Dance Teacher 3.Fejezet

Dance Teacher 

3.Fejezet
Veszekedés

Hossz: 3/9

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum

Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey

Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma, smut

Besorolás: +18

Figyelmeztetés: trágár szavak, erőszak, szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Itt lenne a harmadik rész, ne hari, amiért ennyit késett, előbb akartam megírni :/ Remélem tetszeni fog nektek, azt hiszem ebben a részben JongInt és BaekHyunt is jól kikészítettem, de néha kell ilyen is... jó olvasást hozzá Cicáim💗
~Dia💙

JongIn POV

Szerda van, ami annyit jelent, hogy újra láthatom BaekHyunt.. kifogom faggatni, egyszerűen megesz a kíváncsiság. Krystalt még négy hétig nem látom, mert meghosszabbították a tárgyalásait.
BaekHyun  direkt kicsit előbbre hívtuk az iskolához, legyen időnk vele beszélni.

Mikor megjelenik eltátom a számat. Az arca holt sápadt, mint egy tiszta fehér fal, szemei vörösek és biceg. Inkább én sétálok elé, egyszerűen látom, hogy szenved.
- BaekHyun... - Így közelebbről még rosszabbul néz ki. Megszédül, megfogom a karját, magamhoz húzom, és úgy segítem be az épületbe ahol rögtön egy székhez vezetem és leültetem. - Mi történt?
- Semmi komoly - A mosolya nem az igazi.
- Ne hazudj nekem, nem vagyok vak.
- Miért érdekel téged, ha? Elítéled a melegségem, ezáltal engem is, igen vannak problémáim amikhez semmi közöd! - haragos tekintettel, sziszegve áll fel. - Megoldom, nem kell sajnálkozni, se aggódni, azért, mert tíz árnyalattal fehérebb vagyok, foglalkozz magaddal - morogja, majd elhalad mellettem, hogy kimenjen azt udvarra.
Nesze nekem, megkaptam... hát jó.. akkor nem érdekel mi van vele.. A hülye aggódó fejemet, persze, hogy érdekel.. sejtek is valamit, de mi van akkor, ha tévedek?
Megforgatom a szememet, követem, ám megtorpanok amint meglátom, hogy JongHyun karjaiban zokog... neki elmondta? Velem miért nem viselkedik így?
Mikre nem gondolok? Most féltékeny vagyok? De mire? Bassza meg, olyan vagyok, mint egy hormon zavaros tini, tapsot nekem.
Felsóhajtva lépek ki és amint a két ölelkező észrevesz szétrebbennek.
- SeKyung elment a diákjainkért - sétál elém JongHyun.
- Jó - nézek el, mutatva ezzel sértődöttségemet... szánalmasan érzem magam!

~°~°°~°~

-Rendben kezdjük előröl - Hihetetlen, hogy egy maszkot felhúz az arca elé, mint ha nem is sírt volna. - Mondtam, hogy a fiúknak legyen hátul a keze! - Ilyenkor annyira tapasztaltnak tűnik..
- De, Hyung, ez csak próba! - szemtelenkedik az egyik diák.
- Attól még vedd komolyan...Mindenki vegye komolyan! Érthető voltam? - kiálltja el magát fenyegetően, amire a diákok bólintanak. - Rendben.. előröl! - tapsol, a zenét nem kapcsolja be, csak számolja az ütemeket.
Még egy órán át mutogatja az új lépéseket, fél óráig pedig kijavítja azoknak a lépéseit, akiknek nem elég jó.
Fáradtan gyalogolnak el a diákjaink, BaekHyun frusztráltan pakolja el a cuccát, miközben vállával próbálja megtartani a telefonját, amit füléhez nyom. Köszönés nélkül megy el. Fantasztikus.. beszélni akarok vele, nem érdekelt, hogy elutasította a segítségemet.. Elkérem JongHyuntól a számát.
- Sajnálom Baeket - lép mellém az említett.
- Neked elmondta mi a baja?
- Nem, de elég egyértelmű, hogy ChanYeol bántalmazza.
- Te is így gondolod?
- Biztos vagyok benne.
- Megadod a számát, próbálok beszélni a fejével.
- Ó, csak nem megkedvelted?
- Nem. Egyszerűen aggódom érte - morgom. - Csak ad meg, és ne kérdezősködj, mert megcsaplak - kapom elő a telefonomat, hogy bepötyögjem a számát.
- Még ma beszélni akarsz vele?
- Nem hiszem, olyankor kéne, mikor nyugodtabb.
- Hát sok sikert, haver - vereget vállba, majd zsebre tett kezekkel elsétál.

Ha ChanYeol bántalmazza, miért nem hagyja el? Nem úgy tűnik, hogy élvezi, látszik rajta, hogy ki van testileg és lelkileg.. Terrorban tartja?
"Chan kinyírna, ha valahogy megtudná"
Játszódik le a fejemben, amit BaekHyun mondott. Lehet ChanYeol azért bántalmazza, mert alapból táncol és ott is ugyan úgy ráznia kel magát.. "Végem van".. ez azt jelenti, hogy elveszíti a munkáját, ügye? Ha pedig elveszíti, akkor ChanYeol nem fogja többet bántani!
"Ne mond el neki"
Sajnálom BaekHyun, inkább te légy biztonságban, mint a munkád... Ma még felkeresem ChanYeol cégét, hogy beszéljek vele

~°~°°~°~

Hát ez a cég... nagyon nem kicsi... és tele van nyomva reklámplakátokkal.
Belépve az épületbe szinte egyből eligazodom, mivel apám is cégvezető volt, és én lettem volna az örököse, csak nem fogadtam el, mert ez az én életem.
- Elnézést, ön kicsoda? - állít meg egy nagymellű nő.
- Park ChanYeolt keresem.
- Ő nem fogad csak úgy embereket.
- Ó, engem fogadni fog, csak szóljon neki, hogy Kim JongIn keresi és BaekHyunról lenne mit beszélnünk.
- Rendben, várjon itt - bólint és már megy is.
Pár perc múlva már vissza is jött, intve nekem, hogy kövessen, ChanYeol fogad.
- Kérem legyen rövid, a főnöknek nagyon sok dolga van - hajolt meg és azzal ott hagyott.
Kopogás nélkül nyitok be.
- JongIn - hajolt meg ültében, amit viszonoztam. - Mi történt BaekHyunnal?
- Semmi.... csak van egy dolog, amit megtudtam róla, gondoltam tudni akarod.
- Minden tudok róla.
- Azt is, hogy egy bárban dolgozik sztirptíztáncosként?
- Tessék? - szemöldökei fennakadnak, szemei tányéralakúra kerekednek.
- Jól hallottad, egyik nap voltam JongHyunnal egy buliban és ő volt a táncos. Mi is meglepődtünk.
- Miért mondod ezt el nekem? - ráncolja homlokát, szemeiben harag gyúl, ez azt jelenti.. hogy nyert ügyem van?
- Mert megérdemled, hogy tudj az igazságról - hazudom, vállat vonva.
- Mindenesetre, köszönöm, jövök neked eggyel.
- Semmiség - legyintek és minden fajta mondat nélkül kilépek az irodájából. Nagyon remélem, hogy minden oké lesz BaekHyunnal.
Még is csak kell egy új tánctanár, na majd keresünk valakit... Akkor már nem is kell BaekHyun száma, hiszen nem a barátom, csak egy kölyök, akinek segítség kellet, semmi több. Előveszem a telefont és kitörlöm BaekHyun számát.
Hát ez rövid volt.. Miért érzem magam ilyen üresnek? Fel kéne hívnom Krystalt, biztos hiányzik, az a bajom

- Szia, Drágám - szólok bele a telefonba, miután felvette.
- Á, Kai! Szia - neveti el magát.
- Kai? Jézusom, de rég hívtál így! - mosolyodom el. A Kai becenevet egy maciról kaptam, mert mikor elvittem az állatkertbe ott volt egy cuki medvebocs, és azt mondta, hasonlítok rá, a bocsnak pedig Kai volt a neve. Bár az elején utáltam, végül hozzászoktam, de mostanában nem hívott így.
- Hát igen, ám ma nézegettem a régi képeinket így eszembe jutott. Hiányzol macim - kuncog fel.
- Te is nekem. Remélem jól fog elsülni a tárgyalásod.
- Én is remélem - sóhajtja. - Most mennem kell, majd felfoglak hívni, ha lesz időm.
- Rendben, csókollak.
- Szeretlek, Kai-yah! - mondta, majd letette.

Nem... még mindig üresnek érzem magam.. mi a fene bajom van? Lehet, hogy Krystal testi távolsága kelti ezt bennem. Kivehetnék két nap szabit, és meglátogathatnám.. Ez jó ötletnek tűnik!

~°°~°°°~°°~

- Biztos vagy ebben? Nekem túl gyanús Krys.
- JongHyun.. elmondanád, hogy még is mi a fészkes fene bajod van? - csattanok föl, miközben bepakolok a táskába.
- Kanos vagyok - von vállat.
- Akkor menj haza és verd ki magadnak! - vágok hozzá egy pólót.
- JongIn-ah! - nyavalyog - Nekem a feleséged akkor is gyanús, mit tárgyalnak ilyen sokat?
- Nem tudom, nem mondta.
- Nem mondta?! Átbasz.
- Ne mondj ilyet róla!
- Aztán ne hozzám gyere sírni - motyogja - Vigyázz magadra az úton - csap akkorát a hátamra, hogy felszisszenek.
- Nyomorék - fordulok felé. - Szombaton találkozunk.
- És megdugsz?
- Undorító vagy! - fintorodom el.
- Csak kanos - kuncogja.
- Gondolom.. - forgatom meg a szememet, felkapva a táskámat. Hát akkor látogassuk meg szeretett feleségemet.

~°°~°°°~°°~

Utálok utazni repülőgéppel. Voltam már Los Angelesben, hiszen itt kértem meg Krys kezét és az esküvő is itt zajlott le. Azt is tudom, hogy hol szállt meg, hiszen van itt egy kedvenc albérletünk.
Hívtam egy taxit, amint megérkezett beültem és elmondtam neki hova vigyen.
Itt vagyok, látni fogom de az üresség még mindig tátong. Mi a fene?
Kulcsaimat előveszem, hiszen van, mivel "örök"bérlők vagyunk. Belépek az épületbe, és egyből megcsap a friss illat. Most főz? Ó, akkor nagyon jókor jöttem, mert baromira éhes vagyok.Ű
Elkiáltanám magam, de inkább odasunnyogok, ám a lélegzetem kihagy, a szíves pedig fájdalmasan dobban. ...Ez most mi?

Krystal egy számomra idegen pasival csókolózik... nem fogják vissza magukat.
- Ez most mi? - teszem fel végül fel a kérdést, hangosan, karbatett kézzel, gyilkos pillantásokat vetve a két emberre. Idegenek, mindkettő idegen számomra.. Ki ez a nő? Kit vettem feleségül?
Van egyáltalán feleségem?
- Kai! - eltátja a száját, próbál közelebb férkőzni, de pillantásaimtól inkább meghátrál.
- Ne hívj így. - nem ismerek a saját hangomra.
- JongIn... kérlek, ez..
- Nem az aminek látszik? Hagyjuk a szappanoperát kérlek, ezt kurvára nem tudod megmagyarázni, hiszen a hátam mögött nyomod le a nyelved más torkán, és nem hiszem hogy itt megáll a megcsalási vonat - igaza volt JongHyunnak...
- JongIn... esküszöm... nem így terveztem!
- Nem? Hát akkor hallgatlak, mik voltak a terveid? - köpöm a szavakat, a döbbent csávó azt sem tudja mit beszélünk.
- Szakítani akartam volna vele, elmondtam volna neked az igazságot, de... - krokodil könnyeket hullajt. - Terhes lettem tőle, ő pedig.. - elcsuklik a hangja.
- Szakítani? SZAKÍTANI?! - ordítom le. - Alapjáraton nem kellet volna megcsalnod.. Terhes vagy? Meghosszabbították a tárgyalásokat? Szórakozol velem?! Viccesnek érzed magad?! EL AKARTAD MONDANI?! - elfogom veszíteni a fejem, megfogom ütne ezt a nőt... megütöm.
- JongIn..
- Nem ismerlek.. nem tudom ki vagy.. fel nem tudod fogni, hogy mennyire gyűlöllek most. Szerettelek, mindent megadtam neked, MINDENT! Mivel voltál elégedetlen?
- Semmivel - motyogja.. - Jó veled, csak..
- Csak?
- Te nem akartál velem gyereke! - kiabálja kétségbeesetten.
- Akartam, de várni szerettem volna, miért nem beszélted meg velem, inkább egyből megcsalsz? Nagyon szerethettél...
- Én még most is szeretlek!
- Ja, én meg buzi vagyok - húzom el a számat.
- Kérlek, beszéljük meg higgadtan, felnőtt emberek módjára.
- Kettőnk közül te viselkedsz gyerekesen, Jung. A hátam mögött megcsalsz.. teherbe esel.. hagyjuk, oké? Beadom a válópert, soha többet nem akarlak látni, de pedig úgy élheted az életed, ahogyan csak szeretnéd, és nem állok az utadba. Még a héten ideküldetem a cuccaidat - zárom le, és látnám, hogy most kedve lenne megszólalni a csávónak, de csak leintem, felkapom a táskát és kisétálok.

Ennyit erről.. mint ha ez a három év csak időfecsérlés lett volna..
Szomorú vagyok?
Igen.
Összetörtem?
Nagyon.
Tudnék sírni?
Már most potyognak a könnyeim.
Ha Krystal valamilyen módon jóvá tenné, visszafogadnám?
Soha.. nekem ez túlságosan is fáj.

~°~°~°~°~°~

Amilyen izgatottsággal látogattam meg Krystalt, olyan haraggal és bánattal tértem vissza Koreába.
- JongHyun! - nyüszítek a telefonba.
- Jesszus, mi a baj, Kedvesem?
- Gyere értem - szipogom a telefonba.
- Ha elmegyek érted, megdugsz?
- Barom - nevetek fel hangosan, komolyan minden állapotomban meg tud nevettetni.. a legjobb barátom..
- Ott leszek, remélem a reptéren vagy még, és nem öngyilkos próbálsz lenni.
- Csak gyere, te idióta - szuszogom halkan, megkomolyodva.
- Már megyek is.

Tényleg nem kellet sokat várnom, amikor beállt elém a menő autójával s kiszállt belőle, elém sétált, majd férfias ölelésbe von... Ja, még hogy férfias.. úgy zokogok, mint egy kis gyöcök, pedig egyáltalán nem vagyok már gyerek, se fiatal.. JongHyun csendesen tűrte a kitörésem, majd miután lenyugodtam beültünk a kocsiba és hazavitt, de nem ment el mellőlem.
- Mondtam neked, hogy gyanús - morogja, mert elmeséltem neki mi történt.
- Jól van, de hirtelen mondtad, eddig sosem gyanúsítottad azzal, hogy rossz lenne.
- Gondoltam nem vagy vak, de jó hülye vagy, barátom.
- Én is imádlak - fintorgom - Elviszel randizni?
- Woa! Ácsi, MÉG feleséged van. Majd ha újra szingli leszel elviszlek, ha utána..
- Megduglak, mi? Komolyan.. - sóhajtom. - Meleg vagy, igaz?
- Nem, biszex.
-  Miért nem mondtad? - vágok fájdalmas képet.
- Nem kérdezted.
- Vadbarom - csapom tarkón. - Mindent tudni akarok rólad.
- Most szerelmet is vallasz nekem?
- Hagyd már abba! - kitör belőlem a nevetés, emellett az idióta mellett lehetetlen szomorúnak lenni.

Másnap kicsit rosszul ébredek, rémálmom volt az este, nem aludtam valami jól. JongHyun itt maradt, hogy ápolgassa a lelkemet, ami jól is jön. Kivette a pénteket szabadnapnak, így most itt főzőcskézünk együtt, elsüt néhány viccet, amin vagy hangosan nevetünk, vagy egymásra mosolygunk, esetleg megütöm, csak a szokásos.
- Te... - mondja lefagyva.
- Baj van? - érintem meg a vállát.
- Megint csak vized van..
- Ó, te fasz! Megijesztettél...
- Menj el a boltba, nem iszom vizet az ebédhez.
- Szoktál te egyáltalán inni vizet?
- Persze, egészséges.
- Te most szórakozol velem?!
- Menj, barátom - lökdös az ajtó fele, kezembe nyomva a pénztárcáját. - Almás üdítőt hozz nekem.
- Olyan vagy, mint egy gyerek.
- Egy kanos nagy gyerek - vigyorogja - Na húzzál a boltba!

Kicsit megforgatom a szemem, de megteszem neki, igazán finnyás tud lenni. Meg jól esik a zűrös fejemnek a kellem szellő. Néztem az emberek viselkedését, beszélgetésüket, arcukat, rezzenéseiket, és annyira elbambulta, hogy neki mentem egy fiúnak.
- Elnézést - motyogja, meghajol, arca falfehér, szemei kisírva.
- BaekHyun? - szólok utána, amire meglepetten hátranéz, rögtön gyilkos pillantást vet rám. - Mi a baj?
- Ne gyere... a közelembe - morogja lihegve
- De BaekHyun..
- HAGYJ BÉKÉN! - ordítja el magát, majd fájdalmas arccal elsétál... Oké, ez most mi volt?

BaekHyun POV

Szörnyű kínos volt, hogy ChanYeol lesmárolt JongInnál. Persze szégyenkezve hazamentünk, viszont totál betett nekem, hogy otthon még egyszer megdugott. Attól még, hogy fiatal vagyok nem bírom én ezt..
Reggel már nem volt mellettem, nekem pedig délután mennem kell az iskolába, de őszintén semmi kedvem hozzá.

Ám délután még is a tükör elé állok, hogy kezdjek magammal valamit, de olyan sápadt vagyok, és vörösek a szemeim, hogy ezen semmilyen smink sem segítene. Felsóhajtva kapom fel a kulcsomat, hogy fog összeszorítva induljak az iskola felé.
JongIn egyből elkezd aggódni a kinézetem miatt, de leszúrom, és az udvar felé veszem az irányt, ahol Hyunnie már ott állt, az ő aggódását pedig egyáltalán nem bántam, hiszen a barátom, ezért a karjaiban kerestem a vigaszt, még a zokogás is kitört belőlem.
Amikor a diákok megérkeztek "felvettem" arcomra a komoly maszkot, nem mutatom a fájdalmamat, csak ingerültebb vagyok, és a kölykök is kötekedő kedvükben vannak.
Az óra után szó nélkül távozok, senkivel nincs kedvem beszélgetni, csak haza akarok menni és lefeküdni aludni, hogy végre kipihenjem magam.

~°~°~°~°~°~

Ajtócsapódásra riadok fel. Hány óra van?
Délután hat? Nem aludtam valami sokat... na és ChanYeol mit keres itt ilyen korán? Hiszen általában hajnalig haza sem jön.
Már másznák is ki az ágyból, de Chan szinte betörve az ajtót jön be.. Mérgesnek tűnik.
- Hogy-hogy itthon vagy? - tudom, nem ezt kéne kérdeznem, de kapja be, nem leszek vele kedves.
- Tehát így állunk BaekHyun... - nevemet hűvösen ejti ki, undorodva.
- Nem értem miről beszélsz.. - motyogom zavartan.
- Hát akkor hadd magyarázzam el. A mai nap felkeresett a kedves kis rajztanár, hogy látott téged egy bárban sztriptizelni.. nem akartam elhinni, bízni akartam, ezért elmentem a Lottoba, hogy megtudakoljam az bizalmam feléd, ami azonnal odalett, miután a főnök közölte velem, hogy tényleg ott dolgozol!
- Channie.. - remeg meg a hangom. - Megmagyarázom, jó?
- Nem, nem jó! - csap egyet a falra, amire összehúzom magam. - Te ribanc, és hányszor csaltál meg, hm? - egyre közelebb lépked hozzám, fölém kerekedik, leszorít az ágyra.
- Nem csaltalak meg egyszer sem! - nyögöm fájdalmasan. - Engedj el, ez fáj!
- Fáj? Neked fáj? És az én szívemmel mi lesz?
- ChanYeol.. csak táncolok.
- És közben vetkőzöl és még ki tudja miket csinálsz!
- SEMMIT! - rángatom meg a karjaim, de túl erős.
- Egy hazug ribanc vagy, Byun. Semmi több - mondta, majd lerántotta rólam az alsógatyámat... ne...ne.
- Eressz el! - kiáltom kétségbeesetten, de nem válaszol. Kezeimet fejem fölé szorítja, lábaimat terpeszbe vágja.
- És most megmutatom neked, hogy egy Parknak soha nem hazudunk, ha pedig megtörténik, viseljük a következményeit. - minden féle felkészítés nélkül, síkosító és koton nélkül az amúgy is sebes végbelembe hatol. Felsikítok, ordibálok, megpróbálok mindent, de nem hagyja abba. Lökései erőszakosak, fájdalmasak, az összes együttlétünkből ez a legrosszabb! Ez erőszak..
- Ch-Chan.. - nyöszörgöm, keservesen sírva. - Kérlek. - Nem válaszolt, kihúzódott belőlem, hajamat megmarkolta és a merevedéséhez húzta, lenyomta a torkomon tagját.
Ez fáj... Én ezt nem bírom!
Tudom, hogy nem kéne, még is beleharapok péniszébe, amire fájdalmasan felszisszen, elengedi a hajam és egy hatalmas pofont ad, hasra fordít, felsőtestemet az ágyba nyomja, lábaimat feltérdelteti és így hatol belém, erőteljesen, nem kímélve törékeny testemet.

Zokogok, vergődöm, soha nem volt velem ILYEN durva.. ennyire nem.. Minden pózban belém hatol, ám egyáltalán nem élveztem, egyetlen egy percét sem.
- Takarodj a házamból - mondja végszóként.
- Chan..
- AZT MONDTAM TAKARODJ! - ismét belemarkol tincseimbe és annál fogva húz fel az ágyból. Fájdalmasan nyüszítek, végül meglök én pedig a padlón kötök ki. - Egy heted van új lakást keresni, ha nem találsz, az összes holmidat elégetem!
Kezeim megremegnek, próbálva felállni, s bár a lábaim nem engedelmeskednek, feltápászkodom a földről, magamhoz veszem a ruháimat, alig tudom magamra venni, minden mozdulatra elfintorodva szisszenek, szemeimből megállíthatatlanul folynak a könnyek.
Felvéve a cipőmet és a kulcsomat indulok meg halál lassan. Tudom hova visz az utam, tudom hová kell most mennem, még is elveszett gyöngyszem vagyok.

JongIn... miért? Mondtam neked, hogy ha kitudódik, akkor... Azt hitte viccelek? Mindent tönkre tett.
- Elnézést - motyogom, mikor valakinek nekimegyek, meg sem nézem az arcát, tovább is sétálnék, ha a hang tulajdonosa nem állítana meg.
- BaekHyun? - elkerekedett szemekkel néztem rá, majd rögtön körbeölel a harag. - Mi a baj? - közelebb lépett... Menj innen.
- Ne gyere... a közelembe - alig tudom kimondani a szavakat.
- De BaekHyun..
- HAGYJ BÉKÉN! - ordítom el magam, kiadva a fájdalmamat, majd tovább megyek.. Utálom, gyűlölöm, látni sem akarom!

Megérkezve az épülethez sóhajtok egyet. Voltam már itt.. Kétszer, ez lesz a harmadik.
Az információs pulthoz lépdelek, a nagydarab nő már mosolyogva köszönve, de amint meglát a telefonhoz nyúl. Pár perc sem kell, hogy letámadjon ő.

- Istenem, BaekHyun! Már megint?
- Igen, Amber, összevarrnál?
- Persze - fújja ki idegesen a levegőt. - Tolószéket kérnék - mondja hangosabban és egyből hoznak is, amibe beleülök. - Jelentsd fel ChanYeolt, Drágám, ez nem mehet tovább.
- Tudod, hogy nem fogom megtenni.
- Buta vagy - csóválja meg a fejét.
A terembe érve feltápászkodom a székből és lefekszem az ágyra.
- Akkor most elaltatlak, gondolom megint nincs hova menned, egy hétig maradhatsz, nem vagyunk szálloda, és haragszom rád! - Nem válaszoltam, csak engedtem, hogy elaltasson.

Akkor voltam itt először, mikor Chan elvette a szüzességem. Amber kezei alá kerültem, ő ápolgatott és varrt ott lent össze. A második akkor volt, mikor ChanYeol elveszített egy nagyon fontos céget. Akkor megmondta Amber, hogy többet nem akar látni.. Nesze neki. Én is utálok itt lenni, de nem az én hibám. Miért nem jelentem fel? Mert szeretem.. és ennyi. Még mindig szeretem, tudom.. Naiv ember vagyok

~°~°~°~°~°~

- Baek.
- Hm? - pislogok párat - JongHyun? - kerekednek ki a szemeim. - Te meg?
- Én vagyok a második a telefonodba, Amber hívott fel.
- Értem...
- Elmondott mindent.
- Mindent?
- Igen, Baek, miért nem szóltál?
- Nem akarta, hogy aggódj!
- Buta vagy - ül le az ágyam szélére, ezt már elég sokszor megkaptam. - Ide hívjam JongInt?
- NE!
- Miért? - lepődik meg.
- Ő mondta el Channak! Pedig direkt szóltam, hogy ne tegye!
- Mit csinált? Ne szívass!
- Ha szívatnálak nem éppen itt feküdnék! - akadok ki.

- Elnézést, hogy közbeszólok, BaekHyun új ápolója lennék, Kim Kibum. - lépett be egy fiatal, szőke hajú fiú.
- Amber hol van? - kérdezem egyből.
- Más betegekkel van elfoglalva, ühm, én teljesen új vagyok itt, úgyhogy ha bénázok nézd el nekem - kuncogja, amin elmosolyodom. - Hogy érzed magad? - vette elő a kis jegyzetét.
- Jobban, de varratokkal a seggemben...
- Hmm. tudom milyen érzés - pusmogja halkan. - Hozhatok valamit?
- Nem, köszönöm.
- Akkor tovább mennék, ha kellek akkor nyomd meg azt a gombot - mutat az ágyam mellé, én pedig csak bólintok.
- Láttad? - szólal meg hirtelen Jong.
- Mit?
- A srácot.. láttad milyen gyönyörű? - mászik bele az aurámba.
- Igen.. tényleg szép..
- Szerelmes vagyok - sóhajtja én pedig felnevetek.
- Hát téged észre sem vett - veszem el a kedvét.
- Yah! Miért vagy ilyen? - biggyeszti le az ajkait.
- Csak szívatlak, BigBoy, menj utána, hátha kapható egy randi tőle.
- Nem is tudom...
- Beszari.
- Szemtelen!
- Leszophatsz...
- Kapd elő, nagyszájú. - Mindketten hangosan felnevettünk.

Még egy kicsit elszórakoztat, majd úgy dönt, hogy elmegy, én pedig nem tartom vissza. Kibum utána még párszor benéz hozzám, letuszkolt a torkomon egy kis ételt, majd hagyott aludni.. Egy hetem van..
ChanYeol ideges, mérges rám, megértem, hogy nem volt oda, mikor meghallotta mit csinálok, de soha nem csaltam meg! Hiszen annyira szeretem, pedig megerőszakolt s nem egyszer, de tudom, hogy milyen kedves és aranyos tud lenni.. Nem hagyom, hogy csak úgy kidobjon.. elfogok neki magyarázni mindent!

Folyt.Köv