Dance Teacher 4.Fejezet

Dance Teacher 

4.Fejezet
Megbocsátás

Hossz: 4/9

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum

Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey

Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: trágár szavak, szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Meghoztam a negyedik részt, és tudom, hogy ritkán vannak, de csak azért, mert a részek hosszúbbak, amit általában be szoktam vállalni. Remélem ez a rész is tetszeni fog, mert Bummie érkezésével beindul valami :P


JongIn POV

- Idióta vagy! - üvölt le kedves barátom.
- De nem hittem volna, hogy ez fog történni!
- Akkor se kellet volna elmondanod, hátba szúrtad!
- Nem akartam.. de BaekHyun is hibás - teszem karba a kezeim.
- Ne kend rá! Hányszor mondjam el neked, hogy ő csak egy gyerek?
- Totál bűntudatom van..
- Legyen is... ilyen emberrel nem dugok.
- Hagyj már ezzel.. tényleg rosszul érzem magam, pedig azt hittem jót teszek. Most mit csináljak?
- Te barátom már semmit. Elcseszted, Baek egyenes gyűlöl, amit teljesen megértek. Mivel ChanYeol egy hetet adott neki, amit a kórházban tölt, hozzám költözik, de biztos vagyok benne, hogy vissza akar majd menni...
- Akkor akadályozd meg!
- Nem fogom.
- Mi? Miért nem?! Tudod, hogy mit művelt vele!
- Saját döntései vannak, ha ezt akarja, megteszi. Majd egyszer megtanulja hol van a helye, és hogy mit kell tennie ilyenkor - végig komolyan beszél, utálom mikor ilyen.. jobban szeretem a hülye JongHyunt.
- Belefog halni - csóválom meg a fejem.
- Te fogsz meghalni, ha Baek közelébe mész.
- Olyan vagy~!
- Igen, ilyen vagyok, és most, hogy ezt letudtuk csinálok neked valami kaját.
- Éhes is vagyok, besegítsek?
- Gyere - nyújtja a kezét, amit elfogadok, hogy együtt a konyhába menjünk.

 Szépen vagyok... Tényleg azt hittem jót teszek neki, erre a kórházban köt ki. Jóvá akarom tenni! BaekHyun soha nem ártott nekem, én pedig hülyén gondolkodtam, és tönkretettem a kapcsolatát. Beszélnem kéne ChanYeollal megint? De lehet azzal még jobban feldühítem, és most nem ez az egyetlen problémám.
Krystal holnap hazajön a válóper miatt és az én szüleim meg az övé is jönnek. Meg akarnak győzni azzal kapcsolatban, hogy hatalmas hibát követek el azzal, hogy elhagyom álmaim nőjét. Ja.. álmaim, azelőtt, miután mással szexelt volna a hátam mögött. Az a nő egy hiba volt, a szüleinknek meg csak az utód kell, de kurvára nem az enyém az a gyerek. Bár ők ezt nem tudják, mivel Krsystal hívta fel az én őseimet is panaszkodni, és nem mondott teljesen igazat. Na majd én felvilágosítom őket, elmondom a teljes sztorit, rólam szálljanak le, elválok akkor is ha törik, ha szakad.

Másnap száj elhúzva néztem ahogyan a szüleim autója beáll a ház elé. Nem akarom ezt, semmi kedvem tárgyalni velük erről.. Még is kinyitom nekik az ajtót.
- Szia, Drágám! - puszilt meg anyám az arcomat és átölel. Nem ölelem vissza, rossz kedvem van. Az apám csak bólint felém, látszik rajta, hogy ő sem akarja ezt.
Besétálunk a nappaliba, én, mint egy kölyök, leülök a fotel elé, ahová a szüleim ültek. Úgy érzem magam, mint régen, mikor mindig mindent így beszéltünk meg.
- Hamarosan Krystalék is megérkeznek... szeretném, ha kedves lennél vele - közli anyám.
- Viccelsz ügye? - kerekednek ki a szemeim. - Anya, az a nő megcsalt.
- De gyermeket vár tőled!
- Már ha az enyém lenne - pusmogom.
- Mit mondasz?
- Hogy a baba nem az enyém!
- Nekünk azt mondta, hogy.
- Hazug ribanc. Anya, én szerettem őt, mindent megadtam neki, amit csak kiejtett a száján, ám a gyermekkel várni akartam, de ő nem. Úgy döntött szerez magának egy pasit aki felcsinálja és majd hazajön, elmondta volna, hogy tőlem van, de elrontottam a zseniális tervét azzal, hogy hirtelen megjelentem, s rajta kaptam ahogyan a nyelvét másnak nyomja le. Köszönöm, nem kérek belőle. Nem érdekel hova fog nekem térdelni, nem fog érdekelni, ha zokogni, könyörögni fog. Eljátszotta a bizalmam.
- Fiam...
- Azt mondtam, nem. Anya, felnőtt ember vagyok, meghoztam a döntésem. Senki nem fog ezen változtatni.
- Értem - lehajtja a fejét. Sokkolta.. gondolom most nem érzi ő se magát jól..
Krysral tényleg csodálatos nő volt, akivel elképzeltem az életem. Nos... ennyit erről.
Csöngetésre kapjuk fel a fejünket.. hát ebből nem lesz semmi.
Krystal próbál mosolyogni, de könnyek áztatják az arcát. Ő és a szülei is a nappaliba mennek, de most nem ülök le a földre, csak a falnak dőlök, hallgatva ahogy a szüleink veszekedni kezdenek, anya is teljesen mellém állt, Krys szülei őt próbálják bevédeni, de egy ribancon nem lehet mit.
- Hiába veszekedtek, így is válás lesz. Krystal, megcsaltál, teherbe estél, más gyerekét várod.
- Elakarom vetetni! - csattan fel.
- Ó, így már sokkal jobb - ejtek egy negédes mosolyt. - Tartsd meg és maradj tőlem távol, és ne a szüleiddel próbálkozz. Utállak, gyűlöllek, remélem érthető voltam.
- Te nem is szerettél! - mutogat rám fenyegetően.
- Most azonnal hagyd el a házamat - mondom, szemeimmel villámokat szórva. Mérgesen feláll, int a szüleinek és felemelt fejjel távozik. - És még neki áll feljebb... - nevetem el magam, ám a hangomban nincs boldogság.
- Sajnálom fiam.. - áll fel anya, mellém állva. - Nem hittem volna, hogy az a nő ilyen is tud lenni.
- Már mindegy.. holnap beadom a válópert.
- Ott leszünk a tárgyaláson, mi veled vagyunk - tette vállamra a kezét apa.
- El is várom ezután - vigyorodom el.

Még egy ideig maradtak, beszélgettek, majd elmentek.
Rögtön telefonomhoz nyúlok, hogy felhívjam az ügyvédemet a válással kapcsolatban, majd megírom a keresetlevelet amit személyesen kell benyújtanom... és még fizessek is érte... fasza.

BaekHyun POV

Az egy hét gyorsan eltelt, ideiglenesen JongHyunhoz költözöm,m még ki nem találom hogyan békítsem ki Chant. Mikor elhoztam tőle a cuccaimat csak egy sms-st írt, hogy reggel menjek, mikor nincs otthon, és azt is hozzátette, hogy a házkulcsát rakjam be a postaládába. Megtettem, de nem voltam tőle boldog.

Jongal élni szórakoztató és furcsa, néha az apámnak képzeli magát, amit nem sajnálok, az én szüleim messze élnek.
JongHyun, kicsit szomorú lett, hiszen nem láthatta a "szerelmét", amiről egész nap csak áradozni tudott volna.
- Hyunnie, van számodra egy meglepetésem - kocogtatom meg a vállát.
- Hoztál nekem gyümilevet? - csillognak meg a szemei.
- Nem apa! Annál sokkal jobb - vigyorodom el - Megvan a szőkeséged telefonszáma - lengetem meg a mobilomat előtte.
- Ne! Komoly?! - kapja magához az elektronikus tárgyat.
- Igen, BigBoy. hívd fel, biztos örömmel hallja a béna hangod.
- Olyan vagy! Most komolyan hívjam?
- Ja, de hangosítsd ki, hallani akarom! - huppanok le mellé, de felszisszenek.. a varratokat még nem vették ki, még ezen a héten kell mennem kiszedetésre.
- Jesszus, kicsörög! Kicsörög!
- Ne pánikolj már.. ó, szia Kibum!
- Szia, miért hívtál?
- A héten ki kéne a varratokat.
- Igen, igen... mondjuk csütörtökön?
- Persze, mikorra menjek?
- Hum... reggel hatra..
- Lehetne délután?
- Uhm, akkor este hatra.
- Tökéletes, és jöhet velem JongHyun is? - terelem a témát barátomra a beszélgetést. aki nagy szemekkel figyel.
- Miért ne jöhetne?
- Hát nem tudom.. úgy tűnt, hogy zavart, mikor meglátogatott engem - hazudom.
- Dehogy zavart, szerintem tök aranyos volt - kuncogja a mobilba.
- Ó, bejön neked? - Témánál vagyunk. Szinte látom Jongnak a farkát, amit hevesen csóvál, mint egy boldog kutya.
- Hát... jó képű, igen - motyogja - Jesszus, most zavarban vagyok, muszáj róla beszélnünk?
- Igen! Várj, idehívom neked - teszek úgy, mint ha az említett nem ülne mellettem.
- Várj..
- JongHyun! - kiáltásomra feláll és messzebbre megy, hogy onnan kérdezze meg, hogy mi van. Nem tudom visszafogni a vigyoromat. - Van itt valaki, akivel beszélned kell - nyújtom a kütyüt amit remegő kezekkel elvesz.
- Igen?.. Á! Kibum.. - mosolyodik el, én pedig felállva hagyom, hadd beszélgessen.

Két óra telik el, mire Jjong hatalmas vigyorral az arcán adja vissza a telefonomat.
- Annyira hálás vagyok! Bocsi, hogy ilyen sokáig beszélgettünk.,
- Semmi, korlátlan hívás... és most lecsüccsensz mellém, elmesélve nekem mindent.
- Elhívtam egy randira - vág bele - Igent mondott.. áldom az eget, amiért meleg!
- Hát, amint belépett a kórterembe lerítt róla, hogy buzi. Na, és hova fogod vinni?
- Fogalmam sincs.. majd még meglátom - von vállat. - Meg csak jövőhéten megyünk, csütörtökön találkozunk, majd ott beszélünk.
- Örülök nektek - mosolygom, amire lelkesen átölel.
- Imádlak Baekie!
- Én is imádom magam! - Hangosan felnevetünk.

~°~°~°~°~°~

- Jó, én ezt nem nézem végig! - kétségbeesetten bújt Kibum mögé, aki éppen a varrataimat fogja eltávolítani.
- Ki kért meg rá, hogy végig nézd? - vonom fel a szemöldököm.
- Ja... ki kért meg rá? - pillant hátra a szöszi. - És ne nyavalyogj, láttál te már segglyukat. - nevet fel.
- Honnan tudod?
- Jesszus, harminchat évesen csak nem vagy már szűz! És ha megkérdezed, honnan tudom, akkor megütlek, koncentrálnom kell, a varratok kiszedése kellemetlen lesz Baeknak, így menj és lapulj meg egy sarokban, oké?
- Ti ketten ellenem vagytok - motyogja, majd tényleg megy, és meglapul, amin csak hangosan felnevetünk, majd Kibum nekikezdett.

Pár órával később még mindig itt tollászkodunk, mert kedves új ápolom és nedves barátom teljesen egymásba vannak habarodva, nem tudják befogni, egymás szavába vágva nevetgélnek.. Őket hallgatva és nézve elszomorodom. Holnap elmegyek Chanhoz, nem érdekel mi fog történni.
- Jong! Menjünk! - rángatom meg a karját. - Majd a randitokon nem fogok bezavarni, de mos éhezem és leakarok feküdni aludni.
- Jó, jó, megyünk már - paskolja meg a fejem. - Akkor jövőhéten - mosolyog a szöszire, én pedig elköszönni sem tudok, mert átkarol és kivonszol.

Másnap már nagyban készülődöm, hajamat homlokomba söpröm, szemeimet feketével kihúzom, bár fogalmam sincs miért, mert tuti sírni fogok, mint egy hisztis picsa. Magamhoz veszem a szokásos dolgokat, még egyszer végignézek magamon, bólintok és elindulok. Az utamon végig ropogtatom az ujjaimat, ideges vagyok. Félnem kéne, elhagynom, de nem megy. Ilyen vagyok, nem tehetek róla.
Amint elérek a házhoz, látom a kocsit, tehát itthon van. Nagyon nyelek, az ajtóhoz sétálok, majd megnyomom a csengőt. Beharapom az ajkam, szinte véresre rágom, kezeim és lábaim remegnek.
Az ajtó kinyílik, ChanYeol meglepődött tekintetével találkozom, ami rögtön gonosszá válik, és rám vágja a bejáratot.
- Channie! Kérlek nyisd ki! - ütök az ajtóra kétségbeesetten. - Hadd magyarázzam meg! Kérlek.. - lecsúszom a földre, térdeimre hajtom a fejem és csak mondogatom a "kérlek" szót, de ő nem reagál.
Annyira nem figyelek, hogy sikeresen bealszom.

- Egész este itt akarsz maradni az ajtóm előtt? - ChanYeol kérdésére pattanok föl, geez, tényleg este van! Milyen felelőtlen vagyok..
- ChanYeol..
- Menj el, BaekHyun, jobb lesz neked nélkülem.
- Nem, nem lesz! Én téged szeretlek, figyelj - sóhajtok. - Azért fogadtam el azt a munkát, mert a tanítással nem kerestem eleget, ezt te is tudod, a szüleimtől nem akartam kérni, és hogy nézett volna az ki, ha mindent te fizetsz, miközben keményen dolgozol, én pedig elkényelmesedem és alig teszek a számlákba. Szólnom kellet volna, tudom, de soha, ismétlem, SOHA nem csaltalak meg, mert szeretlek.. és remélem.. megtudsz nekem bocsátani.. egy nap.. - fordulok meg és már indulnék is, de Chan megragadja a kezem.
- Azon a napon nem volt jó kedvem, nem kellet volna úgy bánnom veled.. egyszerűen tudom, hogy te találnál nálam jobbat. Fiatal vagy és szép..
 - Ezt most hagyd abba, légyszíves. Mondtam, szeretlek!
- Meg sem érdemellek.. - ölel magához, én pedig a karjaiba simulok.
- Én sem téged... visszafogadsz?
- Ezt nekem kéne kérdeznem... te engem visszafogadsz?
- Igen! - nevetek fel könnyezve, lábujjhegyre állva megcsókolom, amit viszonoz. Itt a karjaiban jól érzem magam.
- Gyere be, ma már nem mész sehova - húz be a házba.
- Nem is akartam - kacagom halkan - Most boldog vagyok.
- Ahogy én, éhes vagy? Csináltam vacsorát.
- Éhezem..

Leülünk az asztalhoz, megterít, szedünk magunknak az ételből és csendesen eszünk, de arcunkon ott van a levakarhatatlan mosoly.
Vacsora után együtt fürdünk le, és pucéran fekszünk be az ágyba.
- Köszönöm - suttogja a fülembe.
- Nem, én köszönöm - bújok a mellkasába, hogy ott aludjak el.

Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megbocsát, bár sosem volt hosszútávon haragtartó, de ez azért még is más volt, csak azt nem értem miért mondogatja azt, hogy találnék nála jobbat. Igen, lehetséges, hogy találnék, de az nem lenne ugyan olyan.. Vele akarok maradni, ameddig csak lehetséges.

~°~°~°~°~°~

Eltelt két hét, én visszaköltöztem ChanYeolhoz, JongHyun mérges volt rám, amit teljesen megértek, JongInnal pedig muszáj ma beszélnem, továbbra is szeretném tanítani a srácokat, ha már elkezdtem, akkor be is fejezem.
Már itt vagyok In-ah háza előtt, de őszinte leszek, nincs kedvem vele traccspartizni.
Becsöngetek, az ajtó kinyílik, és.. JongIn arca nagyon megterheltnek látszik.
- Beszélnünk kell - engedem be magam.
- A táncról?
- Igen, arról. Figyelj, szeretném tovább tanítani a diákjaitokat, haragszom rád, de a magánéletünket nem keverjük a munkával, tehát ne keress mást a helyemre, holnap ott leszek.
- Rendben - bólint.
- Rendben? Ennyi? Nem akarsz valamit mondani? Mondjuk, azt, hogy "Hé, Baek, ne haragudj amiért kést mártottam a hátadba". Ha bajod van velem ne az legyen az első, hogy árulkodsz, mint valami ötéves gyerek!
- Csak segíteni akartam!
- Segíteni? Hát, köszönöm, és a varratokat a seggemben valami ajándéknak szántad?
- Varratokat? - kerekednek ki a szemei.
- Igen, okoska, bár már kivették a varratokat... mindegy, csak hagyj minket békén..
- De ChanYeol bántalmazz téged, nem igaz?
- Fogalmad sincs arról, hogy milyen ember ő! Semmi közöd hozzánk, úgyhogy sürgősen szállj le rólunk - bökök a mellkasára.
- Sajnálom, oké?! Aggódtam érted, sápadt voltál, megtörtnek látszottál, csak szerettem volna, ha a párod nem bánik veled úgy, mert te többet érdemelsz, de tényleg nem kellet volna beavatkozzak. Bocsáss meg.
- Humpf - forgatom meg a szemem. - Az a szerencséd, hogy Channie megbocsátott nekem és én is neki... így neked is megbocsátok - mosolyodom el a végére.
- Köszönöm - sóhajtja.
- Meg sem érdemled.. A próbára pedig magammal hozom Chant, szeretné látni.
- Oké, miért is ne?
- Ne próbálj vele beszélni, vagy megütlek, és nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam! - fenyegetem meg, amire csak bólint.  - Egyébként, mióta ide bejöttem, érdekel, de miért nézel ki ilyen szarul? Mármint..
- Történt pár dolog.
- Gondolom nem rám tartozik, ha már téged lecsesztelek, amiért vájkáltál az életemben.
- JongHyun nem mondott semmit? Pedig elég pletykás.
- És te elmondod? - kíváncsiskodom, kicsit pofátlan, de most megtehetem. JongIn felsóhajt.
- A feleségem megcsalt valami csávóval, ott, ahol megkértem a kezét és megházasodtunk, és ha ez nem lenne elég terhes is lett a pasatól.
- Ó, ez.. elég rossz - fintorodom el.
- Ja, most folyik a válás, és őszintén minden erőmet leszívja.. - Látom beszélne tovább, de a csengő megszólal. Mind a ketten odasétálunk, nekem amúgy is mennem kell - Krystal? Mit keresel itt?
- Elvesztettem..
- Elvesztetted?
- A babát - könnyek folynak végig az arcán.. Hum, JongIn felesége. Szép nő, bár most elég szánalmasan fest.
- Fantasztikus, Jung. És ezt miért nekem meséled, miért nem a pasidnak?
- Ne csináld ezt, kérlek! Adj nekem esélyt, szeretlek, Kai!
- Azt mondtam ne hívj Kainak, és..
- És már van valakije - szólok közbe, átölelve JongIn derekát, eljátszva a dolgot.
- Te meg ki vagy? - szipogja, szemöldökét ráncolva.
- Nem látszik? Együtt vagyunk, és nagyon örülnék, ha nem zaklatnád a párom. - Komolyan színésznek kéne mennem.
- Kai nem buzi, te pedig csak egy taknyos kölyök vagy.
- "Kai" biszex, te pedig csak egy ribanc - mosolygom negédesen, rácsapva az ajtót. - Szívesen - engedem el.
- Kösz, komolyan, ez a nő nem akar békén hagyni, nem érdemli meg az estélyt.. remélem ezután most már le száll rólam.
- Sok sikert hozzá... csak egy kérdés.. Kai? - kuncogom.
- Meh~ ez a név már fáj, Jung adta.
- Aranyos - nevetek fel hangosan.
- Haha, most már mehetsz..
- Nem is untatlak tovább, holnap találkozunk!

~°~°~°~°~°~

Hatalmas mosollyal kelek fel, ChanYeol karjaiban. Beszippantom az ismerős férfias még is édes illatát, ami szinte a drogommá váélt. Nyakára simítom a kezem, és az arcára nyomok egy puszit. Észreveszem a kis mosolyt az ajkain, majd lassan kinyitja a szemet.. annyira szeretem őt.
- Még sok időnk van ám a próbáig, addig lenne kedved csinálni valamit?
- Megreggelizünk, megnézzük a kedvenc műsorod... tudod, elmehetnénk moziba, olyan régen voltam már bárhol, állandóan csak dolgozom.
- Oda megyünk, ahova csak szeretnéd, annyi a lényeg, hogy együtt legyünk - ülök fel. - Mit kérsz reggelire?
- Rántottát!
- Most olyan vagy, mint egy nagy gyerek - kuncogom. - Megyek és csinálom is - paskolom meg a combját és felállok, hogy a konyhába sétáljak.

Az idő sajnálatunkra gyorsan telt... túl gyorsan.. A mozi után még vásárolgattunk pár dolgot, de mivel hamarosan próba van, menni kell. Ha jól tudom JongHyun hozza magával Kibumot. Aprópó Jong. Minden egyes nap felhív, hogy elmondja mennyi jól halad Bumnál, csak nem meri megcsókolni. Nem lehet ennyire gyáva, na de ma! Majd én adok neki egy kis löketet.
- Channie! Mennünk kell! - kiáltom el magam.
- Jövök, jövök. Alig várom, hogy lássam a felnőttes oldalad.
- YAH! Ez még is mit jelentsen?!
- Azt, hogy szeretlek - nyom egy puszit az ajkaimra - Induljunk - tárja ki az ajtót és már megyünk is.

Az iskolához érve, mint mindig a szülők viszik haza a pici gyermekeiket és nem egy anya néz végig ChanYeolon, amint meg sem lepődöm.
Belépünk az épületbe, Channak elmondom hova menjen, majd kisétálok az udvarra, ahol a három osztály és tanárjaik várnak. JongHyunhoz sétálok, és megbököm a vállát.
- Hol van az édes Kibummied, hm? - vigyorgok.
- Ott - mutat fölfele. - Az ablaknál, látod?
- Ó, nagyod aranyos, hogy eljött.
- Na és Chan?
- Ő ott - mutatok lejjebb. - Az a várótermetek, igaz? Azért küldtem oda, na meg onnan mindent jól fog látni.
- Ja - bólint. - Biztos minden rendben van köztetek? - utal JongInra.
- Gondolom - vonok vállat, és a gyerekekhez fordulok. - Öröm titeket újra látni, elnézésetek kérem a kihagyásokért, ami miatt be kell gyorsítanom az ütemet, úgyhogy megkérnélek titeket, amely lépés nem megy olyan jól, valamelyikőtöknek, az kérjen segítséget a másiktól, vagy gyakoroljon picit többet. Most pedig hadd lássam mennyire emlékeztek. Kezdjük! - tapsolok kettőt. Elkezdik a táncot, én pedig büszkén figyelem, ahogyan szinte hiba nélkül megcsinálják, amit eddig tanítottam.
Két órán át mutatom nekik az új lépéseket, most senki sem nyavalyog azért, mert bekeményítettem, és a fiúk végre hátuk mögé rakják a kezüket.
- Remekül csináltátok, mára ennyi volt - engedem végül el őket, aminek nagyon örülnek.
Visszasétálok a váróterembe ahol ChanYeol hatalmas mosollyal vár, szemem sarkából látom, ahogy Kibum lesétál a lépcsőn.. ah, de irigylem őt. Kecses, magas és nagyon gyönyörű, a járása pedig kihívó és mindenki felfigyel rá, bárhol is jár.
- Jó voltam?
- Fantasztikus! - ölel magához.
- Gyere, menjünk oda JongHyunékhoz - fogom meg a kezét és odahúzom, de megtorpan.
- Kibum? - kerekednek ki a szemei.

- ChanYeol?

Folyt.Köv