Kölyökkortól, fiatal felnőttig... mindig együtt.
BaekYeol/ChanBaek
Hossz: Szösszenet
Szereplők: Byun BaekHyun , Park ChanYeol Említés szintén: Choi Minho
Szereplők: Byun BaekHyun , Park ChanYeol Említés szintén: Choi Minho
Párosítás: BaekYeol/ChanBaek ( BaekHyun & ChanYeol)
Műfaj: Slash
Besorolás: +14 (?)
Figyelmeztetés: A szereplők kora nem megegyező a valósággal!
- Szia! A nevem Baek..Hyun.. - Akadozik meg a kisfiú mondanivalójában. Viszont a másik, akinek köszönt eléggé visszahúzódónak tűnt, nem köszönt vissza, nem hajolt meg. Semmi, csak megszeppenten nézett vissza BaekHyunra. - Va-van kedved játszani? - Mosolyodik el, ám a másik még mindig nem válaszol, sőt hátrébb lép egyet kétségbeesett tekintettel. Mi lehet a baja velem, ijesztő lennék?~ Gondolja magában Baek. - Oké.. akkor nem. - Mondja sóhajtva és inkább vissza sétál a többi barátjához.
ChanYeol, akivel nem lehetett barátkozni. Az óvodában mindig elvolt magával, és senki nem szólt hozzá, a többiek azt hitték valami baj van vele, így elkerülték. Pedig ChanYeol nagyon magányos volt, és szeretett volna barátokat, de nem volt erre képes. Valamiért félt mindenkitől, aki hozzászólt, vagy hozzáért. Egyetlen egy biztonságos helyet tudott, amit úgy hívnak otthon, anya és apa társaságában.
Mikor BaekHyun elment mellőle, halkan felsóhajtott bénaságán, amiért nem válaszolt semmit, csak nézte... Hirtelen butának érezte magát, mert végre valaki hozzászólt, de ő semmit sem tudott csinálni.. Nem fog ez neki menni gyorsan.
*
Baek mosolyogva lépett be az iskolába, anyukájával a háta mögött. Elsős lett! Végre iskolás! Most már ő is lehet valaki, csak tanulni kell, és odafigyelni. Az könnyű lesz! Büszkén és bátran elköszönt anyukájától, hogy innen már tud egyedül menni, megpuszilta az arcát, és már szaladt is a terembe, amibe kellet. Körül nézett az osztály teremben, ahol néhány gyereknek még ott voltak a szülei védelem ként. Baek kihúzta a mellkasát, nagyban vigyorogva, amiért neki sem kellet idáig kísérő. A padokat kezdte lesni, hogy hol lehet hely.. Csak az baj, hogy csak egy üres hely maradt, ahol egy fiú terült szét a padon, miközben anyukája próbálta felvidítani. Nem értette, de nem mintha akarta volna érteni. Nagy levegőt véve araszolt a padhoz, majd leült az üres székre, táskáját maga mellé helyezve. Megbökdöste a fiú vállát, de nem figyelt rá. Durcásan felfújta az arcát, amiért nem foglalkozott vele. Újra megbökte, de most meg is szólalt.
- A nevem BaekHyun.. - Mutatkozik be, ahogyan mindig szokott. A másik fiú végre felemeli a fejét és nagy szemekkel bámul vissza. Baek ugyanúgy tekint rá... ő volt az a fiú! Akinek nem volt barátja óvodába!.. Miért vele került egy osztályba? Nem is.. miért került vele egy suliba? Már.. nem azért, szerette ő az embereket, szeretett barátkozni, de ez a fiú neki túl furcsa volt már. - Mindegy. - Legyintett szomorúan, mert úgy is tudta, hogy a fiú nem fog visszaköszönni, se válaszolni.. semmit se fog csinálni. Inkább átfordult a mellette lévő padhoz, és az ottani gyerekekkel kezdett barátkozni, ami elég gyorsan ment neki.
A tanárnő pár perccel később belépett az osztály terembe, megkérte kedvesen a szülőket, hogy most egy kicsit menjenek ki, majd szünetben visszajöhetnek. Ez amolyan rutin volt az iskolákban, mert a tanárok kíváncsiak voltak arra, hogy a gyerekek mennyi ideig bírják a szüleik nélkül.
Majd bemutatkozott, és megkérte a gyerekeket, hogy ők is mutatkozzanak be egész nevükkel, és pár mondattal. Baek unottan felsóhajtott. Azt hitte megkapják a tankönyveket, és rögtön tanulni kezdenek... nem a bemutatkozásra pazarolják az idejüket. Már unta a bemutatkozást, elment ettől a kedve. Durcásan összeszorította az ajkait, és várta, hogy a mellette levő fiú - aki soron volt - be fog-e mutatkozni, vagy csak csöndbe marad, ahogy szokta. Karba tette a kezét és rápillantott a fura fiúra, aki meglepetése felállt lehajtott fejjel, és elkezdett motyogni, amit mindenki hallott a terem csendje miatt.
- A nevem Park Chan Yeol. - Vont vállat hanyagul. - Nincs semmi érdekes dolog, amit tudni kéne rólam. - Motyogta, majd rögtön leült. BaekHyun meglepetten nézett rá. Egy.. azért, mert már tudta a nevét, és mert egyáltalán megszólalt. Ez rögtön jobb kedvre derítette a fiatalt, és még is szomorúvá, amiért nem hozzá szólt legelőször. Mosolyogva megrázta a fejét, érezve, hogy ChanYeol lesz az a bizonyos rossz fiú, aki felrázza majd a napjait egy kicsit. Rögtön felpattant, vigyorogva mesélni kezdett magáról.
Eközben ChanYeol megforgatta a szemeit.. Ő a tökéletes, gazdag kiskölyök.. semmi rossz nem történt vele.. Minden remek. Gondolta magában, miközben pufogott azon, ahogy Baek kimondta a gazdagságot.. bár csak köntörfalazva. Ezt kaptam, azt kaptam! Ja igen, meg ezt is. Jézusom.. Felvágós.
Később már kezeikbe foghatták a könyveiket. Sok volt.. és nehezek. Chan felnyögött a frusztrációtól. Az olvasás könyvön még fintorgott is egyet, amiért nem értett belőle egy mukkot sem. A matek könyvet is csak értetlen tekintettel nézegette... még a számokat valamennyire meg-meg értette.. de azt a kereszt féle jelet.. hát nem tudta hova rakni.. mint azokat az értelmetlen vonalakat.. Mennyit kell majd ehhez tanulni?
Baek viszont mellette izgatottsággal nézegette a könyveket. Bár nem értett ő sem sokat, otthon már szülei tanították, és kapott tőlük fejlesztő könyveket. Olvasni is tudott, csak még akadozva. És eltudott számolni százig, össze tudott adni ötvenig és kivonni ugyan úgy. Chanra pillantott, aki fintorogva vágta be táskájába a tankönyveket. Hozzáakart szólni, de most hirtelen megijedt tőle.
*
- Na mi van ChanYeol? Rohadt közel állsz a bukáshoz! Mondjuk te mindig is közel álltál. Hogy nem rúgtak ki téged? Szánalmas vagy. - Röhögött fel az osztály menővé vált arca, akit szinte mindenki tisztelt, és nyalt neki. Baek csak azért nevetett, mert nem akarta, hogy a menő csávó, nevén nevezve Minho megverje, vagy őt is lenézze. Bár miután Minho eltűnt a teremből - vagy ahol éppen piszkált valakit, nagyban csak ChanYeolt - rögtön aggódó arcot öltött magára, és próbált a nagyfülűvel beszélni, de ő mindig csak rámorgott. Megértette.. csak féltette a magasabbat. Nem akarta, hogy ennél is nagyobb bajba jusson.
Ahogy gondolta, Chan tényleg rossz fiú lett, de nem az a vicces, amin mindenki nevet, és veri a falat a röhögéstől... Verekedett, elvette a gyengébbek pénzét.. Szar tanuló volt, és általában aki beszólt neki, behúzott egyet. Minhoval sem egyszer verekedett össze.. Persze mindig a menő jött ki jól belőle, míg a rossz csak büntetést kapott. A tanárok gyűlölték, és mindent megtettek azért, hogy vagy kirúgják vagy valahogy átjuttassák, mert így nyolcadikban nem kéne megbukni. Persze a kirúgás szóba se jöhetett, mivel az anyja volt az igazgató helyettes, aki nem hagyta fiát elveszni.
Baek felsóhajtott, amint ChanYeol ismét elutasította segítségét. Nem tudta miért, de fájt neki. Fáj az, hogy még mindig nem beszél bele, pedig első óta padtársak. Fájt neki, hogy lenézte.. Fel kéne adnia, nem? Hisz az idősebb úgysem lesz kedvesebb. Lehet, hogy az utcán fogja végezni. Nem kéne vele foglalkozni. Igen! Ez a jó út. Hagyjuk magába roskadni, ha már nem enged semmit.
A barna hajú fiú még egyszer megrázta a fejét, szomorú arckifejezéssel, és ellépdelt az osztályfőnökéig. Megkérte, hogy had ne kelljen ChanYeol mellet ülnie, mert nem tud tőle rendesen tanulni. Persze, ez egy hazugság volt, mert tökéletesen odatudott figyelni az órákra, hiszen Chan semmit sem csinált. Az osztályfőnök rábólintott a dologra, hiszen úgy is elment pár diák az osztályából, és pont volt egy hely elől, így odaültette.
Baek nem tudta eldönteni, hogy most legyen boldog, vagy szomorú, mert mikor az óra közepén hátranézett ChanYeol még búskomorabb fejjel nézett vissza rá, ami a világ legfájdalmasabb dolog volt. Hirtelen rossznak érezte magát, amiért ő is magára hagyta a nagy fülest. De már nem tehetett mást.
BaekHyun aznap igazán rossz embernek tartotta magát, nem annak a gazdag, okos, jól nevelt kisfiúnak. Sírva aludt el este. Fájdalmat okoztál egy másik embernek... Egy szánalom vagy BaekHyun!
*
Középiskola. Új barátok, új élet.. Belépett egy olyan korba, ahol már pirulás nélkül beszélnek a szexről, drogról, cigiről. BaekHyunnak hányingere volt ezektől a dolgoktól. Persze, a szex egy normális tevékenység, de a többit soha nem értette. Csak az élet tönkre tevésére hagyatkozik. Sóhajtva ült le a helyére.
Az osztályfőnök már olyan unalommal jött be, hogy ő is elfelejtett vigyorogni. Utált tanulni.. Már rég elfeledte milyen is volt, mikor izgulva nyitotta ki a tankönyveit. Most már csak a tűzbe vagy darálóba hajtaná őket. Felpillantott a faliórára... Nem igaz! Még csak tíz perc telt el az órából. Hát ő már ezt tíz órának érezte. Lehajtotta fejét a padra, mint ahogy majdnem az egész osztály. Mindenki szabadulni akart innen. Arra eszmélt fel, hogy a tanár egy köteg könyvet - szó szerint - bassz le az asztalára. Majd a mellette lévő helyre is. Nem értette, hogy oda miért rakott könyvet. Senki nem ül mellette! Ez a tanár megvakult az biztos. Értetlenül nézett szét, ahogy mindenki őt, meg a tanárt bámulta, Baek csak megrántotta a vállát, hogy ő bizony nem tudja mi folyik itt.
Oké.. már csak pár perc van hátra és kicsöngetnek. Megnyalva az ajkait, kezeit összeszorítva számolta magában a másodperceket. Éhes volt, szomjas volt, tiszta levegőt akart.. Már csak 5 perc.
Ekkor valaki belépett a terembe. Leesett az álla, ahogy egy igen dögös pasi állt meg a tábla előtt. Cigi a szájában, nyakán pedig valamiféle tetoválás.. meg pár a kezén is. BaekHyun jobban megvizsgálta a fiút.. Nem! Ez lehetetlen! Ilyen nincs a földön! Ez Park Chan Yeol! Jó ég.. mennyit változott a nyáron. Sokkal.. dögösebb lett, mint amire emlékezett.. még azok az elálló fülei is szexivé tette. Azt vette észre, hogy Chan az ő padja felé veszi az irányt, miközben a tanár üvöltözik vele, amiért nem jött be előbb, de a tinédzser fiú csak Baekre pillantott. Kicsit elkerekedtek a szemei, majd egy elhallatott egy ciccegést. Beledobta tankönyveit a táskájába, majd azzal a mozdulattal ki is lépett a tanteremből.
BaekHyun el sem hitte mi történt ebben a pár másodpercben. Komolyan.. hülyének érezte magát. A sors játszik vele! Miért kell állandóan ezzel az idiótával összerakniuk? Ez a karma! Nem hisz ebben a badarságban, de ez már több mint furcsa. Talán azért, mert elült mellőle még nyolcadikban. Ch... szánalmas gondolat nem? Ez csak.. csak véletlen.
*
Érettségi.
Nehéz.
Unalmas.
Elfáraszt tőle.
Meghalnál a sok hülyeségtől, amit a fejedbe próbálnak verni.
BaekHyun kikészült a sok tanulástól. Fájt a feje, sajgott, lüktetett. Sírni akart a sok információtól, amit már nem tudott hova raktározni. Természetesen most itt ül, és mint egy robot, úgy válaszol a kérdésekre.
Amint kilép a teremből, kiüríti a fejét, és leül egy padra, amiért megszédült. Innia kéne valamit. Végre jól berúgni. Úgysem csinált még olyat.. Az érettségi pedig biztos szín ötös lett, annyit tanult rá!
Sóhajtva állt fel, és kicsit szédelegve indult meg, nem is érdekelve az eredményhirdetés, úgy is még sokan be se mentek abba az izzadt, undorító terembe.
*
Utálta. Mindig utálta ezt a munkahelyet, míg végül oda nem jutott, hogy felmond. Elege volt ebből a szar helyből! Csak megrontották, nem tisztelték.. Pedig csak kávékat hordott a feletteseinek.. Úgy döntött, átmegy egy divat céghez, hiszen mindig is érdeklődött a divat iránt, csak soha nem mondta el senkinek.. mert valljuk be, kicsit furcsa, hogy egy fiú ennyire érdeklődjön a divat iránt. Szinte falta az új göncöket, és ha neki nem volt, ami másnak, biztos, hogy hiszti rohamot kapott.
A felvétel napján nagyon izgult, tényleg szeretett volna idetartozni, dolgozni, segíteni.. és nem kávét hordani.. hogy is jutott egyáltalán oda? Nem is emlékszik, miért ott kötött ki. De most már mindegy! Itt áll, bár... elég sokan jöttek el.. ez kicsit kétségbe ejtette a már vörös hajút. Mi fog történni vele, ha nem lesz megfelelő? Ha már egyből elküldi a főnök, amiért nincs semmi divatérzéke? Félt.. izgult. Vett egy nagy levegőt, mikor meghallotta nevét az ajtóból. Hívták.. Mennie kell. Kiengedte a levegőt, mielőtt elájult volna itt helyben. Kihúzta a mellkasát, nyakkendőjét kicsit megigazította, majd belépett a főnökhöz. Őszintén nem tudta mire számítson, soha nem nézte meg ennek a cégnek a főnökét.. csak annyit tudott, hogy nagyon megfontolt, okos.. dögös.. ja.. meg kibaszottul ért a divathoz. Ő az egyik leghíresebb divat tervező.. így minden oka megvolt arra, hogy beleizzadjon az ingébe. De arra nem számított.. tényleg nem, hogy egyenesen Park ChanYeol fog előtte ülni, könyökét az asztalon pihentetve, ujjait összefűzve.
ChanYeol már felakart nevetni. Nem akarta elhinni! Ez a fiú mindenhova követi! Igaz.. már két éve nem látta.. És most vörös a haja, meg aranyosabb is lett. Komolyan, sose utálta BaekHyunt, ő egyszerűen csak ilyen lett az évek során. Apja korán meghalt, majd anyja is elhagyta, miután elvégezte a középsulit. Nagymamájához került, ahol szeretett is lenni, de milyen már, hogy a nagyi tartja el a már felnőtt gyereket? Így legvadabb álmaiba kezdett bele. Divat tervező akart lenni. Bár eleinte mindig elesett, de úgy gondolta.. a 'háborús' sebek nem állítják meg, s fájt a szíve, mikor újabb és újabb elutasítást kapott, végül még is főnökként végezte. Híres lett, és most már saját cége is van. De soha nem gondolta volna, hogy BaekHyunt újra fogja látni. Ez már komolyan nem volt normális.
*
Már három éve dolgoznak együtt. ChanYeol végre egyre nyíltabb lett egy barátsági kapcsolatra. Ám soha nem mentek el együtt valahova, nem beszéltek munkán kívül, még is.. BaekHyun nagyon boldog volt, amiért Chan nyitott volt felé valamilyen szinten.
- BaekHyun!
- Igen? - Fordul főnökéhez érdeklődve.
- Mit szólnál, ha elmennénk ma kávézni? - Mosolygott le az alacsonyabbra.
- Té-tényleg? - Dadogott meg. - Örömmel. -Vigyorodott el, és minden szó nélkül megölelte a magasabbat.. Már nagyon vágyott egy ölelésre.. ChanYeoltól.
- Ha már kölyökkoromtól nem tudtál leszállni rólam, ne most kezdjük el az elválást! - Nevetett fel szórakozottan viszonozva az ölelést. jól esett neki.
Baek csak kuncogott ezen a gyerekes és értelmetlen mondaton... Bár valamennyire igaza van.. Hiszen az ő sorsuk furcsa módon egybe van kötve.. ezen már nem lehet változtatni.
Mindig együtt maradnak, bármi is lesz.
A barna hajú fiú még egyszer megrázta a fejét, szomorú arckifejezéssel, és ellépdelt az osztályfőnökéig. Megkérte, hogy had ne kelljen ChanYeol mellet ülnie, mert nem tud tőle rendesen tanulni. Persze, ez egy hazugság volt, mert tökéletesen odatudott figyelni az órákra, hiszen Chan semmit sem csinált. Az osztályfőnök rábólintott a dologra, hiszen úgy is elment pár diák az osztályából, és pont volt egy hely elől, így odaültette.
Baek nem tudta eldönteni, hogy most legyen boldog, vagy szomorú, mert mikor az óra közepén hátranézett ChanYeol még búskomorabb fejjel nézett vissza rá, ami a világ legfájdalmasabb dolog volt. Hirtelen rossznak érezte magát, amiért ő is magára hagyta a nagy fülest. De már nem tehetett mást.
BaekHyun aznap igazán rossz embernek tartotta magát, nem annak a gazdag, okos, jól nevelt kisfiúnak. Sírva aludt el este. Fájdalmat okoztál egy másik embernek... Egy szánalom vagy BaekHyun!
*
Középiskola. Új barátok, új élet.. Belépett egy olyan korba, ahol már pirulás nélkül beszélnek a szexről, drogról, cigiről. BaekHyunnak hányingere volt ezektől a dolgoktól. Persze, a szex egy normális tevékenység, de a többit soha nem értette. Csak az élet tönkre tevésére hagyatkozik. Sóhajtva ült le a helyére.
Az osztályfőnök már olyan unalommal jött be, hogy ő is elfelejtett vigyorogni. Utált tanulni.. Már rég elfeledte milyen is volt, mikor izgulva nyitotta ki a tankönyveit. Most már csak a tűzbe vagy darálóba hajtaná őket. Felpillantott a faliórára... Nem igaz! Még csak tíz perc telt el az órából. Hát ő már ezt tíz órának érezte. Lehajtotta fejét a padra, mint ahogy majdnem az egész osztály. Mindenki szabadulni akart innen. Arra eszmélt fel, hogy a tanár egy köteg könyvet - szó szerint - bassz le az asztalára. Majd a mellette lévő helyre is. Nem értette, hogy oda miért rakott könyvet. Senki nem ül mellette! Ez a tanár megvakult az biztos. Értetlenül nézett szét, ahogy mindenki őt, meg a tanárt bámulta, Baek csak megrántotta a vállát, hogy ő bizony nem tudja mi folyik itt.
Oké.. már csak pár perc van hátra és kicsöngetnek. Megnyalva az ajkait, kezeit összeszorítva számolta magában a másodperceket. Éhes volt, szomjas volt, tiszta levegőt akart.. Már csak 5 perc.
Ekkor valaki belépett a terembe. Leesett az álla, ahogy egy igen dögös pasi állt meg a tábla előtt. Cigi a szájában, nyakán pedig valamiféle tetoválás.. meg pár a kezén is. BaekHyun jobban megvizsgálta a fiút.. Nem! Ez lehetetlen! Ilyen nincs a földön! Ez Park Chan Yeol! Jó ég.. mennyit változott a nyáron. Sokkal.. dögösebb lett, mint amire emlékezett.. még azok az elálló fülei is szexivé tette. Azt vette észre, hogy Chan az ő padja felé veszi az irányt, miközben a tanár üvöltözik vele, amiért nem jött be előbb, de a tinédzser fiú csak Baekre pillantott. Kicsit elkerekedtek a szemei, majd egy elhallatott egy ciccegést. Beledobta tankönyveit a táskájába, majd azzal a mozdulattal ki is lépett a tanteremből.
BaekHyun el sem hitte mi történt ebben a pár másodpercben. Komolyan.. hülyének érezte magát. A sors játszik vele! Miért kell állandóan ezzel az idiótával összerakniuk? Ez a karma! Nem hisz ebben a badarságban, de ez már több mint furcsa. Talán azért, mert elült mellőle még nyolcadikban. Ch... szánalmas gondolat nem? Ez csak.. csak véletlen.
*
Érettségi.
Nehéz.
Unalmas.
Elfáraszt tőle.
Meghalnál a sok hülyeségtől, amit a fejedbe próbálnak verni.
BaekHyun kikészült a sok tanulástól. Fájt a feje, sajgott, lüktetett. Sírni akart a sok információtól, amit már nem tudott hova raktározni. Természetesen most itt ül, és mint egy robot, úgy válaszol a kérdésekre.
Amint kilép a teremből, kiüríti a fejét, és leül egy padra, amiért megszédült. Innia kéne valamit. Végre jól berúgni. Úgysem csinált még olyat.. Az érettségi pedig biztos szín ötös lett, annyit tanult rá!
Sóhajtva állt fel, és kicsit szédelegve indult meg, nem is érdekelve az eredményhirdetés, úgy is még sokan be se mentek abba az izzadt, undorító terembe.
*
Utálta. Mindig utálta ezt a munkahelyet, míg végül oda nem jutott, hogy felmond. Elege volt ebből a szar helyből! Csak megrontották, nem tisztelték.. Pedig csak kávékat hordott a feletteseinek.. Úgy döntött, átmegy egy divat céghez, hiszen mindig is érdeklődött a divat iránt, csak soha nem mondta el senkinek.. mert valljuk be, kicsit furcsa, hogy egy fiú ennyire érdeklődjön a divat iránt. Szinte falta az új göncöket, és ha neki nem volt, ami másnak, biztos, hogy hiszti rohamot kapott.
A felvétel napján nagyon izgult, tényleg szeretett volna idetartozni, dolgozni, segíteni.. és nem kávét hordani.. hogy is jutott egyáltalán oda? Nem is emlékszik, miért ott kötött ki. De most már mindegy! Itt áll, bár... elég sokan jöttek el.. ez kicsit kétségbe ejtette a már vörös hajút. Mi fog történni vele, ha nem lesz megfelelő? Ha már egyből elküldi a főnök, amiért nincs semmi divatérzéke? Félt.. izgult. Vett egy nagy levegőt, mikor meghallotta nevét az ajtóból. Hívták.. Mennie kell. Kiengedte a levegőt, mielőtt elájult volna itt helyben. Kihúzta a mellkasát, nyakkendőjét kicsit megigazította, majd belépett a főnökhöz. Őszintén nem tudta mire számítson, soha nem nézte meg ennek a cégnek a főnökét.. csak annyit tudott, hogy nagyon megfontolt, okos.. dögös.. ja.. meg kibaszottul ért a divathoz. Ő az egyik leghíresebb divat tervező.. így minden oka megvolt arra, hogy beleizzadjon az ingébe. De arra nem számított.. tényleg nem, hogy egyenesen Park ChanYeol fog előtte ülni, könyökét az asztalon pihentetve, ujjait összefűzve.
ChanYeol már felakart nevetni. Nem akarta elhinni! Ez a fiú mindenhova követi! Igaz.. már két éve nem látta.. És most vörös a haja, meg aranyosabb is lett. Komolyan, sose utálta BaekHyunt, ő egyszerűen csak ilyen lett az évek során. Apja korán meghalt, majd anyja is elhagyta, miután elvégezte a középsulit. Nagymamájához került, ahol szeretett is lenni, de milyen már, hogy a nagyi tartja el a már felnőtt gyereket? Így legvadabb álmaiba kezdett bele. Divat tervező akart lenni. Bár eleinte mindig elesett, de úgy gondolta.. a 'háborús' sebek nem állítják meg, s fájt a szíve, mikor újabb és újabb elutasítást kapott, végül még is főnökként végezte. Híres lett, és most már saját cége is van. De soha nem gondolta volna, hogy BaekHyunt újra fogja látni. Ez már komolyan nem volt normális.
*
Már három éve dolgoznak együtt. ChanYeol végre egyre nyíltabb lett egy barátsági kapcsolatra. Ám soha nem mentek el együtt valahova, nem beszéltek munkán kívül, még is.. BaekHyun nagyon boldog volt, amiért Chan nyitott volt felé valamilyen szinten.
- BaekHyun!
- Igen? - Fordul főnökéhez érdeklődve.
- Mit szólnál, ha elmennénk ma kávézni? - Mosolygott le az alacsonyabbra.
- Té-tényleg? - Dadogott meg. - Örömmel. -Vigyorodott el, és minden szó nélkül megölelte a magasabbat.. Már nagyon vágyott egy ölelésre.. ChanYeoltól.
- Ha már kölyökkoromtól nem tudtál leszállni rólam, ne most kezdjük el az elválást! - Nevetett fel szórakozottan viszonozva az ölelést. jól esett neki.
Baek csak kuncogott ezen a gyerekes és értelmetlen mondaton... Bár valamennyire igaza van.. Hiszen az ő sorsuk furcsa módon egybe van kötve.. ezen már nem lehet változtatni.
Mindig együtt maradnak, bármi is lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése