Nyakörv és Lakat EXTRA 1.Fejezet

Nyakörv és Lakat
EXTRA 1.Fejezet

"Ha tudnád...."

Hossz: 1/2

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Kim JongHyun,Byun BaekHyun, Park ChanYeol

Párosítás: JongBaek, BaekYeol/ChanBaek

Műfaj: slash

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Erre nem számítottatok, mi? Vagy de...? I dunno, na mindegy, gondoltam kíváncsiak vagytok mi történt Baekkel, ChanYeolall, Kibummal és Jinkivel így úgy döntöttem írok két EXTRÁT belőle, remélem nem bánjátok. :3 Jó olvasást hozzá Cicáim^^ Ui: Aki túlzásnak veszi a két EXTRÁT, bele se kezdjen XD

~Dia💙

ChanYeol hangosan felsóhajtott. Nem volt boldog, nem is érdemelte meg a boldogságot... Letette a fekete rózsát a sírkőre, egy könnycsepp szántott végig az arcán... rég sírt márt... most még is kikívánkozott belőle. Hiányzott neki a szerelme, de már nem tudná visszahozni.

- Végül én is ugyan azon megyek keresztül, mint te LuHan... - homlokát szorongatta. Fájt a feje, hányingere volt és fáradt volt. Csak leakart feküdni aludni, és soha többet nem akart felkelni. Megtörölte a szemeit, majd elfordult a sírkőtől, autójához sétált, beszállt, majd hazahajtott.
Benyitott az ajtón, arca biztos falfehéren csillogott. Nem érezte jól magát, még is elmosolyodott, amint egy boldogsággal töltött fiú huppant elé.
- Üdv itthon Chan - hajolt meg, nagyban vigyorogva.
- Szia Baek - kócolta össze a fiatal haját. - Milyen volt a randi? - vette le magáról a kabátot, hogy felakassza, de BaekHyun kikapta a kezéből, és ő akasztotta fel.
- Az a csaj sík hülye volt.. - húzta el a száját, ám rögtön elvigyorodott. - Viszont megmentett JongHyun, lesmárolt.
- Átálltál melegnek? - halvány mosoly volt az arcán, pedig nem volt boldog.
- YAH! Minden a te hibád...  - fújta fel az arcát durcásan. - Te mondtad, hogy nem számít hogy férfi vagy nő, nem a nemébe szeretsz bele, hanem a tulajdonságaiba.
- Milyen okosak vagyunk, ezt bezzeg megtanultad, de azt nem, hogy ne hagyd szanaszét a cipőidet - húzta össze a szemöldökeit, próbált mérges fejet vágni, de rögtön fájdalom hasított a fejébe, így elvetélte az ötletet.
- Majd elrakom.. csináltam ebédet, éhes vagy? Csak meg kell melegíteni!
- Köszönöm, Pici, de most nem, inkább lefekszem pihenni - mondta, majd szobája felé vette az irányt.
- Rendben... valami baj van? - fordult utána a fiú.
- Nincs - ennyit mondott még, majd eltűnt az ajtó mögött.

BaekHyun szemöldökét ráncolta.. Biztos, hogy baj van! Öt éve élt itt ChanYeollal, bár az első év szörnyű volt, valami történt ChanYeollal és kedves lett vele, levette róla a nyakörvet, szabad volt, de a szüleihez nem akart visszamenni, Chan pedig megengedte, hogy itt maradjon. Úgy viselkedtek, mint apa és fia, ez egyiküket sem zavarta, soha többet nem nyúltak egymáshoz szexuálisan. Baek randizott lányokkal és fiúkkal .. Nos, ennyit a heteroságáról. Tizenkilenc éves kamasz volt, így ChanYeolnak meggyűlt vele a baja. JongHyun majdnem vele egyidős volt, pár évvel idősebb, a legjobb barátjaként nevezhette. Jongnak nem mondta el, hogy mi történt vele még régebben, nem akarta, hogy elundorodjon tőle. Boldog volt.. tényleg az volt, de most aggódott ChanYeolért, falfehér arc, fáradékonyság.. és nem evett.. Hogy nem vehette észre? Hogy tudott most is rámosolyogni? Szerette az férfit. Nem volt belé szerelmes, de olyan közel álltak egymáshoz, megszakadna a szíve, ha történne valami vele.

Este fele még benézett Chanhoz, de a férfi még mindig aludt... Ennyire fáradt volt? Reggel óta alszik! Nem tetszett ez neki... nagyon nem.

" - .... Te miért akarnál itt maradni?
- Mert talán eladtak a szüleim NEKED? Hogy tudnék ismét velük élni, miközben tudom, hogy soha sem szerettek, ha eladtak szexrabszolgának?! Ha kidobsz, akkor pedig árvaházba kerülnék, és onnan pedig aukcióra, és egy pedofil állat kezébe végezném.. nem akarom ezt.. hadd maradjak! Továbbra is végzek házimunkát ha kell... csak ne küldj el - ChanYeol kelletlenül bólintott, amikor ránézett a komoly arcú fiúra eldöntötte, hogy felneveli, és soha többet nem nyúl úgy hozzá. A Nyakörvet magához emelte, majd elmosolyodott.
- Ezt kidobom. - Baek megakart szólalni, hogy ne, de végül csöndben maradt, és halkan megköszönte a férfinak, hogy itt maradhat, majd remegő lábakkal szobájába indult"

Igen, minden ott kezdődött.. Eleinte tartott attól, hogy Chan agya ismét elpattant, és újra erőszakolgatni fogja, de nem történt meg, végül pedig bízni kezdett benne, bár mindig ott volt a félelem. Jól megvoltak egymás mellett, sokat nevetgéltek, vagy mentek el valahova.. Jól érezte magát vele, de most... Mi történt ChanYeollal? Nem volt annyira öreg, basszus, még csak 41 éves volt!

A napok teltek, de a férfi állapota egyre rosszabb lett, sokat hányt, sokat aludt, sokat fájt a feje.. Halálra aggódta magát, végül annyit beszélt Channal, hogy sikerült rávennie a férfit, hogy menjen el legalább orvoshoz, mert az állapota nagyon nem volt normális. Vele akart menni, de ő csak annyit mondott neki, hogy jobb lesz, ha itthon marad, és órákkal később felhívták, hogy Park ChanYeolt a kórházba szállították, és nem is mehet ki. Mivel jogosítványa már volt, nem is habozott, rögtön autóba pattant.. Tudni akarta mi a fene folyik itt!
Mikor belépett a kórterembe könnyek szöktek a szemébe. Több gép volt a férfihez kötve, aludt... Ó, ChanYeol.. mi történt veled? Egy orvos zavarta meg gondolatait, aki először lenyugtatta a feldúlt fiút, majd elmagyarázta, hogy ChanYeolnak agyrákja van.. és mivel nem vették észre sokkalta előbb, nem volt menthető.. Két hetet jósoltak neki. BaekHyun abban a pillanatban hangosan felzokogott, Chanhoz futott, és a székre ülve borult rá a mozdulatlan testre. Folytak a könnyei, meg sem akartak állni.

Ez az ő hibája! Ha sokkal jobban figyelt volna a férfira... ha előbb... Akkor még lehetséges lett volna egy kis remény. De most mit tegyen? Mit tegyen ChanYeol nélkül? Nem akarta elveszíteni! Hozzászokott a férfi jelenlétéhez, a parancsaihoz, a veszekedéseikhez, és amikor együtt sétálgattak, beszélgettek és a jövőt tervezgették.. Együtt.. Egy orvos próbálta elrángatni mellőle, de végül nem sikerült, így felsóhajtva hagyták, hogy a fiú kizokogja a lelkét, alig tudott felülni, hogy előhúzza a mobiltelefonját. JongHyunt hívta, elmondott neki mindent, és most idesietett... A legjobb barát akit kívántatna! 
Amint Jong megjelent a teremben magához ölelte a fiút, aki remegett, reszketett, ismét könnyeivel küzdött, de végül újra kibuggyantak, végigszántották tökéletes tejfehér bőrét, mely most olyan sápadt volt, mint a gépekre kötött ChanYeol. JongHyunnak sikerült kivinne a kórteremből, de nem mentek messze, két közeli széken foglaltak helyet. Bár nem szóltak egymáshoz, Baek tudta, hogy barátja minden egyes mozdulattal támogatta, hátát veregette, arcára simított, letörölte a könnyeit, megölelte, magához vonta, csitította. 

- Felébredt... szeretne vele beszélni? - állt meg előtte egy nővér, és alig hallotta meg a kérdést, de már ChanYeol kórterme felé vette az irányt, hogy ismét leüljön oda mellé.
- Miért nem mondtál semmit? - kezdte egyből, nem érdekelte, hogy fáradt, terhelt szemek pillantották rá.
- Nem tudtak volna meggyógyítani...... Ahogy LuHant sem tudták - lehunyta a szemeit, de nem aludt el.
- LuHan? - pislogott párat.. - Ki volt ő?
- Tudtam, hogy egyszer beszélnem kell róla.. és most így itt feküdve.. elmondok neked egy részletet a múltamból. - Baek egyből felkapta a fejét, fülelt. ChanYeolt mindig rosszul érintette, ha a múltjáról akart valamit megtudni... most végre megtudhat valamit... de milyen áron? Nem akarta a férfit így látni.. Haza akart vele menni, nevetgélni, ám tudta, hogy ez már lehetetlen. - Mikor olyan kis fiatal voltam, mint te beleszerettem egy gyönyörű fiúba, a neve Lu Han volt.. Sokáig küzdöttem azért, hogy az enyém lehessen, hiszen anyám homofób volt, így féltem attól, hogy rájön, de közben hajtott a vágy. Két évig udvaroltam neki, míg végül be nem adta a derekát. Minden tökéletesen ment köztünk, de közben valahol bűntudatot éreztem.. végül bevallottam a szüleimnek a nemi identitásom, anyám kiakadt, apám elfogadott, így ők is összevesztek, majd válással végződött, ami egy csúnya folyamat volt az életemben, hiszen anyám és apám szerették egymást, én pedig tönkretettem. Nem akartam magára hagyni apámat, de nem bírtam ottmaradni, így LuHannal közösen béreltünk egy lakást - itt hirtelen megállt, nagyon fáradtnak érezte magát, hatalmas nagy levegőt véve, a fájdalmakkal küszködve folytatta. - Egy ideig minden rendben volt, ám Lu állapota valamiért elkezdett romlani, először azt hittük AIDS-es, mivel soha nem védekeztünk, el is mentünk vizsgálatra, de tiszta volt... Mindenhova próbáltunk elmenni, de sehol nem mondtak semmit... Végül egy olyan orvoshoz vittem, akinek sokat kellet fizetni, de legalább sokkalta részletesebben megvizsgálta.... pajzsmirigyrákja volt... az orvosok pedig nem tudtak rajta segíteni. Szenvedés között halt meg, és utáltam magam miatta... Talán azért lettem olyan elmebeteg, mert nem bírtam elfogadni, hogy meghalt életem szerelme. - BaekHyunt sokkolta a történet.. sose gondolta volna, hogy Channal ilyen történt a múltban.. elszégyellte magát a gondolatra, hogy hányszor nyaggatta a férfit a múltjával. - Figyelj rám, BaekHyun.. a fiókomban van egy szerződés, melyen az áll, hogy te öröklöd a Park birtokot.... kérlek vigyázz rá helyettem is, rendben?
- Nem kérheted ezt tőlem! Nem akarlak elveszíteni! - ismét ráborult a férfira, akinek keserű mosoly terült el az arcán, beletúrt a fiatal fiú dús barna tincseibe, és hallgatta, ahogy elzokogja magát, szinte észre sem vette, hogy ő is sír.

Két hét sem telt el... nem telt el annyi, Chan pedig eltávozott... meghalt, itt hagyta. Látni akarta, de nem engedték neki... az orvosok szerint nem volt szép látvány. Sikított, vergődött a fájdalomtól, majd napokig nem lépett be a házba, mert minden Chanra emlékeztette.. Addig JongHyunnál csövelt, de összekellet szednie magát.. ChanYeol kedvéért is!

Mikor megállt a Park birtok kapuja előtt nagyot nyelt, tudta, hogy ebben a két hétben sokat sírt.. de nem tehetett róla.. Az érzései megakarták őt ölni belülről, kicsit úgy érezte, hogy hibás ChanYeol halála miatt. Gombóc volt a torkában, mikor belépett a férfi irodájába.. az illata még mindig a levegőben terjedt, amitől a sírás széléhez kergette magát. Észrevett egy levelet, és egy dobozt az asztalon, rögtön magához vette, és olvasni kezdte.

"Kedves, BaekHyun!

Haragszol rám, igaz? Ne haragudj, szólnom kellet volna neked a rákról... de nem akartam, hogy miattam kelljen aggódnod.. nos, elszúrtam. Csodálatos fiú vagy, s az évek elteltével rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért mellettem maradtál, és nem futottál el előlem, pedig megtehetted volna. Megtanultam tőled, hogy az életet értékelni kell, még akkor is, ha közben sebeket ejtenek rajtunk a gondjaink. Felépültél, gyönyörű kamasz lett belőled, tiszteletre méltó, a maga kis butaságaival. Észre sem vettem, de beléd szerettem, pedig nem akartam, küzdöttem az ellen, hogy érzelmeket tápláljak feléd. Néha alig tudtam visszafogni magam, mikor esténként befeküdtél mellém, ha nem sikerült egy randevúd, vagy mikor kuncogtál, nevettél... megakartalak csókolni, de féltem, hogy megijesztelek.. Nem akartam, hogy elmenekülj, így tartottam magam. Figyelj rám, Pici... akármi is történjék.. én mindig melletted leszek.. lehet, hogy csak a memóriád leghátsó részében, vagy a szíved csücskébe, de örökké vigyázni fogok rád. Légy boldog, mert Te Megérdemled A Boldogságot.

Szeretettel, Park ChanYeol."

Könnyáztatva emelte magához a kis fadobozt, ám amikor kinyitott vége volt. Kitört belőle a zokogás, mint ha dézsából öntötték volna. Úgy szorította magához a levelet és a Nyakörvet a Lakattal rajta.. Nem dobta ki! Soha az életben nem dobta ki...
A szíve darabokra tört, mint egy üvegpohár.. mikroszkóppal se tudták volna most összeszedni a szíve darabjait.

Hülye.... Hülye ChanYeol

~ Évekkel később ~

Fájdalmasan mosolyodott el.. de meg kellet tennie. A Lakat Nyakörvéhez csapódott, még mindig azt az idegesítő hangot kiadva, de ezúttal nem akarta letépni, csak lágyan lecsatolta a nyakáról.

- Ez az utolsó, hogy jövök, ChanYeol.... sohasem foglak elfelejteni.. Soha.. - megcsókolta a Nyakörvet, a lakatot, majd lerakta a sírkőre, ami LuHané mellé volt helyezve. Egy könnycsepp gurult le az arcán, amit rögtön letörölt.

- Drágám! - hallotta meg maga mögül a kedves hangot, odafordult. - Gyere, Chan már éhes! - lassan sétál a férfihoz, aki a babát tartotta a kezébe. JongHyun a férje volt, a babát pedig nemrégiben fogadták örökbe, és ChanSuh-nak nevezték el... Elmosolyodott ahogyan nézte a babát... végül utat engedett azoknak a fránya könnyeinek, magához emelte Suh-t, homlokon csókolta, majd beszállt vele az autóba.

- Na.. én nem kapok? - háborodott fel a férfi, mire felkuncogott és megcsókolta JongHyunt..

- Menjünk haza... - suttogta, majd jobban magához ölelte a csöppséget, és elmosolyodott... Boldog volt.

[1] Cha - tisztaság

[2] Suh - békesség