Marked 8.

Marked

8.Rész
Pici talp

Mérgesen csapta le a vécé tetejét. Utálta, hogy minden reggel hányt és utána émelygett, mint ha fejbe verték volna. Beszúrta magának a szert, a fecskendőt pedig egy zsebkendőbe csavarta, véletlenül sem akarta, hogy kiderüljön ez az egész, anyja és apja hatalmasat csalódnának. Ma duplán is rosszul érezte magát.. már megakart szabadulni ettől a parazitától, ami minden napját megkeserítette. BaekHyun még szóvá is tette, hogy furcsán viselkedik, de csak legyintett. Dühös volt. Hogy miért? Mert az abortálással várnak amíg el nem éri a harmadik hónapja végét. És hogy miért? Mert még ott is próbálkoztak rábeszélni a baba megtartására. Hát elveteti! Tudta jól, hogy tizenkét hetesig lehet abortálni, de ezek csak váratják!
Kitisztította a szájüregét, majd lomhán lesétált a lépcső, anyja már nem volt otthon, amivel nem volt semmi baj, legalább nem kell szagolgatnia a reggelit, mindig rosszul lett tőle. Benézett a hűtőbe, kivette a narancslevet s kiöntötte egy pohárba, majd beleivott. Miközben torkán végigfolyt a hűs üdítő, azon gondolkodott, hogy eredetileg utálja a narancslevet, csak egyszerűen ezt kívánta... meg a jeget. Esténként jégkockákat szokott szopogatni, vagy csak rágni.. Kicsit sem normális, de tudott mit csinálni?
Kinyújtóztatta végtagjait, táskáját hanyagul dobta a vállára és elindult.

Mikor megérkezett a suliba lépteit felgyorsította, úgy látszott késni fog első óráról, gyönyörű. A terem ajtaját erőszakosan nyitotta ki, az érzelmei ergo hormonjai tomboltak, éppen dubstepet játszottak, egyszerűen a hangulata ugrált össze-vissza. 

Az osztálya nagy szemekkel nézett vissza rá.

– Mi van? – morogta hangosan, a tanárt leszarva. Geez. Ő annyira nem ilyen! Sose késik, nem hisztizik s nem idegeskedik. Beletúrt a hajába és ránézett a tanárra. – Elnézést a késésért. – Alig bírta kimondani, kaparta a hangszálait. Megforgatta a szemét és levágta magát Baek mellé, ami megpökte a vállat.

– Hát téged meg mi lelt? – suttogta. – Bal lábbal keltél?

– Hagyj, nincs ehhez kedvem – pakolta ki a cuccát.

– Yah, ne flegmázz velem, mert valami történt veled amit nem mondasz el.

– Nem tartozik rád, Béta – fújta idegesen.

– Oké, bocs hogy kérdeztem. – Megsértődött..
Az óra további részében nem is szóltak egymáshoz, Kibum förtelmesen érezte magát, minden baja volt. Szomjas és éhes, de még sem kívánt semmit. Hányinger kerülgette, feje készült széthasadni, gerince pedig kettétörni. S maga az egész lénye görcsben állt. Ám ami a legjobban zavarta, hogy érezte ChanYeolt. Minden második gondolatába belefúrta magát, komolyan, kiakarja törölni egy delete gombbal, azonban ez nem így működött.

Amikor kicsengettek már ment is volna, de Baek megfogta a karját.

– Nem mész sehova, Ómega – fintorgott. – Szépen leülsz és elmondod még is mi a franc bajod van.

– Mondtam, hogy nem tartozik rád!

– A barátod vagyok nem?

– Nem, nem vagy – kirántotta magát a szorításból –, csak egy béta vagy, semmi több.

– Akkor baszd meg.. – A vörös hajú mérgesnek tűnt. Sajnálom BaekHyun.. nem tudom magam kontrollálni.. Feltartotta a fejét és úgy sétált ki az osztályból, mint egy díva.

————

Pakolta össze a cuccait, a többiek már elmentek, mivel őt a tanár bent tartotta pár dolog miatt. Szenvedve felállt és irányát a kijárat felé vette. Azonban nem számított arra, hogy valaki a szekrényhez nyomja és lesmárolja. Nem ChanYeol, azt érezte volna.... Akkor még is ki...

– JaeBum?! – tolta el a mellkasánál – Mit művelsz? Neked barátod van! – én pedig megvagyok jelölve, miért támadna..? Ó, mert Yeol illata nem érződik rajta.. de akkor is. Jae smaragdzöld szeme homályosnak tűnt, ajkát, nehezen nyögte ki a szavakat..

– Tüzelsz.. – hörögte. Mi? Tüzel? Az hogyan lehetséges? Hiszen a tanár... Ilyen gyorsan aktiválódik?... És érezné!.. Francba, ma reggel rosszabbul, sőt! Egész nap szarul érezte magát, de azt hitte csak azért, mert terhes... Kétszeresen is francba, most nagy szarban van..
JaeBum lefogta a kezét, testük teljesen összesimult, ajkuk pedig összekapcsolódva, az Ómega reagált az Alfára.. el kell tolnia, de semmi erő nincs benne... Csak úgy, mint ChanYeolnál, nem tehetett semmit. Bármennyire is erőlködött, a karjai magától akaszkodott a magasabb nyakába és visszacsókolt.
Agya már majdnem teljesen elsötétült, mikor lépéseket hallott, amihez egy hang is tartozott.

– Jaebum? – Ahogy felismerték a hangot eltávolodtak egymástól, lihegve. Kibum szája elé rakta a kezét.. Ide fog hányni...

– BaekHyun – remegett az ajka.

– Ne mondj semmit.. – hátrált –... nem érdekel, hogy miért csókolgattad az Ómegát. – Bár a béta nem könnyezett, látszott rajta a fájdalom, a harag.. A lila-szemű szörnyen érezte magát. – Tőlem aztán baszhattok is... én befejeztem.. – vonta meg a vállát, s gyors léptekkel elsétált, JaeBum pedig utána.

Remélte, hogy megtudják oldani.. hiszen ez az egész csak az ösztönök miatt történt meg..
A mellkasa elkezdett szúrni, ChanYeol jutott egyből az eszébe. Mi a fene? Miért van lelkiismerete? Mert egy másik Alfával csókolózott, mikor meg van jelölve? Ez is a génjeibe van épülve?

Táskájából elővette a tüzelés elleni gyógyszert és víz nélkül lenyelte a tablettát.

Még egy kérdés lengett a fejében. Ha terhes.. még is mi a fenéért tüzel? Ez normális? Avagy abnormális... Utána kéne majd néznie. Beletelt pár percbe mire összeszedte magát, levegővétele versenyt futott, szíve pedig majd kirobbant a helyéről.

Az ágyban feküdt, pólóját mellkasáig húzta és tudatlanul simogatta lapos hasát. Egy élet növekszik benne... Lány? Fiú? Rá hasonlítana, esetleg Yeolra... lehetséges, hogy mindkettejükre. Alfa, ómega, béta? Talán delta..
Elmosolyodott amint elképzelte hogyan játszik vele.. És azt, ahogy ChanYeol fintorogva még is boldogan cserélné a pelenkát. Aish, mikre nem gondol.. Amúgy sem tartja meg.. És Channak erről sose fog beszélni, kockázatos lenne. Az is megtörténhetne, hogy megállítja attól, hogy abortáljon! Butaság. Mind ketten fiatalok voltak a szülőséghez, az Alfája tuti ki akadna.
Gondterhelten felsóhajtott, tovább cirógatva a hasát.

– Sok gondot okozol már most nekem... – motyogta. Jeez, most komolyan az embriójához beszél? Akit el fog vetetni. Utálta ezt az egész szituációt. Hiszen a benne növekvő csöppség nem teher semmiről.. Annyira szeretett volna valakivel beszélni a gondjairól. Szüleivel tuti nem, Baek most utálja, Yeol pedig felejtős. Másokkal pedig nincs olyan jó viszonyban. Egyedül maradt egy hatalmas teherrel a vállán... vagyis a pocakjában.
Visszahúzta a pólóját, mobilját pedig elővette.
A híreket kezdte el böngészni.

“Mark Tuan gyönyörű fiúkat keres, hogy modellkedjenek a ruháinak, és a címlapjának. Hozzátette, hogy az Ómegák előnyben vannak”

Szóval... Mark ruhatervező? Már meg sem lepődik, hogy nem tudta.. sose volt drága ruhája. Talán egy nap majd ő is olyan nagyra fogja vinni, mint Tuan. Jelentkezhetne, de most pont nincs ideje ilyenekre.. talán miután elvégezte az iskolát.. Tovább tekerte az oldalt.

“Egy béta házaspár utcára vetette gyermeküket, mert deltának született. Azt állították, hogy a delta faj a legszánalmasabb és ők nem fogják felnevelni, A kisbabát egy dobozban rakták és az útszélén hagyták. Mire megtalálták a baba nem élt, a szülőket..”

Kibum elszörnyedve dobta el magától a telefont, tenyere rögtön visszacsúszott az alhasára. Ó, édes élet.. nem vetetheti el a babáját! Bele sem akart gondolni milyen bűntudata lenne, ha abortálna. Már hozzátartozik... a részévé vált. Frusztráltan felnyögött.
Most már csak azt kell kiderítenie hogy fog ez az egész működni... El kell mondania a szüleinek.. muszáj lesz. Azonban várni szeretett volna egy kicsit, többet gondolkodni. A magántanulás megoldható, amúgy is szeretett tanulni.. a pénz már nagyobb gond.. Bonyolult lesz, és hosszú, de valahogy meg kell oldania. Tisztában volt vele, hogy miért gondolt akkor és ott az abortálásra. Mert csak önzően magára gondolt, félt. Rettegett a ténytől, hogy terhes, és a baba nem is érdekelte.
Ez a cikk teljesen lesokkolta, ráébresztette, hogy ő már most tudatlanul gondoskodik a csöppségről.

– Ne félj, légy alfa, ómega, béta vagy delta, lány, fiú, én felnevellek.. és szeretni foglak... Nem vetetlek el – simogatta tovább a bőrfelületet, érzései lecsillapodtak, teste nyugodt. Mi a fene? Az egész lénye már tudta, hogy megtartja, csak szavak kelletek hozzá, hogy lenyugodjon? Furcsa.
Suliba addig járhat míg nem pocakosodik, talán még utána is egy hónapot ha bő pulcsijait veszi magára. Channak viszont továbbra sem fog semmit se mondani.. csak nagyon remélte, hogy nem fogja hívni..

– Jól van pici talp, mindent elfogok intézni... értem... és érted.

Folyt.köv!

Ha többet megakarsz tudni az Alfáimról, Bétáimról, Deltáimról és az Ómegáimról, akkor nézz be a wattpadomra, ahol elkészült az Omegaverse Wikipedia! Link

Marked 7.

Marked

7.Rész
Váratlan

Hozzáfűzés Gyerekek, én még soha nem untam magam egy fici írása közben XD Olyan unalmas lett ez a rész (szerintem), hogy hátra akartam dobni magam, hogy hm... majd megírom jövőhéten, de nem, mert valakinek azt mondtam szombaton kint lesz.. Szóval itt van. Remélem tetszeni fog, jó olvasást hollóim <3

Kirobbant az ágyából s úgy rohant a fürdőszobába, mint ha valami üldözte volna. A vécé felé hajolva ürítette ki hasa tartalmát, köhögve, öklendezve. Ó, mi a fene? Beteg lenne? Megint? Hiszen a múlt hónapban is olyan szarul érezte magát, azt hitte már minden oké lesz, de neeem! Neki újra be kell nyelnie egy vírust. Fránya gyenge immunrendszere! Kirázta a hideg, miközben felállt, el kell mennie a doktorhoz... semmi kedve nem volt, de ha egyszer muszáj. Kicsoszogott a fürdőből, vissza a saját szobájába, hogy keressen valami lenge ruhát. Lesétált a lépcsőn, anyja már is köszöntötte egy mosollyal, miközben reggelit készített. Az orra elé tette a kezét, kellemetlennek érezte az illatot, pedig a kedvenc reggelije! Oké, neki tényleg szüksége van arra a doktorra!

– Omma, ma itthon maradok – nyöszörögte.

– Mi a baj, kicsim?

– Hányingerem van – simogatta meg nyakörvét.

– Megint? Ó, nos rendben, elvigyelek a dokihoz?

– Megoldom – legyintett, majd ránézett az ételre. A hányinger ismét eluralkodott rajta. Elfintorodva ivott bele a pohár vízbe, majd felállt, felvette a cipőjét majd zsebébe süllyesztette a kulcsait és a telefonját. Jobb ha gyorsan letudja az egészet, hogy utána itthon dögöljön. – Elmentem!

– De Kibum, hozzá sem értél a reggelidhez!

– Mert nem vagyok éhes – mondta, s már a házban sem volt.

A hideg szellő arcon csapta, de élvezte, lenyugtatta. Két hónapja annak, hogy ChanYeol megerőszakolta... valahogy nem hatotta meg a dolog, a teste felépült, a fognyomok behegesedtek, ám továbbra is látható maradt. A lelke pedig? Túl lépett a dolgon, nem ő az egyetlen, akit megerőszakoltak.. s benne van annyira erő, hogy lezárja magában a történteket. Az Alfája amúgy sem hívta soha, aminek örült, csak néhány csókot váltott vele, amit ha nem viszonzott ütést kapott, nem nagyot, csak egy figyelmeztető jellegűt, így gyorsan megtanulta jobb hogyha nem ellenkezik.

A rendelőbe érve már-már jobban érezte magát, még is.. inkább otthon marad. Az orvos hívta be az embereket, míg végül ő nem került sorra.

– Mi a panasza? – kérdezte, miközben asszisztense készen volt arra, hogy gépeljen.

– Hányingerem van és szédülök, a fejem is fáj.. ma már hánytam, lázamat nem mértem meg – állt szerencsétlenül.

– Torka fáj?

– Nem – rázta meg a fejét.

– Rendben, jöjjön, üljön le ide – mutatott a székre. Visszafogta a fintorát s leült. Elkezdte megvizsgálni, még a nyirokcsomóit is megnézte, pedig mondta, hogy semmi baja a torkával.

– Mondja csak, volt mostanában szexuális kapcsolata?

– Tessék? – pislogott megdöbbenten.

– A szúrásnyomok a karodon, láttam már őket, másrészt a hatása elmúlt, érezhető egy alfa illata magán. – Kibum a fejében százszor arcon ütötte magát, hogy felejthette el beszúrni magának azt a szart? De..

– Miért kérdezi? – nézett értetlenül.

– Gyere velem, valamit meg kell néznem.

Nyögve felkelt - jó hogy pár perce foglalt helyet -, s csöndben, összezavarodottan követte a férfit.

Körül nézett, nem emlékezett arra, hogy vala is bejöttek volna ide, ha beteg volt, úgyhogy tényleg nem értett semmit.

– Szeretném, ha ezzel elmenne a vécébe – mutatott az ajtóra.

Kibum ráncolta a szemöldökét.. Bele kéne pisilnie? Fantasztikus. Megforgatta a szemét és tette amit kellet.

Miután kijött a mosdóból látta, hogy a doktornál fecskendő van.. Szóval vért is fog venni tőle? Ennél csodásabb már nem is lehetne! Átadta a poharat a férfinak, majd felül az ágyra, felhúzta a pólóját, kinyújtotta a kezét s inkább oda se nézett mikor a tű húsába mélyedt.. Utálta ezt.

 – Most feküdjön el, pólót fel, nadrágot csípő alá.

A lila-szemű egyre hülyébben érezte magát, így még egyszer körülnézett a szobát, végül elkerekedett a szeme.

– Várjunk, várjunk, most maga megakarja nézni, hogy terhes vagyok-e? – akadt ki.

– Bizonyára ez a válasz, mivel ön nem beteg.

– Lehetetlen..

– Kiderítjük – mosolygott kedvesen, de ez őt kicsit sem nyugtatta meg.. Mi a fene? Még is hogyan lehetne terhes? Hiszen ChanYeol....!... Nem használt kotont.. Az a nyomorult gyökérképű! Arhg!.. De attól még az nem jelenti, hogy terhes, ügye? Lehet más a baja is, igaz? Próbálta lenyugtatni magát s lefeküdt, majd tette amit mondott neki a doktor. Grimaszolt, mikor valami hideg és átlátszó gélt kent az alhasára, majd egy műszert rányomott és mozgatni kezdte, ekkor a képernyőn egy beazonosíthatatlan kép jelent meg. Semmit sem látott belőle, csak fekete-fehér katyvaszt. Inkább a dokira figyelt, akinek tekintete úgy tapadt a képernyőre, mint ha a kedvenc filmjét nézte volna. Hogy lehet abból a káoszból bármit is látni?

– Ezzel letörölheti a gélt – adott neki egy törülközőt. – Egy pillanatot várjon – mondta és kisétált. Vajon tényleg terhes? Mit fog tenni, ha az? Abortálni.. egyértelműen, nem tarthatja meg, tönkretenné az életét, már ha volna neki, hiszen az Alfa mindent elrontott...

A férfi gyorsan visszajött, kezében lapokkal és egy képpel.

– Maga tökéletes és egészséges két hónapos terhes, az embrió csodálatosan növekszik – adta át neki a képet, de nem látott belőle semmit.. Nem csak azért, mert az egész egy katyvasz, hanem mert a könnyei elhomályosítottak mindent. Hangosan szipogni kezdett, kezét szája elé helyezte, szemei tányérméretűek voltak, már szinte fájtak.. Hogy történhetett ez meg vele? Pont vele? Az istenit, hiszen csak nem rég töltötte be a tizennyolcat, egyszerűen nem lehet csak a semmiből.. váratlanul.. Nem, nem, ó nem, ezt az izét rögtön ki kell venniük. Nem maradhat benne! Őrültség lenne! Bízott még egy picit a jövőjében, és egy baba.. nincs köztük.. soha nem is lesz.

– Amennyiben szeretné megtartani, ajánlom, hogy minden negyedik héten jöjjön el, hogy megvizsgáljam, ha viszont nem – nyújtott egy lapot, amit elvett  –, keresse fel a családsegítőt, ő majd elmagyaráz mindent, anélkül nem abortálhatsz. A képet szeretné megtartani?

Kibum sokkosan válaszolt. – Tőlem ki is dobhatja a fenébe.. Köszönöm, hogy fogadott – hangjában már tisztán kilehetett hallani a félelmet, kétségbeesést, dühös és iszonyat nagy fájdalmat.

– Ne feledje, minél többet vár, annál nagyobb lesz, döntését gyorsan hozza meg. – Bum számára ez volt a végszó, kisétált, könnyei eláztatták az egész arcát. Még hogy többet vár.. még is mire? Ez nem egy vicc, a valóság, ami jól hátba szúrta. Egyáltalán miért tartaná meg? Ha a szülei megtudnák egyenesen repülne a házból, BaekHyun.. az a fiú biztos csalódna benne. Na és Yeol? Örülne, boldog lenne, amiért családot alkothatnának? Vagy dühöngne, hogy vetesse el? Ó, abortálni fog ő!

Lassan sétált, lépései lomhák voltak, nem tudott semmire sem gondolni a jelent pillanatban. Nincsenek szavai. Azt sem tudta hol kezdje.. Egyáltalán mi a franc az a családsegítő? Sokáig fog tartani? Nincs erre ideje! Neki suliba kell járnia.. annyira szeretett volna kirohanni a világból s vissza se jönni. Igazságtalan ami vele történik! Kikotorta telefonját a zsebéből, bekapcsolta a mobilnettet, amit nagyon ritkán használt, majd rákeresett a családsegítőre.

~ Ah, a közelben van egy.. jobb, ha felhívja, mielőtt elmegy oda..

Bepötyögte  a telefonszámot s tárcsázta, szinte rögtön felvették.

– Igen, tessék? Ez itt a családsegítő.

– Jó napot kívánok – hangja megremegett. – Tudna engem fogadni ma? Abortálásról lenne szó.

– Természetesen, a cím meg van adva a weboldalon, ma tízkor jó?

– Igen – motyogta.

– Rendben, akkor várni fogom magát! – tette le. Remek, legalább valamennyire haladt. Hány óra is van? Nyolc. Akkor van még két órája, az anyja már biztos munkában van. Ehetne addig valamit. Mély levegőt vett és elindult haza.

Mikor belépett azt hitte rögtön elhányja magát, a reggeli illata még mindig érezhető. Kinyitott pár ablakot, utána a hűtőhöz sétált, de minden ami benne volt, nem kívánta, így a mélyhűtőbe is bepillantott. Bingó! Epres fagyi! Ez már jól hangzott. Megnyalta az ajkát kiemelve a hűs finomságot. Levette a tetejét és a fagylaltdoboz tetejét. Teljesen érintetlen! Elővett egy kanalat, lehuppant a kanapéra, bekapcsolta a tévét s minden gondolatát kizárva kezdte megdézsmálni az édességet.

Nem tudta mennyi idő telt el, de a fagyival már végzett. Meglepődött, mert nem édesszájú, ezt még is úgy fogyasztotta el, mint ha sosem evett volna. Az órára nézett, szenvedve felnyöszörgött. Vett magához egy kis pénzt és elindult.

Megérkezve a helyszínre megint kerülgette a hányinger, és eszméletlenül fájt a feje. Túl akart lenni ezen az egészen. Csöngetett.

– Á, bizonyára ön hívott fel. A nevem Lee Yuna, de hívjon csak Ms. Leenek

– Kim Kibum – hajolt meg.

– Jöjjön csak beljebb – invitálta be. Látszott rajta, hogy izgul, bizonyára nem találkozott még ómegával. Követte a nőt, a szoba amibe érkeztek elég barátságosnak tűnt, sok képpel a falon, főleg terhes lányok, babák és nagyobb gyerekek szerepeltek rajta. Kedve lenne elfutni, de ezen túl kell esnie. A szíve iszonyat tempóba vert, gyomra fel-le ringatózott. Rosszul érezte magát.

Leültek egymással szemben, a nő tekintete komoly, tapasztalt lehetett és sokakat lebeszélt az abortálásról.. hát őt nem fogja, elveteti és kész. Más járható út nincs.

– Szóval Kibum, miért döntött úgy, hogy abortál?

– Tegeződhetnénk? – morzsolgatta a kezét. Ms. Lee bólintott. – Nos... egyáltalán nem terveztem, hogy teherbe esek, túl fiatal vagyok hozzá, a szüleim kinyírnának, suliba nem járhatnék.. teljesen tönkre tenné az életemet.

– Szerintem a szüleid megértenék, magántanuló pedig lehetsz. Igaz nagyon fiatal vagy, de nem azt jelenti, hogy nem lehet gyereked. Nem tenné tönkre az életed, hidd el nekem, egy baba eszméletlen sok boldogságot tud okozni, s tanulságokat is nyerhetsz belőle – végig kedvesen mosolygott.

– Figyeljen, imádom a gyerekeket, meg minden, ám még én is az vagyok és szeretnék az is maradni. A családom túl szegény ahhoz, hogy még egy szájra költsenek. Nem tarthatom meg – könnyek szöktek ki a szeméből. – Csak... nem tehetem – rázta meg a fejét, arcát tenyerébe ejtette, olyan gyenge.. – Tudom ,hogy kegyetlen így bánnom az embriómmal, de.. nekem nem lehet gyerekem.

– Az apa mit szólt ehhez? – Miért próbálkozik? 

– Fogalma sincs erről az egészről.

– Ha elmondaná neki, lehetséges, hogy lebeszéli erről?

– Maximum ő maga rángatna el a kórházba.. maradjon csak titokba az egész.

– S ha..-?

– Kérem, ne próbálkozzon tovább. Meghoztam a döntésem, elvetetem, hat törik ha szakad, senki nem fogja ezt megváltoztatni – felállt. – Adjon engedélyt s már itt sem vagyok – hangja sziklaszilárd, elege volt a szenvedésből.

– Értem – sóhajtotta. – Sajnálom, hogy így döntöttél, de látom rajtad a félelmet, így a könnyebb utat választod. Azt hiszem.. tényleg megértem. Bárcsak tudna olyas kivel beszélni, aki ugyan ezen ment át, azonban nem erőltetek semmit – a nyomtatóhoz sétált. – Az adataidat itt töltheted ki. Ezzel kérhetsz időpontot az abortálásra.

– Köszönöm, csak ennyi kellet – sétált a kijárat felé.. Akkor szabaduljunk meg tőle.

Folyt.köv!

Marked 6. (+16)

Marked

6.Rész
+16
Égető fognyomok

Pislogott párat, próbálva elnyomni a boldogságát. Baek azt mondta, ha túlteng eszméletlen jó illatot áraszt, de nem tehetett róla...
Három hónapja annak, hogy idejárt, jól érezte magát, nem úgy viszonyultak hozzá, mint egy űrlényhez, s nem bámulták perceken keresztül. Ha valamit akartak tőle, akkor odamentek hozzá. Az egyetlen zavaró tényező Park ChanYeol volt. A fiú egyszerűen nem akarta békén hagyni, állandóan csinált valamit, amivel az agyvize a százhatvanat nyomta, bár próbálta figyelmen kívül hagyni, ám egyszerűen lehetetlennek  tűnt.

Tanítás után bennmaradt, hogy miért? Mert kapott egy furcsa levelet, s úgy gondolta kideríti, úgy is hétvége lesz, szóval ma nem kell tanulnia. Telefonjával babrálódott, mikor kinyílt az ajtó kinyílt. Tágra tárult a szeme amint meglátta ChanYeolt... ő írta volna a levelet? Vagy csak bent maradt?

– Hum, szóval maradtál. – Egyből meg is kapta a választ. – Azt hittem elfogsz menni, de most boldog vagyok – mosolygott.

– Mit akarsz, Park? – sóhajtotta, tisztában volt vele, hogy nem így kéne beszélnie egy alfával, de teljesen átvette Baek alfa gyűlölő stílusát, és csak JaeBumot tűrte meg maga mellett.

– Egy pár dolgot – pörgetett meg valamit a kezében. Azok, kulcsot? Gyanúsan méregette a hollófekete-hajút, aki az ajtó felé fordult s bezárta azt. Mi a fene?
Az agya és az szíve azt diktálta fusson, de még is hova? Innen nincs kiút, csak az-az ajtó. Nyelt egyet, felállt a székéből és hátrálni kezdett, ChanYeol pedig közeledni. Rossz ómen.

– Yeol? – hangja egy egérre hasonlított, főleg, ahogy az Alfa előtte állt, kezei a feje mellett, ezzel körbevéve őt.

– Az enyém leszel, Ómega, akár akarod, akár nem – erőszakosan karolta át a derekát magához préselve az alacsonyabbat. Kibum ficánkolni kezdett.

– Engedj el, Chan, ez nem vicces.

– Nevetek?

A lila-szeműnek átfutott a dolog az agyán, így most már teljesen ijedten próbált szabadulni az Alfa karjaiból.

– Kérlek, bármit is akarsz, ne tedd..

– Miért ne? Nem hallottál még arról, hogy “Alfák az Ómegáké, az Ómegák az Alfáké”? S te, kedves Kibum, az Ómegám leszel.

– Nem! – kiáltotta.

– Ugyan, Bummie – durzsolta a fülébe. – Csak magamévá teszlek, utána mehetsz, de akárhányszor hívlak, neked jönnöd kell. S mond el nekem, hol van a nyakörvedhez a kulcs? – simított végig a fiú arcán, aki fintorogva próbálta elhúzni a fejét. – Mond meg! – tépett bele a rózsaszínes tincsekbe, amire fájdalmasan felnyögött, nem akarta ezt. – Nem akarlak bántani, de ha nem működsz együtt, kénytelen leszek..
Kibum csak próbálkozott a szabadulással, amivel teljesen haragjára keltette az Alfát. ChanYeol vörös szemei a dühtől izzottak, egy rántással lehúzta a fiú farmerját és az alsógatyáját. Megfogta az egyik combját, feltolta. Teljesen megbolondította az Ómega illata, így nem igazán figyelt arra, hogy már zokogva könyörög neki. Nem érdekelte, Kibum az övé lesz, ez a sorsuk, Ujjait bejáratához irányította, elvigyorodott.  Reagált rá, mivel ott lent teljesen ellazult. Olvasta az interneten, hogy az ómegák így reagálnak az alfákra, amitől boldognak érezte magát, hiszen bármennyire is tiltakozik a teste engedelmeskedni fog, mert a génjei így voltak beprogramozva. Nem tehetett semmit.
Kibum kelletlenül tűrte az Alfa ujjait magában, utálta a tényt, hogy így válaszolt a teste.. úgy érezte magát, mint egy ribanc, aki szétteszi az első szembejövő alfának a lábát. Szemeiből záporoztak a könnyek, kezeivel még mindig próbálta ellökni ChanYeolt, s szavai csak abból állt, hogy "kérlek ne". Ránézett a hollófekete-hajúra, szemei ködösek voltak, mint ha bedrogozták volna, lehúzta magáról a nadrágját, a saját levegővétele egyre gyorsabbá vált, mikor meglátta a merevedését... Ez nagy, nem, ez hatalmas! Nem akarom..

– Most pedig magamévá teszlek – suttogta a fülébe. Nem is tudott reagálni, az Alfa pénisze olyan könnyedén csúszott tövig belé s még is úgy fájt, mint ha felnyársalták volna. Torkán akadt a sikítás, körmei Yeol vállába mélyedtem, nem tudta felfogni mi történik. Tiltakozni sem bírt, semmi sem jött ki a száján, még egy nyögés hang sem, pedig a fiú gyors tempóban kezdett el benne mozogni. Hányingere volt. Magától. ChanYeoltól.
Az Alfa a nyakörvéhez nyúlt, ujjait alá csúsztatta, így alig kapott levegőt. Megakarja fojtani? Mi a franc? A magasabb elkezdte húzni, rángatni, míg el nem szakadt egy fülsértő hanggal. Fogait kivillantotta, amitől Kibumnak elkerekedett a szeme. Nem! Nem jelölheti meg! Egyből belemarkolt a másik hajába, hátrahúzva, hogy még véletlen se érje el a nyakát. A fekete-hajú felmordult, szemei egyre jobban izzottak, szinte szikrázott a vörös színe.. teljesen elgyengítette. Bassza meg, miért pont neki kellet ómegának születnie? Utálta az egészet.

– Engedd el a hajam, Kibum. – Hangja parancsolónak hangzott, ijesztőnek, dominánsnak, mérgesnek.. ellent mondásnak nem tűrő.
Miközben a rózsaszínes-hajú szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek, marka szorítása enyhült, lassan leengedte a kezét, bármennyire nem akarta, de nem lenne értelme ellenállni, egyszerűen nem tudott tovább uralkodni saját testén, harcolhatott amennyit akart. Fogak mélyedtek a húsába, szorosan behunyta a pilláit, fájdalmasan nyöszörgött. Nyakán és kulcscsontján végig folyt a vér, agya teljesen elsötétült, s elvesztette mindene felett az irányítást. Ahogy az Alfa mozgott benne, már nem okozott semmi fájdalmat, s tán szégyenére élvezte is. Összeszorította az ajkait, mikor látta, hogy ChanYeol már a határán van. Karjait a nyaka köré vonta, nem tudta, hogy mikor került mind a két lába a magasabb csípője köré.
Amint Yeol elengedte, összerogyott, közben ő is elélvezett. Zihált.. mindene remegett.

– Most már az enyém vagy... – mondta, majd felvéve nadrágját nyitotta ki az ajtót, és elhagyta a termet.

Tanácstalanul ült a padon, szemei a semmiségbe tévedtek, arcára rászáradtak a könnyek, vére pedig a nyakára. Zsibbadt a fognyom körüli rész, mint ha mérget juttattak volna belé. Végül is valamelyik szempontból ez igaz, hiszen a vérében már benne van ChanYeol 'mérge'.. ami lefoglalttá tette őt... Fel sem merte fogni az iskolában történteket. Nem álmodott, igaz? Ez nem egy rémálom, s nem dog belőle felkeni soha. Megtörtént. Park ChanYeol, az Alfa kényszerítette őt a szexre, és megjelölte... Meg van jelölve... Nem lehet már párja.. mert foglalt.. egy olyan embert által, akit a legszívesebben a pokolba küldene, főleg most.
Tenyerét a fognyomhoz vezette. a bőre égett, fájt, ha hozzáért. Mondhatni testileg jól van, de a lelkéről mit mondhatna? Komplett káosz. Depresszió. Nem eshet vissza.. Gondolkodnia kellett, de alig bírt, mint ha kiszívták volna az agyát. Megrázta a fejét, pislogott párat, mivel látása egyre homályosabbá vált. Először is vennie kell gyógyszert. Olvasta Mark blogán, hogy ő a legjobb barátjával feküdt le, mind ketten részeges voltak, így meg is jelölte, viszont nem akarták, hogy kiderüljön, így vettek egy speciális gyógyszert, ami az illatok elfedésére volt kifejlesztve. S mivel ChanYeol illata most már örökké ráragadt, el kell tüntetnie. Másodszor pedig kell szereznie egy vastagabb nyakörvet, hogy elrejtse a fognyomokat. Az Alfa biztos fel fog majd háborodni, de jobban teszi, ha elfogadja.

Elfintorodott, mikor újra sírni kezdett. Az élete már most kész... az álmai egyenesen tönkrementek. Nem lehet szerelmes, kizárt, hogy párja legyen s nem viselheti annak a jelét, akinek akarta. Csődtömeg. Egyszer a sulikból utálják ki, máskor pedig megerőszakolják. Csodálatos.
Remegő lábakkal felállt a padról, zsebeibe nyúlva nézte meg mennyi pénz van nála.. Talán elég lesz arra, ami kell neki.
A gyógyszertárba érve próbált normálisan beszélni, de szinte mindegyik szavába belebotlott. Az a bizonyos ómega gyógyszer sajnálatos módon csak fecskendősbe lehetett kapni, ami egyet jelentett. Tű. Ő utálta a tűket. Egy szettben tíz darab volt, hatásuk pedig negyvennyolc óra. Az kevés, viszont nem tudott volna most két csomagot venni belőle, hiszen drága. Nehezen szabadult meg annyi pénztől, hiszen hónapokon át gyűjtögette. Talán egy olcsóbb nyakörvre lesz pénze.. Elcsoszogott egy boltig, meglátta a tökéleteset s nem is volt drága, így megvette. Mielőtt hazaért, beszúrta magának az első szert, a nyakörvet pedig magára csatolta, amitől majdnem sikított, a frissen tátongó seb iszonyatosan égette. Lenyugtatta magát, összetette a két kezét, kívánkozva, hogy anyja ne akarjon vele beszélgetni, leakart feküdni az ágyába és csak aludni.

Csendesen nyitotta ki az ajtót, lépései akár a macskáé, úgy settenkedett fel a szobájába, amit kulcsra zárt. Amúgy sem volt jó kapcsolata most a szüleivel, jobb, ha minden titokban marad, majd kicsit több pénzt fog kérni tőlük arra a szar fecskendőre.

Elterült az ágyán, a takarót válláig húzta. Szipogni kezdett, végül keserves zokogássá alakult, markolta a lepedőt, úgy szeretett volna ordibálni, káromkodni s csak a semmibe elveszni. Elege volt... mindenből.

A hétvége úgy telt el, mint a pokol. Ha tehette minden egyes másodpercében sírt, vagy csak nézett a semmibe. Anyja próbálta kicsalni a szobából, de még enni se ment le, így csak az ajtaját nyitotta ki, hogy szenvedve megegye az ételt. BaekHyun ráírt, hogy mizu van, ám nem válaszolt neki, ami azért elég nagy bunkóság, egyszerűen ebben az állapotban semmire nem volt képes.
Hétfőn reggel már beszúrta magának a szert, nyakörve már rajta csüngött. A fognyomok még mindig erősen látszódtak, este fel is szakadt és vérzett. Vakarni akarta, azonban tudta, azzal csak rondítana a helyzeten. Ügy döntött egyedül fog menni iskolába, így már korán elkészült, csinált magának pár szendvicset s próbálva lenyelni a félelmét elindult. Hála az égnek a szer tényleg hatott, senki nem nézett rá "úgy", csak a szokásos köszönés, bámészkodás. Amikor belépett az osztályba tekintete egyből találkozott az Alfáéval. Gerincén végigsuhant a furcsa érzés. Gyorsan leült BaekHyun mellé, aki panaszkodni kezdett, hogy miért nem írt vissza. Beadott valami olcsó kamu sztorit, s bár a vöröses-hajú rábólintott, látszott rajta, hogy nem hisz neki.

Az egyik szünetben éppen a vécére tartott, mikor egy kéz megfogta karjait, és visszahúzta.

– Miért nem érzem az illatom rajtad, Kibummie?

– Mert szedek rá valamit – motyogta, próbálva kerülni a mérges tekintete.

– És a nyakörv?

– Nem akarom, hogy tudják – lepték el könnyen a szemét.

– Hmpf – nevetett fel, letörölve Kibum arcát. – Ne sírj feleslegesen. Oké, megengedem, hogy csináld ezt a két dolgot, de egyszer úgy is fel kell vállalnod. Nem rejtegetheted örökké, hogy az enyém vagy – nyomott egy csókot az Ómegája ajkaira, majd megpaskolva az arccsontját otthagyta. Fejét hangos koppanással verte bele a falba. Park.. hivatalosan se volt normális.. Egyre jobban félt tőle... Nos, legalább megengedte, hogy titokban maradjon az egész..

Folyt.Köv

Marked 5.

Marked

5.Rész
JaeHyun Special
1/3

Úgy csillogott a szeme, mint a gyémántoknak. Középiskola. Ez lesz az első, hogy másokkal lesz. Sajnálatos módon általánosba nem járt, mert szervezete túl gyenge volt, így magántanuló lett. Alig várta, hogy barátokat szerezzen. Persze reszketett az izgulástól, hiszen ez volt az első példa, hogy a szülein kívül más emberekkel találkozik.

– Jól van Baekie, vigyázz magadra, ha bármi történik hívj s rögtön itt vagyok! – anyja aggódóan nézett rá, amin elmosolyodott.

– Minden rendben lesz, Omma – kuncogta. – Délután találkozunk – dobta a vállára a táskát, s az épület felé vette az irányt.

– Nagyon, nagyon vigyázz magadra! – kiáltotta utána. Megforgatta a szemét, s nem is válaszolt, csak kinyitotta az ajtót s bement. Az évnyitóról hiányzott, így most fogja látni először osztályát. A diákok, akik bent lézengtek nem igazán figyeltek fel rá, nem lepődött meg, hiszen ő csak egy Béta, semmi különleges nincs benne. Belépett az osztályba, úgy tűnt őket sem keltette figyelemre, csak egy köszönésre méltatták. Nos.. nem egészen erre számított. Megrázta a fejét, s ahol látott egy üres helyet levágta magát. Telefonján megnézte az órarendet, és elővette a cuccát.. vagyis akarta, mert még le sem tette a füzetét meg a tankönyvét egy bizonyos valaki lelökte. Idegesen nézett föl, mikor pedig meglátta, hogy egy Alfa áll előtte... felnevetett.

– Mit nevetsz manó? – hördült fel.

– Én vagyok a manó? Néztél már tükörbe? – már röhögött.

– Hogy mersz kinevetni egy Alfát?

– Már ne is haragudj, de pont telibe szarom, hogy mi vagy – felállt, bár így is alacsonyabb volt a Yoda fülűnél.

– Tisztelned kéne engem, Béta! – csapott az asztalra.. Oké ,ez a srác nem normális, még csak most jöttek mind ide - hiszen kilencedikesek voltak -, erre ez a túlméretezett monstrum már kötözködni akar? Csodás.

– Nem ijedek meg attól, hogy csapkodod az asztalt, mint valami elmebeteg, max a tenyerednek fáj – grimaszolt, lenyúlva a cuccáért.

– A helyemet foglalod.

– Itt nincs olyan, hogy a “te helyed”, keress másikat – és itt lezárt a témát, és nem is figyelt a magasra, aki úgy tűnt nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak káromkodva odébb állt.

Még jó hogy nem fog tisztelni egy ilyen seggarcot. Persze az anyja és az apja azt tanította neki, hogy az alfákra fel kell nézni, meg satöbbi, de ő ellenállt. Utálta az alfákat, mindegyik nagyképű, azt hiszik magukról, hogy ők a világközepe és bármit megkaphatnak, sőt elvárják, hogy minden az ölükbe hulljon. Ha pisztolyt fognak majd a fejéhez inkább meghal, mint a behódolás.

Az óra elkezdődött, a tanár külön bemutatkozott neki, ő pedig az osztálynak, szeme sarkából látta az Alfa fintorát és hogy motyog magának valamit, de különösen nem érdekelte. Az első tanítási napon nem igazán csináltak sok mindent, így az idő gyorsan elillant. A csöngő hallatára hümmögött, érezte a hasát megkorogni. Tudta, hogy a suliban van büféje, meg egy nagy étkező, csak azzal nem volt tisztában hol. Úgy döntött kimegy a folyosóra, zsebre dugta a kezét és követi a nagyobb tömeget, remélve hogy mindenki odafele tart. Miközben lépdelt jól szemügyre vette a diákokat, nagyon sok Delta és Béta, látott két Alfát, de ennyi. Ómega van itt? Kíváncsi volt rá. Na őket tisztelte! Az összes gyönyörű teremtmény, mint ha angyalok lennének. Meghúzódóak, nem szeretnek a központba lenni, ami lehetetlen, hiszen a szépségük és minden egyes mozdulatok tökéletes s szemet vonzó. Az ómegák alfát választanak párjául, bár még olyat nem hallott, hogy alfa ne ómegát választott volna örök párjául.. Ezért mondják mindenhol azt, hogy “Az Alfák az Ómegáké, az Ómegák az Alfáké” Megforgatta a szemét. Na és ha ő egy ómegát akart? Az már büntetésnek számítana? Bár sose választaná őt egy olyan gyönyörűség... Jobb, ha csak elfogadja a sorsát, miszerint neki Béta vagy Delta lesz a társa... vagy megdöglik egyedül tíz kutyával,, jaa, ez jól hangzott.

Boldogan elmosolyodott amint meglátta az étkezőt és a büfét. Hasa ismét megkorgott. A sor nem volt nagy, beharapta az ajkát. közben nézte az árakat. Hát milyen világ ez? Egy darab pizzatekercs miért olyan drága? Megnézte mennyi van nála.. Oké, tud venni kettő tekercset meg egy palackvizet. Az csak elég lesz, nem? Tuti nem, Ismerte magát.. egy igazi éhen korász. Nos, majd valahogy beosztja.

Mikor végre a pulthoz ért rámutatott mit kér, fizetett s tovább is állt. Körülnézett, pár osztálytársát mérte fel, akik észrevették, és intettek neki, hogy menjen oda. Ajka felfele görbült, tett egy lépést, ám oldalról neki mentek. Felhördült átkozódva, hiszen hajszálon múlott, hogy a kajája padlón végzi.

– Bocs', nem figyeltem. – hallotta meg a bűntudatos hangot. Ránézett. Ez is csak egy Alfa..

– Hát akkor máskor figyelj, normális vagy? Majdnem oda lett a napi ételem! – fújta ki mérgesen a levegőt. – Nyomorult Alfa – csóválta meg a fejét, vállával meglökte a srácot és leült az asztalhoz ahová előbb invitálták. Észre sem vette, hogy az étkezőre csend borult, értetlenül nézett ismét körbe. Döbbenten néztek rá. Most meg mi va-? Ó, tudta ám mi a döbbenet tárgya! Holtbiztos volt abban, hogy ő a fő Alfa a suliban, s azzal, hogy így lenézte vége a világnak. Ez nevetséges.
Bárkivel kitudott volna állni, olyan sokat gyötrődött azzal, hogy kilábaljon a betegségeiből, s most semmi sem fogja megállítani.. Nem akart vissza menni a sarokba magántanulóként.

A társaság suttogni kezdett, az Alfa még mindig egy helyben állva őt bámulta.  Ez van Alfácskám, menj tovább, tőlem ne várj nyalást. Mit hittél, hogy azt fogom mondani, semmi baj? Naiv. Gondolta magában Baek.

Két hónap. Ennyi ideje járt ide és egyszerűen imádta. Talált pár barátot, viszont a pletykák róla egyre durvábbakká váltak. A második héten még csak annyi volt, hogy "az Alfa utáló", utána lett a "tiszteletlen" majd az "Alfa csábító' végül pedig "Alfák kurvája". Fogalma sem volt hogyan lett ebből az egészből ilyen csúnya pletyka... hiszen ő nem tett azon kívül semmit, hogy megvédte magát, esetleg visszaszólt az Alfáknak akik belé kötöttek, de egyáltalán nem kedvelte a hazugságokat.
Elkezdett kutatni, hogy még is ki kezdhette el, ami elég nehéz volt, hiszen ez egy iskola sok diákkal. Ám nem adta fel, s ma lett egy tippe, mondjuk jó hülyének érezte magát, amiért nem egyből rá gondolt. Park Yodafülű Chan Kibaszott Egoista Yeol. Garantálta, hogy baszta a csőrét, amiért nem úgy nézett rá, mint mások.

– Tündérfülű – csapott az alfa elé, aki fintorogva nézett fel rá.

– Na mi van, jössz alám kurvulni?

– Vicces vagy, Park, de én nem nevetek, ha nem hagyod abba a rólam terjesztett hazugságokat, esküszöm az égre, hogy letérdeltetlek és úgy fogod nyalni a talpam, mint egy engedelmes kiskutya – elég hangosan mondta, így az egész étkező társasága felfigyelt, halál csöndben hallgatva az eseményeket.
ChanYeol felnevetett, felállt a székéről és Baek felé magasodott. – Komolyan azt gondolod, hogy letérdelnék eléd? Maximum te elém, hogy leszopj ribanc. Nem tűröm el tovább a Béta szemtelen pofád, úgy tönkreteszlek, hogy azt fogod kívánni bár meg sem születtél volna.
A kék-szemű felmordult, készen arra, hogy neki menjen a magasabbnak, ám a suli fő Alfája közéjük állt.

– Mi a franc, Im JaeBum, húzz innen a picsába – morgott Baek.

– Itt nem lesz verekedés, ne menjetek le állatba, mert annál szánalmasabb nincs.

– Az a szánalmas, hogy Dumbó hazugságokat talál ki rólam!

– De nem kell lesüllyedned a szintjére – fordult felé, smaragdzöld szemei nyugodtan csillogtak.

– Egy Béta oldalára állsz? – nézett rá lenézően Park.

– Az igazság oldalán, barátom – most ChanYeolra nézett, aki hirtelen hátrébb lépett. – Lapulj, meg Park. (szerzői.megj : Omg, ezt mondta Baek ChanYeolnak mikor letapizta Kibumot lmaoxd) – mondta neki, miközben zöld szeme egyre jobban sötétült.

Yeol káromkodott. – Ezt még megbánod Im.

– Kötve hiszem – tette karba a kezét. – Most pedig pusztulj innen a hazugságaiddal együtt.

A vörös-szemű mérgelődve elment.

– Nem vagyok óvodás, megoldottam volna – akadt ki Baek.

– Igen, egyből gondoltam, és utána ki is rúgtak volna innen. Segítettem.

– Ne várd, hogy megköszönjem – húzta fel egyik szemöldökét.
JaeBum megvonta a vállát, közelebb sétált a Bétához és a fülébe súgta – Csak gyere el velem vacsorázni.

– Álmodban, mikor a szívecskés alsógatyádat viseled és a plüssmackódat ölelgeted – mosolyodott el negédesen, majd ő is elhagyta az étkezőt.

A tanítás után bennmaradt egy kicsit, jobban szeretett itt tanulni. Éppen egy zenét dudorászott, miközben oldotta az angol lecke feladatait. Nem vette észre, hogy hümmögése átmegy éneklésbe. Nem bánta. Mindig is szeretett énekelni vagy táncolni.. olyankor szabadnak érezte magát.

– Szép a hangod – zavarta meg egy nagyon ismerős alak.

Felnyögött. – JaeBum... mit akarsz?

– Eljössz velem vacsorázni.

– Mondtam, hogy-

– Igen, hazamentem és átvettem az alsógatyám szívecskésre, vegyük úgy, hogy álmodom.

– Nem mondhatod komolyan...

– Megnézheted.

– Nem hiszlek el – nevetett végül fel. – Azt hiszem dobom a csekkolását, hiszek neked – vigyorgott.

– Ez az jelenti-?

– Elmegyek veled – bólogatott. – De mindent te fizetsz és remélem tudod, a gondolat mentem nem változott az alfákról.

– Rendben – mosolyodott el.

Nem igazán zavarta, hogy nem ment haza átöltözni valami elegánsba, hiszen Jae sem volt úgy felöltözve, így úgy gondolta valami gyors kajáldába mennek.. na meg ez csak egy vacsora, nem több, nem kevesebb. Az úton nem beszélgettek, hiszen semmi mondani valója nem volt az Alfának, csak éhes volt, ennyi, meg ha ingyen kapja a kosztot, miért ne fogadná el?

Beléptek az étterembe, ahol az ott tartózkodó delták és béták meghajtották a fejüket. Röhejes. Lehunyta egy pillanatra a szemeit, próbálta nem elnevetni magát, inkább csak csöndben követte JaeBumot. Leültek, a táskáját pedig maga mellé dobta.

– Azt eszel amit akarsz.

– Minimum – kacsintott magához emelve a menüt. – Hm.. lássuk csak, ó, jó sok minden van itt, úgy is farkas éhes vagyok, meglássuk mennyit bír a pénztárcád – vigyorgott, valami motyogást hallott az Alfától, de túl halk volt, így inkább figyelmen kívül hagyta.

Nevetve hagyták el az éttermet, egymásba karolva. BaekHyun sosem gondolta volna hogy egy alfa lehet ennyire.. vicce, szenvedélyes és komoly, nem pedig egoista. Meglepődött, nem volt ezen mit tagadni. 

Nem tudta merre mennek, de nem igazán érdekelte, főleg ameddig ilyen jól érzi magát.

– Én itt lakom – állt meg JaeBum egy ház előtt. – Köszönöm, hogy vacsoráztál velem, kíváncsi voltam milyen egy olyan bétával beszélni, akinek alfa utálata van, nem találkoztam még ilyennel.

– Az élet tele van meglepetésekkel.. Egyébként megérte.. teljesen más vagy, mint a többi.

– Tudok én is olyan lenni, a génjeimben van, csak megtanultam kezelni és lazán viselkedni.

– Tanítsd meg a többinek is.. – kuncogta. – Én köszönöm, hogy meghívtál.. Jól éreztem magam.
Pár percig kínosan álltak, majd egyszerre szólaltak meg.

– Felmehetnék?

– Feljössz?

Összenéztek és elnevették magukat.

Mikor BaekHyun azon a napon berakta a lábát abba a házba, nem tudta, hogy gyökerestül belefog szeretni az Alfába.

És ha Kibumnak elmondtam volna, hogy azon a napon le is feküdtünk, amikor megismertem... biztos sokkos állapotba került volna.

Folyt.Köv