Nem kedvellek

      Szerintem minden szülő életében elérkezik az az idő, amikor a gyermeke elkezd érdeklődni a szerelem iránt. A  gyerek először elzárja magát a szülők elől, titokban randizik, ha összetörik a szívét akkor mindenre és mindenkire mérges, kiabál bármi ok nélkül, majd sírni kezd, végül elmondja nagy nehezen mi történt vele az elmúlt időkben.

Nos, pontosan ezért aggódtam az én kicsikémért, az édes kis angyalomért, aki oly törékenynek tűnt, mindig olyan kis pozitív, a kedvét nagyon nehéz letörni, állandóan viccelődik.. Féltem, hogy ha elkezd csajozni vagy pasizni akkor csúnyán összefogják törni a szívét.

Egy nap se telt el úgy, hogy ne aggódtam volna a fiamért, de úgy tűnt, hogy őt teljesen hidegen hagyja a szerelem, így lassacskán kezdtem megnyugodni.. Vagy is, ezzel csak én voltam így.

A reggelinél kedves férjem állandóan noszogatta BaekHyunt, hogy mikor kezd már el társat keresni magának, amire a fiúnk csak elpirult és minél előbb eltűnt a helyszínről.
Először nem gondoltam bele semmit, de egyre többet menekült az elől, hogy válaszoljon Yixing kérdéseire.

A mai nap se telt el máshogy.

Baek egyszerűen lélegzet-elállítóan nézett ki, mikor lejött a lépcsőn, ami büszkévé tett engem, még is csak én hoztam világra. Mogyoróbarna haja hullámosan hullott homlokára, szemei halványan ki voltak sminkelve.

 Amin meg akadt a tekintetem, az a hatalmas pulcsi ami válláról lelógott, ezzel megmutatva a gyönyörű tejfehér bőrét amit tőlem örökölt. Összehúztam a szemöldököm, de mentálisan legyintettem, gondolom Yixingel elmentek vásárolni megint, a férjem imádja őt ellátni ruhákkal, mármint ki tudna ellenállni Baek kiskutya tekintetének.

Várom, hogy leüljön szokásos helyére hogy együtt megreggelizzünk mielőtt mindenki elmegy a saját kis dolgára, ám csak felkap egy darab bacont, tör a kenyérből, beleiszik a narancslébe s már menne is tovább ha én nem szólítanám meg.

– Fiam, hova mész ilyen korán? Ülj le és edd meg normálisan az ételt. – korholom meg egy kicsit, hiszen nem dísznek csináltam ezt a sok kaját.

– De apu..~ – kezdett el vinnyogni.. Ó ne, csak ezt ne. Ez az egy dolog amit nem tudom kitől örökölt, de utálom ha ezt csinálja. – Ma sietnem kell! Nem érek rá megreggelizni.

– És ha kérdezhetem, miért sietsz?

– Ma dogát írok matekból, és van valami ami nem igazán megy, szóval az egyik osztálytársam segít nekem benne.

– Tegnap este megkérhettél volna engem is, tudod, én jól bánok a számokkal.

– Igen apu, de... – BaekHyun lehajtotta a fejét miközben mélyen elpirult.. – Mindegy! Most már tényleg mennem kell! – sietett a kijárat felé.

– Várj, Baek, elviszlek! – álltam fel menve utána, ám rámnézve megrázta a fejét.

– Ma más visz el, de azért köszi – kuncogott, majd puszit nyomott a homlokomra, meg se várta a válaszomat, ő már el is tűnt a házból.

Egy helyben álltam lesokkolódva, mivel az ajtót nem zárta be, rálátásom volt amikor a féltett fiam egy drága autóhoz szalad, amiből kiszállt egy magas fiú, szorosan megölelték egymást, elnevették magukat és ketten ültek vissza a kocsiba, majd elhajtottak.

Az állam leakart esni a földig. Komolyan nem akartam elhinni azt, ami éppen a szemem előtt történt. Pontosan erről beszéltem! BaekHyun elkezdte a titkolózást! Ó, jó ég segítse meg, bárki is volt az az ismeretlen személy, remélem az angyalkám nem szerelmes belé vagy valami ilyesmi.

Vagy lehet már az?!

Nem, nem, az én kicsikém még túl fiatal, túl ártatlan, még nem áll készen a szerelemre ergo párkapcsolatra. Még nem ronthatja meg senki sem az angyalomat.

Sokkosan sétálok vissza a konyhába, ahol Yixing félálmosan ette a reggelit, ami egyből felhúzott engem.

– YAH! – csaptam rá az asztalra, amire megugrott, kikerekedett szemekkel bámulva rám.

– Mi az? – pislogott értetlenül.

– Téged nem is zavar, hogy a mi kicsi fiúcskánkat egy olyan ember viszi el suliba akit még soha életünkben nem láttunk?! – háborodik fel.

– Miért zavarna? Hyunnie már tizenhét, tudja mit csinál, te vagy az egyetlen ebben a házban, aki még úgy viselkedik vele, mint ha még mindig a kicsi babád lenne, azonban már nem az. Ne aggódj érte, minden rendben lesz vele – mosolygott rám gyengéden, ám engem ez egyáltalán nem hatott meg.

– Aha, ne aggódjak érte? Hogy tehetném azt? – ráncoltam a homlokom.

– Junmyeon, mi is pont ilyen fiatalok voltunk mikor szerelmesek lettünk egymásba, és nézz ránk! Még mindig együtt vagyunk, boldogan, egy gyönyörű gyermekkel. BaekHyun tud mindent rólunk, jó szülők vagyunk a számára, és ezt fel is használja. Nem buta ő, hagyd, hogy élje a kis életét, ha megbántja is ez az idegen abból sokat fog tanulni.

– Ezzel nem segítesz... – fordultam el duzzogva, pedig tudom, igaza van. Csak nem szeretném ha a kicsi fiúnk átmenne azon amin mi mentünk át.

Yixing és én csak tizennégy évesek voltunk mikor a kapcsolatunk valami mélyebb lett csak legjobb barátságnál, utána minden túl gyorsan történt, és mire feleszméltem, teherbe estem tizennyolc évesen. Mindkettőnk szülei ki voltak akadva, a saját anyám fél évig látni se akart engem, apa volt az aki végül teljesen mellém állt és segített nekem - Yixingen kívül.

Sok fájdalmon mentünk keresztül, annyira baj, hogy nem szeretném ha ezt az én picikém is érezné?

– Myeonnie, édesem – sétált elém, megfogva mind két kezemet, amit a nyakához vezetett, én pedig rögtön átöleltem azt. – Higgy a fiunkban, ha nem bízol benne, azzal csak eltolod magadtól, és azt nem akarod, igaz? – Belebújtam a nyakába, bólogatva. – Na, akkor szépen felejtsük el mi történt most reggel, és mi lenne ha itthon maradnánk? – Bár nem láttam az arcát, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy most éppenséggel perverzen vigyorog..

– Kanos állat vagy.

– Szeretsz – nevetett recésen.

– Igen, szeretlek – pillantok fel rá, ráhajolva az ajkaira. – S rám férne egy kis pihenés, szóval szólok a főnöknek, hogy ma sajnos nem tudok bemenni – harapom be a szám. – Te addig menj a hálószobába – harapok nyakába, amire ő felsóhajt... Az én érzékeny férjem.. Egyszerűen imádom.

Kuncogva nézem végig ahogy hallgatva rám megy el, majd megrázva a fejem nyúlok a telefonomért..

||♥||

Bármilyen jól is éreztem magam, ahogy BaekHyun hazatért a kedvem el is ment. Ő általában nem az a fajta aki titkolózni szokott, és eredetileg nem is tudtuk Yixingel, hogy hazatért, csak akkor vettük észre, mikor meghallottuk ahogyan a szobájában kuncog... és nem csak ő volt a szobában. Egy idegen, mély rekedtes nevetés is csatlakozott az övéhez. 

Tényleg nem akartam udvariatlan lenni és csak berontani a szobájába, hiszen miért is tennék ilyesmit, viszont nagyon bökdöste az oldalamat, hogy behozott valakit a házunkba úgy, hogy engem nem kérdezett meg.

– Zhang BaekHyun! – nyitottam ki az ajtót, s bár csak ne tettem volna. A harag egyből ellepte a testemet. – Most azonnal szállj le a fiamról és takarodj a házamból! – kiáltom mérgesen. A fiú rögtön leszáll Baekről és mélyen meghajolva eliszkol mellettem.

– APU! Még is mi a-?! Nem küldheted csak így el! – kelt fel az ágyáról, gondolom ment volna utána, viszont megragadtam a kezét.

– Nem mész sehova fiatal ember – fújok idegesen.

– Mi a franc bajod van?! – tépi ki a kezét szorításomból.

– Éppen leszorított téged az ágyra, még is hogyan kéne erre reagálnom? – teszem karba a kezem.

– Nem bántott! Csak csikiztük egymást, jesszusom, azt hitted meg akar erőszakolni vagy mi? – Nem hittem a fülemnek, hogy ilyen szavak hagyták el a torkát. Az én kicsikém sose beszélne így velem.. Ezt teszi a szerelem vele, ha?

– Nem érdekel mit csináltatok, behoztad ide anélkül, hogy megkérdeztél volna engem, vagy Yixinget. Szobafogságot fogsz kapni, csak én vihetlek el az iskolába és én hozhatlak haza.

– Ezt nem gondolhatod komolyan – rázta meg a fejét. – Nem csináltunk semmit, az ég világon semmi rosszat. Apu, ő csak a legjobb barátom, nem több és nem kevesebb, fejezd be a túl gondolkodásodat, most pedig kérlek menj ki a szobámból, fel kell hívnom ChanYeolt, hogy a kedves apukám szobafogságot szabott ki rám, szóval nem mehetek el vele bowlingozni. Köszike! – puffogott, hátat fordítva nekem.

A szívem összeszorult, már ott volt a nyelvemen, hogy visszaszívok mindent, de amit tett akkor is hálátlan volt. Nem fogok neki ilyen könnyen, bármennyire is szeretem. Mondjuk nagyon örülök, hogy azzal a fiúval csak legjobb barátok és hogy semmi piszkosat nem akartak csinálni.

Mélyen beszívva a levegőt lépek ki a szobájából, s egyenesen Yixingbe futok, aki csalódottan néz le rám.

– Mit beszéltünk ma reggel? – Nem tudtam válaszolni, csak mélyen lehajtottam a fejem. – Szerencsétlen gyermekünknek már barátai se lehetnek? JongDae-t és szólás nélkül hozta ide és még se haraptad le érte Hyunnie fejét.

– Igen, mert Dae nem szorította le a kicsikémet az ágyra.. – biggyesztem le az ajkam.

– Ja, az a fiú csak Hyunnie fenekét csapdossa állandóan – forgatta meg a szemét. – Komolyan Jun, te meg a halálig aggódásod.. Már mondtam, hagyd békén őt, majd én beszélek vele, te meg hűtsd le magad egy jó forró fürdővel, később csatlakozok hozzád szerelmem – túrt bele a hajamba, nyomva egy puszit a homlokomra. Fél füllel hallottam még ahogyan Yixing köszönti Baeket, aki egyből megörült neki..

Eh, BaekHyun eddig mindig apu pici fia volt, de most hogy ilyen vagyok, jó neki apa is? Ch, ez jár nekem.

||♥||

Ahogy gondoltam, Yixing szembe szállt az én szavammal és egyből feloldotta a fiúnkat a szobafogság alól, így másnap mikor BaekHyun lejött egy nagyobb táskával meglepetten pislogtam rá.

– Jó reggelt, kicsim.. hova mész azzal a sok cuccal? – érdeklődtem, próbálva nem savanyúnak hangozni.

– Apa megengedte, hogy ChanYeolnál töltsem a hétvégét – mosolygott édesen, a táskát lóbálva lábai előtt.

– Ó, szóval apa megengedte? – szívom be mélyen a levegőt.

– Junmyeon.. – kezdte halkan Yixing, figyelmeztető hangon.

– Én pici angyalom – lépek a fiam elé, szomorúan. – Olyan gyorsan felnőttél, hogy észre se vettem, már nem vagy az a kicsi fiú aki sírva jött be éjszakánként, mert azt hitte van valami az ágya alatt..

– Apu...

– Tudod, hogy szeretlek, igaz? Te vagy a mindenem. – Az utolsó szóra Yixing felhorkantott, de csak elmosolyodtam. – Nehéz téged elengedni, de ha téged ez tesz boldoggá...

– Apuu~ nem mint ha elköltöznék, csak két napról van szó!

– Nekem olyan lesz mint ha örökké elmennél – törlök le egy nem létező könnycseppet, BaekHyun pedig egy hatalmas vigyorral átölel.

– Minden rendben lesz, legalább huncutkodhatsz nyugodtan apával! A fürdőbe ne csináljátok légyszíves. Szeretlek titeket! – kuncogott, és azzal a mozdulattal el is ment.

– Ügyes voltál, Myeonnie – érzek meg két kart derekam körül. – Látod, ha elengeded, megfog nyílni feléd.

– Régen nem kellett elengednem...

– Mert rád volt tapadva, Hyunnie most már nagyfiú... Egyébként kötve hiszem, hogy ők csak barátok lennének...

– Micsoda?!

– Hát.. tegnap elég sokáig elbeszélgettem a fiúnkkal.. nos és mikor az a bizonyos ChanYeol szóba jött csak mélyen pirulgatott.

Az arcomról lefagyott a mosoly. – Most azonnal érte megyek!

– Na-ah szerelmem, szépen itt maradsz, és kiélvezzük, hogy az egész ház a miénk.

– Tegnap szexeltünk, Yix..

– Nem volt elég – fúj a nyakamra, mert tudja milyen érzékeny vagyok ott.. 

– Utállak...

– Tudom, én is szeretlek – morogja csábítóan.. Emiatt a férfi miatt fogok meghalni..

||♥||

A hétvége gyorsan letelt hála kedves férjemnek, aki szinte egyáltalán nem engedte, hogy kiszálljak az ágyból, teljesen kifacsarva a testemet, nem hiszem el, hogy hamarosan a negyvenet fogjuk nyomni, de még mindig ilyen aktív tud lenni.. 

Mondjuk az is benne van, hogy elég rég óta tudtuk kiélvezni egymást, BaekHyun legtöbbször otthon volt, általában az én nyakamba lógva.

Szóval mikor kedves fiúnk hazatért egyből nyakába ugrottam és agyon puszilgattam az arcát amire az angyalkám csak hangosan nevetett, majd nagy nehezen eltolt magától. Szemei furcsán csillogtak, nem szomorúan az biztos.. csak.. nem is tudom, olyan mint ha- nope! Arra nem is akarok gondolni, az én kicsikém nem tenne olyat!

– Apu, ugye nem baj ha Chan ma itt aludna? Elhozta a sulis cuccait holnapra – vakarta tarkóját miközben reményekkel teli kiskutya szemekkel nézett rám. – D-de ha nem engeded a-akkor csak kimegyek és szólok neki- 

– Itt aludhat, ha elmondod mi van közte és közted – billentettem oldalra a fejem.

– APUU~ – pirult el mélyen, ami csak rosszat jelentett. – Ezt majd később oké?

– Jó, legyen, miután a 'pasid' elment, ha? – Erre BaekHyun már nem válaszolt, elővette a telefonját, amin pötyögött valamit, gondolom ráírt a fiúra, hogy bejöhet. 

– Szólnál majd Yeolnak, hogy jöjjön fel a szobámba? Gyorsan el kell pakolnom pár dolgot, foglald le! – iszkolt fel a lépcsőn, s rögtön utána az említett belépett a házba.

Amint meglátott engem mélyen meghajolt. – J-jó estét kívánok, Park Chan Yeol vagyok! Ne ha-haragudjon, hogy múltkor nem tudtam rendesen bemutatkozni.

– Zhang Jun-Myeon – biccentettem, majd köhintettem, hogy ne hajolgasson tovább. Rendesen végignéztem rajta, mert eddig még nem tudtam... Olyan.. hülyén nézett ki, főleg a csámpás fülei miatt.. komolyan ez kell a fiamnak? Az én kis angyalom bárkit eltudna csábítani gyönyörűségével, és ő kell neki? Hát.. elég furcsa fiam van, az már biztos. Mondjuk ha a tulajdonságai jók, akkor nekem nincs gondom vele, azonban nem ismerem őt annyira, hogy megtudjam mondani milyen is ez a fiú valójában. – Nem ismerlek, Park kölyök, de ha bántani mered a fiamat, soha többet nem mehetsz a közelébe, megértetted? – figyelmeztetem komoly tekintettel.

– I-igen! Nem fogom megbántani! – bólogatott hevesen.

– Fantasztikus... most pedig menj fel hozzá – döntöm oldalra a fejem, végig nézve ahogyan meglapulva elhalad mellettem. Remek, féljen is tőlem. Ha BaekHyunről van szó nagyon kemény és irgalmatlanná tudok válni, eddig egyetlen egy 'barátját' se hozta ide aludni, szóval most még jobban ideges vagyok. Nem tehetek arról, hogy féltem az én kicsikémet..

||♥||

Nem vagyok az a fajta típus aki felkel az éjszaka közepén csak úgy, elég jó alvókám van, ám most valami oknál fogva felriadtam olyan hajnali egykor. Felültem az ágyon, körülnéztem a sötét szobába, megnyugtatva magam feküdtem vissza Yixing karjai közé, orromat meztelen izmos mellkasába nyomva.

Hunynám vissza a szemem, hogy ismét elragadjon az álom, ám abban a pillanatban egy hatalmas nyögést hallok meg, egyből felakarnék ismét ülni, de Yix erősen lefogta a derekam.

– Yah!

– Maradsz Junnie..

– De.. De... éppen-!

– Igen, száz százalékosan szeretkeznek, szóval hagyd őket békén..

– BaekHyun még fiatal – akadtam ki, próbálva eltolni magamtól a férjemet, viszont nem engedett nekem.

– Mi ennél is fiatalabbak voltunk mikor először lefeküdtünk, és ez nem úgy hangzik, mint ha először csinálnák, túltengenek bennük a hormonok, most pedig leadják, jó nekik. Aludjunk tovább – húzott magához szorosabban.

– Hogy tudnék tovább aludni miközben az a létra éppen a fiamat megfosztja az ártatlanságától?

– Csináljuk mi is?

– Yix! – ütök mellkasára.

– Csak vicceltem, tőlem aztán ébren is maradhatsz és hallgathatod hogyan nyögdécselnek, te perverz állat, de innen nem mozdulhatsz, én pedig tuti alszom tovább – paskolta meg a hátam, s mint aki nem is volt ébren legalább egy percig, már mélyen szundított..

Istenem, ments meg...


Reggel az egész asztal boldogan és kacagva beszélt egymással, Yixing és ChanYeol nagyon megtalálta a közös hangot, úgy látszik a fiú tudta, hogy nálam sehogyan se fog bevágódni így BaekHyun másik szülőjével próbálkozott, ami be is jött. Yix alapból egy nyitott ember, és ő sose ellenkezett az ellen, hogy Baek mit csinál az életével, ugyan úgy szerette és féltette mint én, de sokkal szabadabb kezet adott neki.

A kicsikém arcán kielégültség látszott, az arca szinte csillogott, ami tényleg arra következtetett, hogy hajnalok-hajnalán ezek ketten szeretkeztek.. Yixing szerint pedig ez nem az első alkalmuk volt..
Ja, még hogy csak a barátod, Baek, se több se kevesebb ha?!

Biztosan el kell vele beszélgetnem, meg kell értenie, hogy nem szeretem ha titkolózik előttem, egész életében mellette álltam, attól még, hogy aggódom érte, nem azt jelenti, hogy most hirtelen ellene fordulok, az én anyám azt tette, és tudom milyen rossz érzés is az. Féltem, és aggódom érte, ennyi az egész.

– Remélem védekeztetek gyerekek – szólalok föl random, elérve hogy a három csicsergő madárka befogja a száját. Upsz... túl sok?

– T-ti.. hallottátok? – vörösödött el a fiunk teljesen, kezei elkezdtek remegni.

– Ha még nem is hallottuk volna, le süt rólatok a kielégültség, mi is férfiak vagyunk kölykök, tudjuk milyen az – magyarázza Yix egy lusta mosollyal, próbálva nevetségesre venni a témát, itt csak én nem nevetek rajta. – De Myeonnak van egy pontja, remélem nem szexeltek védekezés nélkül – váltja komolyra a hangját, amire Baek egyből felkapja a fejét. Tudja jól, az apai hangra hallgatnia kell. – BaekHyun..

– Uhm.. szedek gyógyszert.. – kezdett el játszani az ujjaival. Elsápadtam. Szóval gyógyszert szed... 

– Fiam – kezdem el dörzsölni a homlokomat.

– Nekünk most mennünk kell vagy elkésünk az iskolából! – pattan fel Baek, magával húzva ChanYeolt. – Délután jövök – nevetett kínosan és úgy menekült mint ha muszáj lett volna.

– Szerinted ez is normális Yixing?

– Szerelmem, Hyunnie nem fog teherbe esni.

– Honnan tudod? Néha a gyógyszerek sem segítenek.. ezt te mi tudjuk a legjobban... Egyre jobban utálom a tényt, hogy az én pici angyalkámnak van valakije.. Nem kedvelem a srácot.

– Szerintem pedig jó fej, vicces és kedves, tökéletesen passzol a mi kis fiunkhoz, te már csak próbálsz okokat találni arra, hogy utáld szerencsétlent, pedig semmi rosszat nem tett..

– Elvette az ártatlanságát!

– Én pedig a tiédet! Belehaltunk? Nem! Most pedig hagyd abba, készülődjünk, mert munka van.

És, most a saját férjemet is magamra haragítottam.. Fantasztikus.. Ez így egyszerre nekem túl sok.. Túlságosan is sok.

Könnyek jelentek meg a szemeimben, lehajtottam a fejem, vissza akartam őket fogni, hiszen oly rég sírtam már, nem akarok most is.. Félek, nem... rettegek.. Mikor azt mondtam Baeknek, hogy észre se vettem, hogy milyen gyorsan felnőtt, nem vicceltem.. Ő már tényleg nem az én kis babám, akit minden este elaltattam, akinek meséket olvastam, akinek még tizenöt évében is forró csokit kellett csinálnom neki mikor nem tudott aludni..

Még nem felnőtt, de már nem is kis gyermek többé.. Pont ezért félek őt elengedni, pont abban a szeszélyes korban van, amikor mindent kiakar próbálni.

Úgy tűnik, hogy ChanYeol és BaekHyun már sokkal régebb óta ismerik egymást, mint hogy én egyáltalán tudtam a kölyök létezéséről, sőt.. több dolog már kezd értelmet kapni.. Mikor az angyalom egy hónappal ezelőtt sziszegve csinált mindent, mint ha fájt volna a háta.. inkább a feneke..

Nem hiszem el, hogy eddig ezt nem esett le! Ennyire el akartam hinni, miszerint Hyunnie sose csinálna semmi ilyesmit még ilyen fiatalon, mert előttünk olyan ártatlanul viselkedett.

De miért titkolózott? Miért? Nem lennék elég jó apa? Hol csesztem el a nevelését?

– Junmyeon.. kicsim, ne haragudj, nem akartam így rád förmedni – húzott ölelésébe Yixing.

– Semmi baj, igazad van... csak-! – szipogok törötten.

– Shh, én értelek életem, de fel kell fognod, ha BaekHyun szereti ChanYeolt, el kell fogadnod.. Persze, nekik is adni kell egy jó kis fejmosást a védekezéssel kapcsolatban, ám úgy látszik a kapcsolatuk elég jól megy, próbáld jobban megismerni a kölyköt, meglátod, imádni fogod. Én is most beszéltem vele először normálisan, és nézzenek oda, már a szívembe fogadtam! Nem oly' nehéz Junnie, még ha Hyunnie örökké is a mi pici fiúnk marad.

– Szeretlek Yix, és köszönöm! – bújtam a nyakába.

– Én is szeretlek Myeonnie.

||♥||

Bár Yixing azt mondta nem lesz nehéz elfogadnom a tény,t hogy BaekHyunnek most már pasija van, nem volt olyan egyszerű.. Minden hétvégén elment ChanYeolhoz, azután Yeol nálunk töltötte a Vasárnap estéket, néha arra keltem éppen hogyan csinálják a kis piszkos dolgukat. Annyi nyugtatott az egészben, hogy a fiamat boldognak láttam.

Ma lesz a tizennyolcadik születésnapja a kis angyalkámnak, szóval speciálisnak kell lennie ennek a napnak. Az összes barátját áthívtuk a mi házunkba, szóval ameddig ők a suliban tanultak én és Yix előkészítettünk mindent a tökéletes bulihoz, bár kicsit összekaptunk az alkohollal kapcsolatban, mivel még nem mindenki nagykorú azok közül akik jönnek, de a férjem úgy gondolta egy kis pia nem árthat nekik, majd ő odafigyel a fiatalokra..

Na azt megnézem..

Mikor a kölykök megérkeztek mindenki lelkesen vonult be a nappaliba és a konyhába, megdicsérve hogy milyen jól feldíszítettük a helyet, ami persze dobott az egomon. BaekHyun arcán levakarhatatlan mosoly állt, ChanYeol mellette büszkén állt, állandóan puszikat hintve az arcára, erre néha megrándult egy arcizmom, azonban visszafogtam magam... csak nem értem miért kell ilyen nyálasnak lennie ennek a srácnak..

... Valahogy Yixingre emlékeztet, csak az én férjem mindig is jóképű volt, míg ez a... dumbó.. kevésbé az. Yix is pont ilyen volt... nem, még mindig pontosan ilyen, minden lehetőséget megkeres arra, hogy titokcsókokat nyomjon az ajkaimra, vagy csak végigsimított a csípőmön, derekamon, esetleg a fülembe suttogta mennyire szeret engem.

Én pedig olyan vagyok mint BaekHyun... a mai napig eltudok pirulni Yix minden egyes szavára, és vigyorogni tudok mint valami drogos idióta aki most látott életében először egy unikornist. Ah.. fiatal szerelem, mi?

Azt hiszem egyre jobban felismerem magunkat bennük.. és ez megnyugtat, mert tudom, ha mi ilyen erősen kitartottunk egymás mellett, akkor ők is kifognak..

Apró mosollyal a számon néztem BaekHyunt aki nagyban beszélgetett az apjával és ChanYeollal, majd felém fordult a világ legszebb mimikájával, szemei gyönyörűen csillogtak.. úgy nézett ki mint egy kis angyal.. Az én pici angyalom.

Lassú léptekkel felém sétált, hátra hagyva a két egymással csacsogó bolondot.

– Szia apu – állt mellém. – Nagyon király ez a születésnapi buli, mindenki nagyon jól érzi magát, köszi.

– Neked mindent megadok kicsim – borzolom össze a haját amire felmordul én pedig felkuncogok. – Ne haragudj rám..

– Eh? Már miért haragudnék? – pislog rám nagy szemekkel.

– A viselkedésem miatt az elmúlt hetekben... nem igazán voltam a legtámogatóbb a számodra, és ezért mélységesen szégyenlem magam..

– Apu, nincs semmi baj, tudom miért viselkedtél így velem és Yeollal, fiatalok vagyunk és naivak, viszont nagyon szeretjük egymást.. Fontos nekem.. – nevetett boldogan. Szeretem mikor nevet.. főleg amikor ilyen őszintén csinálja.

– Örülök neki, hogy találták magadnak valakit... remélem sokáig együtt is maradtok, csak... – húztam el a szám mikor megláttam, hogy valami nyomorék táncot kezd el járni. – Tényleg ez az idióta kell neked? – ráncoltam a homlokomat.

– Apa is pont azt csinálja mint Yeol – mutogat a férjemre, s sajnos a fiamnak igaza van...

– Úgy látszik mind a ketten megtaláltuk a legidiótább pasikat a földön – csapom magam homlokon utána hangosan felnevetünk BaekHyunnel.

Most már minden rendben... De ez nem jelenti azt, hogy kedvelem azt a kölyköt, még mindig nem bízom meg benne teljesen, de ha így halad, és ilyen boldoggá teszi az én kis angyalomat, ki tudja, talán egy nap majd hatalmas vigyorral fogom magamhoz ölelni, azt mondva neki; 

Köszönöm, hogy boldoggá teszed az én kis angyalomat.

VÉGE