Hazaérkezve : Hiányoztál (HunHan)

Hazaérkezve : Hiányoztál
(HunHan)

Hossz: egyperces

Banda: EXO

Szereplők: Lu Han, Oh Sehun, BaekHyun

Párosítás: HunHan

Műfaj: slash, fluff

Besorolás: +12

Figyelmeztetés: a szereplők kora nem megegyező az eredetivel, itt Sehun az idősebb :P
Ajánlott zenék: Diddy - Dirty Money - Coming Home ft. Skylar Grey
Avril Lavigne - When youre gone

Hozzáfűzés: ilyenek pattannak ki az ember fejéből, ha túl sok videót bámul, vagy túl sok filmet néz, amin sírni lehet. XD Úgyhogy hoztam nektek egy megható (maybe? i dunno) egypercest, remélem tetszeni fog. Jó olvasást Cicáim^^
~Dia💙

Öt év... Ez most kevésnek tűnhet, mert az évek olyan gyorsan szállnak.. de nekem igen is sok volt, és nem tudom, fogalmam sincs, hogy még hány nap, hét, hónap vagy év lesz.. De én csak várok. 

'Rád várok, arra, hogy esténként magadhoz húzz, hogy reggel meleg csókoddal ébressz, hogy átölelj, ha rosszul érzem magam, és megnevettess, ha szomorú vagyok. Vágyom minden porcikádra, hiányzik az arcod, a nyakad, a széles vállaid, az izmos karjaid, a hatalmas tenyered, mely minden testrészemet ismeri már. Hiányzik az kidolgozott tested, mely' egész napra meleget adott nekem, hiányoznak a hosszú langaléta lábaid. Hiányoznak a kedves szavak, amiket minden nap elsuttogtál, hiányoznak a kis veszekedéseink.. Hiányzol Sehun. 
Nagyon szeretlek.
~LuHan'

~Végzem be a levélírást, bár nem tudom, hogy megkapja-e, hiszen már vagy két éve nem válaszol a leveleimre, és fogalmam sincs, hogy hol lehet most.
Öt éve annak, hogy bevonult katonának, mindig is ez volt az álma, ám én közbejöttem, megismert, belém szeretett, így kihagyott pár évet.. végül én engedtem útjára. Nem tettem rosszat azzal, hogy elengedtem őt, egyszerűen csak.. Hiányzik, amióta elment, a szívem lassabban dobog, szúr és közben nagyon fáj. Néha úgy érzem levegőt nem kapok, szinte megfulladok.
Hulla lassan állok fel az asztaltól, könnyeim áztatják meggyötört arcomat, a plafonra pillantok, próbálva nem zokogni, de végül megadom magam, és lerogyva a földre zokogok fel hangosan. Kezeim megremegnek, rövid körmeim belevájnak a bőrömbe, megsebezve saját magam. Szakadtan veszem a levegőt. Általában egy órába kerül, hogy lenyugodjak, de most órákig fekszem a földön, észre sem véve, hogy egyre sötétebb van, végül pedig a fáradság győz a könnyeim felett és bealszom.

Arra kelek, hogy puhaság vesz körül, így lassan kinyitom a szemem.. Az ágyamban vagyok. Hogy kerültem én ide? Lassan felülök, körbe nézve, és nagyot szippantok a levegőből. Jó illat van.. mi ez a jó illat?
- Végre felébredtél! - lép be a szobába BaekHyun.
- Ühm... - szomorodom el még jobban.
- Lu... tudod, hogy... - elakad, már nem tud nekem mit mondani. Ő volt végig, aki támogatott engem, hogy valahogy túléljem ezt, mindig azt mondogatta, hogy Sehunnak is ugyan úgy fáj, mint nekem.. De fogalmunk sincs arról, hogy él vagy hal-e. Ám ma már nem tud nekem mit mondani.. nem tud megnyugtatni úgy, mint régen. - Csináltam neked reggelit. - próbál mosolyogni, de az én fájdalmam neki is fájdalom.
- Nem vagyok éhes... - motyogom, visszazuhanva a párnák közé.
- Lulu, enned kell, amikor felemeltelek... éreztem az összes csontod, túl vékony vagy! Mikor ettél utoljára?
- Kedden? Nem tudom..
- Az öt napja volt! - akad ki. - Nem érdekel mennyire nem vagy éhes, lefogom nyomni a torkodon a kaját, készülj fel! - már szalad is, hogy behozza az ételt, és mikor látom, hogy a tálcán a kedvencem van elérzékenyülök... Kinyújtom a karom, ezzel célozva, hogy megetetem magam.

~°~°~°~°~°~

BaekHyunnal a nappaliban ülünk és bámuljuk nagyban a tévét. Olyan hangosan szól belőle az akció film, hogy szinte megsüketülök, de inkább halljam ezt, mint a saját nyöszörgésem.
Már ott vagyok, hogy elbóbiskolok, mikor suttogást hallok a fülemnél, hessegetném el, de tovább beszél, így kinyitom a szemeimet, oldalra fordítva a szemeimet, de rögtön könnyek lepik el a szemem.

- Te is nagyon hiányoztál. Hiányzott a gyönyörű arcod, a pisze orrod, és a vastag ajkad, az őzike szemeid, a kecses nyakad, az apró alkatod, a pici ujjaid. - néz rajtam végig. Az én könnyeim már úgy folytak, mint egy patak. - Hiányzott a kellemes hangod, a nevetésed, a kemény mérges hangod. - egyre közelebb hajolt hozzám, próbálva letörölni a könnyeimet, de azok csak folytak tovább, a szám pedig remegett. - Hiányzott minden kedveskedő szavad, miután fáradtan érkeztem haza a munkából, hiányzott a zsörtölődésed, az aggódásod még a sértődő éned is. Ne haragudj, amiért ilyen sokáig tartott.. Nagyon Hiányoztál. - emel magához és át is ölel, én pedig rögtön karjaiba simulok.
- T-te-te is na-nagyon hi.. - elcsuklik a hangom, kezeivel állam alá nyúl és megcsókol. Fel sem tudom fogni meddig csókolózunk, de nem akarom elengedi, soha többet, semmilyen formában, nem érdekel ki parancsolja, hogy neki mennie kell.. nem fog menni sehova.
- Örülök, hogy itthon vagy. - szólal fel mögöttünk BaekHyun, amire összerezzenek, el is felejtettem.
- Én is, és köszönöm, hogy vigyáztál Luhanra. - mosolyodik el, még közelebb húzva magához, majd' megfolyt, de ebben a pillanatban pont nem érdekel.
Végre itt van velem... biztos lehet benne, hogy még a karjaimat sem fogom lóra leszedni, olyan leszek, mint egy pióca!