Dance Teacher 5.Fejezet

Dance Teacher 

5.Fejezet

Keserű Múlt.

Hossz: 5/9
Banda: EXO & SHINee
Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum
Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey, ChanBum
Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma, smut
Besorolás: +16
Figyelmeztetés: trágár szavak, erőszak, szereplők kora nem egyezik a valósággal
Hozzáfűzés: Azt hiszem ez a rész kiakasztó lesz, és meg sem fogok lepődni, ha megutáljátok ChanYeolt, mert ebben a részben ezt akartam elérni. Kibum és BaekHyun központú lesz, és az események gyorsak lesznek, de a következőben kicsit lelassítok, I promise! Na meg jó sok párbeszéd van benne. Jó olvasást hozzá, My white ravens^^

Kibum POV

Nyugodt pillantásokkal bámulok ChanYeolra, nem hittem volna, hogy valaha újra látom.
- Szia ChanYeol - köszönök végül, de ő csak tovább bámul rám, így úgy döntök folytatom a beszédet. - Rég láttalak.
- Öt éve - szólal meg - Hogy vagy?
- Mint látod, még élek - ráncolom a homlokom, ahogy az emlékek elöntik az elmém. - Pofátlanság, de ti együtt vagytok? - pillantok BaekHyunra, aki bólint. - Ez mindent megmagyaráz - motyogom. - És mond csak, Chan, szeded a gyógyszereidet? - vonom fel a szemöldököm. Megrándul az arca. - Tehát nem... pedig jobban tennéd - szúrósan méregetem - Köszönöm, hogy jöhettem - fordulok JongHyunhoz, elmosolyodva - Most mennem kell - mondom, és mielőtt bárki is mondhatna bármit, lelépek..
Muszáj lesz beszélnem BaekHyunnal négyszemközt.. Figyelmeztetnem kell!

~°~°~°~°~°~

- Á, Baek, vártalak már - mosolygom. Megkértem, hogy valamelyik nap jöjjön át hozzám. - Gyere csak beljebb, kérsz esetleg valamit?
- Nem, köszönöm - veszi le a cipőjét, utánam sétálva. A nappaliba megyünk, leülünk egymás mellé. - Tehát, miről szerettél volna velem beszélni? - fordul felém.
- Nem köntörfalazok... -  veszek egy nagy levegőt. - Szakítanod kell ChanYeollal.
- Ha? - lepődik meg. - Már miért és kéne? Hogy te összegyere vele? Tudod, próbáltam kérdezni ChanYeolt, hogy honnan ismeritek egymást, de nem mondott semmit! El akarod tőlem venni, igaz?
- Nyugodj meg kérlek... hadd magyarázzak el mindent.
- Hallgatlak - teszi karba a kezeit, komoly és mérges arccal kémlelve engem.
- ChanYeol és én.. együtt voltunk öt évig, de olyan történtek a kapcsolatunkban, amiket te nem akarsz átélni... Ő erőszakolt téged sebesre, nem igaz? - kelletlenül bólint. - Kezdem az elején.. Tizenhét éves voltam, mikor kiszöktem otthonról, hogy elmenjek egy buliba, ahová csalással jutottam be, és ott találkoztam ChanYeollal. Meghívott egy italra, beszélgettünk, nevettünk és számot cseréltünk. Majd napok múlva elkezdünk találkozgatni, olyan titkos kapcsolat volt köztünk, mert senki sem tudta. Szerelmes lettem belé. Minden jól ment és végül eljutottunk a szexhez is amitől az elején féltem, de rábíztam magam. Végig kedves, óvatos volt velem, úgy nyúlt hozzám, mint egy porcelánbabához. Egy év után hozzáköltöztem, nem érdekelt senki véleménye. Leérettségiztem és valamit akartam kezdeni magammal, és mindig is szerettem a divatot, így gondoltam elkezdhetnék ruhákat alkotni, először csak magamnak csináltam, majd Yeolnak is terveztem pár darabot, míg felhalmozódtak a darabjaim, és elkezdtem őket eladni az interneten, kicsit talán túl drágán, mert kézzel készültek voltak, és mindegyikből csak egy készült. Cégek harcoltak értem, hogy menjek hozzájuk dolgozni, és mint minden épeszű ember, a jól fizető mellet döntöttem, néha még modellkedtem is a saját ruháimnak, de volt egy kedvenc modellem, Choi Minhonak hívják. A lényeg az, hogy Yeol boldog volt, amiért ilyen jól mentek a dolgaim, és elakart jönni egy bemutatóra, ahol kivételesen én is szerepeltem... a cég pedig megkért arra, hogy a végén egy picit simuljak össze Minhoval, amit megtettem. Soha nem láttam olyan mérgesnek Chant, elpattant az agya, és azon az éjszakán volt az első, mikor megerőszakolt.. de megbocsátottam neki.
Három évig megvoltunk egymás mellet, de nagyon sokat veszekedtünk, én frusztrált voltam a sok munkától, ChanYeol pedig állandóan féltékenykedett, mert időközben kiderült, hogy Minho szerelmes volt belém, és nem félte kimutatni. Chan egyre erőszakosabb lett, és itt nem csak a szexre gondolok. Volt, hogy megvert, nem kedveskedett tovább. nem volt normális, így nehezen, de elráncigáltam egy pszichiáterhez, aki négyszemközt beszélt vele és nekem csak annyit mondott, hogy figyeljek arra, hogy rendszeresen szedje a gyógyszert, amit felírt neki. Egy ideig minden rendben is ment, ismét kedves lett, de azután történt egy olyan dolog, ami miatt kiakadt.. Valahol talán az én hibám is volt, de Minho megcsókolt, bár nem akartam, Yeol pedig látta. Nem volt elég, hogy megerőszakolt, de annyi méreg és adrenalin volt benne, hogy eltörte mind két karomat, majd csak úgy eltűnt. Elájultam és mikor felébredtem már a kórházban voltam.. Kiderült, hogy Minho talált rám, és hívta ki hozzám a mentősöket. Miután nagy nehezen felépültem Amerikába költöztem és öt évig éltem ott, nem rég jöttem vissza - fejezem be a mesélést, figyelve a sokkos tekintetét.
- Én... e-erre nem tudok mit mondani - feláll, hajába markor és oda-vissza sétál.
- Meglepődtél, ez normális. De el kell őt hagynod.
- Szeretem őt!
- Én is szerettem, ami utálattá vált, és gondolom nem akarod azt a fájdalmat átélni, amit én. A mai napig minden frontnál annyira fájnak a kezeim, hogy használhatatlanná válnak.
- Nem fogom őt elhagyni - mondja végül, komolyan nézve rám.
- BaekHyun, ne légy ennyire naiv, csak neked akarok jót.
- É-én...
- Gondolkozz el rajta.. tudom, hogy nehéz ez most neked, de jobb lesz, ha elhagyod.
- És mi lesz vele?
- Feljelented, egyértelmű.
- Mi van? Miért tennék ilyet? Törjem össze a szívét, azután juttassam börtönbe?
- BaekHyun - állok fel, próbálva megérinteni, de meghátrál.
- Nem! Ez.. túl sok, most.. most jobb ha é-én.. Most megyek - megcsóválva a fejét kiszalad a házból.

Lesokkolt, megértem, de muszáj tudnia az igazságot, és ha már sebesre erőszakolta.. akkor ennél csak rosszabb lesz. Nagyon remélem, hogy BaekHyunnak lesz esze, miután hallotta az én esetemet ChanYeollal. Nekem nem volt merszem feljelenteni, miután kijöttem a kórházból, mert mindentől és mindenkitől féltem.. nem... még mindig félek, még JongHyuntól is.... aranyos, meg minden.. ám a rémület nagy hatalmat élvez felettem.

~°~°~°~°~°~

Csöngetésre kapom fel a fejem.. Jongie lenne? De ő ma dolgozik, nem? Sóhajtva állok fel a kanapéról, hogy kinyissam az ajtót, de mikor lenyomom a kilincset szinte rám töri(k?) az ajtót.
- Ilyen játékot játszunk, drága Kibum? - kapja el mind két karomat ChanYeol és a falnak nyom.. mit keres ez itt? - Mindent elmondunk Baeknak?
- Tudnia kell, hogy milyen ember vagy valójában! - hajolok az arcába mérgesen. - Legalább elhagyott?
- Ó, miért tenne ilyet? Szeret engem, és letagadtam mindent, bemeséltem neki egy másik történetet, a kis butácska pedig elhitte - nevet fel hangosan.
- Te beteg vagy.. és engedj el!
- Most miért vagy ilyen? Nem hiányoztam?... Vagy.. csak nem félsz tőlem? - megszorítja a csuklómat, amire felszisszenek.
- Azt mondtam engedj el! - Próbálok erős maradni, de belül már sírok.
- Emlékszel még az érintésemre, igaz? - suttog a fülembe. Elfintorodom, nem válaszolok. Egyik keze elengedi az enyémet és a torkomra simítja.
- Hol van a hálószobád, hm? - kérdezi, ám én csak megrázom a fejem. - Nekem mindegy, itt is megtudlak baszni - vigyorodik el. A szemeim rémületben kikerekednek, megpróbálok vergődni.. bassza meg, férfi vagyok, nem hiszem el, hogy nem tudok semmit sem csinálni... rohadjak meg, amiért ilyen gyenge vagyok. - Remek, Kibum, félj csak tőlem, jól teszed - felkap, és mikor észreveszi a kanapét ledob rá.
- E-ennyire sze-szereted Ba-BaekHyunt? - Picsába.. ha rettegek akkor dadogok.
- Szeretem én.. kihasználni, csak egy kicsit durva voltam vele, most békén hagyom, míg rendesen fel nem épül, szerencsémre megjelentél. Még mindig gyönyörű vagy.
- Ha-hagyj bé-békén!
- Nem ma, drágám, nem ma - mondja, majd felhúzza a pólómat, elkezdi csókolgatni a hasamat.
- Cha-Chan... miért én? - kicsordulnak a könnyeim, az egész testem megremeg.. hányingerem van, és fájnak a karjaim, belémhasítanak a keserű emlékek, nem akarom ezt.
- Mert te leszel az, akit örökre szeretni fogok - csókol a köldökömbe.
- Me-meny a poko-pokolba! Ö-öt éve nem láttál és amint meg-megjelenek, megakarsz dugni? Mi-miközben van ba-barátod? Ne-nem undorodsz ma-magadtól? - próbálom nyeldesni a könnyeim.
- Nem egészen, sőt élvezem a dolgot! - nyúl be a gatyám alá megszorítva a péniszem. Felnyögök. - Nocsak, a tested mélyen emlékszik rám, örülök.
- Cs-csak a rosszak maradtak me-meg - nyelek egyet, a testem ismét megremeg.
Lerángatja rólam a nadrágot, ezzel együtt az alsómat is.
- Hm, ez hízelgő - morogja, mikor meglátja a kezdetleges merevedésemet... Picsába

"Hátracsavarja a karjaimat, felsírok a fájdalomtól, amire megüt és rám ordít, hogy maradjak csöndben"

Elengedi a karjaimat, amik annyira fájnak, hogy nem tudom őket megmozdítani. Nem értem miért, de gyengéden ér hozzám és ettől még jobban ki ráz a hideg. Félek.

"Végigharapdálja a combjaimat, vörös foltokat hagyva, majd nyakamra hajol, miközben előkészítés nélkül vágja magát belém újra és újra"

Végigcsókolja a combjaimat, hirtelen fellököm a lábamat, ezzel orron találva.
- Komolyan, Kibum? Ennyi?
- Hagyj békén! Felfoglak jelenteni! Nem vagyok ho-holmi játékod, felfogtad? - erőt próbálok tuszkolni a kezeimbe.
- Tudod.. nagyon cuki, amikor mérges vagy... és most idefigyelj - arcomba hajol, szemei villámokat szórnak, ismét karjaimért nyúl, amit kicsavar. - Ha fenyegetni mersz, akkor ismét eltöröm mind két kezedet, ha pedig lesz annyi bátorságod, hogy tényleg feljelents, akkor megfogom úszni, a pénz az úr, és miután mindenkit lefizettem, nem hogy csak ripityára töröm a kezed, hanem golyót fogok küldeni az agyadba, miután megkínoztalak, felfogtad? - Csak sokkosan bólogatok. - Jó fiú - paskolja meg az arcomat. - Most pedig kezdjük az igazi játékot!

~°~°~°~°~°~

Remegve kapkodom magamra a ruhámat, miközben folynak a könnyeim. Mit tehetnék? Menjek el? De nincs elég pénzem... Annyira reménykedtem abban, hogy soha többet nem látom, erre pont elém sodorja a sors.

BaekHyun POV

Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Kibum és ChanYeol ismerik egymást, miután hazamentünk próbáltam kérdezni, de nem mondott semmit, így mikor Kibum felhívott, hogy beszélni szeretne velem, örültem, viszont a kettejük története totál kikészített, amikor hazaértem rögtön kikérdeztem ChanYeolt, faggattam.. Kibum hazudott nekem! Az egész történetet kitalálta...
Már eltelt három hét, bár Channie néha furcsán viselkedik, de minden oké.
Most éppen véget ért a táncóra, egyre jobban haladunk, nagyon büszke vagyok a srácokra, alig várom, hogy az egész koreográfiát megtanítsam neki.
- Te Baek -kocogtatja meg a vállam JongHyun.
- Hm? - fordulok felé.
- Tudod mi van Kibummal? Nem veszi fel a telefont, nem jár be a munkahelyére, de ha elmegyek hozzá, csak elküld, neked mondott valamit?
- Talán nem kíváncsi rád, mert még mindig szerelmes Yeolba, így akar elküldeni, csak felejtsd. el - csak vállat.
- Hát ezt meg honnan veszed?
- Hazudott nekem! Komolyan, melyik őrült meséli azt, hogy ChanYeol eltörte mindkét karját?
- Baek...
- Egy egész mesét talált ki, majd mondta, hogy szakítsak vele, utána meg jelentsem is fel. Felháborító, nem igaz?
- Hyun..
- Biztos vagyok benne, hogy visszaakarja szerezni Channiet, csak útban vagyok - fújom fel az arcom.
- BaekHyun.
- Csak töröld ki a számát, és felejtsd el...
- Az istenit, Byun BaekHyun, figyelj rám!
- Mi van?
- Nem hazudott.. nekem csak annyit mondott, hogy valaki eltörte a karját, de akkor még nem tudta, hogy te ChanYeollal, vagy egyáltalán ismerjük.
- Lehet, hogy csak..
- Baek! Emlékszel mikor belépett a kórterembe?
- Igen.. - motyogom.
- Mit mondott arra a mondatodra, hogy "varratokkal a seggedben"?
- Azt... hogy tudja milyen érzés.... - fintorodom el.
- Ha pedig még mindig azt hiszed, hogy hazudott, neked, akkor gondolkodj azon, hogy ruhatervező volt, egy híresség, a hírességekről pedig minden felkerül az internetre, én pedig rákerestem - veszi elő a telefonját, pötyög rajta valamit, majd felém fordítja. Egyből képpel találkozik a szemem, majd elkezdek olvasni. - mindent leír, csak azt nem, hogy ki tette.. gondolkodj, ki tudná ezt tenni vele?
- ChanYeol..
- Pontosan!
- Yeol mostanában  furcsán viselkedik, lehetséges, hogy...?
- Hogy zaklatja Kibumot? - kerekednek ki a szemei. - Teljesen lehetséges. Most azonnal oda kell mennünk! - Csak bólintok és már indulunk is.
Istenem, hogy lehetek ennyire hülye? Hogy... hihettem Channak? Miért vakítja a szerelem a szívem? Ha Yeol bántja... én esküszöm, hogy kinyírom.

Kibum házához érve becsöngetünk, és pár perc múlva egy megviselt szőkeség nyit ajtót.
- Mi-mit akartok? - Szemei tele vannak rémülettel.. nem jelent jót.
- Mi csak - lépek előre, de ijedten meghátrál. Tőlem is fél? Az egész teste remeg.
- Menjetek el - maga mögé tekint, majd vissza ránk.
- ChanYeol itt van? - A szemei elkerekednek, majd ránk csapja az ajtót.
- Ez egy igent jelent. Baek... hívhatom a rendőröket? - kérdezi JongHyun.. lehunyom a szemem, felidézem Kibum ijedt, halálra rémült tekintetét... bólintok. Elegem van az egészből - Egy perc és itt vannak.
- Rendben - bólintok ismét.
Tényleg csak egy perc kellet, ChanYeol bilincsel vonszolják ki a házból, gyilkos nézéssel méreget, erőszakkal megáll mellettem.
- Ezt még megbánod - vicsorogja
- Nem hiszem, mindent megteszek, hogy örökre ott rohadj a börtönbe. Vigyék innen - intek a rendőröknek, akik benyomják a kocsiba. Kibumot csak kedvesen kiterelgetik, gondolom mindent el kell mondania.. nekem is mennem kéne.
- Velük megyek - mondja JongHyun,
- Jövök én is - motyogom.


~°~°~°~°~°~

Hazug, szemét, patkány.. Hogy lehettem egy ilyen emberbe szerelmes? Ilyenkor tűnik fel igazán, hogy csak egy gyerek vagyok. én néha napján hallgatnom is kéne másokra.
- A.. most mit fogok csinálni? - panaszkodom JongInnak, akinek már mindent elmeséltem, és most itt ülünk egy kávézóban. ChanYeolt nem ítélték életfogytiglanra, de lesz nyugtunk.
Kibum gyógyulóban van, hiszen megint szerzett sérüléseket, főleg lelkieket - Én csak szerelmet szerettem volna... átlagos tánctanár vagyok, és most megint nincs hol laknom. Nem akarok JongHyunnál letelepedni. - Na igen, kiderült, hogy ChanYeolnak van egy nővére és megkapta a házaz, nekem pedig két hetem van elköltözni... na de ez a két hét ma fog lejárni!
- Gyere hozzám, engem nem zavarnál.
- Ó, nem, mi? Hiszen a feleséged megcsalt - vigyorodom el, de rögtön elsápadok. - Ú, bocsi, érzékeny téma - mondom bűnbánóan amint meglátom az arcát.
- Szerettem őt - beszél komoran.
- Én is Yeolt.
- Hát, Baek, sorstársak vagyunk.
- Ha te mondod - vonok vállat. - Legyen élek a lehetőséggel, lecsövezek nálad. Köszönöm - mosolygok rá hálásan, amit viszonoz. - Milyen érzés.. tudod, hogy üres a ház?
- Félelmetes és magányos.. Megszoktam Krystal jelenlétét Megszoktam, hogy mellé fekszem le és mellette ébredek, vagy ha elalszom ő kelt fel. Üresnek érzem magam, és ez megijeszt - suttogja végig. - Tudom, hogy nem kéne így ki lennem, mert sokan élnek egyedül, de..
- De te ehhez szoktál hozzá - fejezem be helyette a mondatát. - Bár én csak öt hónapig voltam Yeollal, még is.. már hiányzik. Vakon vezetett, de én szerettem.
- Megértem.
- Beszélnem kéne Kibummal.
- Nem hiszem, hogy most akar látni.
- De muszáj bocsánatot kérnem tőle!
- Nem a te hibád.
- Még is úgy érzem. Észre kellet volna vennem valamit. Valamit tehettem volna, te nem láttad milyen ijedt volt! Félt tőlünk, mindentől... remegett..
- Elmenjek veled?
- Nem, egyedül kell mennem... utána meg megyek hozzád a cuccommal, oké? - veregetem meg a vállát, és felállok. - Ó, és kitudnád fizetni a teát? Nálam nincs cucc. Ezt is köszi, Hyung! - vigyorgom, majd mielőtt válaszolna kilépek a kávézóból.
Na jó.. menjünk beszélni Kibummal.

Remélem JongHyun most nincs nála, ő volt az egyetlen akit közel engedett magához..
Ah.. Becsöngetek, ropogtatom az ujjaim, ami nagyon rossz szokásom, ha ideges vagyok.
A bejárat kinyílik.
- Kibum - mosolygom keserűen.
- Humn?
- Be... Huh.. Beszélhetnénk?
- Pe-persze - áll el az ajtóból, így belépek.
- Figyelj.. én nagyon sajnálom - fordulok egyből felé.
- Micsodát? - hangja halk és rekedt, a teste még mindig remeg.
- Amiért nem hittem neked... amiért.. ChanYeol.. Kibum én...
- BaekHyun, tudom, bűntudatod van, de ez nem a te hibád. Pár hete ismersz, miért hittél volna nekem?
- Én csak hibásnak érzem magam, főleg, mikor láttam, látom az állapotod.
- Csak felejtsük el - suttogja, szemével a padlót fikszírozza.
 Rendben.. ühm..
- Ha megmered kérdezni, hogy vagyok, megrúglak. Élek és félek. Látható, hogy a remegésem nem akar alábbhagyni, és ha nem lenne elég, nem tudok aludni, pedig szedek altatót.
- Fáradtnak látszol - állapítom meg.
- Te is - néz rajtam végig.
- Én sem alszom jól - sóhajtom. - Bújunk együtt az ágyba, lehet úgy menne - vigyorgom, amire halkan felnevet.
- Kihagyom, ha nem haragszol - int le- Egyébként hova fogsz költözni? Gondolom ChanYeol nővére megkapta a házat.
- Remek, te legalább tudod, hogy van nővére! - fújom fel az arcom - JongInhoz megyek egy ideig. Tudod, én így nyomom, mindenkinél lecsövezem.
- Légy velem őszinte, mennyit tudsz te ChanYeol múltjáról?
- Őő.. semmit? Nem igazán beszélgettünk róla, ha témába került, pedig elterelt..
- Mennyi ideig is voltatok együtt? - vonja fel a szemöldökét.
- Öt hónapig - bólogatok, amire eltátja a száját.
- Jesszus, te nagyon hülye vagy, hogyan bírtad ki mellette? Vagy legalább veled is kedves volt?
- Hát.. a szexen kívül, igen.
- Már az elején erőszakos volt az ágyban.. és te vele maradtál? - Oké, Kibum teljesen kiakadt.
- Mondja az aki öt évig vele volt.
- Ne szemtelenkedj, én mindent tudok róla, ellentétben veled.
- Hmpf
- Most bedobtad a durcát? - nevet fel hangosan, amin boldogan elmosolyodom, sokkal jobban néz ki. - Mi lenne.. ha a remegő kezeimmel próbálnék összedobni valami ételt, és közben mesélnék neked?
- Benne vagyok! - bólintok rögtön


~°~°~°~°~°~

- Nee! Komolyan?! - röhögök fel, rácsapva az asztalra.
- De, de - mosolyog aranyosan.
- Mindent kinéztem volna belőled JongHyun, csak azt nem, hogy megijedsz egy foteltől! - pillantok a mellettem ülőre, aki nem rég csatlakozott hozzánk. ChanYeoltól egészen eljutottunk oda, hogy a randijukat kezdte el mesélni, amit sokkal jobb hallgatni, ellazultunk és a hangulat is kellemesebb
- Jól van, nevessetek csak rajtam! A horrorfilmek azért vannak, hogy megijedjenek az emberek, nem?
- De igen, csak nem éppen a kanapétól kéne beszarnod - pillant a durcás férfira, majd vissza a deszkára, próbálná felvágni a húst, de eléggé tehetetlennek néz ki.
- Segítsek? - ajánlja fel rögtön Hyunnie.
- Igen, jó lenne..

Mosolyogva nézem, ahogy összedolgoznak. Aranyosak együtt.. remélem JongHyun vigyázni fog Kibumra.
Most sokat megtudtam Yeol szar múltjáról, szinte már sajnálom őt, de mégsem. Ő.. nem beteg, csak rosszul nevelték.. bemeséli magának? Lehetséges.. de az biztos, hogy hirtelen haragú, és ha dühöng, akkor előle nincs menekvés.. Gyógyszereket kellet volna szednie, de miért nem tette..
Elgondolkodom.
Tényleg szeretett engem ChanYeol?
- Hm? - fordulnak felém mindketten.
- Hangosan kérdeztem? - Bólogatnak.
- Baek.. - ül le mellém Kibum.
- Szeretett? - pillantok a szöszire, könnyek gyűlnek a szemeimbe, amire egyetértően néz rám. - Soha, igaz?
- Máshogy szeretett, de..
- Nem volt szerelmes belém - folynak le végül.. miért pont most jön ki belőlem minden bánat? Miért most szúr a fájdalomtól a szívem? - Ühm, sajnálom - szipogok, próbálva letörölni a fránya könnyeket, de megállíthatatlanul folynak csak tovább. Bum lassan a karjaiba húz, én pedig belebújok a mellkasába. - Nem tudom miért sírok! Hiszen ő rossz ember, örülnöm kéne, hogy soha nem volt belém szerelmes.
- Figyelj - ujjaival állam alá nyúl, és felhúzza a fejem. - Természetes, hogy sírsz. Fáj, hogy átvert, nekem is fájna,, hazudni rossz dolog, te pedig szerelmes voltál, ha jól tudom, az első szerelmed.. az pedig mindenkinek fontos - túr bele a hajamba.
- Hívhatlak Ommának? - terelem inkább a témát.
- Tessék? döbben meg, ahogyan letörli a könnyeimet, de közben mosolyog.
- Hát JongHyunt appának hívom, mert úgy viselkedik, te pedig lehetnél a szerető ommám, az én szüleim messze élnek, nem szoktam velük beszélni.
- Aish, te aranyos kölyök, hívhatsz ommának, régen volt egy barátom, ő is állandóan annak hívott - forgatja meg a szemeit. - Mit szólsz ehhez Jongie, még csak egy randink volt, de már van gyerekünk.
- Egy buta gyerek, na majd én megnevelem. - húzza fel a póló ujját, összecsapva a tenyereit.
- YAH! Nem bánthatod már is! Együnk, utána van valami, amit csinálhatnánk veled.
- Félek..
- Nem kell, jó kezekben vagy, nem hagyom, hogy appa bántson, oké?
- Hüm! - bólintok boldogan, elfelejtve miről beszéltünk az előbb.


~°~°~°~°~°~

Melyik a kedvenc színed. kölyök? - karolja át a vállam JongHyun.
- Hm.... a fekete! Nem, nem várj.. a vörös!
- Fantasztikus.
- Oké, most, hogy tudjátok... mi lesz?
- Átfestjük a hajad vörösre - bólint magának Bum.
- Eh? De én szeretem ezt a színt! - mondom, ám egyből megrázom a fejem, ahogy rájövök, hogy csak ChanYeol miatt rózsaszín. - Fessük be vörösre!
- Ez a beszéd fiam!

Folyt.Köv