I'm Pregnant! (BaekYeol OS)

(~One~) I'm Pregnant! (~Shot~)

(Terhes Vagyok!)

(BaekYeol)

Mindig is szerettem volna egy olyan FanFictiont, amibe egy fiú terhes. Tudom, furcsa.. Nagyon az. De olvastam már olyan ficit amibe a fiú teherbe esett, sőt! Az egyik kedvenc FanFictionomba is az van. Egyszerűen késztetést éreztem affelől hogy én is írjak.. Úgyhogy, ez az első ilyen terheses fictionom, bár lehet ez az utolsó, mert nincs igazából több ilyen tervben. 
Jó olvasást Cicáim! :3

(Ui: Helyesírásért Bocsiiii! Remélem elnézhető!)

Már régóta együtt lakom vele. Régóta szerelmes vagyok belé. És ez a mai napig nem gyengült.
És... régóta vágytam valamire. Valami olyasmire, ami egy férfinak soha nem adatik meg.. Én még is vágytam rá. Kellet nekem, mind érzelmileg és mind testileg. Boldoggá akartam tenni életem szerelmét... ChanYeolt.
Próbáltam kórházakba menni és teszteket elvégezni. De elküldtek azzal a szöveggel, hogy "Ilyet mi nem csinálunk és ez amúgy sem normális". Feladtam...

Teljesen elvette az életkedvem az összes köcsög orvos ezzel kapcsolatban. Nem próbálkoztam vele többet... Még is hónapok múltán felhívtak egy kórházból ahol mondták van egy külföldi program, ami ilyenekkel foglalkozik. Csak ehez New Yorkba kéne menni.. Most nekem ezzel annyi bajom volt, hogy hogyan megyek el oda, anélkül hogy ChanYeol szagot fogna.

Ekkor jött a hatalmas ötletem, hogy adok egy kis szabadnapot a szerelmemnek.. Hát igen talán ebben vagyok a legrosszabb. Féltékeny vagyok. Tudom hogy nincs mire. De ragaszkodó feleség vagyok, ahogyan Chan mondta. Yeolie már régóta tervezi a haverjaival, hogy otthonhagyják a feleségeket és egy jó 1 hónapra hétre ellazuljanak. Ez volt az én kis kibújóm. Természetesen elmondtam ChanYeolnak hogy New Yorkba kell mennem. Nem igazán kérdezősködött, mert megbízik bennem, ahogy én is benne.
Hosszú...és édes éjjszakánk volt azon az estén... Milyen jó is volt..

Másnapra már mentünk is külön utakra. Én a replűlőkhöz Chan pedig a haverjaihoz.

Kicsit izgulva léptem fel a repürőle, még is a lábaim csak vitték a testem.
Tizennégy óra a repülőn... Fárasztó volt.. Nagyon. Végül is több mint egy fél napot vett igénybe az utazás. Egy hatalmasat sóhajtottam és irányomat egyből a város felé vettem.

~°~

Itt állok a kórház elött... El sem hiszem.. Itt talán kitudják elégeteni a vágyam.
Angol tudásom van valamennyire... Mintha belettem volna regisztrálva rögtön kedvesen fogadott pár férfi doktor. Ahj, ilyenkor mindig olyan alacsonynak érzem magam. Mindenki magasabb... Otthon Seoulban legalább nálam alacsonyabbak is vannak.
Egyből egy vizsgáló szobába vezettek még mindig kedvesen beszélve velem.

Miután a sok-sok... NAGYON sok vizsgálaton átmentem, közölték hogy a testem készen áll.. Annyira megörültem hogy sírtam. A testem képes befogadni egy babát! Komolyan.... olyan lehetetlen ezt felfogni.. Főleg hogy semmi női szerv nincs bennem. De a mai technológia képes műszerveket létrehozni úgy hogy élethűek legyenek és úgy is viselkedjenek..

Másnap boldogan készültem a műtétemre. Mert hát én a kis sunyi ördög, mondhatni elloptam a párom spermáját! Oké ez most furcsán hangzik, de ha azt szeretném, hogy tejesen a mi babánk legyen, el kellet vennem, vagy mi.. A doktorok elmondták a műtét menetét, hogy fogják beültetni a pót szervet vagy ahogy itt nevezik az implantátumot, utána pedig az embriót.
Izgultam. Kibaszottúl. Bár tudtam hogy védelmező kezett vagyok és hogy nem hagyják azt, hogy valami elcsesződjön. Végig mindenki kedvesen viselkedett, míg el nem altattak... utána minden fekete lett...

~°~

Fájdalmas nyögéssel nyitottam ki a szemeim. ÚramIsten... Mit csináltak velem?
Pislogtam még párat, majd körül néztem..
Pfúj, egy tű van a kezemben... Ah.. Az infuzió.
Próbáltam megszólalni, de helyette valami hörgés szerűt adtam ki. Atyáám. Totál legyengültem.
Még pihentettem a szemeim, majd hallotam hogy nyílik az ajtó. Egy nővér jött be, aranyos mosolyal, amit nehezen, de viszonoztam.

-Látom felkeltél. Hogy érzed magad?-Vesz elő pár papírt meg egy tollat.
-Hát...-Nyöszörgöm, amire rögtön felkapja a fejét és egy pohár vizet tol a számhoz, majd megdönti hogy nyeljem le. Kicsit köhörésztem és tovább beszéltem... végre rendesen. -Őszintén, mindenem fáj. Gyengének érzem magam. Ho-hogy sikerült a műtét?-Érdeklődöm, bár érzem a hasamnál a változásokat.
-Nagy megkönnyebülésünkre tökéletesen. Az embriót is beültettük és megfigyeltünk 1 heten keresztül. Eddig minden jól alakul.
-Hah..-Sóhajtottam megkönnyebültem.. úgyérzem magam bármelyik másodpercben elsírnám magam...De... -1 hét?
-Igen, de még bent kell maradnia Mr.Park 2 hétig.-Bólintott, miközben valamit írt a lapukra. -Miután pedig kiengedtük, szeretnénk ha mindig 2 hetente jönne vizsgálatra, míg meg nem szülheti a babát, amit természetesen császármetszéssel lesz elvégezve.
-Mindig... be kell jönnöm?-Próbálok tisztán beszélni angolul.
-Igen..
-De én..-Csuklik el a hagom.
-Valami probléma van?
-Nem.. Semmi.-Fordítom el a tekintetem.. Oh Istenem! Ezekre nem gondoltam.. Csak arra koncentráltam hogy, hurrá terhes leszek, haza megyek és majd vissza jövök hónapokkal késöbb amikorra várható a szülés. De neeem! Persze hogy nem így történik a dolog.. Jaj, hogy magyarázom el Channak hogy ide kell költöznünk? Bár nem élünk rosszúl, sőt még az átlagost is magasan túllépjük.. Egy hotelt pedig simán kitudunk bérelni.. Sőt, még egy kisebb házat is... Ah.. Most megint ideges vagyok stresszes és félek.. Nagyon.

~°~

Egy hónappal később Seoulban ültem otthon ChanYeolt várva, hogy elmondjam a hírt és hogy Amerikába kell költöznünk egy kis időre. Idegességemben a gyűrűmet forgatom a kezemen.. Visszaemlékszem arra mikor a házasságért is külföldre utaztunk ki. Karácsonykor kérte meg a kezem. Ez volt az ajándéka. Akkor is órákig sírtam ,mint egy bögő masina. Ő ennek ellenére elviselt.. És még csodálatos eskűvőt is rendezett. Ne! Ne képzeljetek el fehér mennyaszonny ruhába... Nem abban voltam!

Végre haza jött, én pedig izgatottan kérdezgettem tőle, segítettem kipakolni a cuccait. Jókat nevettünk, mint mindig. Ismét a kezemet keztem birizgálni.

-ChanYeol.. Beszélnünk kell.-Komolyodom el, amire kicsit összerezzen. -Gyere, üljünk le.-Fogom meg a kezét nyugtatóan és a kanapéhoz vezetem. -Kérlek.. Meg kell engem értened.-Nyúlok a zsebembe hogy elővegyem a terhességi tesztet, amint az áll "Pregnant". Még azért kicsit takartam, mert nem nagyon hinné el ha csak az orra alá dugnám. -Én azért voltam New Yorkban, mert elvégeztek rajtam.. pár vizsgálatot.-Nézek a szemeibe,  ő pedig aggódóan vissza, de még is kiváncsian. -Abban a kórházban.. Férfi terhességet vállalnak... és én..
-Ácsi, ácsi! Férfi terhesség?-Emeli fel a szemöldökeit meglepetten. -Te.... Terhes vagy?-Grimaszol.
-I-igen.-Mutatom neki a tesztet.
-Ehz.... Öhm. Oké...
-Ne-nem örülsz neki?-Kérdezem kicsit félve.
-Én...-Áll fel. -Nem hiszem hogy ez jó ötlet lenne.. Vetesd el.. Vagy vedd onnan ki azt az izét!-Hadonászik a kezeivel... Várjunk.. mit mondott?
-I... izét? Hogy mondhatsz ilyet?-Állok mostmár én is fel, szembe állva vele. -Ő nem egy IZÉ!
-Nem érdekel BaekHyun! Én biztos hogy nem.. Nem... Nem érdekel..
-De Chan
-Nem! Ha beszélni akarsz velem, az a valami már ne legyen a hasadban, értetted? Nem akarok erről beszélni... Tűnj a szemem elől.-Mutat a lépcső felé.
-Chan..-Indulnak meg a könnyeim. -Én ezt érte...!
-Nem érdekel...-Veszi az irányt a kijárat fele.. -Mire hazaérek ne legyen benned.-Azzal pedig kilépett az ajtón... Én pedig zokogva rogytam össze...

Erre, erre igazán.. igazán nem számítottam.. Ez fáj. Tönkre tesz belülről az érzés. Könnyáztatott szemekkel szaladtam fel a lépcsőn és kerestem egy bőröndöt.. Nem válogatva raktam bele ruhákat... Nem adom fel a babámat.. Azt sem tudom mi volt ez a hirtelen kiindulása Yeolnak. Talán ha most... kiüríti a fejét. AH! Túl gyorsan fogta fel hogy terhes vagyok... Egy ember azért nem fogja fel ilyen gyorsan, főleg hogy férfi vagyok!..

~°~

Összepakolás után rögtön felhívtam JongDaet -a legjobb barátomat- és elpanaszoltam mi is törént velem. Sokkosan mondta, hogy "Most azonnal gyere át hozzám." Persze rohantam, mint egy elveszett kislány.

Ahogy odaértem, karjaiba zárt. A könnyeim ismét megindultak.. Elmeséltem neki végül azt is hogy mit mondott Yeol. Dae el sem hitte, mert tudja hogy ChanYeol milyen gondoskodó és imádja a gyerekeket.

-Komolyan nem értem.-Fogja a fejét hitetlenkede. -Hiszen odáig van érted! Ami pedig a hasadban van egy baba... Uram atyám! Egy BABA! És ő azt mondta hogy IZÉ? Te jó ég.. Várj, várj! Hogy is magyaráztad el neki? Rögtön elhitte?
-Dae én... elkezdtem neki lassan mondani.. de meg sem engedte hogy végig mondjam! Ahogy kimondtam hogy férfi terhesség, egyből rájött. Egyből! Azután pedig kiakadt... És elküldött..
-Elküldött.. Nem tudom felfogni. Nem megy. A babádat is alig hittem el. Viszont hogy ChanYeol így beszéljen... Szinte lehetetlen. Mekkora egy köcsög!
-Pedig a hír elött még nevetgélve beszélgettünk.. Azt is mondta hogy vetessem el... Hogy ne legyen a hasamban mire hazaér.
-Jajj.. És most mi lesz?
-New Yorkba költözöm... Nem vetetem el, hiszen még csak most kaptam meg a lehetőséget! Nem dobom el magamtól! Megtartom a babámat.-Ölelem védelmezően át a hasam.
-Persze hogy megtartod! Ez nyilvánvaló. De ChanYeollal... Nem tudom mi legyen.. Én veled megyek, az tuti.
-Talán... Csak ki kellet szellőztetnie a fejét! És.. és majd felhív.. Talán.-Szomorodom el újra ahogy a gyűrűmre nézek.
-Bizots hogy felfog hívni. Hiszen imád téged. És hogy ha egy babát tudsz neki adni és ezt rendesen fel is fogja.. Könyörögve fogja kérni hogy mond el hol vagy. Hidd el!-Mosolyodik el Dae ismét egy roppanto ölelésbe vonva.
-Köszönöm JondDae, te vagy a legjobb..
-Naná hogy én! Nah megyek összepakolok pár cuccot. Amúgy.-Tekint mögém. -Mennyi ruha van abban a börőndben?
-Ah... nem tudom. Könnyek között pakoltam össze.
-Nem mindegy? Úgy is dagi leszel.-Nevet fel jókedvűen.
-YAH! Én nem leszek dagadt! Csak várandós.. Az más...-Csücsörítem durcásan a szám.
-Jól van te... Nah, segítesz pakolni? Terheském.
-Ühm.-Bólintok rögtön, legalább valami vegye el a gondolatomat.

~°~

Miután Daenak pár cuccát összepakoltuk egyből keresgélni kezdünk kisebb kibérelhető házak után. A hotel kockázatos... Ott túl sokan vannak. És a lifteket sem bírom.. Hányingerem lesz tőle.. Most bele gondolva terhesen! Húh, kész halál lenne. Másnap pedig már utaztunk is... Még mindig fáj a szívem ChanYeol kitörése miatt.. De tudom hogy szeret és én is őt. Nem bírjuk egymás nélkül, hiszen évek óta élünk együtt boldogan. A baba pedig egy szebb 'életet' adhat nekünk. Ebben biztos vagyok.

Még mikor csak haverok voltunk ChanYeollal mindig arról áradozott, hogy mennyire szeretne egy gyereket. Persze miután szerelmes lett belém feladta ezt a dolgot. Boldog volt gyerek nélkül is, még is láttam a szemében, hogy hiányzik valami az életéből. Egy baba. Amit most megtudok neki adni...

~°~

JongDaeval megérkeztünk a kis házba amit 9 hónapra béreltünk ki. Tudom. Lehet elöbb születik meg a babám, de nem kockáztatok. Már be is költöztünk és eléggé kis aranyos ház. Kellemes. Nincs közel a kórház.. de legalább nem vagyok a belvárosban. Kicsit se lenne normális hogy egy terhes férfi flangál a városban. Így csak a vizsgálatokra kell bejárnom. Egy szálló sétára pedig elég egy paróka.

Hetekkel később ezernyi hívásom jött ChanYeoltól. De nem vettem fel. Most az a kérdést, miért nem? Egyszerű a válaszom. Nem mertem. Dae pedig nem is tudott róla hogy Yeol hívogatott.

Viszont egy nap..

-BAEEEK!-Övülti el magát hirtelen JongDae.
-Igen?-Sietek be a konyhába, ahol a csörgő telefonomat fogja.
-ChanYeol az... Vedd fel.
-Én, nem.-Hátrálok meg.
-Oh nem! Nem hátrálsz, gyere ide és beszélj vele!
-Nem merem! Tudod már nagyon sokszor hívott.. De nem vettem fel.
-Hogy... MI VAN? HALÁLRA AGGÓDHATJA MAGÁT! Ha nem beszélsz vele.. legalább hallgasd meg őt.-Nyomja meg az 'Elfogadást' gombot. -Cső ChanYeol JongDae vagyok.-Beszél tök normálisan, majd megnyomja a kihangosítást.
-Uram Isten Dae. BaekHyun ott van?-Kérdezi rögtön. Olyan a hangja aki bármelyik percben elsírná magát.
-Igen itt van, ám nem szeretne beszélni, de ki vagy hangosítva... Mond csak.
-Baek! BaekHyun édesem.. Kérlek. Mond meg hol vagy! Hiányzol és annyira szégyenlem magam! Nem gondoltam át mikor azokat mondtam neked. Szeretném a babát! Ügye még meg van? Baby.. kérlek.-Könyörgött ezerrel, nekem pedig meglágyúlt a szívem. Az a hülye idióta... -Hol vagy? Dárágám.. Válaszolj.. Légyszíves. Én komolyan, annyira sajnálom! Figyelj.. én....!
-New Yorkban vagyok.-Szakítom félbe.
-Baekie!-Sikkant szinte lányosan.
-ChanYeol... Ha tényleg vállalod az apaságot.. A babánkat. Akkor gyere ide.. Gyere el hozzám.
-Vállalom.. Természtesen!
-Rendben... Akkor estére legyél itt. Kiküldöm érted majd Chent.
-Oké, rendben! Indulok is! Megyek Baby.... Édesem.. Szeretlek.
-Én is szeretlek.-Mosolyodom el. Dae lerakja a telefont és bólint egyett. Én pedig még jobban elvigyorodom.

Tudtam... Itt lesz velem és a babával. Vigyázni fog ránk... Annyira hihetetlen... nem. Még mindig nem hiszem el...

~°~

Amint az este elérkezett én elhúztam aludni. Fáradt vagyok és majd ha ChanYeol jön, felébreszt, vagy reggel találkozunk... Most pedig elvisz az álom... Jó messzire.

~°~

Mocorgásra leszek éberebb. Melletem pesüpedt az ágy. Gondolom JongDae az.. Vagy mit tudom én. Vele is sokat aludtam már haveros estéken. Pasis pizsama parti.. Milyen hülyén hangzik. Hát de ha egyszer jók voltak az ilyen esték! Bebasztunk, azután aludtunk. A legjobb. Ám azt már kicsit furcsállom hogy átöleli a derekem... Fúj már... Dae ennyire nem lehet sex hiányos.. Megfordulok az ölelésben és kinyitom a szemem.... Rákot nem látok. Elnyúlok a kis lámpához és....

Ah... Rögtön felülök.

-ChanYeol!-Ugrom a nyakába ahogyan ő is felül.
-Oh-oho! Édesem, nyugi. Megfojtasz!-Szedi le karjaimat a nyakából, majd rögtön megcsókol amit örömmel viszonzok.
-Egy köcsög vagy, ügye tudod?-Vigyorodom el.
-Tudom Szívem. Tudom, de te imádsz ügye?
-Persze, ahogy te is engem.. Azért... Fájt amit mondtál.-Durcáskodom, mint egy kisgyerek.
-Ahh. Ne haragudj rám! Tudod hirtelen jött és féltem. Őszintén féltem akkor. Soha nem gondoltam abba bele hogy apa legyek. És most? Te kis huncut, meg tudtad oldani. Áh! Annyira szeretlek!-Ölel magához. -És a babát is.-Vezeti kezét a hasamhoz.
-Te pedofil..-Nevetek fel.
-Yah! Nem úgy értettem!-Paskolja meg a fejem.
-Jól van Yodácskám, értem én.-Mosolygok önelégülten és ismét megcsókolom majd magammal húzom az ágyra. Mivel vigyázni akar a babára, nem hasal a rám. Tartja magát. Kezeimet ismét nyaka köré fonom hogy közelebb vonjam magamhoz.
-Lehet a babának nem tenne jót egy kis hancúr, nem?-Kuncog egy kicsit elválva tőlem.
-Becsukja a szemeit.-Vigyorodom el.
-Aha....-Hajol vissza a számra.

~°~

Azt hiszem az éjjszaka tökéletes volt kibékülésre. Bár nem vesztünk össze, csak egy kicsit kiborultunk. Reggel már együtt mentünk a kórházba. Annyira izgatott volt, hogy majd kiugrott a taxiból. Sőt! Még a sofört is elkezdte sietettni. Úgy érzem.. Nem fogok unatkozni a terhességem alatt.

A vizsgálatokon elmondták hogy minden rendben és hogy örülnek, hogy végre nem egyedül jöttem, hanem a párommal. Felirtak pár terhes vitamint, ami biztonságosabbá teszi majd a terhességem.

Mikor hazaértünk ChanYeol az interneten ideiglenes munkát keresgélt. Én pedig csak titokban.. míg nem lesz nagy a hasam, addig nyugalommal dolgozhatok valami kis egyszerű helyen. Mondjuk egy kávézóban! Azok olyan aranyos kis helyek! És nyugodtak... Éss Pont van egy a közelben. Hah, ekkora szerencsét! El sem hiszem komolyan.

~2.Hónap~

Beléptem a második hónapba, de még semmi nem látszik a hasamon. Még is ChanYeol állandóan hozzá beszél, ami persze tetszik, csak annyira idiótán néz ki ahogy vigyorog. Még is aranyos...

Az én kis cukorfalatom..

A munkát megkaptam

Barátságosnak tűnik a hely. Kicsit eldugott, még is szeretik az emberek. A munkatársaimmal már össze is barátkoztam. Sőt! Beszéltem nekik az állapotomról és tök normálisan reagáltak. Hah, mit vártam. Amerika egy elfogadó ország, itt a többség már nem fintorog ezen. Boldogan hallgatja a melegek életét. A nő munkatársaim is állandóan a babáról kérdezősködnök és köteleztek arra hogyha nagyobb lesz a pocakom látogassam meg őket... Lököttek. Komolyan ennél mozgalmasabb életet egy terhes férfinak!

ChanYeol is sikerrel járt. Először azzal ugratott hogy pornó sztár lett.. Mocskos szemétládáztam, de miután elnevette magát és elmondta valójában csak egy árúfeltöltő megnyugodtam. Itt öcsém még az árú feltöltéséért is több pénzt kap az ember, mint Koreában..

JongDae pedig itt maradt. Ő is talált munkát és hatalmas segítségben van a számunkra. Egy igazi Dívaként viselkedik. Állandóan vásárolni akar 'mama' ruhákat.. Azután pedig krémeket keres, hogy ne menjen tönkre a bőröm. Már most utána nézett milyen tej kell neki, mi a legjobb pelenka, meg ilyen baba dolgokkal is jött már hozzám. Esküszöm jobban várja a kis csöpséget, mint én! Pedig még nem látszik belőle sok minden.

Egyszerűen csak mosolyogni vagyok képes! Nem jön le a vigyor a képemről. Ráncos leszek, mielőtt öreg leszek!

~3.Hónap~

Hát mit is mondjak. Fáradt vagyok. Ahoz képest hogy egy eldugott kávézó, nincs pillanat mikor nem jönne be egy új vendég. A hasam pedig veszélyesen nő. Dae azt mondta úgy nézek ki mint egy jól lakott óvodás. ChanYeol kiröhögött, de rögtön fejbe csapta JongDaet azzal hogy ne most sértegessen, mert még a férfi hormonjaim is képesek felforgatni az érzéseim. Ilyenkor pedig hisztisebb vagyok.

A kolléga nőim pedig a hasamat taperolják. Nem mint ha zavarna, elég vicces ahogy próbálják kitapogatni a még növésben lévő embriómat. A férfiak is néha jönnek kérdezöskődni, hogy; hogy érzem magam. Mit kell mondjak? Furcsán... Az én testem nem arra született hogy befogadnjon és hogy szüljön.. Nekem teremtenem kéne.. De nem bántam meg a döntésem. Boldog vagyok.

~8.hónap~

Hát... No komment. Nincs sok mondani valóm. Nagy vagyok. Inkább, hatalmas... Jó mondjuk, persze hogy annak érzem magam.. Soha nem voltam "Dagadt". Így új az érzés. Viszont mostmár tényleg nagyon gyorsan fáradok. Néha úgyérzem a derekam kettéroppan. Beleőrülök ebbe, ám bírom. A babánk nemét nem tudjuk. Azért mert meglepetésnek szeretném. ChanYeollie pedig. Állandóan azt kérdezi "Hogy vagy? Mit érzel? Fáj valamid? Kell valami? A baba jól van? Szerinted mire gondol? Kell segítség?" vagy.. rám parancsol. "Ne! Majd én felrakom!  Ne cipekedj... Ne pakolássz, fel se emelj semmit! Pihenned kell! Ne hogy fel állj, én majd hozok neked!". Őszintén. Az idegeimre megy néha...de. Csak túl aggódja magát. Azért még imádom őt. Sőt, néha nagyon is jól esik az ilyen.

Dae pedig... Hah, ő rosszabb mint Yeollie. Mikor hazaér a munkából egyből elkezdi simogatni a pocakom és gügyög, pedig még meg sem született! Mindig próbálja pont akkor simogatni a hasam mikor rúg, vagy mocorog. Néha még ChanYeolnak sem hagyja hogy hozzám érjen! Pedig nem vagyok se lány, se törékeny... Ah!

És a mukatársaimról még nem is beszéltem! Meg anyámról, akit felhívtam a hírrel... Meg a bátyám és az apám... Meg még pár barátomról. Anya egy baba köszöntőt akar, a bátyám pedig otthagyni mindent és rám vigyázni. Én örülök hogy ennyire elkényesztetnek és hogy vigyázni akarnak rám, gondoskodni rólam.. De a picsába is 25 éves vagyok! És van egy férfjem aki tökéletes apa lesz. Nem kell segítség, szeretném egyedül és Channal megoldani a dolgot.

-Park Chan Yeol! Terhes vagyok, nem halálos beteg!-Akadok ki megint a páromra ahogy ötvenszer megkérdezte hogy jól érzem-e magam.

-Tudom, csak... Ah.. Ne haragudj.-Térdel le elém.

-Nem haragszom...-Simogatom meg szeretettel az arcát.

-Olyan nagy vagy.-Mosolyodik el ahogy a hasamra vezeti a kezét. -Ne hogy félre érsd, Drágám! Gyönyörű vagy.. Bár hogy is nézel ki.-Mondja és én látom a szemeiben az imádatot. -Egyébként. Te már gondolkodtál a neveken?

-Ühüm.-Bólogatok. -Te?

-Én is. Neked mik az ötleteid?

-Ha lány.. Lehetne a neve Min Seo. Ha pedig fiú akkor Kwan.

-A Kwan erőst jelent. Tetszik.

-És a lány?

-Az is jó, de én Jin Ho-ra gondoltam..

-Ez furcsa a Jin és a Ho is mást jelent. a Jin igazságot a Ho pedig az hogy Jóságos.. Különleges név.. Tetszik.-Mosolygok.

-Akkor egyezzünk meg. Ha Fiú Kwan lesz, ha lány pedig JinHo, na?

-Oké.-Bólintok. -Ez így igazságos. Mondjuk amúgy sincs erőm a neveken veszekedni. Amint megszületik és eszünkbe jut és az lesz.

-Igazad van. Kérlek, most menj pihenni, jó? Nem akarom hogy megterheld magad. Jövőhétre van kiírva a szülés.

-Hah... Tudom Chan.. eskü fogok pihenni, csak egy kicsit had maradjak fent.

-Hajaj... Oké, de CSAK nyolcig!

-Reggel nyolcig?-Huncutkodom vele egy kicsit.

-Aha, nah persze. Álmodik a gyönyör... Hozzak neked valamit?-Vált gondoskodóvá.

-Hm, éhes vagyok.. Hozol nekem pizzát? Annyira vágyom most rá.-Pislogok aranyosan.

-Persze, Édes. Még valami?

-Ü-üm.-Rázom meg a fejem és elkényelmesedem.

~°~

Ennyi embert összegyűlve... Hah istenem. Az egész családom ideutazott a szülésemre, és az összes barátom. Még az itteniek is szabad napot vettek ki hogy láthassák a babámat! Mi a rák. Esetleg nem akarják kihívni az újságírokat hogy elmondjam milyen volt az életem terhesen?.. Miattuk stresszelek ennyit.

Az orvosok próbálnak nyugtatni, hogy semmi baj nem lesz, minden rendben. Lazuljak el. Persze... Nem őket altatják el. Hanem engem!!

-Drágám.-Szól hozzám hirtelen ChanYeol.

-Igen?

-Itt vagyok. Itt leszek. És örökké veled maradok..

-Szeretlek és óvni foglak..-Folytatom a mondani valóját.

-Halálomig.-Fejezzük be együtt. Ezt a kis fogadalom félét még együtt 'találtuk' ki. Ő elkezdte én folytattam, majd csoda szerűen a végét együtt ejtettük ki... Azóta ezt mondogatjuk egymásnak, ha tudjuk, most van legjobban szükségünk egymásra. Megnyugtat, ahogyan őt is. Volt egy időszak mikor nem mondtam utána... Majdnem szakítás lett a vége... mert megcsalt. Részegen. Hihetetlen, hogy most még is itt tartunk...

-Mr. Park Baek Hyun. Kezdhetjük?-Jött be egy nővér.

-I-igen... Azt hiszem..-Bizonytalanodom el.

-Hiszi?-Kuncog fel. -Nyugodjon meg. Biztonságban leszel.-Bólint majd int a kinti lévő orvosoknak is utána pedig ChanYeolnak...

Hát akkor... Kezdjük..

.....

~°~

-Park Kwan! Mondtam már hogy ne hagyd szana-szét a játékaid! Hát miért bünteted ezzel az Ommádat?

-Sajnálom, Omma...-Totyog be a 4 éves fiam. Ártatlanul rámmosolyog...

Ahj! Nem tudok ennek a mosolynak ellen állni.. Egyszerűen túlságosan is aranyos. Ez mind ChanYeol hibája! Az ő boci szemeit örökölte! Ch.. Apa-fia, mi? Röhelyesen nevetséges. Még is aranyos.

-Ah, te kis semmirekellő. Ne néz rám így! Nem hatsz meg! Most nem...-Olvadozom miközben a szemeibe nézek.. -AHJ TE! Gyere ide.-Guggolok le és kinyújtom a kezem. Rögtön hozzám szalad és belebújik az ölelésembe. -Elpakolod a játékaid? Hm? Megteszed Ommáért?

-Igen.-Motyogja majd kimászik a kezeim közül és pakolni kezd. Én pedig boldogan nézem.

-Hát itt van az én kis Kwanniem!-Lép be ChanYeol mosolyogva a szobába.

-APPA!-Kiált fel a kisfiam és az apjához szalad. -Omma gonosz!-Mutogat rám.

-Hékás! Az előbb még itt szeretgettél!

-Már megint azt mondtad pakolja el a játékait?-Áll fel Chan és elém sétál, majd álöle a derekam és közelebb von magához. -Hiányoztál.

-Hülye, csak dolgozni voltál.-Ütök a mellkasára és lábujjhegyre állok hogy megcsókoljam.

-Ahamm. Már az is sok volt.-Válik el tőlem. -Levisszük Kwanniet a játszó térre? JongDae ott akar vele játszani.

-Haah, megint? A kis spuri, elveszi tőlünk a saját fiúnkat!

-Akkor legyen még egy..-Vigyorodik el pervezül. -Mi lenne ha, amíg Dae játszik Kwannal, addig míg megpróbálunk gyereket csinálni.. Mit szólsz hozzá, hm?-Suttog a fülembe hogy a fiúnk meg ne hallja.

-YAH! Én nem tudok ÚGY teherbe esni! Buta vagy.. De azért... Benne vagyok.-Vigyorgom vele én is, mint a tejbe tök. -És tudod ki akar újra gyereket! Egy vágás is elég az alhasom köszi, nem kell több..-Csókolom meg, majd lehajolok Kwanhoz.

-Baby, szeretnéd látni Dae bácsit?

-Igen! Dae bácsi!

-Dae... Bácsi?-Röhög fel ChanYeol.. -Ezt te tanítottad neki?

-Dehogy!... Talán.

-JongDae ki fog akadni.-Fogja már a hasát a nevetéstől.

-Az lehet..-Fogom meg Kwannie kezét hogy rendesen felöltöztessem.

Így belegondolva... Nagyon örülök hogy rávettem magam a terhességre. Teljesnek érzem magam. Frissnek. És boldognak..

Ennél jobban, nem is alakulhatott volna az életem.. És még koránt sincs vége!