Marked 12.

Marked

12.Rész

Nem tehetsz ellene

Boldogan sétált Baek mellet, akinek be nem állt a szája, hogy milyen cuki ruhákat meg mindenféle édes habos-babos dolgokat fognak venni. Megforgatta a szemét, a fiú túl izgatott volt.
– Meg kéne látogatnom anyát – sóhajtotta. – Ő elfogadta, apa viszont hatalmasat csalódott bennem.– És akkor? Már törvényileg felnőtt embernek számítasz, és mivel nem élsz vele egy fedél alatt nem az ő dolga.– Ő az apám, Hyunnie, igen is érdekel, hogy mit gondol róla, csak rossz érzés.
– Oké, megértem, de úgy is el kell fogadnia, hiszen a fia vagy és ettől a szituációtól még szeret téged.
– Tudom – harapta be az alsó ajkát. – Eltudnánk játszani, hogy nálad szálltam meg?
– Eh, miért?
– Omma totál kiakadna, ha rájönne hogy egy számomra idegen családdal lakom.– Ja, ja, falazzam azt a kerek segged, de mikor kapok érte fizetséget?
– Barom vagy..
– Te pedig nyomorék.
– Paraszt.
– Marha.
– Most akkor egy farmot csinálunk? – húzta fel a szemöldökét a szöszi.
– Nyomorék mióta él a farmon?
– Amióta megszülettél...
– Yah! Olyan vagy velem Kibummie!– Milyen olyan?
– Köcsög!
– A vázát jobban szeretem.
– Feladom! – nyögött egyet, majd összenézve elnevették magukat.

Bum elővette a kulcsait, és belépett a házba, mögötte Hyunnie.– Omma! – kiáltotta el magát. Az anyja szinte rögtön megjelent, ajkai remegtek, fiához futott és szorosan megölelte.
– Annyira örülök, hogy itt vagy! – morzsolta el a könnyeit. – Ő kicsoda?
– Byun Baek Hyun – hajolt meg.
– A legjobb barátom.
– Micsoda? Letagadsz? Pedig azt hittem szeretsz! A szerelmünk gyümölcse ott van a hasadban!– A fejed lesz mindjárt a seggedben...
– Gonosz váza.. – motyogta.
– Aish, el ne kezd! – ütötte tarkón, majd bájosan rámosolygott az anyjára.
– Gyertek beljebb.

A nappaliban ültek, a fiúk kezében forró tea volt, a nő pedig éppen a konyhában készített el egyszerű szendvicseket. Amikor visszajött lerakta a kisebb tálcányi ételt az kávézóasztalra és leült ő i.
– Szóval.. hol száltál meg?
– BaekHyunnél...
– A szüleid mit szóltak hozzá? – nézett a vörös-hajúra.
– Semmit – vont vállat. – Rá bólintottak.
– Akkor mond meg nekik, hogy hálás vagyok.
– Meglesz – mutatta fel a nagyujját erősítésként.
– A baba hogy van? – pillantott fiára.
– Egészséges, nem down-kóros és nincs nyitott gerince sem. Annyit mondott a doki, hogy ne stresszeljek.
– Ennek örülök.
– Még is azt akartad, hogy abortáljak.. – tette kezét keresztbe.
– Fiam, tudod jól, hogy az lett volna neked a legjobb.
– Hogy  mondhatod ezt? – emelte fel a hangját. – Mi az hogy jobb lett volna? Már még is hogyan?
– Kibum...
– Nem, nem és nem! Hogyha abortálok azon a napon, életem végéig kísértene a bűntudat. Nem a magzatom hibája a helyzetem. Meg sem engedtétek, hogy megpróbáljam, nektek egyből ellen kellett állnotok. De megoldottam és kicseszett boldog vagyok, amiért megtartottam, szóval ne próbálj még egyszer nekem ilyet mondani – morogta.
– Csak a legjobbat akarom neked.. még olyan..
– Fiatal vagyok.. tudom. Viszont ne fussuk már ugyanazt a kört, már rohadtul unom. A lényeg, hogy fogadd el a tényt.
– Sajnálom, nem akartalak felhúzni..
– Semmi baj – fújta ki lassan a levegőt. – Tegyünk úgy, mint ha ez a beszélgetés meg sem történt volna.– Rendben – bólintott, kisebb bűntudattal. – Mikor lesz a következő ultrahang?
– A huszonkettedik hetemben, szóval majdnem egy hónap múlva.
– Akkor most vagy a negyedik hónapodba, igaz?
– Igen.
– És kiderült már a neme? – Úgy látszott a nőnél fellépett az anyai ösztön és csillogó szemekkel várta a választ.
– Kislány – mosolygott.

Fogalmuk sem volt meddig beszélgettek, arra emelték fel a fejüket, hogy az ajtó kinyílik. Kibum káromkodott. Ez az apja. Jobb, ha eltűnik innen szélsebesen, nem akart beszélni vele. Elköszönt az anyjától, megragadta Baek kezét aki meglepetten követte, az előszobában lekapta fogasról a táskáját és úgy viharzott el a férfi mellet, mint ha üldözték volna.
– Yah! YAH Kim Kibum, ne húzd ennyire a kezem!
– Ne haragudj.. – engedte el a kék-szeműt.
– Az a magas-?
– Apám, ja. Ha anyám azt mondta jobb lett volna az abortálás, akkor nem érdekel ő mit mondana – simított pólója alá. – Mozog – vigyorodott el. – Bár kézzel még nem érzem.
– Pff, pedig már kérdezni akartam, hogy megfoghatom-e.
– Mi vagy te, gyerek?
– Genetikailag, ja.
– Majd szólok, ha már érezhető. Viszont jobb, ha most megyek. Köszönöm, hogy velem voltál.
– Csak mondanod kell és ott vagyok – bokszolt bele a vállába. Egymásra mosolyogtak, és elköszönve indultak ellenkező irányba.

Próbált minél lassabban sétálni, nem sietett sehova, és gondolkodni szeretett volna.
Kislánya lesz... már most aggódott érte. Biztos volt abban, hogy gyönyörű lesz, és a fiúk odáig lesznek érte.. Ja, ő pedig majd mindegyiket lefejezi. Felakart nevetni butaságán, de a körülötte lévő emberek bizonyára furcsán néznének rá, azt meg inkább elkerülné. Így is megbámulták, főleg a fognyomokat a nyakán.
Mi legyen a neved Pici talp?.. Vagy ezen még túl korai gondolkodnom?
Különösnek érzékelte, hogy majd neki kell adnia nevet. Egyáltalán nem olyan, mint ha egy újonnan kapott kiskutyának felruházni egyet, persze az is fontos, de ez.. Különlegesnek kell lennie.
Elnapoljuk egy másik alkalomra ~ pakolta meg a pocakját.
Levette válláról a táskát és belenyúlva kereste a kulcsot, amit Mark adott neki, ám valami másba ütközött a keze. Ráncolva a homlokát emelte ki, és egy borítékkal találta magát szembe, amire az volt írva “Anyától”. Mikor rakta bele a táskájába? Biztos mikor kiment a konyhába... eredetileg pedig az előszobába ment, hogy ezt belerakja.
Kíváncsiságának eleget téve kinyitotta, szeme hatalmasra kerekedett. Pénz. Nagyon sok pénz. Az anyjának elment az esze? Legalább egy és fél éves fizetése benne volt! A pénz mellet elhelyezkedett egy levél is.

“Fiam, nagyon sajnálom, hogy olyan csúnyán reagáltam, mikor elmondtad mi történt veled. Te csak segítséget kértél a szüleidtől, tőlünk, mi pedig eltoltunk magunktól. Megijedtem, mikor eltűntél és csak egy levelet hagytál, hogy minden rendben van, de te örökre a kisfiam maradsz, ezért mindig is aggódni fogok érted. Örülök, hogy van hol laknod, egy kicsit rosszul esik, azonban megértelek. Ezt a pénzt a nagymamád hagyta rád, tudom, nem valami sok, de úgy érzem neked erre szükséged van és lesz. Okosan költsd el! Szeretlek, és nagyon vigyázz magadra!”

Könnyek gyűltek a szemében, amik lecsordultak az arcán. Még hogy nem sok! Ez pont elég lesz arra, hogy a babának majd mindent megvegyen. Az a kérdés még ott lebegett a fejében, hogy akkor apja miért mondta, hogy nincs elég pénzük.. csak azt akarta, hogy abortáljon és élje fiatal életét, gyerek később ráér? Lehet. Ám ő meghozta döntését. Haza pedig nem akart menni. Jobb ha itt marad Markéknál.. Visszarakta a borítékot, és elővette a kulcsot.
Attól függetlenül, hogy ennyi pénze van, nem jelenti azt, hogy megtöri az egyességet Markal, hiszen amint megszületik a baba lesz egy biztos állása, és a kapott fizetségéből pedig beköltözhet egy saját apartmanba. Nem maradhat a Tuan rezidencián a szülés után..
Belépett a lakásba, a gyerek hangok egyből megütötték a fülét.
– Biztos appa az! – kiáltották egyszerre és elé szaladtak, a mosolyuk lefagyott, bámulták a szőke fiút, aki kínosan állt egy helyben. Meg sem mert mozdulni.
– Aiden, Alan, hagyjátok Kibumot – jelent meg Mark.– Okay, Omma – duzzogtak, és elsétáltak.
– Bocsi értük – simított a tarkójára.
– Ez volt az első, hogy láttak.. Nem igazán.. na jó, de meglepődtem – kuncogta.
– Majd ellazulnak – legyintett. – Na és hogy ment a vizsgálat? Mi lett az eredmény?

Kibum elmesélte a napját, a borítékos dolgot inkább kihagyta, arról jobb, ha nem mond semmit.
Az asztalnál ültek, Mark kapott egy üzenetet, hogy Jackson csak reggel jön haza, mert meghosszabbították a forgatását. A gyerekek angolul próbáltak kommunikálni amint Kibum elnevette magát, mert minden egyes szavukat értette.– Mi olyan vicces? – kérdezte Mark felhúzott szemöldökkel.
– They believe that I don't understand what they're saying... – váltott át ő is angolra, amire a két fiú nagy levegőt vett. A piros-hajú felnevetett.– Sokszor csinálják ezt, ha idegenek vannak a közelükbe, általában be is jön, de te kifogtál rajtuk – ejtette állát a tenyerébe. – Ne beszéljetek itthon angolul, tudjátok, hogy nem szeretem.
– Sajnáljuk Omma.
– Semmi baj, menjetek, fürödjetek le, mossatok fogat, utána irány az ágy. Nyolcig nézhettek tévét.– Fél kilenc? – harapta be az ajkát az egyik, kiskutya szemeket meresztve.
– Aish.. legyen, most pedig iszkiri. – Ahogy kimondta a gyerekek már ott se voltak.– Aranyosak – mosolygott Bum.
– Igazi ördögök – pakolta egymásra az üres tányérokat, felemelte és a konyhába sétált s mosni kezdett.– Hadd segítsek, Hyung! – állt mellé.
Mark kedvesen rámosolygott. – Nem szükséges.– Ennyit megtehetek.– Hmm, akkor töröld meg őket – adta oda az első tisztát, egyből fogott egy kendős és elkezdte megszárítani.– Hogy-hogy amerikai nevet adtál nekik? – érdeklődött a lila-szemű.
– Los Angelesben születtem.. tíz évig ott éltem, utána – elakadt –, történt valami.. így Kanadába kerültem.. na mindegy, a lényeg, hogy mikor ideköltöztem Koreába eldöntöttem, ha valaha is lesznek gyermekeim, akkor amerikai nevet fognak kapni. Mondjuk emlékszem Jackson nagyon húzta rá a száját, de tudta miért teszem, ezért elfogadta a döntésem.
– Szerinted nekem is angol nevet kéne adnom a kislányomnak?
– Eh?
– Bár én nem Londonban születtem, öt éves koromig ott éltem.
– Ezt csak is te döntheted el.. – grimaszolt, majd beleszagolt a levegőbe. – Elmúlt.
– Micsoda?
– Érzem rajtad az Alfád.
– Ó.. már nem is fogom beszúrni.. – simított a fognyomokra, amik mindig mikor hozzáért, égtek a tenyere alatt.
– Akarsz mesélni róla? – nyújtotta az utolsó tányért.
Csendesen bólintott. Furcsa volt a számára, hogy egy másik Ómegával beszélget.. Magánkívül még soha nem találkozott, vagy látott másikat, ami elszomorította, persze tudta, hogy nem ő az egyetlen, csak zavarta a tény, hogy kevesen vannak. Miután elmondott mindent, a férfi sóhajtott egyet.
– Kibum, akármennyire is harcolsz az ellen, hogy ne kedveld, nem fog menni. A mérge benned csordogál, s ha olyan helyzetben vagy ő lesz az első, akire gondolsz. Mi, ómegáknak az a feladata, hogy hűségesek legyünk, kicsit sem számít hogyan jelöltek meg minket.
– De...
– Abszolút hűség, ennek a két szónak vagyunk a jelképei.
– Ez igazságtalan...
– Lehet, azonban ez a sorsunk, amit lehajtott fejjel el kell fogadnunk.– Ő még sem fog szeretni soha... egyedül maradok.. örökre...
– Dehogy maradsz. Valaki mindig ott lesz neked.
Bólogatott, még sem értett egyet. Hiszen lehet, hogy ott lesz neki BaekHyun, JaeBum, Pici talp, de senki sem fogja szerelemmel szeretni.
– Ne feledd, az alfák is meglágyulnak, amikor megjelölik az ómegát, próbálják figyelmen kívül hagyni, igaz, bunkón viselkedni, viszont a végén feladják.– Megjegyeztem – kunkorodott felfele az ajka. – Most elmegyek lepihenni, hosszú napon vagyok túl.– Persze, menj csak.
A szobája felé indult, ám visszanézett az aranyszeműre.– Mark Hyung.
– Hm?
– Köszönöm – zárta le a beszédet és benyitott a szobájába.
Ruháit levette, félredobta, tegnap este fürdött, szóval most nem érezte szükségesnek.... beletúrt a hajába, utána megszaglászta az ujját. Elfintorodott. De.. nagyon is szüksége van arra a fürdőre!
Magához vett egy törülközőt és a pizsamáját.

A fürdőszoba nagyon hangulatosan nézett ki. A csempe barackszínnel uralkodott, kisebb csillogó kövekkel, a padló márványból készült. Biztos drága lehetett.. Maga a kabin egy szélesebb kádból állt, de lehetett benne zuhanyozni is. Egy hatalmas tükör volt a falon, amibe egész testét látta. Oldalra fordult, elkuncogta magát, mikor meglátta pici hasát, ám kacaja rögtön abbamaradt. ChanYeol... Nekidőlt a falnak, könnyek folytak le az arcán..
Miért érzem ezt? Miért értem ahogy ChanYeol éppen mással szexel? Miért... fáj ennyire? Mi a fenéért sírok? MI EZ?

Folyt.köv