Nyakörv és Lakat EXTRA 2.Fejezet

Nyakörv és Lakat
EXTRA 2.Fejezet

"A végső lezárás"

Hossz: 2/2

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Kim Kibum, Lee Jinki, Kim JongHyun, Byun BaekHyun "Park ChanYeol"

Párosítás: JinKibum, JongBaek

Műfaj: slash

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ meghoztam a második EXTRÁT ami jóval rövidebb lett, mint a másik, remélem nem bánjátok :D Jó olvasást Cicáim :*

~Dia💙

Jinki lassan elmosolyodott, ahogyan nézte Kibum fekszik a mellkasán. Halkan szuszogott, mélyen aludt, hiszen tegnap sok munkájuk volt. Megakart mozdulni, de férfi nyöszörgött, így rögtön abbahagyta, nem akarta felébreszteni. Csendesen felsóhajtott, majd nézte kedvese arcát, azokat a gyönyörű szemeket, ajkakat, édes és fiatalos arcát. Nem tudta elképzelni nélküle már az életét, s bár sokszor veszekedtek, nagyon szerette Kibumot.... Annyira figyelte az arcát, hogy végül visszaaludt.
Két óra múlva együtt keltek fel, egymásra mosolyogtak és megcsókolták egymást. Kibum lassan elkomolyodott.

- Ma van... tudod - motyogta a szöszi, lehajtott fejjel.
- Igen tudom... de miért kell elmenned?
- Ha? Hogy lehetsz ilyen? Tudod, hogy nekem ChanYeol fontos volt! Szerelmes voltam belé... Ha nem akarsz jönni, akkor ne gyere! - mérgesen felállt, feldúlva hagyta ott Jinkit, könnyek szöktek a szemébe.. Jin nagyon is jól tudja, hogy mennyire fontos volt neki a férfi, még is.. hogy kérdezhetett ilyet? Önkénytelenül is az jutott eszébe, mikor megkapta ChanYeol halálhírét...

Aznap éppen készültek a divat hétre, így nagyon elfoglalt volt, nem volt jókedve, mert a fotósok ide oda rángatták, és ha egy pillanatra nem mosolygott lekiabálták a fejét.. Amikor hazaérkezett Jinki még nem volt otthon. Egy borítékot talált az asztalán, amit érdeklődve nézegetett, majd kinyitotta.

"Kedves Kibum!

Megérdemled, hogy írjak neked... bár nem voltam szerelmes beléd, örültem, hogy mellettem vagy. Komor és köcsög voltam veled, tudom, amiért bocsánatot kérek. Négy évig velem voltál, és te kész voltál arra, hogy tovább maradj... sajnálom, amiért elküldtelek! Igazad volt, szerelmes vagyok BaekHyunba, de sajnos őt is el kellet engednem... Tudod.. súlyos beteg vagyok.. szerintem mire ezt megkapod.. én már nem leszek. Örülök, hogy megismerhettelek! Légy boldog!

Park ChanYeol"

ChanYeol akkor már tényleg nem élt.. szétrepedt a szíve valamelyik része, de nem tört össze úgy, azt hitte őrjöngeni fog, csapdosni és szidni a világot, de nem tette.. Csak, halkan és csendesen elvonult, és egy hétig senki sem látta. Persze Jinki halálra aggódta magát, amiért nem győzött bocsánatot kérni.
Nem volt már szerelmes a férfiba.. mikor kimondta a leveheted szót... már akkor múlóban volt, csak magának nem akarta bevallani. Viszont akkor is fontos maradt neki.. szeretett volna vele beszélgetni néha napján... de sajnos ez már lehetetlen.
Ma pedig egy éve van annak, hogy meghalt.. A temetésére nem ment el, nem volt szíve oda menni, viszont most eldöntötte, hogy elmegy, és lerakja a Nyakörvet, amit mélyen tartogatott egy lakattal lezárt dobozban. Az lesz a végső lezárás.

Mosolyogva vette elő a dobozt, majd a nyakában logó kulccsal kinyitotta, és a melyről kiemelte a nyakörvet. Végigsimított a lakatba vésett neven.. hiányzott neki... Megrázta a fejét, majd a nyakába rakta az "ékszert", tudta, hogy Jinki most ki fog akadni miatta, de pont nem érdekelte, megbántotta őt! Ma gyásznap van, törődjön bele, hogy ma addig fogja hordani, míg nem rakja le majd a sírra!

~°~°~°~°~°~

Egymás előtt álltak, mélyen egymás szemébe néztek, nem mosolyogtak, csak megértően pillantottak egymásra. Az ő sorsuk egybe volt kötve egy szálon. ChanYeol szálán. Mind a ketten tudták, milyen volt a férfi. Mind a ketten megtapasztalták, hogy milyen volt vele élni. Kibum a rosszabbikat élte, BaekHyun pedig a jobbikat. Végül mind a ketten meglelték a boldogságot, de Chan nem tűnt el az életükből. Mind a kettő nyakában ott lógott a Nyakörv és a Lakat. Míg Kibum levette, lerakva a sírkőre, addig Baek, csak szomorú mosollyal simogatta a lakatot. Ő nem tudta elengedni, mint Bum.. neki ehhez még idő kellet.

Kibum jól megnézte BaekHyun barátját, aki átkarolta a fiatal fiú derekát.. párt alkottak... Aranyosak voltak együtt.
Jinki mögötte állt, vállára tette a kezét. Lassan lenyugtatta hevesen verdeső szívét és szerelme karjaiba simult, látta, hogy Baek nem veszi le nyakából az "ékszert"... Kibum eldöntötte abban a pillanatban, hogy egyszeri alakalom volt, hogy idejött. Lezárta magában a fájdalmas múltat, a viszonzatlan szerelmet.. mindent, mely ChanYeolhoz fűzte, kötötte. Jinkivel kézen fogva sétáltak el, s tudták mind a ketten, hogy ide  soha többet nem fognak jönni..

Dance Teacher 3.Fejezet

Dance Teacher 

3.Fejezet
Veszekedés

Hossz: 3/9

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum

Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey

Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma, smut

Besorolás: +18

Figyelmeztetés: trágár szavak, erőszak, szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Itt lenne a harmadik rész, ne hari, amiért ennyit késett, előbb akartam megírni :/ Remélem tetszeni fog nektek, azt hiszem ebben a részben JongInt és BaekHyunt is jól kikészítettem, de néha kell ilyen is... jó olvasást hozzá Cicáim💗
~Dia💙

JongIn POV

Szerda van, ami annyit jelent, hogy újra láthatom BaekHyunt.. kifogom faggatni, egyszerűen megesz a kíváncsiság. Krystalt még négy hétig nem látom, mert meghosszabbították a tárgyalásait.
BaekHyun  direkt kicsit előbbre hívtuk az iskolához, legyen időnk vele beszélni.

Mikor megjelenik eltátom a számat. Az arca holt sápadt, mint egy tiszta fehér fal, szemei vörösek és biceg. Inkább én sétálok elé, egyszerűen látom, hogy szenved.
- BaekHyun... - Így közelebbről még rosszabbul néz ki. Megszédül, megfogom a karját, magamhoz húzom, és úgy segítem be az épületbe ahol rögtön egy székhez vezetem és leültetem. - Mi történt?
- Semmi komoly - A mosolya nem az igazi.
- Ne hazudj nekem, nem vagyok vak.
- Miért érdekel téged, ha? Elítéled a melegségem, ezáltal engem is, igen vannak problémáim amikhez semmi közöd! - haragos tekintettel, sziszegve áll fel. - Megoldom, nem kell sajnálkozni, se aggódni, azért, mert tíz árnyalattal fehérebb vagyok, foglalkozz magaddal - morogja, majd elhalad mellettem, hogy kimenjen azt udvarra.
Nesze nekem, megkaptam... hát jó.. akkor nem érdekel mi van vele.. A hülye aggódó fejemet, persze, hogy érdekel.. sejtek is valamit, de mi van akkor, ha tévedek?
Megforgatom a szememet, követem, ám megtorpanok amint meglátom, hogy JongHyun karjaiban zokog... neki elmondta? Velem miért nem viselkedik így?
Mikre nem gondolok? Most féltékeny vagyok? De mire? Bassza meg, olyan vagyok, mint egy hormon zavaros tini, tapsot nekem.
Felsóhajtva lépek ki és amint a két ölelkező észrevesz szétrebbennek.
- SeKyung elment a diákjainkért - sétál elém JongHyun.
- Jó - nézek el, mutatva ezzel sértődöttségemet... szánalmasan érzem magam!

~°~°°~°~

-Rendben kezdjük előröl - Hihetetlen, hogy egy maszkot felhúz az arca elé, mint ha nem is sírt volna. - Mondtam, hogy a fiúknak legyen hátul a keze! - Ilyenkor annyira tapasztaltnak tűnik..
- De, Hyung, ez csak próba! - szemtelenkedik az egyik diák.
- Attól még vedd komolyan...Mindenki vegye komolyan! Érthető voltam? - kiálltja el magát fenyegetően, amire a diákok bólintanak. - Rendben.. előröl! - tapsol, a zenét nem kapcsolja be, csak számolja az ütemeket.
Még egy órán át mutogatja az új lépéseket, fél óráig pedig kijavítja azoknak a lépéseit, akiknek nem elég jó.
Fáradtan gyalogolnak el a diákjaink, BaekHyun frusztráltan pakolja el a cuccát, miközben vállával próbálja megtartani a telefonját, amit füléhez nyom. Köszönés nélkül megy el. Fantasztikus.. beszélni akarok vele, nem érdekelt, hogy elutasította a segítségemet.. Elkérem JongHyuntól a számát.
- Sajnálom Baeket - lép mellém az említett.
- Neked elmondta mi a baja?
- Nem, de elég egyértelmű, hogy ChanYeol bántalmazza.
- Te is így gondolod?
- Biztos vagyok benne.
- Megadod a számát, próbálok beszélni a fejével.
- Ó, csak nem megkedvelted?
- Nem. Egyszerűen aggódom érte - morgom. - Csak ad meg, és ne kérdezősködj, mert megcsaplak - kapom elő a telefonomat, hogy bepötyögjem a számát.
- Még ma beszélni akarsz vele?
- Nem hiszem, olyankor kéne, mikor nyugodtabb.
- Hát sok sikert, haver - vereget vállba, majd zsebre tett kezekkel elsétál.

Ha ChanYeol bántalmazza, miért nem hagyja el? Nem úgy tűnik, hogy élvezi, látszik rajta, hogy ki van testileg és lelkileg.. Terrorban tartja?
"Chan kinyírna, ha valahogy megtudná"
Játszódik le a fejemben, amit BaekHyun mondott. Lehet ChanYeol azért bántalmazza, mert alapból táncol és ott is ugyan úgy ráznia kel magát.. "Végem van".. ez azt jelenti, hogy elveszíti a munkáját, ügye? Ha pedig elveszíti, akkor ChanYeol nem fogja többet bántani!
"Ne mond el neki"
Sajnálom BaekHyun, inkább te légy biztonságban, mint a munkád... Ma még felkeresem ChanYeol cégét, hogy beszéljek vele

~°~°°~°~

Hát ez a cég... nagyon nem kicsi... és tele van nyomva reklámplakátokkal.
Belépve az épületbe szinte egyből eligazodom, mivel apám is cégvezető volt, és én lettem volna az örököse, csak nem fogadtam el, mert ez az én életem.
- Elnézést, ön kicsoda? - állít meg egy nagymellű nő.
- Park ChanYeolt keresem.
- Ő nem fogad csak úgy embereket.
- Ó, engem fogadni fog, csak szóljon neki, hogy Kim JongIn keresi és BaekHyunról lenne mit beszélnünk.
- Rendben, várjon itt - bólint és már megy is.
Pár perc múlva már vissza is jött, intve nekem, hogy kövessen, ChanYeol fogad.
- Kérem legyen rövid, a főnöknek nagyon sok dolga van - hajolt meg és azzal ott hagyott.
Kopogás nélkül nyitok be.
- JongIn - hajolt meg ültében, amit viszonoztam. - Mi történt BaekHyunnal?
- Semmi.... csak van egy dolog, amit megtudtam róla, gondoltam tudni akarod.
- Minden tudok róla.
- Azt is, hogy egy bárban dolgozik sztirptíztáncosként?
- Tessék? - szemöldökei fennakadnak, szemei tányéralakúra kerekednek.
- Jól hallottad, egyik nap voltam JongHyunnal egy buliban és ő volt a táncos. Mi is meglepődtünk.
- Miért mondod ezt el nekem? - ráncolja homlokát, szemeiben harag gyúl, ez azt jelenti.. hogy nyert ügyem van?
- Mert megérdemled, hogy tudj az igazságról - hazudom, vállat vonva.
- Mindenesetre, köszönöm, jövök neked eggyel.
- Semmiség - legyintek és minden fajta mondat nélkül kilépek az irodájából. Nagyon remélem, hogy minden oké lesz BaekHyunnal.
Még is csak kell egy új tánctanár, na majd keresünk valakit... Akkor már nem is kell BaekHyun száma, hiszen nem a barátom, csak egy kölyök, akinek segítség kellet, semmi több. Előveszem a telefont és kitörlöm BaekHyun számát.
Hát ez rövid volt.. Miért érzem magam ilyen üresnek? Fel kéne hívnom Krystalt, biztos hiányzik, az a bajom

- Szia, Drágám - szólok bele a telefonba, miután felvette.
- Á, Kai! Szia - neveti el magát.
- Kai? Jézusom, de rég hívtál így! - mosolyodom el. A Kai becenevet egy maciról kaptam, mert mikor elvittem az állatkertbe ott volt egy cuki medvebocs, és azt mondta, hasonlítok rá, a bocsnak pedig Kai volt a neve. Bár az elején utáltam, végül hozzászoktam, de mostanában nem hívott így.
- Hát igen, ám ma nézegettem a régi képeinket így eszembe jutott. Hiányzol macim - kuncog fel.
- Te is nekem. Remélem jól fog elsülni a tárgyalásod.
- Én is remélem - sóhajtja. - Most mennem kell, majd felfoglak hívni, ha lesz időm.
- Rendben, csókollak.
- Szeretlek, Kai-yah! - mondta, majd letette.

Nem... még mindig üresnek érzem magam.. mi a fene bajom van? Lehet, hogy Krystal testi távolsága kelti ezt bennem. Kivehetnék két nap szabit, és meglátogathatnám.. Ez jó ötletnek tűnik!

~°°~°°°~°°~

- Biztos vagy ebben? Nekem túl gyanús Krys.
- JongHyun.. elmondanád, hogy még is mi a fészkes fene bajod van? - csattanok föl, miközben bepakolok a táskába.
- Kanos vagyok - von vállat.
- Akkor menj haza és verd ki magadnak! - vágok hozzá egy pólót.
- JongIn-ah! - nyavalyog - Nekem a feleséged akkor is gyanús, mit tárgyalnak ilyen sokat?
- Nem tudom, nem mondta.
- Nem mondta?! Átbasz.
- Ne mondj ilyet róla!
- Aztán ne hozzám gyere sírni - motyogja - Vigyázz magadra az úton - csap akkorát a hátamra, hogy felszisszenek.
- Nyomorék - fordulok felé. - Szombaton találkozunk.
- És megdugsz?
- Undorító vagy! - fintorodom el.
- Csak kanos - kuncogja.
- Gondolom.. - forgatom meg a szememet, felkapva a táskámat. Hát akkor látogassuk meg szeretett feleségemet.

~°°~°°°~°°~

Utálok utazni repülőgéppel. Voltam már Los Angelesben, hiszen itt kértem meg Krys kezét és az esküvő is itt zajlott le. Azt is tudom, hogy hol szállt meg, hiszen van itt egy kedvenc albérletünk.
Hívtam egy taxit, amint megérkezett beültem és elmondtam neki hova vigyen.
Itt vagyok, látni fogom de az üresség még mindig tátong. Mi a fene?
Kulcsaimat előveszem, hiszen van, mivel "örök"bérlők vagyunk. Belépek az épületbe, és egyből megcsap a friss illat. Most főz? Ó, akkor nagyon jókor jöttem, mert baromira éhes vagyok.Ű
Elkiáltanám magam, de inkább odasunnyogok, ám a lélegzetem kihagy, a szíves pedig fájdalmasan dobban. ...Ez most mi?

Krystal egy számomra idegen pasival csókolózik... nem fogják vissza magukat.
- Ez most mi? - teszem fel végül fel a kérdést, hangosan, karbatett kézzel, gyilkos pillantásokat vetve a két emberre. Idegenek, mindkettő idegen számomra.. Ki ez a nő? Kit vettem feleségül?
Van egyáltalán feleségem?
- Kai! - eltátja a száját, próbál közelebb férkőzni, de pillantásaimtól inkább meghátrál.
- Ne hívj így. - nem ismerek a saját hangomra.
- JongIn... kérlek, ez..
- Nem az aminek látszik? Hagyjuk a szappanoperát kérlek, ezt kurvára nem tudod megmagyarázni, hiszen a hátam mögött nyomod le a nyelved más torkán, és nem hiszem hogy itt megáll a megcsalási vonat - igaza volt JongHyunnak...
- JongIn... esküszöm... nem így terveztem!
- Nem? Hát akkor hallgatlak, mik voltak a terveid? - köpöm a szavakat, a döbbent csávó azt sem tudja mit beszélünk.
- Szakítani akartam volna vele, elmondtam volna neked az igazságot, de... - krokodil könnyeket hullajt. - Terhes lettem tőle, ő pedig.. - elcsuklik a hangja.
- Szakítani? SZAKÍTANI?! - ordítom le. - Alapjáraton nem kellet volna megcsalnod.. Terhes vagy? Meghosszabbították a tárgyalásokat? Szórakozol velem?! Viccesnek érzed magad?! EL AKARTAD MONDANI?! - elfogom veszíteni a fejem, megfogom ütne ezt a nőt... megütöm.
- JongIn..
- Nem ismerlek.. nem tudom ki vagy.. fel nem tudod fogni, hogy mennyire gyűlöllek most. Szerettelek, mindent megadtam neked, MINDENT! Mivel voltál elégedetlen?
- Semmivel - motyogja.. - Jó veled, csak..
- Csak?
- Te nem akartál velem gyereke! - kiabálja kétségbeesetten.
- Akartam, de várni szerettem volna, miért nem beszélted meg velem, inkább egyből megcsalsz? Nagyon szerethettél...
- Én még most is szeretlek!
- Ja, én meg buzi vagyok - húzom el a számat.
- Kérlek, beszéljük meg higgadtan, felnőtt emberek módjára.
- Kettőnk közül te viselkedsz gyerekesen, Jung. A hátam mögött megcsalsz.. teherbe esel.. hagyjuk, oké? Beadom a válópert, soha többet nem akarlak látni, de pedig úgy élheted az életed, ahogyan csak szeretnéd, és nem állok az utadba. Még a héten ideküldetem a cuccaidat - zárom le, és látnám, hogy most kedve lenne megszólalni a csávónak, de csak leintem, felkapom a táskát és kisétálok.

Ennyit erről.. mint ha ez a három év csak időfecsérlés lett volna..
Szomorú vagyok?
Igen.
Összetörtem?
Nagyon.
Tudnék sírni?
Már most potyognak a könnyeim.
Ha Krystal valamilyen módon jóvá tenné, visszafogadnám?
Soha.. nekem ez túlságosan is fáj.

~°~°~°~°~°~

Amilyen izgatottsággal látogattam meg Krystalt, olyan haraggal és bánattal tértem vissza Koreába.
- JongHyun! - nyüszítek a telefonba.
- Jesszus, mi a baj, Kedvesem?
- Gyere értem - szipogom a telefonba.
- Ha elmegyek érted, megdugsz?
- Barom - nevetek fel hangosan, komolyan minden állapotomban meg tud nevettetni.. a legjobb barátom..
- Ott leszek, remélem a reptéren vagy még, és nem öngyilkos próbálsz lenni.
- Csak gyere, te idióta - szuszogom halkan, megkomolyodva.
- Már megyek is.

Tényleg nem kellet sokat várnom, amikor beállt elém a menő autójával s kiszállt belőle, elém sétált, majd férfias ölelésbe von... Ja, még hogy férfias.. úgy zokogok, mint egy kis gyöcök, pedig egyáltalán nem vagyok már gyerek, se fiatal.. JongHyun csendesen tűrte a kitörésem, majd miután lenyugodtam beültünk a kocsiba és hazavitt, de nem ment el mellőlem.
- Mondtam neked, hogy gyanús - morogja, mert elmeséltem neki mi történt.
- Jól van, de hirtelen mondtad, eddig sosem gyanúsítottad azzal, hogy rossz lenne.
- Gondoltam nem vagy vak, de jó hülye vagy, barátom.
- Én is imádlak - fintorgom - Elviszel randizni?
- Woa! Ácsi, MÉG feleséged van. Majd ha újra szingli leszel elviszlek, ha utána..
- Megduglak, mi? Komolyan.. - sóhajtom. - Meleg vagy, igaz?
- Nem, biszex.
-  Miért nem mondtad? - vágok fájdalmas képet.
- Nem kérdezted.
- Vadbarom - csapom tarkón. - Mindent tudni akarok rólad.
- Most szerelmet is vallasz nekem?
- Hagyd már abba! - kitör belőlem a nevetés, emellett az idióta mellett lehetetlen szomorúnak lenni.

Másnap kicsit rosszul ébredek, rémálmom volt az este, nem aludtam valami jól. JongHyun itt maradt, hogy ápolgassa a lelkemet, ami jól is jön. Kivette a pénteket szabadnapnak, így most itt főzőcskézünk együtt, elsüt néhány viccet, amin vagy hangosan nevetünk, vagy egymásra mosolygunk, esetleg megütöm, csak a szokásos.
- Te... - mondja lefagyva.
- Baj van? - érintem meg a vállát.
- Megint csak vized van..
- Ó, te fasz! Megijesztettél...
- Menj el a boltba, nem iszom vizet az ebédhez.
- Szoktál te egyáltalán inni vizet?
- Persze, egészséges.
- Te most szórakozol velem?!
- Menj, barátom - lökdös az ajtó fele, kezembe nyomva a pénztárcáját. - Almás üdítőt hozz nekem.
- Olyan vagy, mint egy gyerek.
- Egy kanos nagy gyerek - vigyorogja - Na húzzál a boltba!

Kicsit megforgatom a szemem, de megteszem neki, igazán finnyás tud lenni. Meg jól esik a zűrös fejemnek a kellem szellő. Néztem az emberek viselkedését, beszélgetésüket, arcukat, rezzenéseiket, és annyira elbambulta, hogy neki mentem egy fiúnak.
- Elnézést - motyogja, meghajol, arca falfehér, szemei kisírva.
- BaekHyun? - szólok utána, amire meglepetten hátranéz, rögtön gyilkos pillantást vet rám. - Mi a baj?
- Ne gyere... a közelembe - morogja lihegve
- De BaekHyun..
- HAGYJ BÉKÉN! - ordítja el magát, majd fájdalmas arccal elsétál... Oké, ez most mi volt?

BaekHyun POV

Szörnyű kínos volt, hogy ChanYeol lesmárolt JongInnál. Persze szégyenkezve hazamentünk, viszont totál betett nekem, hogy otthon még egyszer megdugott. Attól még, hogy fiatal vagyok nem bírom én ezt..
Reggel már nem volt mellettem, nekem pedig délután mennem kell az iskolába, de őszintén semmi kedvem hozzá.

Ám délután még is a tükör elé állok, hogy kezdjek magammal valamit, de olyan sápadt vagyok, és vörösek a szemeim, hogy ezen semmilyen smink sem segítene. Felsóhajtva kapom fel a kulcsomat, hogy fog összeszorítva induljak az iskola felé.
JongIn egyből elkezd aggódni a kinézetem miatt, de leszúrom, és az udvar felé veszem az irányt, ahol Hyunnie már ott állt, az ő aggódását pedig egyáltalán nem bántam, hiszen a barátom, ezért a karjaiban kerestem a vigaszt, még a zokogás is kitört belőlem.
Amikor a diákok megérkeztek "felvettem" arcomra a komoly maszkot, nem mutatom a fájdalmamat, csak ingerültebb vagyok, és a kölykök is kötekedő kedvükben vannak.
Az óra után szó nélkül távozok, senkivel nincs kedvem beszélgetni, csak haza akarok menni és lefeküdni aludni, hogy végre kipihenjem magam.

~°~°~°~°~°~

Ajtócsapódásra riadok fel. Hány óra van?
Délután hat? Nem aludtam valami sokat... na és ChanYeol mit keres itt ilyen korán? Hiszen általában hajnalig haza sem jön.
Már másznák is ki az ágyból, de Chan szinte betörve az ajtót jön be.. Mérgesnek tűnik.
- Hogy-hogy itthon vagy? - tudom, nem ezt kéne kérdeznem, de kapja be, nem leszek vele kedves.
- Tehát így állunk BaekHyun... - nevemet hűvösen ejti ki, undorodva.
- Nem értem miről beszélsz.. - motyogom zavartan.
- Hát akkor hadd magyarázzam el. A mai nap felkeresett a kedves kis rajztanár, hogy látott téged egy bárban sztriptizelni.. nem akartam elhinni, bízni akartam, ezért elmentem a Lottoba, hogy megtudakoljam az bizalmam feléd, ami azonnal odalett, miután a főnök közölte velem, hogy tényleg ott dolgozol!
- Channie.. - remeg meg a hangom. - Megmagyarázom, jó?
- Nem, nem jó! - csap egyet a falra, amire összehúzom magam. - Te ribanc, és hányszor csaltál meg, hm? - egyre közelebb lépked hozzám, fölém kerekedik, leszorít az ágyra.
- Nem csaltalak meg egyszer sem! - nyögöm fájdalmasan. - Engedj el, ez fáj!
- Fáj? Neked fáj? És az én szívemmel mi lesz?
- ChanYeol.. csak táncolok.
- És közben vetkőzöl és még ki tudja miket csinálsz!
- SEMMIT! - rángatom meg a karjaim, de túl erős.
- Egy hazug ribanc vagy, Byun. Semmi több - mondta, majd lerántotta rólam az alsógatyámat... ne...ne.
- Eressz el! - kiáltom kétségbeesetten, de nem válaszol. Kezeimet fejem fölé szorítja, lábaimat terpeszbe vágja.
- És most megmutatom neked, hogy egy Parknak soha nem hazudunk, ha pedig megtörténik, viseljük a következményeit. - minden féle felkészítés nélkül, síkosító és koton nélkül az amúgy is sebes végbelembe hatol. Felsikítok, ordibálok, megpróbálok mindent, de nem hagyja abba. Lökései erőszakosak, fájdalmasak, az összes együttlétünkből ez a legrosszabb! Ez erőszak..
- Ch-Chan.. - nyöszörgöm, keservesen sírva. - Kérlek. - Nem válaszolt, kihúzódott belőlem, hajamat megmarkolta és a merevedéséhez húzta, lenyomta a torkomon tagját.
Ez fáj... Én ezt nem bírom!
Tudom, hogy nem kéne, még is beleharapok péniszébe, amire fájdalmasan felszisszen, elengedi a hajam és egy hatalmas pofont ad, hasra fordít, felsőtestemet az ágyba nyomja, lábaimat feltérdelteti és így hatol belém, erőteljesen, nem kímélve törékeny testemet.

Zokogok, vergődöm, soha nem volt velem ILYEN durva.. ennyire nem.. Minden pózban belém hatol, ám egyáltalán nem élveztem, egyetlen egy percét sem.
- Takarodj a házamból - mondja végszóként.
- Chan..
- AZT MONDTAM TAKARODJ! - ismét belemarkol tincseimbe és annál fogva húz fel az ágyból. Fájdalmasan nyüszítek, végül meglök én pedig a padlón kötök ki. - Egy heted van új lakást keresni, ha nem találsz, az összes holmidat elégetem!
Kezeim megremegnek, próbálva felállni, s bár a lábaim nem engedelmeskednek, feltápászkodom a földről, magamhoz veszem a ruháimat, alig tudom magamra venni, minden mozdulatra elfintorodva szisszenek, szemeimből megállíthatatlanul folynak a könnyek.
Felvéve a cipőmet és a kulcsomat indulok meg halál lassan. Tudom hova visz az utam, tudom hová kell most mennem, még is elveszett gyöngyszem vagyok.

JongIn... miért? Mondtam neked, hogy ha kitudódik, akkor... Azt hitte viccelek? Mindent tönkre tett.
- Elnézést - motyogom, mikor valakinek nekimegyek, meg sem nézem az arcát, tovább is sétálnék, ha a hang tulajdonosa nem állítana meg.
- BaekHyun? - elkerekedett szemekkel néztem rá, majd rögtön körbeölel a harag. - Mi a baj? - közelebb lépett... Menj innen.
- Ne gyere... a közelembe - alig tudom kimondani a szavakat.
- De BaekHyun..
- HAGYJ BÉKÉN! - ordítom el magam, kiadva a fájdalmamat, majd tovább megyek.. Utálom, gyűlölöm, látni sem akarom!

Megérkezve az épülethez sóhajtok egyet. Voltam már itt.. Kétszer, ez lesz a harmadik.
Az információs pulthoz lépdelek, a nagydarab nő már mosolyogva köszönve, de amint meglát a telefonhoz nyúl. Pár perc sem kell, hogy letámadjon ő.

- Istenem, BaekHyun! Már megint?
- Igen, Amber, összevarrnál?
- Persze - fújja ki idegesen a levegőt. - Tolószéket kérnék - mondja hangosabban és egyből hoznak is, amibe beleülök. - Jelentsd fel ChanYeolt, Drágám, ez nem mehet tovább.
- Tudod, hogy nem fogom megtenni.
- Buta vagy - csóválja meg a fejét.
A terembe érve feltápászkodom a székből és lefekszem az ágyra.
- Akkor most elaltatlak, gondolom megint nincs hova menned, egy hétig maradhatsz, nem vagyunk szálloda, és haragszom rád! - Nem válaszoltam, csak engedtem, hogy elaltasson.

Akkor voltam itt először, mikor Chan elvette a szüzességem. Amber kezei alá kerültem, ő ápolgatott és varrt ott lent össze. A második akkor volt, mikor ChanYeol elveszített egy nagyon fontos céget. Akkor megmondta Amber, hogy többet nem akar látni.. Nesze neki. Én is utálok itt lenni, de nem az én hibám. Miért nem jelentem fel? Mert szeretem.. és ennyi. Még mindig szeretem, tudom.. Naiv ember vagyok

~°~°~°~°~°~

- Baek.
- Hm? - pislogok párat - JongHyun? - kerekednek ki a szemeim. - Te meg?
- Én vagyok a második a telefonodba, Amber hívott fel.
- Értem...
- Elmondott mindent.
- Mindent?
- Igen, Baek, miért nem szóltál?
- Nem akarta, hogy aggódj!
- Buta vagy - ül le az ágyam szélére, ezt már elég sokszor megkaptam. - Ide hívjam JongInt?
- NE!
- Miért? - lepődik meg.
- Ő mondta el Channak! Pedig direkt szóltam, hogy ne tegye!
- Mit csinált? Ne szívass!
- Ha szívatnálak nem éppen itt feküdnék! - akadok ki.

- Elnézést, hogy közbeszólok, BaekHyun új ápolója lennék, Kim Kibum. - lépett be egy fiatal, szőke hajú fiú.
- Amber hol van? - kérdezem egyből.
- Más betegekkel van elfoglalva, ühm, én teljesen új vagyok itt, úgyhogy ha bénázok nézd el nekem - kuncogja, amin elmosolyodom. - Hogy érzed magad? - vette elő a kis jegyzetét.
- Jobban, de varratokkal a seggemben...
- Hmm. tudom milyen érzés - pusmogja halkan. - Hozhatok valamit?
- Nem, köszönöm.
- Akkor tovább mennék, ha kellek akkor nyomd meg azt a gombot - mutat az ágyam mellé, én pedig csak bólintok.
- Láttad? - szólal meg hirtelen Jong.
- Mit?
- A srácot.. láttad milyen gyönyörű? - mászik bele az aurámba.
- Igen.. tényleg szép..
- Szerelmes vagyok - sóhajtja én pedig felnevetek.
- Hát téged észre sem vett - veszem el a kedvét.
- Yah! Miért vagy ilyen? - biggyeszti le az ajkait.
- Csak szívatlak, BigBoy, menj utána, hátha kapható egy randi tőle.
- Nem is tudom...
- Beszari.
- Szemtelen!
- Leszophatsz...
- Kapd elő, nagyszájú. - Mindketten hangosan felnevettünk.

Még egy kicsit elszórakoztat, majd úgy dönt, hogy elmegy, én pedig nem tartom vissza. Kibum utána még párszor benéz hozzám, letuszkolt a torkomon egy kis ételt, majd hagyott aludni.. Egy hetem van..
ChanYeol ideges, mérges rám, megértem, hogy nem volt oda, mikor meghallotta mit csinálok, de soha nem csaltam meg! Hiszen annyira szeretem, pedig megerőszakolt s nem egyszer, de tudom, hogy milyen kedves és aranyos tud lenni.. Nem hagyom, hogy csak úgy kidobjon.. elfogok neki magyarázni mindent!

Folyt.Köv

Nyakörv és Lakat EXTRA 1.Fejezet

Nyakörv és Lakat
EXTRA 1.Fejezet

"Ha tudnád...."

Hossz: 1/2

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Kim JongHyun,Byun BaekHyun, Park ChanYeol

Párosítás: JongBaek, BaekYeol/ChanBaek

Műfaj: slash

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Erre nem számítottatok, mi? Vagy de...? I dunno, na mindegy, gondoltam kíváncsiak vagytok mi történt Baekkel, ChanYeolall, Kibummal és Jinkivel így úgy döntöttem írok két EXTRÁT belőle, remélem nem bánjátok. :3 Jó olvasást hozzá Cicáim^^ Ui: Aki túlzásnak veszi a két EXTRÁT, bele se kezdjen XD

~Dia💙

ChanYeol hangosan felsóhajtott. Nem volt boldog, nem is érdemelte meg a boldogságot... Letette a fekete rózsát a sírkőre, egy könnycsepp szántott végig az arcán... rég sírt márt... most még is kikívánkozott belőle. Hiányzott neki a szerelme, de már nem tudná visszahozni.

- Végül én is ugyan azon megyek keresztül, mint te LuHan... - homlokát szorongatta. Fájt a feje, hányingere volt és fáradt volt. Csak leakart feküdni aludni, és soha többet nem akart felkelni. Megtörölte a szemeit, majd elfordult a sírkőtől, autójához sétált, beszállt, majd hazahajtott.
Benyitott az ajtón, arca biztos falfehéren csillogott. Nem érezte jól magát, még is elmosolyodott, amint egy boldogsággal töltött fiú huppant elé.
- Üdv itthon Chan - hajolt meg, nagyban vigyorogva.
- Szia Baek - kócolta össze a fiatal haját. - Milyen volt a randi? - vette le magáról a kabátot, hogy felakassza, de BaekHyun kikapta a kezéből, és ő akasztotta fel.
- Az a csaj sík hülye volt.. - húzta el a száját, ám rögtön elvigyorodott. - Viszont megmentett JongHyun, lesmárolt.
- Átálltál melegnek? - halvány mosoly volt az arcán, pedig nem volt boldog.
- YAH! Minden a te hibád...  - fújta fel az arcát durcásan. - Te mondtad, hogy nem számít hogy férfi vagy nő, nem a nemébe szeretsz bele, hanem a tulajdonságaiba.
- Milyen okosak vagyunk, ezt bezzeg megtanultad, de azt nem, hogy ne hagyd szanaszét a cipőidet - húzta össze a szemöldökeit, próbált mérges fejet vágni, de rögtön fájdalom hasított a fejébe, így elvetélte az ötletet.
- Majd elrakom.. csináltam ebédet, éhes vagy? Csak meg kell melegíteni!
- Köszönöm, Pici, de most nem, inkább lefekszem pihenni - mondta, majd szobája felé vette az irányt.
- Rendben... valami baj van? - fordult utána a fiú.
- Nincs - ennyit mondott még, majd eltűnt az ajtó mögött.

BaekHyun szemöldökét ráncolta.. Biztos, hogy baj van! Öt éve élt itt ChanYeollal, bár az első év szörnyű volt, valami történt ChanYeollal és kedves lett vele, levette róla a nyakörvet, szabad volt, de a szüleihez nem akart visszamenni, Chan pedig megengedte, hogy itt maradjon. Úgy viselkedtek, mint apa és fia, ez egyiküket sem zavarta, soha többet nem nyúltak egymáshoz szexuálisan. Baek randizott lányokkal és fiúkkal .. Nos, ennyit a heteroságáról. Tizenkilenc éves kamasz volt, így ChanYeolnak meggyűlt vele a baja. JongHyun majdnem vele egyidős volt, pár évvel idősebb, a legjobb barátjaként nevezhette. Jongnak nem mondta el, hogy mi történt vele még régebben, nem akarta, hogy elundorodjon tőle. Boldog volt.. tényleg az volt, de most aggódott ChanYeolért, falfehér arc, fáradékonyság.. és nem evett.. Hogy nem vehette észre? Hogy tudott most is rámosolyogni? Szerette az férfit. Nem volt belé szerelmes, de olyan közel álltak egymáshoz, megszakadna a szíve, ha történne valami vele.

Este fele még benézett Chanhoz, de a férfi még mindig aludt... Ennyire fáradt volt? Reggel óta alszik! Nem tetszett ez neki... nagyon nem.

" - .... Te miért akarnál itt maradni?
- Mert talán eladtak a szüleim NEKED? Hogy tudnék ismét velük élni, miközben tudom, hogy soha sem szerettek, ha eladtak szexrabszolgának?! Ha kidobsz, akkor pedig árvaházba kerülnék, és onnan pedig aukcióra, és egy pedofil állat kezébe végezném.. nem akarom ezt.. hadd maradjak! Továbbra is végzek házimunkát ha kell... csak ne küldj el - ChanYeol kelletlenül bólintott, amikor ránézett a komoly arcú fiúra eldöntötte, hogy felneveli, és soha többet nem nyúl úgy hozzá. A Nyakörvet magához emelte, majd elmosolyodott.
- Ezt kidobom. - Baek megakart szólalni, hogy ne, de végül csöndben maradt, és halkan megköszönte a férfinak, hogy itt maradhat, majd remegő lábakkal szobájába indult"

Igen, minden ott kezdődött.. Eleinte tartott attól, hogy Chan agya ismét elpattant, és újra erőszakolgatni fogja, de nem történt meg, végül pedig bízni kezdett benne, bár mindig ott volt a félelem. Jól megvoltak egymás mellett, sokat nevetgéltek, vagy mentek el valahova.. Jól érezte magát vele, de most... Mi történt ChanYeollal? Nem volt annyira öreg, basszus, még csak 41 éves volt!

A napok teltek, de a férfi állapota egyre rosszabb lett, sokat hányt, sokat aludt, sokat fájt a feje.. Halálra aggódta magát, végül annyit beszélt Channal, hogy sikerült rávennie a férfit, hogy menjen el legalább orvoshoz, mert az állapota nagyon nem volt normális. Vele akart menni, de ő csak annyit mondott neki, hogy jobb lesz, ha itthon marad, és órákkal később felhívták, hogy Park ChanYeolt a kórházba szállították, és nem is mehet ki. Mivel jogosítványa már volt, nem is habozott, rögtön autóba pattant.. Tudni akarta mi a fene folyik itt!
Mikor belépett a kórterembe könnyek szöktek a szemébe. Több gép volt a férfihez kötve, aludt... Ó, ChanYeol.. mi történt veled? Egy orvos zavarta meg gondolatait, aki először lenyugtatta a feldúlt fiút, majd elmagyarázta, hogy ChanYeolnak agyrákja van.. és mivel nem vették észre sokkalta előbb, nem volt menthető.. Két hetet jósoltak neki. BaekHyun abban a pillanatban hangosan felzokogott, Chanhoz futott, és a székre ülve borult rá a mozdulatlan testre. Folytak a könnyei, meg sem akartak állni.

Ez az ő hibája! Ha sokkal jobban figyelt volna a férfira... ha előbb... Akkor még lehetséges lett volna egy kis remény. De most mit tegyen? Mit tegyen ChanYeol nélkül? Nem akarta elveszíteni! Hozzászokott a férfi jelenlétéhez, a parancsaihoz, a veszekedéseikhez, és amikor együtt sétálgattak, beszélgettek és a jövőt tervezgették.. Együtt.. Egy orvos próbálta elrángatni mellőle, de végül nem sikerült, így felsóhajtva hagyták, hogy a fiú kizokogja a lelkét, alig tudott felülni, hogy előhúzza a mobiltelefonját. JongHyunt hívta, elmondott neki mindent, és most idesietett... A legjobb barát akit kívántatna! 
Amint Jong megjelent a teremben magához ölelte a fiút, aki remegett, reszketett, ismét könnyeivel küzdött, de végül újra kibuggyantak, végigszántották tökéletes tejfehér bőrét, mely most olyan sápadt volt, mint a gépekre kötött ChanYeol. JongHyunnak sikerült kivinne a kórteremből, de nem mentek messze, két közeli széken foglaltak helyet. Bár nem szóltak egymáshoz, Baek tudta, hogy barátja minden egyes mozdulattal támogatta, hátát veregette, arcára simított, letörölte a könnyeit, megölelte, magához vonta, csitította. 

- Felébredt... szeretne vele beszélni? - állt meg előtte egy nővér, és alig hallotta meg a kérdést, de már ChanYeol kórterme felé vette az irányt, hogy ismét leüljön oda mellé.
- Miért nem mondtál semmit? - kezdte egyből, nem érdekelte, hogy fáradt, terhelt szemek pillantották rá.
- Nem tudtak volna meggyógyítani...... Ahogy LuHant sem tudták - lehunyta a szemeit, de nem aludt el.
- LuHan? - pislogott párat.. - Ki volt ő?
- Tudtam, hogy egyszer beszélnem kell róla.. és most így itt feküdve.. elmondok neked egy részletet a múltamból. - Baek egyből felkapta a fejét, fülelt. ChanYeolt mindig rosszul érintette, ha a múltjáról akart valamit megtudni... most végre megtudhat valamit... de milyen áron? Nem akarta a férfit így látni.. Haza akart vele menni, nevetgélni, ám tudta, hogy ez már lehetetlen. - Mikor olyan kis fiatal voltam, mint te beleszerettem egy gyönyörű fiúba, a neve Lu Han volt.. Sokáig küzdöttem azért, hogy az enyém lehessen, hiszen anyám homofób volt, így féltem attól, hogy rájön, de közben hajtott a vágy. Két évig udvaroltam neki, míg végül be nem adta a derekát. Minden tökéletesen ment köztünk, de közben valahol bűntudatot éreztem.. végül bevallottam a szüleimnek a nemi identitásom, anyám kiakadt, apám elfogadott, így ők is összevesztek, majd válással végződött, ami egy csúnya folyamat volt az életemben, hiszen anyám és apám szerették egymást, én pedig tönkretettem. Nem akartam magára hagyni apámat, de nem bírtam ottmaradni, így LuHannal közösen béreltünk egy lakást - itt hirtelen megállt, nagyon fáradtnak érezte magát, hatalmas nagy levegőt véve, a fájdalmakkal küszködve folytatta. - Egy ideig minden rendben volt, ám Lu állapota valamiért elkezdett romlani, először azt hittük AIDS-es, mivel soha nem védekeztünk, el is mentünk vizsgálatra, de tiszta volt... Mindenhova próbáltunk elmenni, de sehol nem mondtak semmit... Végül egy olyan orvoshoz vittem, akinek sokat kellet fizetni, de legalább sokkalta részletesebben megvizsgálta.... pajzsmirigyrákja volt... az orvosok pedig nem tudtak rajta segíteni. Szenvedés között halt meg, és utáltam magam miatta... Talán azért lettem olyan elmebeteg, mert nem bírtam elfogadni, hogy meghalt életem szerelme. - BaekHyunt sokkolta a történet.. sose gondolta volna, hogy Channal ilyen történt a múltban.. elszégyellte magát a gondolatra, hogy hányszor nyaggatta a férfit a múltjával. - Figyelj rám, BaekHyun.. a fiókomban van egy szerződés, melyen az áll, hogy te öröklöd a Park birtokot.... kérlek vigyázz rá helyettem is, rendben?
- Nem kérheted ezt tőlem! Nem akarlak elveszíteni! - ismét ráborult a férfira, akinek keserű mosoly terült el az arcán, beletúrt a fiatal fiú dús barna tincseibe, és hallgatta, ahogy elzokogja magát, szinte észre sem vette, hogy ő is sír.

Két hét sem telt el... nem telt el annyi, Chan pedig eltávozott... meghalt, itt hagyta. Látni akarta, de nem engedték neki... az orvosok szerint nem volt szép látvány. Sikított, vergődött a fájdalomtól, majd napokig nem lépett be a házba, mert minden Chanra emlékeztette.. Addig JongHyunnál csövelt, de összekellet szednie magát.. ChanYeol kedvéért is!

Mikor megállt a Park birtok kapuja előtt nagyot nyelt, tudta, hogy ebben a két hétben sokat sírt.. de nem tehetett róla.. Az érzései megakarták őt ölni belülről, kicsit úgy érezte, hogy hibás ChanYeol halála miatt. Gombóc volt a torkában, mikor belépett a férfi irodájába.. az illata még mindig a levegőben terjedt, amitől a sírás széléhez kergette magát. Észrevett egy levelet, és egy dobozt az asztalon, rögtön magához vette, és olvasni kezdte.

"Kedves, BaekHyun!

Haragszol rám, igaz? Ne haragudj, szólnom kellet volna neked a rákról... de nem akartam, hogy miattam kelljen aggódnod.. nos, elszúrtam. Csodálatos fiú vagy, s az évek elteltével rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért mellettem maradtál, és nem futottál el előlem, pedig megtehetted volna. Megtanultam tőled, hogy az életet értékelni kell, még akkor is, ha közben sebeket ejtenek rajtunk a gondjaink. Felépültél, gyönyörű kamasz lett belőled, tiszteletre méltó, a maga kis butaságaival. Észre sem vettem, de beléd szerettem, pedig nem akartam, küzdöttem az ellen, hogy érzelmeket tápláljak feléd. Néha alig tudtam visszafogni magam, mikor esténként befeküdtél mellém, ha nem sikerült egy randevúd, vagy mikor kuncogtál, nevettél... megakartalak csókolni, de féltem, hogy megijesztelek.. Nem akartam, hogy elmenekülj, így tartottam magam. Figyelj rám, Pici... akármi is történjék.. én mindig melletted leszek.. lehet, hogy csak a memóriád leghátsó részében, vagy a szíved csücskébe, de örökké vigyázni fogok rád. Légy boldog, mert Te Megérdemled A Boldogságot.

Szeretettel, Park ChanYeol."

Könnyáztatva emelte magához a kis fadobozt, ám amikor kinyitott vége volt. Kitört belőle a zokogás, mint ha dézsából öntötték volna. Úgy szorította magához a levelet és a Nyakörvet a Lakattal rajta.. Nem dobta ki! Soha az életben nem dobta ki...
A szíve darabokra tört, mint egy üvegpohár.. mikroszkóppal se tudták volna most összeszedni a szíve darabjait.

Hülye.... Hülye ChanYeol

~ Évekkel később ~

Fájdalmasan mosolyodott el.. de meg kellet tennie. A Lakat Nyakörvéhez csapódott, még mindig azt az idegesítő hangot kiadva, de ezúttal nem akarta letépni, csak lágyan lecsatolta a nyakáról.

- Ez az utolsó, hogy jövök, ChanYeol.... sohasem foglak elfelejteni.. Soha.. - megcsókolta a Nyakörvet, a lakatot, majd lerakta a sírkőre, ami LuHané mellé volt helyezve. Egy könnycsepp gurult le az arcán, amit rögtön letörölt.

- Drágám! - hallotta meg maga mögül a kedves hangot, odafordult. - Gyere, Chan már éhes! - lassan sétál a férfihoz, aki a babát tartotta a kezébe. JongHyun a férje volt, a babát pedig nemrégiben fogadták örökbe, és ChanSuh-nak nevezték el... Elmosolyodott ahogyan nézte a babát... végül utat engedett azoknak a fránya könnyeinek, magához emelte Suh-t, homlokon csókolta, majd beszállt vele az autóba.

- Na.. én nem kapok? - háborodott fel a férfi, mire felkuncogott és megcsókolta JongHyunt..

- Menjünk haza... - suttogta, majd jobban magához ölelte a csöppséget, és elmosolyodott... Boldog volt.

[1] Cha - tisztaság

[2] Suh - békesség

Nyakörv és Lakat 4. (ChanBum / ChanBaek / JinKibum)

Nyakörv és Lakat
(ChanBum / ChanBaek / JinKibum)
4.
"Viszonzatlan Szerelem"

Hossz: 4/4

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Park ChanYeol, Kim Kibum, Byun BaekHyun, Lee Jinki(Onew)

Párosítás: ChanBum, BaekYeol/ChanBaek, JinKibum

Műfaj: slash, smut

Besorolás: +18

Figyelmeztetés: erőszak, trágár szavak, szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Tudom, sokat késtem vele, de nem éreztem jól magam, viszont most rávettem magam erre a részre, ami kicsit köcsögre sikeredett, hiszen hagytam egy nyitott részt, amiben bármit bele lehet képzelni.. Remélem tetszeni fog. :3 Jó olvasást hozzá Cicáim^^

~Dia💙

Nevetve borultak be az ajtón, egymás kezét fogva. Kibumnak az élete tökéletesen alakult, nem hitte volna, hogy ilyen gyorsan szerelmes lesz főnökébe, aki viszonozza az érzéseit. Furcsa volt, de jó is. Nem gondolt annyit ChanYeolra, de még hiányzott neki.. megszokta, hogy parancsolgattak neki, így volt, mikor kérdés nélkül kitakarította Jinki egész házát, aki persze boldogan csókolta meg.. Hát igen, csóknál tovább soha nem mentek, nem volt rá készen, főleg mert a Nyakörv és Lakat még mindig a nyakában volt, ami még mindig annyit jelentett a számára, hogy ChanYeolé a teste, és azt még nem adhatja át Jinkinek. Át akarta adni magát.. minden vágya ez volt, de félt. Nem... biztos nem az együttlét fájdalmától, inkább csak attól, hogy újra elküldik, vagy elhagyják.. nem akarta ez ismét átélni, nagyon nem volt ingere hozzá.

- De soha nem hagynálak el, vagy küldenélek el - mondta Jinki, mint mindegy egyes nap..
- Ah.. de ez olyan nehéz nekem, kérlek érts meg! - konyult lefele az ajka a szöszi fiúnak. Igen, kiszőkítette a haját, mert Jinki megkérte rá, bár kicsit félt belemenni, még is fodrász alá vetette magát, és végül még sem bánta meg. Tetszett neki.
- Tudom - sóhajtotta. - Szeretlek Kibummie - karolta át a vékony derekát, amiért annyira oda volt.. imádta, hogy ennek a fiúnak ilyen vonásai vannak.
- Én is téged - kuncogta, egy puszit nyomva párja ajkaira.

Nem tudta elmondani mennyire boldog főnökével.. olyanokat csináltak, mint például:. elmentek randizni, együtt főztek-sütöttek.. ezeket soha nem csinálta volna ChanYeollal.. soha.. Ám olyan kíváncsi volt, hogy mit csinálhat most éppen.. Talán BaekHyunt erőszakolja meg? Vagy hozzá kedvesebb? Tudni akarta! Minden porcikája azt kiáltotta, hogy szökjön be a Park birtokra, és nézze meg. Menni akart, még akkor is, ha nem hangzott jó ötletnek. Nem tehetett róla, tudnia kellett... leakarta venni a nyakörvet, de nem fog menni neki enélkül, hogy még utoljára látná volt Gazdáját. Szüksége volt egy utolsó érintésre, mielőtt át adja magát Jinkinek. ChanYeolnak kell levennie róla.. így érezte... még ma este el fog menni!
- Na én hazamegyek, Bummie, már késő van - mondta Jinki, felállva a kanapéról, ahol eddig ültek, nézve valami orbitális hülyeséget a tévében.
- Ó, kikísérlek! - tápászkodott fel rögtön.
- Tudom hol kell kimenni, Édes - kuncogta az idősebb, puszit nyomva a szőke tincsei közé.. imádta, hogy ilyen a haja. - Vigyázz magadra - mosolyodott el, belelépett a cipőjébe és elment.

Kibum párat pislogott.. tudta mi a baja Jinkinek, tisztában volt vele.. Ne aggódj.. hamarosan teljesen megkapsz, gondolta magában a szöszi. Még fél órát várt, de végül nem bírta tovább és felvéve valami teljesen fekete ruhát indult az éjszakának. Nem hívott se taxit, nem szált buszra, vagy egyáltalán valamilyen járműre, kellet a fejének a friss levegő.. már amennyire a város légkörét lehet frissnek nevezni.
Nem tudta mennyi idő telt el, mire elérte a célját... mennyi lehet az idő? Otthon hagyta a telefonját.. Picsába.. tényleg itt van.
Megcsapta az ismerős szél, szíve gyorsan, hevesen dobogott, kiakart robbanni a mellkasából. Próbáljon meg beszökni... vagy menjen a kaputelefonhoz? A, tuti nem fogadnák... Inkább megpróbál valahogy beszökni, bár biztos mindenhol őrök vannak, de azért megpróbálhatja, nem igaz?

Próbált minél ügyesebben átmászni a magas kerítésen, reménykedett benne, hogy nem szakad el semmije, imádta ezeket a cuccokat!

BaekHyun kényelmetlenül próbált mocorogni, ha nem lett volna leláncolva! Utált itt lenni.. gyűlölt mindent, és ChanYeol már nem egyszer erőszakolta meg, de nem adta meg neki azt, amiért eredetileg vette.. Nem könyörgött, nem sikított, minden érzelmét legyűrte magába, de kezdett megtörni, nem bírta ki az erőszakot amit minden egyes nap elkellet viselnie. Próbálta már magát megölni, de ChanYeol okosabb volt, és őrt állított mellé, aki mindig ott volt, és ez nagyon zavarta. Itt nem volt élete! Semmije nem volt, a kurva életbe.. még csak egy gyerek volt... egy ártatlan gyermek. Ezt miért nem tiltják be a rendőrök? Az ilyen elmebeteg embereket.. miért nem csukják le örökre?

- Szépfiú.. - Már megint ez az undorító becenév. - Igazán feladhatnád ezt az egészet.. úgy is az enyém leszel teljesen. Belém fogsz szeretni, mint az a nyomorult Kibum.. ha nem érek hozzád maszturbálni fogsz, könyörögni fogsz azért, hogy megdugjalak.
- Nem.. - vicsorgott, mint egy kutya, de ebben a pillanatban nem érdekelte hogyan is viselkedik. Most értette meg miért akart itt maradni az a fiú.. beleszeretett ChanYeolba. De hogyan? Hiszen ez egy állat! Biztos őt is megerőszakolta.. akkor még is mit szeretett ebben az emberben?
Fájdalmasan felnyögött mikor a dildo felcsúszott a végbelébe. Összeszorította a fogait, szemeit összezárta, egészen addig tartotta magát így, míg tövig nem ért, utána zihálva, gyorsan kezdett el lélegezni. Le kell nyugodni, el kell lazulnia.. nem feszülhet rá, mert csak rosszabb lesz.
- Tudod, nem akartam, hogy más hozzád nyúljon, de mivel már nem vagy szűz, és nem hallgatsz rám, úgy gondoltam osztozkodom valakivel - nevetett fel hangosan, miközben előkotorta a mobilját,  kihúzva a dildot a fiúból, hogy azután erőszakosabban visszatolja. BaekHyun majdnem felsikított a fájdalmas érzésre, de legyűrte torkán a hangokat, és csak a könnyeinek adott utat.. 
- Ké-kérem.. Cha-Gazdám.. - remegtek meg a végtagjai. - Du-dugjon meg.. - Csak is egy dolog miatt mondta ezt, nem akarta, hogy több férfi érintse a testét, főleg egyszerre.. Elég volt neki ChanYeol, nem kért még egy férfit, hogy utána ketten farkalják meg... nem, azt soha sem bírná ki. Most cáfolta meg magát, de mit tehetett volna? Engedni? Azt nem tudná letuszkolni a torkán. ChanYeol elvigyorodott, eldobva valahova a méregdrága telefontját, kihúzta belőle a dildot, majd megcsókolta a fiút, aki megadta magát. Mit is tehetett volna? Ellenkeznie? Hülyeség..
Sőt! Visszacsókolt! Chan is meglepődött, mikor Baek eléggé erotikusan csókolt vissza... megdobbant a szíve. Mi a fene? Utoljára mikor is érezte, hogy ennyire dobog a szíve? Igen... még mindig emlékezett halványan.. A szerelme iránt.. aki nagy szenvedésben távozott az élők közül, de ez a fiú miért van rá ekkora hatással? Miből jobb? Mellesleg túl fiatal.. ő már nem volt annyira az. Nem tudta miért teszi ezt, de valami azt suttogta benne, mélyen, hogy oldozza el BaekHyunt, így megtette. A fiú remegve simult a karjaiba.. miért? Hiszen bántotta.. Nem értette magát.. nem értette azt, hogy Baek miért viselkedik így. Felemelte a gyenge testet, nem itt akarja magáévá tenni.. hanem az ágyában. Felérve a szobájába lassan lefektette a fiút a lepedőre, aki furcsán pillantott vissza rá.
- Mutatok neked valami szépet - suttogta a fiatal ajkaira, majd gyengéd csókot lehelt rá.
BaekHyun érdeklődve figyelte, ahogyan ChanYeol mozdulatai sokkalta tapintatosabbak voltak, mint eddig. Most nem voltak rajta a láncok, most nem erőszakosan nyitotta szét a lábait, és nem vágta egyből belé magát. Minden porcikáját végigsimította, még a lassan merev péniszén is, amihez eddig soha sem nyúlt. Halkan felnyögött, amint egy nyelvet érzett meg a lyukánál, bizsergető érzés suhant végig a gerincén, egészen a lábujjáig. Ujjak kulcsolódtak tagja köré, lassan húzva rajta a bőrt.
- Jó érzés? - hallotta meg a kérdést, de képtelen lett volna válaszolni, akkor biztosan hangosan felnyögött volna, így inkább csak hümmögött és bólogatott. Élvezte.. ezt most kifejezetten élvezte BaekHyun. Nem erőszakoskodott.. csak.. megérintette. Igaz intim helyeken, ahol nem is kéne egy férfinak megérintenie, de most hagyta magát.. teljesen elkábította a fölötte lévő férfi, kinek szeme most máshogy csillogott, mint máskor. Sehol nem volt a perverz vigyora, az undorító szavai.. ez most kivételen jólesett neki.
- Ga-gazdám - nyöszörögte kelletlenül, csípőjét mozgatta, hiszen már ki volt tágulva. - Ké-kérem.
- Shh. Ne hívj a gazdádnak.. ChanYeol vagyok, Baek - nyalt végig a pici, de vastag ajkakon, amit annyira szeretett.
BaekHyun teljesen összezavarodott, most már tényleg nem tudta hova rakni Birtoklóját.. négy perccel még üvöltözött volna vele, amiért nem Gazdájának hívja.. most meg már nem kell?
- Cha... - elakadt a lélegzete, mikor két ujj csúszott belé. - Channie.. - Miért hívta Channienak? Megőrült? A végén még ez a pszichopata azt hiszi ő is szerelmes lett belé, mint Kibum.. na már csak az hiányzott! Elég megalázó már neki az, hogy élvezi ezt..
ChanYeol lassan vezette a fiúba a merevedését, nem akart neki fájdalmat okozni, nem értette miért.. egyszerűen úgy érezte gyengédnek kell lennie az előtte fekvő fiúhoz. BaekHyun csak halkan nyöszörgött tovább, Chan túl lassú volt, ő már hozzászokott egy tempóhoz, így türelmetlenül fellökte a csípőjét.. Úgy viselkedik, mint egy ribanc.. Nem lesz ez így jó..
ChanYeol csak lassan körözött, figyelmeztetve Baeket, hogy ő nem siet sehova.. kiakarta élvezni ezt az aktust. 

Összeolvadtak, együtt űzték egymást a csodálatos érzésekig. 
Egyikük sem értette egymást, se magukat, simogatták egymás testét, nyögések hangjai terítették be a szobát, a kevés kis fény sziluettet festett a falra, a végénél pedig egymás nevét nyögve élveztek el.
ChanYeol lassan nyúlt BaekHyun nyakához, aki először megijedt, de miután levette róla a Nyakörvet értetlenül nézte Birtokosát.
- Elmehetsz - lehelte. Egyetlen szó. 
- Miért? - pislogott meglepetten.. nem értette..
- Visszamehetsz a szüleidhez.... neked ott a helyed, nem nálam - felállt, magára vette a ruháit, és már ment volna ki, ha a meztelen Baek nem fogta volna meg a kezét.
- Nem értelek ChanYeol, csak így elengedsz? - rohannia kéne, örülnie.. Basszus, elengedte, mi a szart csinál? Menekülj Baek! Szabad vagy! - Mi változott meg hirtelen?
- Nem tudom megmagyarázni, örülj a szabadságodnak, ha akarod én magam viszlek vissza a szüleidhez és..
- Én nem megyek vissza!
- Ha? Pedig jó okod van rá Baek, megerőszakoltalak, nem egyszer, rávettelek undorító dolgokra... addig menj, míg lehetőséged van... TE miért akarnál itt maradni?
- Mert.....

Kibum megrázta a fejét, hápogott, mint egy hal.. Bár fogalma sincs mit beszéltek, de jól tudott szájról olvasni... Baekkel miért ilyen? Vele miért nem volt? Ez nem szex volt, se baszás, se dugás.. Szeretkeztek.. mindent látott az ablakon keresztül. ChanYeol maga vette le BaekHyunról a nyakörvet... az övét soha nem venné le..  Nem tudta miért, de könnyek kúsztak a szemeibe.. nem tehetett róla, még valahol mélyen még mindig szerelmes volt Chanba.. Persze, szerette Jinkit is, de nem úgy, mint őt.. Bárcsak visszajöhetne. Már fordult is volna meg, de egy hang megállította..
- Kibum... - elkerekedett szemekkel fordult a hang irányába..
- Ch-Chan - dadogta..
- Mit keresel itt? - hangja kedves volt, lágyan csilingelt, mély volt, de törődő, nem olyan, mint régen.. Ez más volt.
- Téged - suttogott, alig akart valami kijönni a torkán, legszívesebben sírva elrohant volna, de lábai földbegyökerezett.
- Nem vetted le a nyakörvet? - kerekedtek ki a szemei.. miért hordja? Ennyire szerelmes lett volna belé? Vagy.. még mindig az.
- Azt akartam, hogy te vedd le rólam.. amíg ez rajtam van.. leláncolva érzem magam, de nem fogod levenni, igaz?
- Nem fogom - rázta meg a fejét. - Az igaz szerelmednek kell levennie, az pedig nem én vagyok, tudom, hogy szerelmes voltál belém... de hidd el, nem lennék jó neked. Már más életed van, láttalak a magazinokban és reklámokban, modell vagy, nagyon illik hozzád, a szőke is jól áll... nem tehetem ezt tönkre, és az én szívem másé.
- Baeké?
- Nem tudom - vonta meg a vállát... komolyan nem tudta.
- Levetted róla a Nyakörvet... - próbált sértődött hangot megütni, de nem tudott mérges lenni, csak nagyon szomorú volt. ChanYeol bólintott.. - Van valaki akit szeretek - vallotta be végül, elpirulva. - Ő is szeret engem.
- Nem feküdtetek még le.
- Nem.
- Enged neki, hogy levegye - mutatott a nyakára. - Megérdemli.. jó szerető vagy - bólintott, majd szavak nélkül otthagyta.

Hangosan és gondterhelten felsóhajtott... Értelmetlen volt ide jönni.. egy hatalmas nagy hiba, a szíve még jobban fájt, mint valaha.. Kétségtelenül, lehetetlenül, de fülig szerelmes volt ChanYeolba, Jinkit csak szerette.. de nem úgy. Ám el kell felejtenie.. muszáj lesz, hiszen Chan mást szeret. Nem szerelmes Jinkibe.. de még lehet, nem igaz? Ismét felsóhajtott... tudta mit fog tenni...

Másnap mikor végzett a munkával rögtön elment Jinki irodájába..
- Jinki... - suttogta, mire a férfi ránézett. - Leveheted....

~ VÉGE ~