Marked 2. Infection 4.

Marked 2. Infection 

4.Rész

Sokkoló hívás

Kibum idegesen nézett körbe félve attól, hogy lefog bukni, de úgy látszott senki sem figyelt rá, a magán dolgaikkal foglalkoztak, így megkönnyebbülten sóhajtott. JongHyun egy eldugottabb asztalt foglalt, s mikor leültek a lila szemű véglegesen megnyugodott. Kényelembe helyezve magát hátradőlt. Ez a hely nagyon kellemes. Magához emelte az étlapot és elkezdte nézni a vegetatív kajákat.

– Már leveheted.. a kalapod meg a szemüveged – köhintett az Alfa, amire felpillantott és zavarodottan meg is tette. – Azt a... élőben még szebb vagy.

– Ó, hát.. köszönöm – tűrte hátra egy rakoncátlan fekete tincsét.

A pincér megjelent, kérdezte mit adhat, Kibum salátát választott hússal, és kristályvízzel. JongHyun szintén ugyan ezt, csak kólával.

– Na és mesélj magadról, hogy-hogy a divat iparnál kötöttél ki?

Kibum kínosan elmosolyodott, és nyelt, a hazugság ami az agyában már megformálódott már előre kaparta a torkát, jelezvén, hogy ő egy Ómega, és az ómegák nem hazudnak.. csalnak.. Gondolatba fejbe verte magát. Ha már beleegyezett akkor végigcsinálja! Hiszen ez csak egy vacsora és valószínűleg soha többet nem fogja látni a csávót.

– Már kiskorom óta érdekelt a divat, szóval megküzdöttem azért, hogy híres legyek. Na meg ahogy mondtad szép vagyok, szóval ez pont nekem való.

– Ez nagyon is igaz.. A hosszú lábaidra pedig biztos könnyű nadrágot szabni.

– Lehet, de az már nem mindegy hogy fel-e venném.

– Á, eldöntheted, hogy mit akarsz felvenni?

– Nem mindig, viszont legtöbbször igen, csak az új kollekcióból kell választanom. Ha egyik se tetszik belőle akkor is magamra kell aggatnom, mert ez a munkám.

– Érdekes, azt hittem szigorúbb ez az ipar.

– Sokszor az – vonogatta a vállát. – És te meg a cukrászat?

– A nagymamám miatt kezdtem. Mikor elhunyt nagyon hiányzott s bánatomban a híres fahéja sütijét próbáltam elkészíteni, ám vagy túlcukroztam vagy odaégettem még sem adtam fel. Fél évembe telt mire majdnem teljesen tökéletes lett.

– Mi hiányzott?

– Mama szeretete – mosolygott gyengén. – Utána pedig egyre több mindent készítettem és az egyik barátom biztatott hogy cukrásznak kell mennem.. Mosogatóból pedig kinőttem magam addig, hogy saját boltom van.

– Az igen. Hát gratulálok hozzá, lehet egyik nap bekukkantok, csak diétázom és a főnököm utálja ha bármi hizlalót már a kezembe merek venni... szóval majd meg kell kérdeznem. Mennyire nagy a forgalom?

– Mondhatnám, hogy nyugis.. azonban imádják. De majd megoldjuk – vigyorgott rá. – Egyébként le vagyok nyűgözve.

– Mert?

– Nyakörved van. Foglalatlan vagy. Hihetetlen, hogy még nem csábítottalak el.

– Mmm, csábítottak már, csak nem engedtem hogy megjelöljenek.

– Szóval... nem vagy? – puhatolózott, amire felnevetett.

– Nem, nem vagyok – rázta meg a fejét.

– Most van valakid?

– Nincs – vágta rá szemrebbenés nélkül. – Viszont van egy kislányom.

– Ou – pislogott. – És az apja?

– Fogalmam sincs, lelépett.

– A bunkó faszfej – morogta, de rögtön a szájára csapta a kezét, mikor az Ómega nem tetszően felszisszent a káromkodásra. – Bocsánat.

– Végül is.. igaz, bár szerettem őt. Hümmögött, majd mikor a salátát eléjük rakták lassan falatozni kezdett. – És neked? Feleség? Család?

– Ó, dehogy, én éppen kutatok egy ómegáért.

– Ch, alfák – forgatta meg a szemét.

– Hát most na. Az ómega fiúk a legszebbek.. na meg a béták közt nem mindegyik képes szülni, és pedig szeretnék családot. Egy ómega mellett ezt biztos megkapom.

– Megértelek – bólogatott, miközben BaekHyun járt az agyában.

A vacsora további része fantasztikusan telt, a bár megrepedt a szíve, mert Jonghyun nem ChanYeol még is nagyon jól érezte magát. Élvezték egymás társaságát és ez pont elég volt. Egy lenge biccentéssel köszöntek el egymástól.
Mikor belépett a lakosztályába jókedve mint ha sosem lett volna, az üresség ami itt kongott azt érezte a dobogó izmában, azt a magányt amit most érez rosszabb, mikor Aeval volt terhes abban reménykedett, hogy valaki szeretni fogja. Úgy tűnik nem volt elég a férfinak, akinek odaadta mindenét, akibe lehetetlenül beleszeretett.
Lecsúszott a földre, az ajtó mentén, tenyerébe temette az arcát és hangosan felzokogott.
Nem érezte ChanYeolt, semmit, mit csinál, hol is van pontosan mint ha nem is tartoznának egybe. Mit fog tenni ezek után? Azt is alig bírta ki mikor terhessége alatt egyedül szenvedett.. Most pedig Alfája évekre elment, utána mehetne, mint egy hűséges kiskutya, felhívhatná könyörögve miszerint jöjjön vissza, ne legyen önző hisz családja van. De miért is tenné? Túl fiatalon lettek szülök ez által el kellet temetniük álmaikat és az hogy ChanYeol ekkora ajánlatot kapott, nem lenne értelme esedezni a hazajöveteléért. Csak sikerülni fog neki, nem? Túl lesz rajta s mikor az Alfája vissza jön minden úgy lesz mint régen. Légy türelmes Kim Kibum! Légy türelmes..

*

AeChan rögön szaladva rontott be szülei szobájába, de lebiggyesztette a száját, így lassabban visszasétált a konyhába, ahol Ommája és BaekHyun beszélgettek.

– Elmegyek a mosdóba – állt fel a férfi s mikor eltűnt az ajtó mögött Ae karba tett kézzel ommájára nézett.

– Umma, appa hol van?

– Ó, kincsem – guggolt le elé. – Nem tudom...

– Nem tudod? Történt valami?

– Emlékszel, hogy mennyire fontos Yeolnak a kosárlabda, ügye?

– Igen, azt mondta ha nagyobb leszek megtanít engem is! – vigyorgott boldogan.

– Kapott egy lehetőséget.. most nagyon sokáig.. nem jön haza.

– Mit jelent az, hogy sokáig? Egy hét?

– Nem, édesem. Annál sokkal több.

– Nekem semmit se mondott – jelentek meg könnyek a szemében.

– Ne sírj picim – vonta magához. – Ígérem minden rendben lesz, mire feleszmélünk appa már itthon lesz velünk. Hiszel nekem?

– Igen, omma – szipogott bólogatva.

– Jól van, mit szeretnél ebédre?

– Pizzát!

Kibum elhúzta a száját egy pillanatra, majd elmosolyodott. – Rendben, rendeljek vagy én csináljak?

– Amit csinálsz finomabb.

– Oké, most menj játszani a szobádba.

– Igen is Omma – pattogott el.



 – ChanYeol lelépett?

– Baek..

– Mennyi időre?

– Három év, vagy több..

– Az a nyomorék szánalmas. Nem meg mondtam?

– Csak követi az álmait.

– Van egy Ómegája és egy kibaszott szép és okos lánya! Még is mi a franc az álma? Az a nyomorék labda amit ide-oda pattogtat és dobálgat össze-vissza? És a családja helyet választja?! Mit akar ezzel elérni? Kő gazdagok vagytok, és... nem bírom felfogni.. Olyanja van ami nekem lehet, és eldobta.

– Én megtudom őt érteni – nézett el.

– Az a rohadt hűséges nyomorék genetikádat! Hol voltál igazából tegnap?

– Sehol...

– Ne hazudj nekem! – toppantott a lábával.

– Elakartam felejteni egy picit, hogy Yeol elhagyott... egy utcán belefutottam egy Alfába, elhívott vacsorázni, belementem.

– Komolyan nem hiszlek el – csóválta meg a fejét.

– Mihez fogsz kezdeni?

– Türelmesen várok.

– Neked elment az eszed? Türelmesen várni? Mire? A csodára? És ha ChanYeol visszajön, a karjaiba futsz és elsírod mennyire hiányzott és szereted?

– Igen, pontosan azt fogom tenni!

– Megőrültél?

– Nem Baek, nem őrültem meg, de nem tudok mit tenni, oké? Ilyen vagyok..

– Nekem van egy ötletem.

– Ötleted? Még is mivel kapcsolatban? – fordult a polcok felé hogy elkezdje összeszedni az összetevőket a pizzához.

– Ideje, hogy bebizonyítsuk, hogy az ómegáknak se kell hűségesnek maradniuk, ha valahogyan megpróbálnál kiszabadulni abból a megrögzött hűségből.. találhatnál magadnak egy igazi párt.. aki tényleg nem hagyna el, és megbecsülné amit adni tudnál.

– Belegondolni is badarság.

– Dehogy, figyelj – fordította maga felé a férfit –, delták sem léteztek történelmünk legelején, igaz?

– I-igen – bólintott. – De sajnálom, nem fogok kísérletezni magamon megnézve meddig mehetek el, az nem én lennék Baek.

– Gyáva, félsz és inkább meglapulsz. Nem hogy végre tennél valamit magadért. ChanYeol nem jön vissza, valószínűleg fantasztikusan érzi magát ott ahol van megfeledkezve rólad.

– Ne mondj ilyeneket – torzult el az arca.

– Tudod, meglepődtem, hogy kikezdett veled, soha senki nem látta fiúkkal együtt.. odáig van a nagy mellekért és a seggekért, gondolom megunta a tested és csak lehetőséget keresett arra, hogy elmenjen hátra hagyva téged és a lányod.

– Hagyd abba – csordultak ki szeméből a könnyek

.

– Nem érzed őt, igazam van? Bármennyire is próbálkozol, olyan mint ha ott se lenne benned a mérge. Ő is pont ugyan ezen megy keresztül. Szabadnak érzi magát, merésznek hogy kipróbáljon dolgokat.. Nőkkel..

– Yeol nem ilyen! – Kiabálni akart, de kockázatos, elakarta kerülni hogy ezt a lánya meghallja.

– És sosem hagyott el, igaz? Betartotta azokat az ígéreteket amiket letett neked – hátrált meg lassan. – Tégy valamit, mielőtt realizálod hogy ChanYeol elhagyott... Örökre – sétált ki a lakosztályból

A lila-szemű a pultnak dőlt, fejét a plafon felé fordította s próbálta megállítani könnyeit, agyában azt ismételgetve hogy minden rendben lesz, Yeol haza fog jönni.. Az Alfája sose csalná meg az lehetetlen, be van vésődve! "Át törni a hűségfalon." Tényleg lehetséges lenne? Megszabadulni a vastag láncoktól, amik összekötik őket? Lehetséges, hogy ezért nem érzi őt? Még azon az éjszakán, amikor utoljára lefeküdtek megszakította? Azért érezte magát olyan furcsán? Nem.. Ő bízott a párjában! Eltelik a három év és annyi. BaekHyunnek pedig lefog majd esni az álla, mikor az Alfája hűségesen vissza fog jönni.

*

Az igazak álmát aludta, mikor telefonja őrült módon csengeni kezdett. Homlokát ráncolva tápászkodott fel a kanapéról, majdnem elkáromkodta magát amiért itt aludt el miután elvitte lányát az óvodába.
Szemét dörzsölve emelte magához és meg se nézte ki az.

– Igen, tessék?

– Ön Kim Kibum?

– Igen.

– A lányának, Kim Ae Channak balesete történt miközben kirándulni indultak a csoportjával...

A nő még mindig beszélt, viszont a lila-szeműt sokkosan érte a hír, s mellkasába egy tör szúródott a tényt alig bírta felfogni, s könnye elindultak a szeméből..

Folyt.Köv.