A falnak dőlve vártam, hogy Jackson megérkezzen az iskolába. A pletykálkodó senkiházaktól hallottam, hogy múlthéten extra ideges volt, állítólag nem tetszik neki amiért a jövő hónapban fognak érkezni a Park testvérek, zavarja amiért többé nem ő lesz akiről a lányok és a fiúk beszélnek majd, így próbál félemlíteni. Szegény, annyira beleélte magát, hogy ő itt a nagy valaki, a változás nem a fortéja.
Hát sajnálom Wang, most még jobban felborítom a pici világodat. Egyébként is, miért mindenki ennyire izgatott a Park testvérek miatt? Soha életemben nem hallottam rólak. Azt mondogatják nekik is csak apjuk van, az anya tragikusan halt meg. Három gyereke van a férfinak, a legidősebb valami Jin, a legfiatalabb meg Yeol.. a memóriám nem a legjobb ha nevekről van szó. Van egy lány testvérük, ám róla semmi információt nem tudtam meg a pletykákból.
Akkor se bírom felfogni.. hurrá jön két elkényeztetett gazdag kölyök akik biztos "uralni" fogják a sulit, ami számomra azt jelenti új basztatóim lesznek. Egyenesen csodás.
Amint meglátom Jacksont eltolom magam a faltól de rögtön elfintorodom ahogy Nana ott sétál Wang mellett. A fiú kétségbeesetten magyarázkodott a lánynak ám az oda se figyelt rá, sőt Jin-ah felgyorsította a lépteit ezzel lehagyva Jacksont. Talán picit érdekel miről beszélgethettek.. nem mint ha az én dolgom lenne.
– Jackson! – szaladok elé. – Beszélhetnénk?
– Hagyj békén, Byun. Azt hittem felfogtad, hogy csak szexre kellettél semmi többre.
– Felfogtam igen, hiszen szó nélkül ott hagytál – teszem karba a kezem. – A probléma az Wang, hogy nem húztál kotont és szépen teherbe ejtettél.
– Mi van? Hah, viccesek vagyunk ma úgy látom. Ezzel akarod elérni, hogy foglalkozzak veled? Nem vált be – került ki azonban nem engedem menekülni.
– Ide figyelj Wang, pont telibe szarom ha nem akarsz támogatni. – Ez hazugság. – De azt gondoltam megérdemled, hogy tud.. nem kérek tőled semmit sem, egyszerűen csak elakartam mondani.
– Amekkora ribanc vagy biztos másé a gyerek. Ne merj hozzám szólni, a te pofádra vagyok a legkevésbé kíváncsi. Fárassz mást a hülyeségeiddel és a hazugságaiddal!
Nos.. ez úgy ment mint elképzeltem. Gőzöm sincs miért gondolja mindenki, hogy ribanc vagyok, életemben háromszor szexeltem, nem szokásom állandóan srácok után loholni, nevetséges. Például ott van Jin-ah, az egész iskola imádja - kivéve a tanárokat -, lefekszik fűvel-fával, de ő megteheti mert ő itt a "királynő". Hányom kell ettől.
Hasamra simítottam a kezem.. úgy néz ki aput nem érdekled pici. Sebaj, én itt vagyok neked és mindig is itt leszek. Meg persze van egy pótolhatatlan papád.. imádni fogod őt csak úgy ahogy én. Szeretnék olyan lenni mint az apám, de van annyi erő bennem? Remélem.
||x||
Furcsának tartottam a mai napot. Eddig sose történt, olyan, hogy valaki ne basztatott volna valamivel, ám ma még hozzám se szóltak. Az érzékeim viszont nem csapnak be, éreztem a diákok égető tekintetét amikor úgy hitték nem figyelek
Amikor kicsöngettek az utolsó óráról gyorsan bepakoltam és siettem a kijárat felé, minél előbb haza akarok menni, nem érzem magam biztonságban.
– Hova-hova, Byun? Miért sietsz ennyire? – sétált mellém.. nem tudom a nevét, ő Jackson egyik kutyája.
– Ah, ne várj tőle választ Nam. Híres arról, hogy nem tanítottak neki illemet – jelent meg egy másik fiú a bal oldalamon. – De azt megtanították neki hogyan kell hazudni – karolta át a vállam. Oké, most már kezdek félni.. – Mondjuk az se megy jól neki.. – röhögött. – Na gyere velünk Byun! – rángattak be egy üres, szűk utcába.
– Mit akartok tőlem? – szorítottam ökölbe az ujjaim.
– Semmit. Csak segíteni akarunk , mivel az anyád lelépett, az apád pedig nyomorék, a mi dolgunk lesz az, hogy beléd verjünk egy kis észt.
A szemem elkerekedett, rohanni próbáltam de lefogtak. A fejemben azt ismételgettem, hogy a babámat ne essen semmi baja. Az első ütéstől egyből megrogyott a lábam mivel a gyomromba kapta. A térdemre estem, közben átkoztam magam amiért elmondtam Jacksonnak, hogy teherbe ejtett. Sose gondoltam volna, hogy megkéri két haverját megverésemre, ez már övön aluli.
A földön feküdve, összegömbölyödve védtem a hasam így a legtöbb rúgást a fejem és a hátamra kaptam. Éreztem a vér ízért a számban, az arcomon megállás nélkül folytak a könnyeim. Miért nem jár erre senki?
Nem maradhatok a földön, tudnom kell hogy van a babám.. nem veszíthetem el. Az agyamban eldöntöttem hogy felállok ám mielőtt bármit is tehettem volna elsötétült minden.
||x||
Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat nyomkodta, a szemem egyből kipattant és reflexből védekeztem, kezemet felemelce.
– Hé, hé, nincs semmi baj, nem foglak bántani. – Nehezen lélegezve felpillantottam az égre. Este van? Jézusom, ilyen sokáig kivoltam ütve? Mondjuk az a két paraszt nem kímélt, miért is vagyok meglepődve... Most azonnal haza kell mennem, apámra tuti a frászt hoztam, tuti a rendőrséget is már hívta, csak ők visszautasították a keresésem, mert még nem tűntem el negyvennyolc órára. pont ugyan ez történt anya leléptekor, apa bepánikolt amiért egyedül maradt velem hiszen még újszülött voltam, a rendőrök pedig elküldték őt, hogy menjen akkor vissza ha eltűnt negyvennyolc órára.
– Ó, woah, óvatosan – mondta a férfi amikor sziszegve nyomtam fel magam a földről. – Veled aztán jól elbánt valaki – kezdte megint nyomkodni az arcom.. egy kendővel.. Ah, tényleg..
– Inkább bántak.
– Kettő egy ellen? Úgy csak a gyávák játszanak.
– Öhm.. köszönöm szépen a segítséget, de nekem most mennem kell.
– Haza vihetlek..
– Apu azt mondta ne bízzak meg idegenekben...
– Milyen igaza van. Én is mindig ezt hajtogatom a gyerekeimnek – nevetett. – Akkor hívok neked egy taxit. Lelkiismeret-furdalásom lenne ha megengedném, hogy így védtelenül menj haza.
– .. Ezt az ajánlatot elfogadom – mosolygok az elegánsan öltözött férfira.
Amint megérkezett a taxi még egyszer megköszöntem az ismeretlennek a segítséget aki annyit mondott, vigyázzak jobban magamra. Mire hazaértem elmúlt a fejmben dühöngő fájdalom, a hátam továbbra is hasogatott, a hasammal meg minden rendben van, remélem a babámmal is.
Szinte berontottam a házba, apámat rögtön megláttam, össze-vissza járt, mint egy oroszlán a ketrecben, kezében szorongatta a telefonját, ami viszont összeszorította a szívem, hogy sírt.. Utoljára kicsinek láttam ilyennek. Ó apu..
– Apa – rohanok elé, beletelik pár másodpercbe mire felismer és egyből szorosan magához szorít amire felszisszenek még is visszaölelem. – Itt vagyok.. – simogatom a hátát erre jobban feltörik belőle a zokogás. – Nincs semmi baj..
– Azt hittem..
– Nem anya vagyok.. sose hagynálak el apu..
– Halálra ijesztettél – motyogja. Ilyenkor úgy érzem szerepet cserélünk, én vagyok a szülő ő pedig a gyerekem.. – Mi történt? – hajolt el. – Úristen, hát te meg-? – tette a tenyerét az arcomra.
– Megvert két fiú a suliból – vonogattam a vállam.
– Felhívom az igazgatót – emelte magához a telefonját.
– Apa.. nem kell, hagyd.
– Hagyja a fene! Megverték a fiam!
– De ez..
– Ne fáradozz, menj fürödj meg, eszünk utána beszélünk, rendben?
– Rendben...
A tükörbe nézve fintorodom el. Az alsó ajkam felszakadt, a szemöldököm felett húzódott egy seb.. gondolom erről törölte le a vért a férfi.. Megfordultam, a hátam tele van vöröses lila foltokkal, ez biztos fájni fog egy ideig.. Huh, legalább a hamasom nincs semmi, azt megtudtam védeni.
Fürdés után rögtön lementem a konyhába ahol apa még mindig remegett. Érhető az aggódása. Sokat mesélt nekem anyáról, az elején mindig jó embernek állította be viszont minél idősebb lettem nem bírta tovább és elmondott mindent. Anyával fiatalon jöttek össze, a szerelem nagy volt köztük és hát.. véletlenül csúsztam be.
Anya elakart engem vetetni, még élni szeretett volna és nem egy gyerekkel foglalkozni, de apa rávette, hogy megtartson. A terhessége alatt nem tűnt úgy hogy elakarja hagyni az apámat. Megszült engem bármiféle komplikáció nélkül, valami oknál fogva még is menekülésre fogta.
Utálom, utálom amiért képes volt egy olyan embert elhagyni mint aput. Ha valaha is visszatérne - remélem soha nem fog -, nem fogadnám vissza. Apa még szereti azt a nőt, tudom ő tárt karokkal várná, én viszont minden porcikámmal azon lennék, hogy elkergessem.
– Na mit mondott az igazgató? – ültem le az asztalhoz.
– Azt hogy nem rúghatja ki a támadóidat, nincs bizonyíték arra, hogy ők voltak – forgatta meg a szemét. – Mivel iskolán kívül történt nem akar foglalkozni az üggyel. Közöltem vele, hogy terhes vagy amire tudod mit mondott? "Ameddig tanul a gyereke nem érdekel" – utánozta az igazgatónk hangját amin muszáj volt felnevetnem. – Ez nem vicces kölyök.
– Túl reagálod apu – legyintettem. – Ki is rúghatna az iskolából – vontam vállat. – Jobb mint a semmi... és hagyd abba a remegést! – Erre lebiggyesztette az ajkát, utána rögtön megkomolyodott. – Minden oké?
– Azon gondolkodom, hogy ott hagyom a konyhát.
– Mi?! Miért? Két hónapja léptettek elő!
– Igen lehet.. csak minden erőmet felemészti ez a munka. Megígértem, nem? Támogatni foglak ami azt jelenti több időre lesz szükségem. Keresek új munkát.. persze addig nem mondok fel amíg nem találok valamit..
– Túl sokat áldozol értem – sóhajtom.
– Mert szeretlek fiam – mosolyog rám amit rögtön viszonzok.
– Én is téged apa.
||x||
Hála az égnek a vizsgálaton kiderült, a babám teljesen egészséges, nem esett baja ami örömmel töltött el. Arra is figyelmeztetett az orvos, hogy mivel elég vékonyka vagyok lehetséges csak az ötödik hónapomba kezd el látszódni a hasam, onnantól pedig majd drasztikusan fogok nőni. Engem az se zavart volna ha már most pocakodosom..
Ami miatt viszont kényelmetlenül érzetem magam, az egész iskola tud a terhességemről így már nem csak Nana és ribancai meg Jackson és a kutyáig basztatnak megállás nélkül, mindenki elkezdte szívni a vérem, bántóbbnál-bántóbb szavakat vágtak a fejemhez, a hormonjaim miatt simán sírásra bírtak. Röhögés tárggyá válltam, ahogy a napok teltek annál jobban rettegtem.
Például elkezdtem direkt késni órákról - ami egyáltalán nem tetszik a tanároknak -, szünetekben zenét hallgattam, suli végén mindig rohantam ki a teremből. Tisztában vagyok azzal milyen egészségtelenül viselkedem és a sok stressz nem tesz a jót a picimnek, de mit tehetnék?
Összesen három okom van a boldogságra. Az első az én picikém, mert egy héttel ezelőtt megéreztem a mozgását, a második az apám aki elég gyorsan talált magának egy sokkal jobb fizető munkát és csak hét órát kell dolgoznia egy nap. A harmadik ChaeYoung, akivel bár csak a vizsgálatokon találkoztam ideig - azóta lebabázott -, minden nap beszélgetünk telefonon és megállás nélkül küldözgeti fiáról a fotókat.
Ma kivételesen a diákok nem rám koncentráltak, hanem arra, hogy tökéletesen nézzenek ki a Park testvérek érkezésére. A legtöbb lány szoknyába jött amit a nyakukig felhúzták, a fiúk pedig próbálták elővenni a jó pofi oldalukat.
Engem hidegen hagy a két ficsúr érkezése, így míg mindenki az előtérben és a folyosókon várt rájuk én az osztályban ültem átolvasva az anyagot.
A csengő hangjára mindenki betért a terembe, egyből leülve a helyükre. Nana elkezdett veszekedni a legjobb barátnőjével, hogy üljön el mellőle. Annyira szánalmasak, komolyan.. Annyira eldurvult a helyzet, hogy Jin-ah lelökte a lányt a székről. Te jó egem..
– Ez már mindennek a teteje. Megsérülhettem volna Nana!
– De nem sérültél, ne drámázz – vonta meg a vállát. A lány mérgesen megrázta a fejét, felkapta a táskáját és távozott. Megértem szerencsétlen, Jin-ah túlságosan is elviselhetetlen.
Az ajtó ismét nyílt amin az új fiú lépett be.. Várjunk, nem úgy volt hogy testvérek jönnek? És miért ennyire ismerős nekem ez a srác? Mint ha valahol láttam már volna. A tekintetünk összetalálkozik, a szeme megcsillan, egy idióta mosoly jelenik meg az arcán.
Ugh, és a diákok erre izgulnak rá? Menten elhányom magam.
Várjunk.. álljon meg a menet, miért jön ez felém? Már is bántani akar? Kétségbeesetten fonom a karomat a hasam köré.
– Leülhetek melléd? – meglepetten pislogok fel rá. – Úristen milyen magas! Bár az apám magasabb.. Biccentettem. – Ezt igennek veszem. – Ahogy leült mellém Nana idegesen felhördült. – Park ChanYeol vagyok, és te? – A füzetemre mutattam ahová a nevem volt felírva. – Byun BaekHyun – olvasta fel hangosan. – Végre tudom a teljes neved. – Zavartan ráncoltam a homlokom. – Nem emlékszem rám? – Megráztam a fejem. – ChaeYounggal együtt jöttetek ki a rendelőből, ő a nővérem, inkább az ikrem, pár perccel idősebb..– Oh... oooh~ most már értem! – Már akkor megakartalak ismerni de olyan gyorsan elmentél, utána Chae megnyugtatott, hogy ugyan abba a suliba fogok jönni a bátyámmal ahova jársz. Meglátta a kitűződ. – Ah, igen, az iskolánkban nincs kötelezve az egyenruha, hanem kitűzőt kell hordanunk.
Mielőtt folytathatta volna a beszédet a tanár belépett, mosolyogva üdvözölte az új diákot majd rögtön az anyagot kezdte el tanítani..
Szóval, ChanYeol és ChaeYoung.. ikrek? Egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.. és akkor hol van a.. hogy is hívják, JinYoung?
– Hé – suttogott a mellettem ülő. – Mondanál pár dolgot a suliról?
– Óra van – igyekeztem jegyzetelni.
– .... Majd kölcsön adod a füzeted?
– Te sose fogod be? – kezdek mérges lenni, a hormonjaim miatt mindig gyorsan leszek érzékeny, szomorú és dühös. Rábámulok, a vigyor rögtön lehervad az arcáról és ő is fókuszál az tanárra.
Lehet ChaeYoungal jóban vagyok, sőt már a barátomnak tekintem, közel sem jelenti azt hogy megbízom ebben a fiúban.. Hamarosan úgy is megtud rólam mindent s egy pillanat alatt utálni fog.
– Órák után körbevezetsz? – Lefogom lőni..
– Kérd meg Nanát – bökök a lány felé aki éppen szúrós szemekkel bámul engem.
– Én szeretném ha te tennéd..
– Csöndbe maradsz ha igent mondok? – Hevesen bólogatni kezd. – Akkor igen. – Láttam, hogy ismét beszélne ezért csúnyán néztem rá. Beharapta az ajkát. Jó fiú.
Az óra végén ChanYeol megkérdezte, hogy szeretnék-e vele menni mert bemutatna a bátyának amit csípőből visszautasítottam. Úgy érzem így is elég sokakat magamra fogok haragítani már csak azzal, hogy beszélgetek vele.
Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy amikor a Park gyerek elhagyta a termünket Nana rögtön a padom elé állt, rácsapva az asztalra.
– Megmondtam neked Byun, maradj távol Channietól. Erre mit csinálsz? Ribanckodsz! Biztos már azon agyalsz hogyan baszasd meg magad vele úgy ahogy Jacksonnal is tetted! Szánalmas és még hülye is vagy, szóval elpofázom neked még egyszer. ChanYeol az enyém. Ültesd el magad mellől vagy nagyon csúnyán megfogod bánni. – Ismét fenyegetőzik.. Ha nem lennék terhes pont telibe szarnám mit akar, ám így óvatosnak kell lennem. Jin-ah hátra billentette a haját és csípőjét ringatva ment ki.
Ha őszinte leszek, ChanYeol nem tűnik olyan embernek mint ahogyan elképzeltem őt, egy hónapon keresztül azt hallgattam hogy gazdag családból való, jóképű és a többi. Viszont.. egész.. aranyos.. még se engedhetem magamhoz közel.. már amúgy is hozzászoktam a magányhoz, nem ez fog tönkre tenni..
Amúgy is ott van nekem Chae, bár ha belegondolok akkor az ikréről van szó.. tegyük fel, megkérem ChanYeol hagyjon békén ő pedig elmondja ChaeYoungnak mekkora bunkó is vagyok valójában, nem kéne barátkoznia velem.. miért kell mindig minenkit elveszítenem.
Kérnem kéne tanácsot aputól, addig nem teszek semmit míg meg nem kérdezem mit tegyek, suli után úgy se tudnak bántani hiszen apa mindig jön értem.
Amikor ChanYeol visszatért a terembe Nana a karján csüngött és nevetve mesélt neki valamit. A Park fiú felvette a táskáját a pad mellől és átcuccolt Nanához.
– Még se lesz szükségem a körbevezetésre – mondta keserűen.. Hát ez.. ez most fájt.. Ezek szerint máris eljutottak hozzá a pletykák, Jin-ah biztos hozzáadott több hazugságot. Akkor.. még sincs szükségem tanácsra.
Könnyek gyűlnek a szemembe, bár próbálom visszafogni őket megállíthatatlanul lefolynak a bőrömön égető érzést hagyva maguk után. A fejem hasogatni kezd és hányinger kerülget. Aish, szedd össze magad Byun BaekHyun! Tilos gyengének mutatni magad... jah, meg is lenne, ha nem lennék ilyen béna.
– ... un, Byun – szólogatott a matek tanár, az egyetlen aki kedves szokott velem lenni, azért mert jó vagyok a tantárgyból. – Ha nem érzed jól magad nyugodtan menj haza – húzta mosolyra az ajkait. Rögtön letöröltem a könnyeim.
– Jól vagyok..
– Rendben.. akkor kezdjük.. – Nem figyeltem a magyarázására, az agyam kiüresedett..
Mindig is normális életre vágytam, kicsinek állandóan azért imádkoztam, hogy anya haza jöjjön, teljes családot akartam, látni szerettem volna apát a legőszintébb mosolyával. Az a kívánságom soha nem vált valóra. Utána eldöntöttem, hogy nagyon sok barátot fogok magamnak szerezni. Az óvodában a gyerekek rögtön kívülállóként tekintettek rám, bár piciként ebből persze semmit nem érzékeltem.
Általános iskolában túlságosan is a tanulásra fókuszáltam, semmi időm nem volt barátokra. Utána jött a középiskola. Nanával beszélgettem először, olyan aranyosan viselkedett, sokad hülyéskedtünk.. utána.. négy hónap barátság után ellenem fordult, pletykákat terjesztett rólam és mire feleszméltem a diákok ellenem fordultak, senkim sem maradt.
Nem rég megtörtént a Jackson eset, elvarázsolt, kedveltem őt, ágyba csalogatott, megdugott, teherbe estem, most pedig tagadja, hogy tőle van a gyerek.
Még is.. milyen életet éltem eddig? Hogyan nem válltam még egy drogos semmirekellővé? Ha anya velünk maradt volna talán más lenne minden.. a fene se tudja, úgy se tudok változtatni rajta.
Halványan felfele görbül az ajkam, mert megérzem a babámat mozogni.. Jó kis időzítésed van picim, te tudod mikor kell reagálni.
Igaz, az én életem elbaszott, azt viszont nem engedem meg, hogy a tied is az legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése