímélt, miért is vagyok meglepődve... Most azonnal haza kell mennem, apámra tuti a frászt hoztam, tuti a rendőrséget is már hívta, csak ők visszautasították a keresésem, mert még nem tűntem el negyvennyolc órára. pont ugyan ez történt anya leléptekor, apa bepánikolt amiért egyedül maradt velem hiszen még újszülött voltam, a rendőrök pedig elküldték őt, hogy menjen akkor vissza ha eltűnt negyvennyolc órára.

– Ó, woah, óvatosan – mondta a férfi amikor sziszegve nyomtam fel magam a földről. – Veled aztán jól elbánt valaki – kezdte megint nyomkodni az arcom.. egy kendővel.. Ah, tényleg..

– Inkább bántak.

– Kettő egy ellen? Úgy csak a gyávák játszanak.

– Öhm.. köszönöm szépen a segítséget, de nekem most mennem kell.

– Haza vihetlek..

– Apu azt mondta ne bízzak meg idegenekben...

– Milyen igaza van. Én is mindig ezt hajtogatom a gyerekeimnek – nevetett. – Akkor hívok neked egy taxit. Lelkiismeret-furdalásom lenne ha megengedném, hogy így védtelenül menj haza.

– .. Ezt az ajánlatot elfogadom – mosolygok az elegánsan öltözött férfira.

Amint megérkezett a taxi még egyszer megköszöntem az ismeretlennek a segítséget aki annyit mondott, vigyázzak jobban magamra. Mire hazaértem elmúlt a fejmben dühöngő fájdalom, a hátam továbbra is hasogatott, a hasammal meg minden rendben van, remélem a babámmal is.

Szinte berontottam a házba, apámat rögtön megláttam, össze-vissza járt, mint egy oroszlán a ketrecben, kezében szorongatta a telefonját, ami viszont összeszorította a szívem, hogy sírt.. Utoljára kicsinek láttam ilyennek. Ó apu..

– Apa – rohanok elé, beletelik pár másodpercbe mire felismer és egyből szorosan magához szorít amire felszisszenek még is visszaölelem. – Itt vagyok.. – simogatom a hátát erre jobban feltörik belőle a zokogás. – Nincs semmi baj..

– Azt hittem..

– Nem anya vagyok.. sose hagynálak el apu..

– Halálra ijesztettél – motyogja. Ilyenkor úgy érzem szerepet cserélünk, én vagyok a szülő ő pedig a gyerekem.. – Mi történt? – hajolt el. – Úristen, hát te meg-? – tette a tenyerét az arcomra.

– Megvert két fiú a suliból – vonogattam a vállam.

– Felhívom az igazgatót – emelte magához a telefonját.

– Apa.. nem kell, hagyd.

– Hagyja a fene! Megverték a fiam!

– De ez..

– Ne fáradozz, menj fürödj meg, eszünk utána beszélünk, rendben?

– Rendben...

A tükörbe nézve fintorodom el. Az alsó ajkam felszakadt, a szemöldököm felett húzódott egy seb.. gondolom erről törölte le a vért a férfi.. Megfordultam, a hátam tele van vöröses lila foltokkal, ez biztos fájni fog egy ideig.. Huh, legalább a hamasom nincs semmi, azt megtudtam védeni.

Fürdés után rögtön lementem a konyhába ahol apa még mindig remegett. Érhető az aggódása. Sokat mesélt nekem anyáról, az elején mindig jó embernek állította be viszont minél idősebb lettem nem bírta tovább és elmondott mindent. Anyával fiatalon jöttek össze, a szerelem nagy volt köztük és hát.. véletlenül csúsztam be.

Anya elakart engem vetetni, még élni szeretett volna és nem egy gyerekkel foglalkozni, de apa rávette, hogy megtartson. A terhessége alatt nem tűnt úgy hogy elakarja hagyni az apámat. Megszült engem bármiféle komplikáció nélkül, valami oknál fogva még is menekülésre fogta.

Utálom, utálom amiért képes volt egy olyan embert elhagyni mint aput. Ha valaha is visszatérne - remélem soha nem fog -, nem fogadnám vissza. Apa még szereti azt a nőt, tudom ő tárt karokkal várná, én viszont minden porcikámmal azon lennék, hogy elkergessem.

– Na mit mondott az igazgató? – ültem le az asztalhoz.

– Azt hogy nem rúghatja ki a támadóidat, nincs bizonyíték arra, hogy ők voltak – forgatta meg a szemét. – Mivel iskolán kívül történt nem akar foglalkozni az üggyel. Közöltem vele, hogy terhes vagy amire tudod mit mondott? "Ameddig tanul a gyereke nem érdekel" – utánozta az igazgatónk hangját amin muszáj volt felnevetnem. – Ez nem vicces kölyök.

– Túl reagálod apu – legyintettem. – Ki is rúghatna az iskolából – vontam vállat. – Jobb mint a semmi... és hagyd abba a remegést! – Erre lebiggyesztette az ajkát, utána rögtön megkomolyodott. – Minden oké?

– Azon gondolkodom, hogy ott hagyom a konyhát.

– Mi?! Miért? Két hónapja léptettek elő!

– Igen lehet.. csak minden erőmet felemészti ez a munka. Megígértem, nem? Támogatni foglak ami azt jelenti több időre lesz szükségem. Keresek új munkát.. persze addig nem mondok fel amíg nem találok valamit..

– Túl sokat áldozol értem – sóhajtom.

– Mert szeretlek fiam – mosolyog rám amit rögtön viszonzok.

– Én is téged apa.

||x||

Hála az égnek a vizsgálaton kiderült, a babám teljesen egészséges, nem esett baja ami örömmel töltött el. Arra is figyelmeztetett az orvos, hogy mivel elég vékonyka vagyok lehetséges csak az ötödik hónapomba kezd el látszódni a hasam, onnantól pedig majd drasztikusan fogok nőni. Engem az se zavart volna ha már most pocakodosom..

Ami miatt viszont kényelmetlenül érzetem magam, az egész iskola tud a terhességemről így már nem csak Nana és ribancai meg Jackson és a kutyáig basztatnak megállás nélkül, mindenki elkezdte szívni a vérem, bántóbbnál-bántóbb szavakat vágtak a fejemhez, a hormonjaim miatt simán sírásra bírtak. Röhögés tárggyá válltam, ahogy a napok teltek annál jobban rettegtem.

Például elkezdtem direkt késni órákról - ami egyáltalán nem tetszik a tanároknak -, szünetekben zenét hallgattam, suli végén mindig rohantam ki a teremből. Tisztában vagyok azzal milyen egészségtelenül viselkedem és a sok stressz nem tesz a jót a picimnek, de mit tehetnék?

Összesen három okom van a boldogságra. Az első az én picikém, mert egy héttel ezelőtt megéreztem a mozgását, a második az apám aki elég gyorsan talált magának egy sokkal jobb fizető munkát és csak hét órát kell dolgoznia egy nap. A harmadik ChaeYoung, akivel bár csak a vizsgálatokon találkoztam ideig - azóta lebabázott -, minden nap beszélgetünk telefonon és megállás nélkül küldözgeti fiáról a fotókat.

Ma kivételesen a diákok nem rám koncentráltak, hanem arra, hogy tökéletesen nézzenek ki a Park testvérek érkezésére. A legtöbb lány szoknyába jött amit a nyakukig felhúzták, a fiúk pedig próbálták elővenni a jó pofi oldalukat.

Engem hidegen hagy a két ficsúr érkezése, így míg mindenki az előtérben és a folyosókon várt rájuk én az osztályban ültem átolvasva az anyagot.

A csengő hangjára mindenki betért a terembe, egyből leülve a helyükre. Nana elkezdett veszekedni a legjobb barátnőjével, hogy üljön el mellőle. Annyira szánalmasak, komolyan.. Annyira eldurvult a helyzet, hogy Jin-ah lelökte a lányt a székről. Te jó egem..

– Ez már mindennek a teteje. Megsérülhettem volna Nana!

– De nem sérültél, ne drámázz – vonta meg a vállát. A lány mérgesen megrázta a fejét, felkapta a táskáját és távozott. Megértem szerencsétlen, Jin-ah túlságosan is elviselhetetlen.

Az ajtó ismét nyílt amin az új fiú lépett be.. Várjunk, nem úgy volt hogy testvérek jönnek? És miért ennyire ismerős nekem ez a srác? Mint ha valahol láttam már volna. A tekintetünk összetalálkozik, a szeme megcsillan, egy idióta mosoly jelenik meg az arcán.

Ugh, és a diákok erre izgulnak rá? Menten elhányom magam.

Várjunk.. álljon meg a menet, miért jön ez felém? Már is bántani akar? Kétségbeesetten fonom a karomat a hasam köré.

– Leülhetek melléd? – meglepetten pislogok fel rá. – Úristen milyen magas! Bár az apám magasabb.. Biccentettem. – Ezt igennek veszem. – Ahogy leült mellém Nana idegesen felhördült. – Park ChanYeol vagyok, és te? – A füzetemre mutattam ahová a nevem volt felírva. – Byun BaekHyun – olvasta fel hangosan. – Végre tudom a teljes neved. – Zavartan ráncoltam a homlokom. – Nem emlékszem rám? – Megráztam a fejem. – ChaeYounggal együtt jöttetek ki a rendelőből, ő a nővérem, inkább az ikrem, pár perccel idősebb..– Oh... oooh~ most már értem! – Már akkor megakartalak ismerni de olyan gyorsan elmentél, utána Chae megnyugtatott, hogy ugyan abba a suliba fogok jönni a bátyámmal ahova jársz. Meglátta a kitűződ. – Ah, igen, az iskolánkban nincs kötelezve az egyenruha, hanem kitűzőt kell hordanunk.

Mielőtt folytathatta volna a beszédet a tanár belépett, mosolyogva üdvözölte az új diákot majd rögtön az anyagot kezdte el tanítani..

Szóval, ChanYeol és ChaeYoung.. ikrek? Egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.. és akkor hol van a.. hogy is hívják, JinYoung?

– Hé – suttogott a mellettem ülő. – Mondanál pár dolgot a suliról?

– Óra van – igyekeztem jegyzetelni.

– .... Majd kölcsön adod a füzeted?

– Te sose fogod be? – kezdek mérges lenni, a hormonjaim miatt mindig gyorsan leszek érzékeny, szomorú és dühös. Rábámulok, a vigyor rögtön lehervad az arcáról és ő is fókuszál az tanárra.

Lehet ChaeYoungal jóban vagyok, sőt már a barátomnak tekintem, közel sem jelenti azt hogy megbízom ebben a fiúban.. Hamarosan úgy is megtud rólam mindent s egy pillanat alatt utálni fog.

– Órák után körbevezetsz? – Lefogom lőni..

– Kérd meg Nanát – bökök a lány felé aki éppen szúrós szemekkel bámul engem.

– Én szeretném ha te tennéd..

– Csöndbe maradsz ha igent mondok? – Hevesen bólogatni kezd. – Akkor igen. – Láttam, hogy ismét beszélne ezért csúnyán néztem rá. Beharapta az ajkát. Jó fiú.

Az óra végén ChanYeol megkérdezte, hogy szeretnék-e vele menni mert bemutatna a bátyának amit csípőből visszautasítottam. Úgy érzem így is elég sokakat magamra fogok haragítani már csak azzal, hogy beszélgetek vele.

Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy amikor a Park gyerek elhagyta a termünket Nana rögtön a padom elé állt, rácsapva az asztalra.

– Megmondtam neked Byun, maradj távol Channietól. Erre mit csinálsz? Ribanckodsz! Biztos már azon agyalsz hogyan baszasd meg magad vele úgy ahogy Jacksonnal is tetted! Szánalmas és még hülye is vagy, szóval elpofázom neked még egyszer. ChanYeol az enyém. Ültesd el magad mellől vagy nagyon csúnyán megfogod bánni. – Ismét fenyegetőzik.. Ha nem lennék terhes pont telibe szarnám mit akar, ám így óvatosnak kell lennem. Jin-ah hátra billentette a haját és csípőjét ringatva ment ki.

Ha őszinte leszek, ChanYeol nem tűnik olyan embernek mint ahogyan elképzeltem őt, egy hónapon keresztül azt hallgattam hogy gazdag családból való, jóképű és a többi. Viszont.. egész.. aranyos.. még se engedhetem magamhoz közel.. már amúgy is hozzászoktam a magányhoz, nem ez fog tönkre tenni..

Amúgy is ott van nekem Chae, bár ha belegondolok akkor az ikréről van szó.. tegyük fel, megkérem ChanYeol hagyjon békén ő pedig elmondja ChaeYoungnak mekkora bunkó is vagyok valójában, nem kéne barátkoznia velem.. miért kell mindig minenkit elveszítenem.

Kérnem kéne tanácsot aputól, addig nem teszek semmit míg meg nem kérdezem mit tegyek, suli után úgy se tudnak bántani hiszen apa mindig jön értem.

Amikor ChanYeol visszatért a terembe Nana a karján csüngött és nevetve mesélt neki valamit. A Park fiú felvette a táskáját a pad mellől és átcuccolt Nanához.

– Még se lesz szükségem a körbevezetésre – mondta keserűen.. Hát ez.. ez most fájt.. Ezek szerint máris eljutottak hozzá a pletykák, Jin-ah biztos hozzáadott több hazugságot. Akkor.. még sincs szükségem tanácsra.

Könnyek gyűlnek a szemembe, bár próbálom visszafogni őket megállíthatatlanul lefolynak a bőrömön égető érzést hagyva maguk után. A fejem hasogatni kezd és hányinger kerülget. Aish, szedd össze magad Byun BaekHyun! Tilos gyengének mutatni magad... jah, meg is lenne, ha nem lennék ilyen béna.

– ... un, Byun – szólogatott a matek tanár, az egyetlen aki kedves szokott velem lenni, azért mert jó vagyok a tantárgyból. – Ha nem érzed jól magad nyugodtan menj haza – húzta mosolyra az ajkait. Rögtön letöröltem a könnyeim.

– Jól vagyok..

– Rendben.. akkor kezdjük.. – Nem figyeltem a magyarázására, az agyam kiüresedett..

Mindig is normális életre vágytam, kicsinek állandóan azért imádkoztam, hogy anya haza jöjjön, teljes családot akartam, látni szerettem volna apát a legőszintébb mosolyával. Az a kívánságom soha nem vált valóra. Utána eldöntöttem, hogy nagyon sok barátot fogok magamnak szerezni. Az óvodában a gyerekek rögtön kívülállóként tekintettek rám, bár piciként ebből persze semmit nem érzékeltem.

Általános iskolában túlságosan is a tanulásra fókuszáltam, semmi időm nem volt barátokra. Utána jött a középiskola. Nanával beszélgettem először, olyan aranyosan viselkedett, sokad hülyéskedtünk.. utána.. négy hónap barátság után ellenem fordult, pletykákat terjesztett rólam és mire feleszméltem a diákok ellenem fordultak, senkim sem maradt.

Nem rég megtörtént a Jackson eset, elvarázsolt, kedveltem őt, ágyba csalogatott, megdugott, teherbe estem, most pedig tagadja, hogy tőle van a gyerek.

Még is.. milyen életet éltem eddig? Hogyan nem válltam még egy drogos semmirekellővé? Ha anya velünk maradt volna talán más lenne minden.. a fene se tudja, úgy se tudok változtatni rajta.

Halványan felfele görbül az ajkam, mert megérzem a babámat mozogni.. Jó kis időzítésed van picim, te tudod mikor kell reagálni.

Igaz, az én életem elbaszott, azt viszont nem engedem meg, hogy a tied is az legyen.

U Y C A || ChanBaek || E L S Ő

          Miért is képzeltem, hogy több lesz ebből az egészből... Hát persze, ő csak szexet akart tőlem.Végig néztem az ágyból ahogyan csöndben felöltözik és rám nézve elhagyja a szobámat. Annyi sem volt benne, megkérdezze jól vagyok-e azokután ahogyan viselkedett velem este.

Jobb lenne ha összeszedném magam hiszen ma iskola van.

Esetlenül feltolom magam, lenézek a mellkasomra ami tele van szívásnyomokkal, gondolom a nyakamat se kímélte. Egyszerűen remek, minek jelölt meg ha nem is érdeklem? Persze odakint pont mostanában van olyan meleg, hogy semmivel nem tudnám eltakarni, nem mint ha szégyelném amiért lefeküdtem az iskola leghelyesebb pasijával, azért azt megemlíteném elég szarul teljesített az ágyban.

Szenvedve elkészültem majd leballagtam a konyhába ahol apám már készítette a reggelit.

- Jó reggelt - huppantam le a székre.

- Reggelt' kölyök - tette le elém a gőzölgő ételt. - A fiú akit felhívtál magadhoz, hogy-hogy ilyen korán lelépett?

- Apa, ma suli van, biztosan szeretne lefürdeni és összepakolni a napra - forgatom meg a szemem, felvettem a pálcikát és elkezdtem enni.

- De hát.. akkor is nagyon korán van.. még tőlem se köszönt el.

- Ne vedd magadra, Jackson már csak ilyen - nyugtattam meg, bár nem tűnt meghatottnak.

- Minden rendben fiam? - mutatott a vállamra ahol egy csúnya pirosas-lilás folt volt. Rátettem a kezem.

- Ah, ez semmi komoly - legyintettem. - Ne aggódj értem apu - mosolyogtam rá, azonban nem viszonozta, mellém sétált és a hajamba túrt.

- Te vagy az egyetlen és legfontosabb ember a számomra, az esélye annak, hogy ne aggódjak érted egyenlő a nulla százalékkal. Nekem bármit elmondhatsz - bíztatott.

- Nem.. nem szeretnék róla beszélni - hajtom le a fejem, még az étvágyam is elment.

- Rendben.. de ha beszélhetnéked van, itt leszek. - Bólintottam köszönetképpen.

Apámmal egyedül élünk ebben a közepes kétemeletes házban, de nekünk pont elég ennyi. A kapcsolatomat apuval mindig is különlegesnek tartottam mivel egyedül nevelt engem kiskorom óta. Anya lelépett ahogy miután megszült engem ezzel pácban hagyva apát. Az elején nagyon nehezen bírt eltartani, talán jobb lett volna neki ha ő is elhagy, ehelyett minden erejét abba vetette, hogy az én életem ne legyen annyira problémás. Gőzöm sincs hogyan tartott ki, de az egész lényemmel büszke vagyok rá. Örülök amiért ő az apukám.

De mivel tizenhat évét rám áldozta semmi ideje nem volt másra, örülnék ha találna magának valakit, tudom anya hatalmas sebet ejtett rajta az eltünésével, ám azok a sebek nem fognak maguktól begyógyulni hogyha így folytatja. Szeretném boldognak látni.

- Na nekem most mennem kell, köszönöm a reggelit, nagyon finom volt - ölelem meg.

- Várj, ne vigyelek el? - kiáltott utánam amikor már az ajtóban állva vettem fel a cipőmet.

- Nem, ma jobb ha sétálok. Este találkozunk!

- Vigyázz magadra! - Erre már nem válaszoltam hanem zsebre tett kezekkel elindultam.

Az iskola parkolójában a diákok már gyülekeztek, láttam Jacksont ahogy egy haverja kocsijának dőlve fecsegett a talpnyalóinak, szinte idáig hallottam a gunyós hangját. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, meg se vártam a reakcióját, haladtam tovább.

Fogadni merek ma mindenki megfogja tudni, hogy Byun BaekHyun, akinek egy barátja sincsen mert jobban szereti bújni a könyveket igazából könnyűvérű ribanc.

Nem lenne igazuk.

Oké, tényleg me, vagyok társas lény, de Jacksont megkedveltem. A semmiből kezdett el velem beszélgetni, érdeklődött irántam ami nagyon jól esett. Fogalmam sincs mit vártam ettől a pasitól.. hiszen mindenki tudja, ő sose kezd bele komolyabb kapcsolatokba, csak is a szexre megy. Van jogom elítélni? Fiatal, ilyen korban elég sokan kíváncsiak a szexre és mindent kiakarnak próbálni. Ugh, el se hiszem hogy védeni próbálom.. de mint mondtam.. megkedveltem.. Nos így jártam, nem bánnom ha továbbra is egyedül maradok.

- Szia BaekHyun - pattogott elém a riban- khm, az a lány aki teljesen bele van zúgva Jacksonbe, mindent megtenne azért, hogy összejöjjenek. A fenének sincs kedve hozzá ilyen korán reggel. - Hé, azt mondtam szia! - ragadta meg a karom. - Mi van, anyuci nem tanított illemet?

- Nana..

- Ó, várjunk csak, hiszen nincs is anyád - kacagott hangosan.

- Hányszor akarod ezt még eljátszani kislány? Nem telik új szövegre?

- Ch, mekkora pofát növesztettél magadnak. Ide figyelj, csak azért, mert Jackson megkúrt téged nem lettél senki! Érted? Maradj távol tőle, ő az enyém, felfogtad?

- Fel - mosolyodom el negédesen ezzel ott hagyva őt.

Elég sokan az iskolában rukkolnak azért, hogy Nana és Jackson egy pár legyenek, szerintem egyáltalán nem illenek egymáshoz. Az a lány irgalmatlanul idegesítő, Wang pedig utálja azt. Ebből is látszik, attól még hogy jól néznek ki, nem azt jelenti passzolnának egymáshoz.

A hír jó gyorsan eljutott Nanához, biztosan most szúrom az oldalát amiért engem megfektetett Jackson őt pedig még nem. Kötve hiszem, hogy megfogja. Érdekel is engem..

Amikor beléptem az osztályba meg se kottyant a sok szem ami rám tapadt, egyből leültem a helyemre, táskámból kivettem a könyvet amire éppen rászoktam, fülembe zenét raktam és tenyérbe ejtett állal kezdtem olvasni. Így e a legegyszerűbb figyelmen kívül hagyni az elítélő osztálytársaim pillantását. Azt gondolnak rólam amit csak akarnak.

|| x ||

Az ágyon ülve próbáltam felfogni mi is történik most velem. Két hónap telt ez azóta amióta lefeküdtem Jacksonnal, és egy hónapja annak, hogy furcsán érzem magam. Először a fejem fájt megállás nélkül, utána hányinger tört rám folyamatosan. Elkönyveltem betegségnek, biztos benyeltem valami csúnya vírust, bár nem igazán vagyok az a beteges típus. Mivel a fájdalmaim nem csillapodtak kezdtem kétségbeesni, még se fordultam az orvoshoz, arra gyanakodtam egészen más a problémám, s most nézve a tesztet.. igazam volt.

Terhes vagyok.

Nem Jackson az első férfi akivel lefeküdtem, viszont ő az első idióta aki nem húzott a farkára kotont. Jó, én is beszedhettem volna valami gyógyszert.

Most pedig mit kéne tennem? Abortálok, értelemszerűen. Most nem bírnék egy gyerekkel foglalkozni, hozzátéve, túl fiatal vagyok ehhez, a másik meg, ha megtartanám Jackson sose támogatna és akkor az egész értelmetlen lenne. Pontosan tudom milyen egy szülővel felnevelkedni, nem szeretném ha a saját gyerekem is ilyet érezne.

Felsóhajtva dobom ki a terhességi tesztet igyekezve nem ezen gondolkodni most, van elég problémám, nincs szükségem még egyre.

- Fiam! - rontott be apám, ami amúgy nem vall rá. - Ne haragudj amiért így rád török, de jó hírem van - csillogott a szeme izgatottan.

- Mond csak - dőlök neki az asztalomnak karba tett kezekkel, próbálva nem mutatni mennyire félek valójában.

- Előléptetést kaptam..

- Uram atyám, apu! - örülök meg egyből. - Büszke vagyok! Meg is érdemelted már, a beledet kidolgozod a konyhán.

- Hát igen, megérte ez a sok gürizés - túrja hátra a haját. - Veled minden okés? - Aish, miért ismer engem ilyen jól? Mindent megtehetek azért, hogy ne látszódjon rajtam semmi, erre...

- Persze, miért ne lenne? Sok a tanulni való - mutatok le ahol egymáson állnak a könyveim, a füzeteim tárva-nyitva.

- BaekHyun.. lehet már nem vagyok oly' fiatal, viszont látom sokkal többről van szó mint a tanulás - mormogja komolyan.. Nem szeretnék hazudni neki, ő lenne az utolsó ember a földön akinek hazudnék, most viszont muszáj leszek..

- Emlékszel arra a fiúra? Jacksonra?

- Hát persze - biccentett.

- Összevesztünk. Csúnyán. Nincs esély békülésre.. - Apa nem tűnik meggyőzöttnek.

- Értem - bólintott. - Hát akkor nem is zavarlak tovább - sétált a zajtóhoz ám mielőtt kiment volna felém fordult. - Ha nem akarsz beszélni a problémáidról csak mondanod kell, nincs szükséged a hazudozásra.. - hagyott magamra.

Ez.. egyszerűen remek.. A saját apámat magamra haragítottam.. vagyis nem tűnt mérgesnek, inkább csalódottnak..

Hasamra simítottam a tenyerem.. Még olyan pici lehetsz és már is nagy galibát okozol nekem.. Minél előbb meg kell szabadulnom tőle.

Hányingerrel ültem le a székemre és kezdtem tanulni elterelve a figyelmemet. A terhességem legyen a holnapi énem gondja.

|| x ||

Nagyban írtam a leckét, mert tegnap este nem bírtam befejezni, most éppen nem hallgattam közben zenét, így Nana hülyeségei jutottak a fülembe.

- Szóval lányok... fel kell adnom Jacksont.. lehet jóképű, de leves van az agyában - biggyesztette le az ajkait. Ja, milyen meggyőző. - Viszont! Kiderítettem kik jönnek az iskolánkba! - tapsikolt boldogan. Ó, hogy törne bele a keze. - A Park testvérek! - Park testvérek? Hát azok meg kicsodák? Tudnom kéne?

- Ők nem valami gazdag család sarja? - kérdezte egy random osztálytárs.

- Pontosan - kuncogott Nana. - ChanYeol, a fiatalabbik.. ő az enyém, be se próbálkozzatok nála - hunyorított. - Ez főleg rád vonatkozik, Byun - nézett rám. Összeráncoltam a homlokom, inkább nem is mondok semmit. - Bár amekkora egy ribanc vagy biztos ráfogod magad vetni. - Milyen vicces.. Már kisajátítja magának azt a Park gyereket, csak azért mert gazdag.. Akkor ki is a ribanc?

Továbbra se szólaltam meg, inkább fókuszáltam arra, hogy gyorsan befejezzem a leckém ám Nana kihúzta tenyerem alól a füzetemet, egyből kitépve a lapot.

- Im Jin-ah, ad azt vissza.

- Már miért tenném? - vigyorgott gúnyosan. - Szánalmas vagy Byun. Csak úgy mint a nyomorék anyád aki elhagyott - tépte szét a házim, a hatás kedvéért rá is taposott. Enyhén megráztam a fejem. Nem érdemli meg, hogy vele foglalkozzak, azt hiszi megsirathat, régen sikerült neki.

Nana ez első évben nagyon kedves lány volt, valami miatt teljesen megváltozott. Pontosan ezért tudja hogy nincs anyukám, mert anno barátok voltunk amit a megváltozása után mindenkinek elmondott s azóta is azzal csesztet. Ma már immunis vagyok rá, ettől függetlenül ugyan úgy fáj, sokszor hasztalannak érzem magam.

A füzetemet felszedtem a földről és megpróbáltamtam gyorsan leírni mindent, természetesen eredménytelenül, hiszen tegnap se sikerült befejeznem akkor most pár perc múlva miért menne?

A tanár bejött, már előre hallottam a lecseszési szövegét. Mivel ezzel a tanárral minden Szerdán dupla óránk van, ilyenkor az elsőben mindig beszedi a füzeteket. Mikor rajtam volt a sor a hányinger undorító módon tört rám. Megszólalni se bírtam, muszáj voltam futni, nem érdekelt, hogy utánam kiáltott a tanár, ha tovább maradok ott akkor nem lett volna szép látvány.

A vécé fölé hajolva adtam ki magamból a gyomrom tartalmát. Nehezen összeszedtem magam, a csap elé lassan sétáltam amit megnyitottam s megmostam az arcom. A tükörbe nézve elhúztam a szám, ez a terhesség teljesen kikészít, életemben nem néztem ki ilyen sápadtnak. Azért be kell vallanom, az időzítés tökéletesen jött nekem. Jobb ha most elmegyek az igazgatóhoz és haza kéredzkedem, amúgy is el kell mennem az orvoshoz.

Miután a diri elengedett visszatértem az osztályba hogy magamhoz vegyem a táskám. A tanár rögtön kérdőre vont, miért rohantam ki olyan sietősen.

- Rosszul lettem. Az igazgató hazaengedett - pakoltam el a füzetem és a könyvem.

- Rendben, gyógyulj hamar.

- Tanár úr - szólalt fel Nana. Ennek a némbernek nincs lakat a száján? - Ön komolyan elhiszi a hirtelen "betegségét"? Biztosan nincs kész a házija és menekülni akar.

- Jin-ah, azt hiszed nem látom az össze tépett papírt ami Byun asztala előtt hever, szerintem nem véletlenül van ott. Jó lenne ha végre a saját leckéddel foglalkoznál ahelyett hogy másokra koncentrálsz. BaekHyun, te menj csak, jövőhétre viszont várom a házid. - Bólintottam, megköszöntem és már mentem is.

|| x ||

Kényelmetlenül érzetem magam ahogyan terhes nők és férfiak ültek körülöttem, mindegyik a vizsgálatra várva. Szinte mindegyikük a párjával jött ám a velem szemben ülő lány egyedül jött csak úgy mint én.

Talán túl feltűnően bámulom, észre is vette, az arcán rögtön egy mosoly elterült. Meglepődtem mikor talpra állt elém sétálva, majd leült mellém.

- Hello - köszönt kedves hangon. - Téged még nem láttalak itt, ez az első alkalmad? - Bólintottam. - Ó, hagy mutatkozzak be, Park ChaeYoung vagyok.

- BaekHyun - válaszoltam röviden.

- Lehet kicsit tiszteletlenség, de megkérdezhetem hány éves vagy, csak mert fiatalnak tűnsz.

- Tizenhat vagyok.. - harapom be az alsó ajkam.

- Ah, akkor csak egy évvel vagy fiatalabb. Tudod azt gondolná az ember hogy sokkal több fiatallal találkozik itt, eddig te vagy az egyetlen aki olyan fiatal mint én... Na és megtartod?

- É-én még nem tudom.. - bizonytalanodok el hirtelen.

- Hm, a gyermek apja nem támogatna?

- Nem igazán..

- Megértelek, az én pasim amint megtudta, hogy teherbe ejtett szakított velem. Kicsit sajnálom szegényt, a bátyám és az ikrem csúnyán elbánt vele, utána a várost is elhagyta - kuncogott. - Biztos untatlak a badarságaimmal, nyugodtan rám szólhatsz ha idegesítelek.

- Dehogy idegesítesz - rázom meg a fejem. - Csak nem szoktam hozzá az ismerkedéshez. Egyébként aki elhagyott téged jó nagy barom. Aranyosnak tűnsz.

- Köszönöm szépen, ugyan ezt mondhatnám rólad.. Ah~ úgy látszik én jövök. Beszeretnél velem jönni?

- Miért... miért is ne - követtem a vizsgálóba.

- Szép reggelt Chae. Nicsak.. hoztál magaddal valakit - pislogott a nő ki a szemüvege mögül.

A váróban ismertem meg, ez az első alkalma itt, tudom milyen rossz egyedül lenni a vizsgálatokon, nem akartam egyedül hagyni.

- Ez igazán kedves tőled, mindig is jó lelkü voltál.. Nos, akkor lessük meg a babádat!

Érdeklődve néztem végig Chae vizsgálatát. Amint a képernyőn megjelent az ultra hang boldog könnyeket ejtett amin elágyult a szívem. Vajon én is így fogok reagálni mikor meglátom a kisbabámat? Fenébe.. már is kötődnék hozzá?

Tegnap még olyan biztos voltam az abortálásban, most meg.. tényleg fogalmam sincs mi legyen. Ha megtartanám.. Jackson pont telibe szarná az eglszed, de apa tuti biztos mellettem állna.. Valami döntést hoznom kell hamarosan.

|| x ||

Együtt sétáltunk ki ChaeYoungal, míg ő a saját ultrahangos képét nézte addig én a sajátomémat. Minél tovább bámulom annál jobban szívemebe vésődik.

- Chan, JinYoung! - kiáltott fel mellettem a lány miközben integetett két fiúnak akik az autójuknak dőlve beszélgettek. - Gyere, bemutatlak a két idióta tesómnak.

- Ah, Chae, jó lenne őket megismerni tényleg, viszont nekem haza kell mennem.. Mi lenne ha telefonszámot cserélnénk?

Chae megértően bólintott. - Okés, következő alkalommal úgyse menekülsz! - adta meg a számát majd én is megadtam neki az enyémet. Elköszönésképp megölelt ami picit meglepett de viszonoztam.

Haza fele úton akaratlanul a hasamat simogattam, bát nem akartam bevallani még az agyam hátuljába már biztos voltam abban, hogy megtartom a babámat.

|| x ||

Belépve a házba egyből megláttam aput. Hát ő meg mit keres itthon? Csak nem beteg? Nekem nem tűnt annak ma, lehet egyszerűen itthon szeretett volna maradni, meg is érdemli..

- Apa - teszem le a táskámat a földre.

- Hát te meg-..

- Rosszul lettem - szakítottam félbe. - Most jöttem az orvostól - vágódtam le mellé. - Apu.. mindig azt mondod bármi is történjen te mindig támogatni fogsz, igaz? - meg se vártam a válaszát, folytattam tovább a mondandómat. - Jackson.. csak szexet akart tőlem.. semmi többet. A helyzet az hogy, nem védekeztünk, és nem vettem be semmit ami megakadályozhatta volna ezt - húztam ki a zsebemből az ultrahang képét amit átnyújtottam neki. - Ha azt mondod jobb lenne nekem az abortálás.. megteszem..

- Te mit szeretnél? - kérdezte nyugodtan.

- Megtartani.. izé, nem vagy kiakadva?

- Azt hittem óvatosabb leszel.. meg már amúgy is tudtam. Ne feledd, mindig én viszem ki a szemeted, szóval ennél jobban kellett volna rejtegetned.

- Hupsz? - nevettem kínosan. - Szóval... megtarthatom?

- Fiam, felnevelni egy gyereket ilyen fiatalon nagyon nehéz. Természetesen mindenben kisegítenélek, de akkor sem lesz egyszerű dolgod. Úgy gondolod készen állsz rá?

- Félek - motyogom gyengén, ráncolva a szemöldököm. - Ettől függetlenül.. szeretném.. ezt.. Ha neked sikerült, nekem is fog.. Ami tényleg bátorít az egy lány akivel a rendelőben találkoztam.. Ő tizenhét és már nyolc hónapos terhes. Boldognak és magabiztosnak tűnt, pedig a párja elhagyta.

- Huh, mindig megtudod lepni az öregedet kölyök. Bárcsak anyád is ilyen bátor lett volna - fújta ki hosszasan a levegőt. - Megtarthatod.

- Köszönöm apa! - csúszok közelebb hozzá és szorosan magamhoz ölelem. - A legjobb vagy a világon - hajolok el. - ... Amúgy mit keresel itthon?

- Megérdemlek egy kis pihit, nem?

- Igen - bólintottam. - Na jó.. én most.. lepihenek, te pedig.. lazulgass csak.

- Meglesz.. Ó~, mit főzzek ebédre?

- Passz, még nem vagyok válogatós szóval bármi jöhet. Majd kelts fel ha esetleg alszom! - hagyom magára.

A szobámban levetettem magamról az utcai ruhát és belebújtam az otthoniba. Mosolyogva dőltem le az ágyamra, ujjaim között szorítottam a képet. most olyan boldog vagyok... mármint reméltem hogy elfogad és támogatni fog, ám mindig ott van az a kicsi bizonytalanság.

Az viszont ezer százalék, hogy Jacksont nem érdekelné, hogy teherbe ejtett, még is úgy érzem tudnia kell róla... ha már ő tette.. Viszont ezen a héten inkább kihagyom az ikolát, amúgy is kértem igazolást, így van időm arra, hogy kigondoljam miként fogom beavatni azt az idiótát ebbe.

Nem kedvellek

      Szerintem minden szülő életében elérkezik az az idő, amikor a gyermeke elkezd érdeklődni a szerelem iránt. A  gyerek először elzárja magát a szülők elől, titokban randizik, ha összetörik a szívét akkor mindenre és mindenkire mérges, kiabál bármi ok nélkül, majd sírni kezd, végül elmondja nagy nehezen mi történt vele az elmúlt időkben.

Nos, pontosan ezért aggódtam az én kicsikémért, az édes kis angyalomért, aki oly törékenynek tűnt, mindig olyan kis pozitív, a kedvét nagyon nehéz letörni, állandóan viccelődik.. Féltem, hogy ha elkezd csajozni vagy pasizni akkor csúnyán összefogják törni a szívét.

Egy nap se telt el úgy, hogy ne aggódtam volna a fiamért, de úgy tűnt, hogy őt teljesen hidegen hagyja a szerelem, így lassacskán kezdtem megnyugodni.. Vagy is, ezzel csak én voltam így.

A reggelinél kedves férjem állandóan noszogatta BaekHyunt, hogy mikor kezd már el társat keresni magának, amire a fiúnk csak elpirult és minél előbb eltűnt a helyszínről.
Először nem gondoltam bele semmit, de egyre többet menekült az elől, hogy válaszoljon Yixing kérdéseire.

A mai nap se telt el máshogy.

Baek egyszerűen lélegzet-elállítóan nézett ki, mikor lejött a lépcsőn, ami büszkévé tett engem, még is csak én hoztam világra. Mogyoróbarna haja hullámosan hullott homlokára, szemei halványan ki voltak sminkelve.

 Amin meg akadt a tekintetem, az a hatalmas pulcsi ami válláról lelógott, ezzel megmutatva a gyönyörű tejfehér bőrét amit tőlem örökölt. Összehúztam a szemöldököm, de mentálisan legyintettem, gondolom Yixingel elmentek vásárolni megint, a férjem imádja őt ellátni ruhákkal, mármint ki tudna ellenállni Baek kiskutya tekintetének.

Várom, hogy leüljön szokásos helyére hogy együtt megreggelizzünk mielőtt mindenki elmegy a saját kis dolgára, ám csak felkap egy darab bacont, tör a kenyérből, beleiszik a narancslébe s már menne is tovább ha én nem szólítanám meg.

– Fiam, hova mész ilyen korán? Ülj le és edd meg normálisan az ételt. – korholom meg egy kicsit, hiszen nem dísznek csináltam ezt a sok kaját.

– De apu..~ – kezdett el vinnyogni.. Ó ne, csak ezt ne. Ez az egy dolog amit nem tudom kitől örökölt, de utálom ha ezt csinálja. – Ma sietnem kell! Nem érek rá megreggelizni.

– És ha kérdezhetem, miért sietsz?

– Ma dogát írok matekból, és van valami ami nem igazán megy, szóval az egyik osztálytársam segít nekem benne.

– Tegnap este megkérhettél volna engem is, tudod, én jól bánok a számokkal.

– Igen apu, de... – BaekHyun lehajtotta a fejét miközben mélyen elpirult.. – Mindegy! Most már tényleg mennem kell! – sietett a kijárat felé.

– Várj, Baek, elviszlek! – álltam fel menve utána, ám rámnézve megrázta a fejét.

– Ma más visz el, de azért köszi – kuncogott, majd puszit nyomott a homlokomra, meg se várta a válaszomat, ő már el is tűnt a házból.

Egy helyben álltam lesokkolódva, mivel az ajtót nem zárta be, rálátásom volt amikor a féltett fiam egy drága autóhoz szalad, amiből kiszállt egy magas fiú, szorosan megölelték egymást, elnevették magukat és ketten ültek vissza a kocsiba, majd elhajtottak.

Az állam leakart esni a földig. Komolyan nem akartam elhinni azt, ami éppen a szemem előtt történt. Pontosan erről beszéltem! BaekHyun elkezdte a titkolózást! Ó, jó ég segítse meg, bárki is volt az az ismeretlen személy, remélem az angyalkám nem szerelmes belé vagy valami ilyesmi.

Vagy lehet már az?!

Nem, nem, az én kicsikém még túl fiatal, túl ártatlan, még nem áll készen a szerelemre ergo párkapcsolatra. Még nem ronthatja meg senki sem az angyalomat.

Sokkosan sétálok vissza a konyhába, ahol Yixing félálmosan ette a reggelit, ami egyből felhúzott engem.

– YAH! – csaptam rá az asztalra, amire megugrott, kikerekedett szemekkel bámulva rám.

– Mi az? – pislogott értetlenül.

– Téged nem is zavar, hogy a mi kicsi fiúcskánkat egy olyan ember viszi el suliba akit még soha életünkben nem láttunk?! – háborodik fel.

– Miért zavarna? Hyunnie már tizenhét, tudja mit csinál, te vagy az egyetlen ebben a házban, aki még úgy viselkedik vele, mint ha még mindig a kicsi babád lenne, azonban már nem az. Ne aggódj érte, minden rendben lesz vele – mosolygott rám gyengéden, ám engem ez egyáltalán nem hatott meg.

– Aha, ne aggódjak érte? Hogy tehetném azt? – ráncoltam a homlokom.

– Junmyeon, mi is pont ilyen fiatalok voltunk mikor szerelmesek lettünk egymásba, és nézz ránk! Még mindig együtt vagyunk, boldogan, egy gyönyörű gyermekkel. BaekHyun tud mindent rólunk, jó szülők vagyunk a számára, és ezt fel is használja. Nem buta ő, hagyd, hogy élje a kis életét, ha megbántja is ez az idegen abból sokat fog tanulni.

– Ezzel nem segítesz... – fordultam el duzzogva, pedig tudom, igaza van. Csak nem szeretném ha a kicsi fiúnk átmenne azon amin mi mentünk át.

Yixing és én csak tizennégy évesek voltunk mikor a kapcsolatunk valami mélyebb lett csak legjobb barátságnál, utána minden túl gyorsan történt, és mire feleszméltem, teherbe estem tizennyolc évesen. Mindkettőnk szülei ki voltak akadva, a saját anyám fél évig látni se akart engem, apa volt az aki végül teljesen mellém állt és segített nekem - Yixingen kívül.

Sok fájdalmon mentünk keresztül, annyira baj, hogy nem szeretném ha ezt az én picikém is érezné?

– Myeonnie, édesem – sétált elém, megfogva mind két kezemet, amit a nyakához vezetett, én pedig rögtön átöleltem azt. – Higgy a fiunkban, ha nem bízol benne, azzal csak eltolod magadtól, és azt nem akarod, igaz? – Belebújtam a nyakába, bólogatva. – Na, akkor szépen felejtsük el mi történt most reggel, és mi lenne ha itthon maradnánk? – Bár nem láttam az arcát, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy most éppenséggel perverzen vigyorog..

– Kanos állat vagy.

– Szeretsz – nevetett recésen.

– Igen, szeretlek – pillantok fel rá, ráhajolva az ajkaira. – S rám férne egy kis pihenés, szóval szólok a főnöknek, hogy ma sajnos nem tudok bemenni – harapom be a szám. – Te addig menj a hálószobába – harapok nyakába, amire ő felsóhajt... Az én érzékeny férjem.. Egyszerűen imádom.

Kuncogva nézem végig ahogy hallgatva rám megy el, majd megrázva a fejem nyúlok a telefonomért..

||♥||

Bármilyen jól is éreztem magam, ahogy BaekHyun hazatért a kedvem el is ment. Ő általában nem az a fajta aki titkolózni szokott, és eredetileg nem is tudtuk Yixingel, hogy hazatért, csak akkor vettük észre, mikor meghallottuk ahogyan a szobájában kuncog... és nem csak ő volt a szobában. Egy idegen, mély rekedtes nevetés is csatlakozott az övéhez. 

Tényleg nem akartam udvariatlan lenni és csak berontani a szobájába, hiszen miért is tennék ilyesmit, viszont nagyon bökdöste az oldalamat, hogy behozott valakit a házunkba úgy, hogy engem nem kérdezett meg.

– Zhang BaekHyun! – nyitottam ki az ajtót, s bár csak ne tettem volna. A harag egyből ellepte a testemet. – Most azonnal szállj le a fiamról és takarodj a házamból! – kiáltom mérgesen. A fiú rögtön leszáll Baekről és mélyen meghajolva eliszkol mellettem.

– APU! Még is mi a-?! Nem küldheted csak így el! – kelt fel az ágyáról, gondolom ment volna utána, viszont megragadtam a kezét.

– Nem mész sehova fiatal ember – fújok idegesen.

– Mi a franc bajod van?! – tépi ki a kezét szorításomból.

– Éppen leszorított téged az ágyra, még is hogyan kéne erre reagálnom? – teszem karba a kezem.

– Nem bántott! Csak csikiztük egymást, jesszusom, azt hitted meg akar erőszakolni vagy mi? – Nem hittem a fülemnek, hogy ilyen szavak hagyták el a torkát. Az én kicsikém sose beszélne így velem.. Ezt teszi a szerelem vele, ha?

– Nem érdekel mit csináltatok, behoztad ide anélkül, hogy megkérdeztél volna engem, vagy Yixinget. Szobafogságot fogsz kapni, csak én vihetlek el az iskolába és én hozhatlak haza.

– Ezt nem gondolhatod komolyan – rázta meg a fejét. – Nem csináltunk semmit, az ég világon semmi rosszat. Apu, ő csak a legjobb barátom, nem több és nem kevesebb, fejezd be a túl gondolkodásodat, most pedig kérlek menj ki a szobámból, fel kell hívnom ChanYeolt, hogy a kedves apukám szobafogságot szabott ki rám, szóval nem mehetek el vele bowlingozni. Köszike! – puffogott, hátat fordítva nekem.

A szívem összeszorult, már ott volt a nyelvemen, hogy visszaszívok mindent, de amit tett akkor is hálátlan volt. Nem fogok neki ilyen könnyen, bármennyire is szeretem. Mondjuk nagyon örülök, hogy azzal a fiúval csak legjobb barátok és hogy semmi piszkosat nem akartak csinálni.

Mélyen beszívva a levegőt lépek ki a szobájából, s egyenesen Yixingbe futok, aki csalódottan néz le rám.

– Mit beszéltünk ma reggel? – Nem tudtam válaszolni, csak mélyen lehajtottam a fejem. – Szerencsétlen gyermekünknek már barátai se lehetnek? JongDae-t és szólás nélkül hozta ide és még se haraptad le érte Hyunnie fejét.

– Igen, mert Dae nem szorította le a kicsikémet az ágyra.. – biggyesztem le az ajkam.

– Ja, az a fiú csak Hyunnie fenekét csapdossa állandóan – forgatta meg a szemét. – Komolyan Jun, te meg a halálig aggódásod.. Már mondtam, hagyd békén őt, majd én beszélek vele, te meg hűtsd le magad egy jó forró fürdővel, később csatlakozok hozzád szerelmem – túrt bele a hajamba, nyomva egy puszit a homlokomra. Fél füllel hallottam még ahogyan Yixing köszönti Baeket, aki egyből megörült neki..

Eh, BaekHyun eddig mindig apu pici fia volt, de most hogy ilyen vagyok, jó neki apa is? Ch, ez jár nekem.

||♥||

Ahogy gondoltam, Yixing szembe szállt az én szavammal és egyből feloldotta a fiúnkat a szobafogság alól, így másnap mikor BaekHyun lejött egy nagyobb táskával meglepetten pislogtam rá.

– Jó reggelt, kicsim.. hova mész azzal a sok cuccal? – érdeklődtem, próbálva nem savanyúnak hangozni.

– Apa megengedte, hogy ChanYeolnál töltsem a hétvégét – mosolygott édesen, a táskát lóbálva lábai előtt.

– Ó, szóval apa megengedte? – szívom be mélyen a levegőt.

– Junmyeon.. – kezdte halkan Yixing, figyelmeztető hangon.

– Én pici angyalom – lépek a fiam elé, szomorúan. – Olyan gyorsan felnőttél, hogy észre se vettem, már nem vagy az a kicsi fiú aki sírva jött be éjszakánként, mert azt hitte van valami az ágya alatt..

– Apu...

– Tudod, hogy szeretlek, igaz? Te vagy a mindenem. – Az utolsó szóra Yixing felhorkantott, de csak elmosolyodtam. – Nehéz téged elengedni, de ha téged ez tesz boldoggá...

– Apuu~ nem mint ha elköltöznék, csak két napról van szó!

– Nekem olyan lesz mint ha örökké elmennél – törlök le egy nem létező könnycseppet, BaekHyun pedig egy hatalmas vigyorral átölel.

– Minden rendben lesz, legalább huncutkodhatsz nyugodtan apával! A fürdőbe ne csináljátok légyszíves. Szeretlek titeket! – kuncogott, és azzal a mozdulattal el is ment.

– Ügyes voltál, Myeonnie – érzek meg két kart derekam körül. – Látod, ha elengeded, megfog nyílni feléd.

– Régen nem kellett elengednem...

– Mert rád volt tapadva, Hyunnie most már nagyfiú... Egyébként kötve hiszem, hogy ők csak barátok lennének...

– Micsoda?!

– Hát.. tegnap elég sokáig elbeszélgettem a fiúnkkal.. nos és mikor az a bizonyos ChanYeol szóba jött csak mélyen pirulgatott.

Az arcomról lefagyott a mosoly. – Most azonnal érte megyek!

– Na-ah szerelmem, szépen itt maradsz, és kiélvezzük, hogy az egész ház a miénk.

– Tegnap szexeltünk, Yix..

– Nem volt elég – fúj a nyakamra, mert tudja milyen érzékeny vagyok ott.. 

– Utállak...

– Tudom, én is szeretlek – morogja csábítóan.. Emiatt a férfi miatt fogok meghalni..

||♥||

A hétvége gyorsan letelt hála kedves férjemnek, aki szinte egyáltalán nem engedte, hogy kiszálljak az ágyból, teljesen kifacsarva a testemet, nem hiszem el, hogy hamarosan a negyvenet fogjuk nyomni, de még mindig ilyen aktív tud lenni.. 

Mondjuk az is benne van, hogy elég rég óta tudtuk kiélvezni egymást, BaekHyun legtöbbször otthon volt, általában az én nyakamba lógva.

Szóval mikor kedves fiúnk hazatért egyből nyakába ugrottam és agyon puszilgattam az arcát amire az angyalkám csak hangosan nevetett, majd nagy nehezen eltolt magától. Szemei furcsán csillogtak, nem szomorúan az biztos.. csak.. nem is tudom, olyan mint ha- nope! Arra nem is akarok gondolni, az én kicsikém nem tenne olyat!

– Apu, ugye nem baj ha Chan ma itt aludna? Elhozta a sulis cuccait holnapra – vakarta tarkóját miközben reményekkel teli kiskutya szemekkel nézett rám. – D-de ha nem engeded a-akkor csak kimegyek és szólok neki- 

– Itt aludhat, ha elmondod mi van közte és közted – billentettem oldalra a fejem.

– APUU~ – pirult el mélyen, ami csak rosszat jelentett. – Ezt majd később oké?

– Jó, legyen, miután a 'pasid' elment, ha? – Erre BaekHyun már nem válaszolt, elővette a telefonját, amin pötyögött valamit, gondolom ráírt a fiúra, hogy bejöhet. 

– Szólnál majd Yeolnak, hogy jöjjön fel a szobámba? Gyorsan el kell pakolnom pár dolgot, foglald le! – iszkolt fel a lépcsőn, s rögtön utána az említett belépett a házba.

Amint meglátott engem mélyen meghajolt. – J-jó estét kívánok, Park Chan Yeol vagyok! Ne ha-haragudjon, hogy múltkor nem tudtam rendesen bemutatkozni.

– Zhang Jun-Myeon – biccentettem, majd köhintettem, hogy ne hajolgasson tovább. Rendesen végignéztem rajta, mert eddig még nem tudtam... Olyan.. hülyén nézett ki, főleg a csámpás fülei miatt.. komolyan ez kell a fiamnak? Az én kis angyalom bárkit eltudna csábítani gyönyörűségével, és ő kell neki? Hát.. elég furcsa fiam van, az már biztos. Mondjuk ha a tulajdonságai jók, akkor nekem nincs gondom vele, azonban nem ismerem őt annyira, hogy megtudjam mondani milyen is ez a fiú valójában. – Nem ismerlek, Park kölyök, de ha bántani mered a fiamat, soha többet nem mehetsz a közelébe, megértetted? – figyelmeztetem komoly tekintettel.

– I-igen! Nem fogom megbántani! – bólogatott hevesen.

– Fantasztikus... most pedig menj fel hozzá – döntöm oldalra a fejem, végig nézve ahogyan meglapulva elhalad mellettem. Remek, féljen is tőlem. Ha BaekHyunről van szó nagyon kemény és irgalmatlanná tudok válni, eddig egyetlen egy 'barátját' se hozta ide aludni, szóval most még jobban ideges vagyok. Nem tehetek arról, hogy féltem az én kicsikémet..

||♥||

Nem vagyok az a fajta típus aki felkel az éjszaka közepén csak úgy, elég jó alvókám van, ám most valami oknál fogva felriadtam olyan hajnali egykor. Felültem az ágyon, körülnéztem a sötét szobába, megnyugtatva magam feküdtem vissza Yixing karjai közé, orromat meztelen izmos mellkasába nyomva.

Hunynám vissza a szemem, hogy ismét elragadjon az álom, ám abban a pillanatban egy hatalmas nyögést hallok meg, egyből felakarnék ismét ülni, de Yix erősen lefogta a derekam.

– Yah!

– Maradsz Junnie..

– De.. De... éppen-!

– Igen, száz százalékosan szeretkeznek, szóval hagyd őket békén..

– BaekHyun még fiatal – akadtam ki, próbálva eltolni magamtól a férjemet, viszont nem engedett nekem.

– Mi ennél is fiatalabbak voltunk mikor először lefeküdtünk, és ez nem úgy hangzik, mint ha először csinálnák, túltengenek bennük a hormonok, most pedig leadják, jó nekik. Aludjunk tovább – húzott magához szorosabban.

– Hogy tudnék tovább aludni miközben az a létra éppen a fiamat megfosztja az ártatlanságától?

– Csináljuk mi is?

– Yix! – ütök mellkasára.

– Csak vicceltem, tőlem aztán ébren is maradhatsz és hallgathatod hogyan nyögdécselnek, te perverz állat, de innen nem mozdulhatsz, én pedig tuti alszom tovább – paskolta meg a hátam, s mint aki nem is volt ébren legalább egy percig, már mélyen szundított..

Istenem, ments meg...


Reggel az egész asztal boldogan és kacagva beszélt egymással, Yixing és ChanYeol nagyon megtalálta a közös hangot, úgy látszik a fiú tudta, hogy nálam sehogyan se fog bevágódni így BaekHyun másik szülőjével próbálkozott, ami be is jött. Yix alapból egy nyitott ember, és ő sose ellenkezett az ellen, hogy Baek mit csinál az életével, ugyan úgy szerette és féltette mint én, de sokkal szabadabb kezet adott neki.

A kicsikém arcán kielégültség látszott, az arca szinte csillogott, ami tényleg arra következtetett, hogy hajnalok-hajnalán ezek ketten szeretkeztek.. Yixing szerint pedig ez nem az első alkalmuk volt..
Ja, még hogy csak a barátod, Baek, se több se kevesebb ha?!

Biztosan el kell vele beszélgetnem, meg kell értenie, hogy nem szeretem ha titkolózik előttem, egész életében mellette álltam, attól még, hogy aggódom érte, nem azt jelenti, hogy most hirtelen ellene fordulok, az én anyám azt tette, és tudom milyen rossz érzés is az. Féltem, és aggódom érte, ennyi az egész.

– Remélem védekeztetek gyerekek – szólalok föl random, elérve hogy a három csicsergő madárka befogja a száját. Upsz... túl sok?

– T-ti.. hallottátok? – vörösödött el a fiunk teljesen, kezei elkezdtek remegni.

– Ha még nem is hallottuk volna, le süt rólatok a kielégültség, mi is férfiak vagyunk kölykök, tudjuk milyen az – magyarázza Yix egy lusta mosollyal, próbálva nevetségesre venni a témát, itt csak én nem nevetek rajta. – De Myeonnak van egy pontja, remélem nem szexeltek védekezés nélkül – váltja komolyra a hangját, amire Baek egyből felkapja a fejét. Tudja jól, az apai hangra hallgatnia kell. – BaekHyun..

– Uhm.. szedek gyógyszert.. – kezdett el játszani az ujjaival. Elsápadtam. Szóval gyógyszert szed... 

– Fiam – kezdem el dörzsölni a homlokomat.

– Nekünk most mennünk kell vagy elkésünk az iskolából! – pattan fel Baek, magával húzva ChanYeolt. – Délután jövök – nevetett kínosan és úgy menekült mint ha muszáj lett volna.

– Szerinted ez is normális Yixing?

– Szerelmem, Hyunnie nem fog teherbe esni.

– Honnan tudod? Néha a gyógyszerek sem segítenek.. ezt te mi tudjuk a legjobban... Egyre jobban utálom a tényt, hogy az én pici angyalkámnak van valakije.. Nem kedvelem a srácot.

– Szerintem pedig jó fej, vicces és kedves, tökéletesen passzol a mi kis fiunkhoz, te már csak próbálsz okokat találni arra, hogy utáld szerencsétlent, pedig semmi rosszat nem tett..

– Elvette az ártatlanságát!

– Én pedig a tiédet! Belehaltunk? Nem! Most pedig hagyd abba, készülődjünk, mert munka van.

És, most a saját férjemet is magamra haragítottam.. Fantasztikus.. Ez így egyszerre nekem túl sok.. Túlságosan is sok.

Könnyek jelentek meg a szemeimben, lehajtottam a fejem, vissza akartam őket fogni, hiszen oly rég sírtam már, nem akarok most is.. Félek, nem... rettegek.. Mikor azt mondtam Baeknek, hogy észre se vettem, hogy milyen gyorsan felnőtt, nem vicceltem.. Ő már tényleg nem az én kis babám, akit minden este elaltattam, akinek meséket olvastam, akinek még tizenöt évében is forró csokit kellett csinálnom neki mikor nem tudott aludni..

Még nem felnőtt, de már nem is kis gyermek többé.. Pont ezért félek őt elengedni, pont abban a szeszélyes korban van, amikor mindent kiakar próbálni.

Úgy tűnik, hogy ChanYeol és BaekHyun már sokkal régebb óta ismerik egymást, mint hogy én egyáltalán tudtam a kölyök létezéséről, sőt.. több dolog már kezd értelmet kapni.. Mikor az angyalom egy hónappal ezelőtt sziszegve csinált mindent, mint ha fájt volna a háta.. inkább a feneke..

Nem hiszem el, hogy eddig ezt nem esett le! Ennyire el akartam hinni, miszerint Hyunnie sose csinálna semmi ilyesmit még ilyen fiatalon, mert előttünk olyan ártatlanul viselkedett.

De miért titkolózott? Miért? Nem lennék elég jó apa? Hol csesztem el a nevelését?

– Junmyeon.. kicsim, ne haragudj, nem akartam így rád förmedni – húzott ölelésébe Yixing.

– Semmi baj, igazad van... csak-! – szipogok törötten.

– Shh, én értelek életem, de fel kell fognod, ha BaekHyun szereti ChanYeolt, el kell fogadnod.. Persze, nekik is adni kell egy jó kis fejmosást a védekezéssel kapcsolatban, ám úgy látszik a kapcsolatuk elég jól megy, próbáld jobban megismerni a kölyköt, meglátod, imádni fogod. Én is most beszéltem vele először normálisan, és nézzenek oda, már a szívembe fogadtam! Nem oly' nehéz Junnie, még ha Hyunnie örökké is a mi pici fiúnk marad.

– Szeretlek Yix, és köszönöm! – bújtam a nyakába.

– Én is szeretlek Myeonnie.

||♥||

Bár Yixing azt mondta nem lesz nehéz elfogadnom a tény,t hogy BaekHyunnek most már pasija van, nem volt olyan egyszerű.. Minden hétvégén elment ChanYeolhoz, azután Yeol nálunk töltötte a Vasárnap estéket, néha arra keltem éppen hogyan csinálják a kis piszkos dolgukat. Annyi nyugtatott az egészben, hogy a fiamat boldognak láttam.

Ma lesz a tizennyolcadik születésnapja a kis angyalkámnak, szóval speciálisnak kell lennie ennek a napnak. Az összes barátját áthívtuk a mi házunkba, szóval ameddig ők a suliban tanultak én és Yix előkészítettünk mindent a tökéletes bulihoz, bár kicsit összekaptunk az alkohollal kapcsolatban, mivel még nem mindenki nagykorú azok közül akik jönnek, de a férjem úgy gondolta egy kis pia nem árthat nekik, majd ő odafigyel a fiatalokra..

Na azt megnézem..

Mikor a kölykök megérkeztek mindenki lelkesen vonult be a nappaliba és a konyhába, megdicsérve hogy milyen jól feldíszítettük a helyet, ami persze dobott az egomon. BaekHyun arcán levakarhatatlan mosoly állt, ChanYeol mellette büszkén állt, állandóan puszikat hintve az arcára, erre néha megrándult egy arcizmom, azonban visszafogtam magam... csak nem értem miért kell ilyen nyálasnak lennie ennek a srácnak..

... Valahogy Yixingre emlékeztet, csak az én férjem mindig is jóképű volt, míg ez a... dumbó.. kevésbé az. Yix is pont ilyen volt... nem, még mindig pontosan ilyen, minden lehetőséget megkeres arra, hogy titokcsókokat nyomjon az ajkaimra, vagy csak végigsimított a csípőmön, derekamon, esetleg a fülembe suttogta mennyire szeret engem.

Én pedig olyan vagyok mint BaekHyun... a mai napig eltudok pirulni Yix minden egyes szavára, és vigyorogni tudok mint valami drogos idióta aki most látott életében először egy unikornist. Ah.. fiatal szerelem, mi?

Azt hiszem egyre jobban felismerem magunkat bennük.. és ez megnyugtat, mert tudom, ha mi ilyen erősen kitartottunk egymás mellett, akkor ők is kifognak..

Apró mosollyal a számon néztem BaekHyunt aki nagyban beszélgetett az apjával és ChanYeollal, majd felém fordult a világ legszebb mimikájával, szemei gyönyörűen csillogtak.. úgy nézett ki mint egy kis angyal.. Az én pici angyalom.

Lassú léptekkel felém sétált, hátra hagyva a két egymással csacsogó bolondot.

– Szia apu – állt mellém. – Nagyon király ez a születésnapi buli, mindenki nagyon jól érzi magát, köszi.

– Neked mindent megadok kicsim – borzolom össze a haját amire felmordul én pedig felkuncogok. – Ne haragudj rám..

– Eh? Már miért haragudnék? – pislog rám nagy szemekkel.

– A viselkedésem miatt az elmúlt hetekben... nem igazán voltam a legtámogatóbb a számodra, és ezért mélységesen szégyenlem magam..

– Apu, nincs semmi baj, tudom miért viselkedtél így velem és Yeollal, fiatalok vagyunk és naivak, viszont nagyon szeretjük egymást.. Fontos nekem.. – nevetett boldogan. Szeretem mikor nevet.. főleg amikor ilyen őszintén csinálja.

– Örülök neki, hogy találták magadnak valakit... remélem sokáig együtt is maradtok, csak... – húztam el a szám mikor megláttam, hogy valami nyomorék táncot kezd el járni. – Tényleg ez az idióta kell neked? – ráncoltam a homlokomat.

– Apa is pont azt csinálja mint Yeol – mutogat a férjemre, s sajnos a fiamnak igaza van...

– Úgy látszik mind a ketten megtaláltuk a legidiótább pasikat a földön – csapom magam homlokon utána hangosan felnevetünk BaekHyunnel.

Most már minden rendben... De ez nem jelenti azt, hogy kedvelem azt a kölyköt, még mindig nem bízom meg benne teljesen, de ha így halad, és ilyen boldoggá teszi az én kis angyalomat, ki tudja, talán egy nap majd hatalmas vigyorral fogom magamhoz ölelni, azt mondva neki; 

Köszönöm, hogy boldoggá teszed az én kis angyalomat.

VÉGE