Marked 2. Infection 7.

Marked 2. Infection 

7.Rész

Boldogság reménye

Kicsit kótyagosnak érezte magát, homályosan látott és sem ijedt meg.. Hallotta, hogy beszélnek hozzá, de hogy kik és miért, nem tudott volna válaszolni.

Arra eszmélt fel, hogy hideg vizet önt valaki az arcába.

– YAH! Ezt most miért kellett?

– Mert valami béna gyógyszer hatása alatt álltál vagy már harminc perce és kicsit kezdett unalmas lenni.

– JongHyun? – pördült meg. – Mit keresel i.. ó! Te minden hétvégén itt vagy. De egyébként mi történt?

– Elsődleges szabály, ha mostantól beiktatod a bulizást – lépett elé és egy kendővel lágyan elkezdte törölgetni nedves arcát, amire a szöszinek furcsán máshogyan kezdett el lüktetni a szíve. – Soha ne fogadj el piát másoktól.. Második, ne simulj idegenekhez..

– Megnyugodhatsz – húzta el a fejét –, soha többet nem megyek buliba.

– Az a legbiztosabb – bólintott.

– Jól van szöszi, menjünk – szólalt meg az eddigi néma BaekHyun.

– Rendben – bólintott és a vörös-hajú után ment, ám visszafordult JongHyun felé. – Holnap ráérek. – Ennyit mondott s már el is tűnt az ajtó mögött egy apró mosollyal az ajkán.

–Hát ez nem jött össze – morogta Baek kicsit sem jókedvűen.

– Ugyan, ez még csak az első nap, időnk mint a tenger.

– Ha te mondod..

*

Úgy érezte, mint ha újra tizenhét lenne, telefonja ott volt a kezében és izgatottan várta, hogy JongHyun ráírjon, de nem történt meg, így kezdett kétségbeesni. Talán neki kéne írnia? De az túl rámenős.. Viszont várni is unalmas. Csinálhatna valami kajá- aah, minek? Tele van a hűtő.. Nyűglődve terült el a kanapén, mire lánya ránézett.

– Omma, ne szenvedj ilyen nyilvánosan – fordult vissza a tévé felé, miközben egyik babája haját fésülgette.

– AeChan!

– Igen?

Ráakart szólni, hogy így nem beszélhet vele, mikor a telefonja hangosan zenélni kezdett. Úgy állt talpra, mint a kötelező lenne s mikor a kijelzőn JongHyun neve villogott boldogan elmosolyodott.

– Szia, Kibum, nem zavarlak?

– Szia, nem. Örülök, hogy hívtál – harapta be az ajkát.

– Remek! Tegnap mondtad, hogy ráérsz, remélem azóta nem találtál programot.

– A.a, szabad vagyok.

– Ez pompás. Nos szeretnélek elvinni téged egy helyre, ami eredetileg éjszaka nincs nyitva, de egészen idáig ezen ügyködtem, mert tudom, hogy nem szabad téged észrevenni, szóval elintéztem, hogy csak nekünk nyitva tartsák!

– Ez édes.

– Még a lányodat is hozhatod, szeretném megismerni.

– Tényleg? Nem bánnád?

– Dehogy – nevetett. – Egy élmény lenne a számomra.

– És hova megyünk? – kíváncsiskodott.

– Titok. Este hétre ott leszek értetek.

– Várunk. – Amint letették Kibum örömében perdült egyet, utána az órára nézett. Még három óra... nos, addig eldöntheti mit vesz fel!

*

– Kicsim készülődj! – kiáltotta el magát.

– Megyek mamához?

– Nem, elmegyünk valahova.

– Hova?

– Fogalmam sincs.

– Az jó – vonta meg a vállát és szobájába sietett. – Omma! Megcsinálod a hajam?

– Persze – mosolygott s belépett, lánya csupa rózsaszín ruhában amint már nem tudott meglepődni, két hajgumit nyújtott felé amit elvett. – Hogy szeretnéd?

– Két copfba! – Bum bólintott és egy fésű segítségével meg is csinálta Ae kérését. – Gyönyörű vagy hercegnőm – nyomott puszit az arcára, amire bohókásan felkacagott és úgy tett, mint ha a nem létező szoknyáját felemelné és meghajolna, amin a férfi nem tudott nem vigyorogni.
Amikor a telefonja megcsörrent tudta itt az idő, bebújtak a cipőjükbe, még egyszer végignézett magán a tükörben, s megelégedve magával kapta magához a dolgait, lánya kezét megfogta és úgy mentek le. JongHyun ott állt a drága autójával várva rájuk, tiszteletként pedig kiszállt.

– Szép jó estét nektek – végig pillantott Kibumon elkönyvelve magában, hogy mint mindig, most is irtó dögös, majd az apró termetre nézett.

– Neked is. Ae, mutatkozz be.

– K-Kim AeChan vagyok – hajolt meg.

– Én pedig Kim JongHyun – guggolt le a kislány el. – Hihetetlenül hasonlítasz apádra.

– Appára? Általában ommához hasonlítanak.

– Ő, Jong.. én.. vagyok az omma, tudod, mert én szültem.

– Aranyos – kuncogta. – Nos akkor ommádra hasonlítasz – felállt. – Gyertek, szálljatok be – biccentett.

– Most már elmondod hová megyünk? – kérdezte, miután kényelembe helyezték magukat az autóban és útnak eredtek.

– Hm.. Tropicariumba.

– Az micsoda? – pislogott értetlenül AeChan.

– Olyan mint egy állatkert, csak több vízi élőlénnyel.

– Vannak delfinek is? – csillant fel a szeme a kislánynak.

– Minden bizonnyal – mosolygott.

Az utat Ae izgatott hangja kísérte végig amint a két férfi csak vigyorogni tudott.
A vízi állatkert felirata világított, ám a parkolóban csak néhány kocsi foglalt helyet, a gondozóké lehet.
A bejáratnál egyetlen egy ember állt, aki kedves mosollyal nézett rájuk, mikor meglátta őket.

– JongHyun, már váltalak – ölelte meg a nő az Alfát. – Kim Key Kibum – motyogta magának. – Hatalmas rajongója vagyok – örvendezett. – Boldog vagyok hogy ellátogatott ide, évek óta keményen dolgozunk eme építményen, de híres emberek nem tévedtek még erre, JongHyun pedig felajánlotta hogy elhoz téged, de csak is este lenne jó, szóval mostantól tiétek a pálya, néhány gondozó bent van, ha esetleg szeretnétek csinálni pár dolgot, mint például rájákat simogatni.

– Köszönjük.

A nő biccentett, mutatva ezzel, hogy bemehetnek.

*

Meglepődött, igazán. Lánya barátságos volt, igaz, de nehezen jutott el addig, míg megbízott valakiben, szóval furcsa jelenség a számára, hogy AeChan olyan hatalmas csillogó szemekkel hallgatta JongHuny mondandóját, és olyan szorosan mentek egymás mellet, mint ha apa-lánya kapcsolatuk lenne. Kibum mosolyogni tudott, ChanYeolnak sosem jutottak ilyen dolgoz az eszébe, néhányszor elhívta a kosármeccsére, de oda mindig el kellet rejtenie magát, persze nem arról volt szó, hogy nem tudott romantikus lenni, ám talán.. kicsit többet várt... olyan dolgokat, mint ez...

Lassacskán a végéhez értek, látszott hármukon, hogy ezt várták a legkevésbé, lépteik kisebbek, lomhábbá váltak, túlságosan is jól érezték magukat, ahhoz hogy véget vessenek neki, s szinte egyszerre sóhajtottak fel, mikor kiléptek az épületből.

– Köszönjük ezt az estét, csodásan éreztük magunkat.

– Megérte – vigyorodott el. – A lányod elbűvölő, és okos, jól nevelted, csak így tovább – veregette vállba.

Kibum elmosolyodott.

– No de menjünk, már későre jár, hazaviszlek  titeket – sétált a  parkoló felé, ők pedig utána.

Beszálltak az autóba és elindultak. Az út nem volt hosszú sajnálatukra, s szinte rögtön a lakáshoz értek.
JongHyunra nézett, ajaki felfele kunkorodtak, megköszönte ismét az estét és most AeChan is halkan köszönetet mondott. Elbúcsúztak egymástól és az Alfa jó éjszakát kívánva elhajtott, Kibum és lánya pedig felmentek a lakosztályba.

– Gyere picim, lehet késő van, de a fürdés kihagyhatatlan.

A kislány a férfi meglepetésére csöndesen bólintott és a fürdőszobába ment, persze ő követte. Általában sose engedte, hogy ő fürdesse meg, mindig apjához rohant ilyenkor.

A szobában AeChan már engedte a vizet a kádba, a férfi leguggolt és elkezdte levetkőztetni lányát, fél szemmel látta, hogy a víz pont olyan magasan van hogy probléma ne legyen belőle, így elzárta a csapot. Ae-t besegítette a kádba, a szappant beleöntötte. Kislánya tálat "csinált" tenyeréből, ezzel jelezve, hogy oda is öntsön.

– Omma?

– Igen, picim? – kezdte el mosni a haját.

– Találkozhatunk még JongHyun hyungnimmal?

– Szeretnél? – dörzsölte fejbőrébe az illatos szappant.

– Igen! – kacagott fel. – Nagyon kedves! Még apa se vitt el minket ilyen helyre. Jól éreztem magam.

– Megkedvelted? 

– Hát – hunyta be a szemét, mikor Kibum leöblítette a habokat. – Nem tudom – vonta meg a vállát. – És te?

– Kedvelem, igen – mosolygott. – Állj fel nekem egy picit – kérte, amit meg is tett, így végig tudta mosni a testét. – Jól van kész vagyunk – nyomott egy kis balzsamot  tenyerébe és a fürtjeibe masszírozta, kiemelte a kádból, elkezdte szárazra törölni, mikor pedig végzett bőrápoló krémmel átkente. Ae kinyújtotta a karját felé s eddig mindig elutasította, hiszen már nincs abban a korban, hogy cipeljék, most még is minden kérdés nélkül magához emelte és a szobájába vitte, majd lerakta az ágyára. A szekrényhez sétált és kiválasztotta a pizsamát, AeChan egyből elvette és magára kapkodta, befeküdt az ágyba, a férfi pedig betakarta, majd csókot nyomott a homlokára.

– Jó éjszakát kicsim, aludj jól – mosolygott rá.

– Te is omma.

*

A plafont bámulta mélyen gondolkodva, mikor hallotta hogy ajtaja kinyílik. Felpillantott, feloltotta a kis lámpát, lánya ott állt, malacát erősen szorítva.

– Mi a baj angyalom? – ült fel.

– Nem bírok aludni – szipogta, ami vagy azt jelentette, hogy sírt vagy csak fog.

– Csináljak kakaót? – kérdezte aggódva.

– Nem – rázta meg a fejét. – Aludhatnék veled?

– Gyere – emelte fel a takarót, Ae rögtön beférkőzött mellé és hozzásimult. – Hiányzik appa, miért nem hív fel minket?

– Biztos nagyon elfoglalt..

– Nem fog visszajönni?

– Nem hiszem...

– Örökre ketten maradunk?

– Fogalmam sincs kicsim, de bármi is történjék, és nem hagylak el.

– Rendben, omma – ásított, s szinte rögtön elnyomta a fáradság.

*

Békésen iszogatta a kávéját, BaekHyun elötte pedig mohón itta a tejszínhabbal díszített forrócsokiját.

– Baek.. a szádon maradt egy kis.

– Ó... – nyúlt egy szalvétáért de a keze megállt. – Töröld le te, az olyan romantikus!

Kibum elfintorodott. – Őrült vagy – forgatta meg a szemét, de megtette. – Most boldogabb lettél ettől?

– Sokkal – vigyorgott büszkén. – Egyébként! Mivel a bulis dolog nem jött össze, bejöhetnél a stúdióba, ahol velünk egyidőseket tanítok táncolni, tudod... meséltem már róla.

– Eh? Dehogy megyek én oda, még mindig híresség vagyok.

– Ne aggódj, ők nem fotóznának téged és raknák ki közösségi oldalakra pletykálva.. nos.. lehet selfit kérnének.. vagy aláírást.

– Nem..

– Ugyan már! Rúgj már ki a hámodból.

– Egyszer megfojtalak – sóhajtotta.

– Szóval benne vagy?

– Ja..

– Ez az! – bokszolt a levegőbe. – Akkor menjünk, vásárolni kell neked pár cuccot.

– Már miért kéne?

– Lehet, hogy mindenhova feszes nacikba járkálsz, és a bulikban is abban táncikálsz, de ott nem fogsz.

– Mi? Táncolnom is kell?

– Hát persze, kel kell őket nyűgöznöd!

– Utállak.

– Én is szeretlek – küldött egy puszit a levegőben. – Fizetek, utána indulunk.

– Fantasztikus...

Folyt.köv