Drinking Solo (MinKey)

Drinking Solo

MinKey

Hossz: Szösszenet

Szereplők: Kim Key Kibum, Choi Minho

Párosítás: MinKey

Műfaj: slash

Besorolás: +13

Figyelmeztetés: Nincs.

Kibum unottan terült el a padján, bízva abban, hogy ma nem fogják basztatni. Igazán elege volt abból, hogy mindig őt szemelik ki, mint ártatlan célpont. Mit tett ő, hogy ezt érdemelje? Annyira fájt neki! Milyen mesébe illő lenne, ha egy lovag megmentené, de ilyen sajnos nincsen, úgyhogy el kell viselnie a folyamatos kínzásokat, amiket nap mint nap megkap.

Most is.. osztálytársai megállás nélkül beszólnak neki, ám inkább nem figyel, mert a végén kitör belőle itt a hisztis díva, egyből rájönnek, hogy hót meleg, és még jobban fogják emiatt csesztetni.. Elég neki a megaláztatás.

- Mit akarsz? - Emeli fel fejét a padról, gúnyosan megszólalva, de rögtön vissza is vesz az arcából, mert maga Choi Minho áll előtte, aki imádja, ha megalázkodik. - Vagy is.. mit szeretnél? - Mosolyodik el kényszeredetten.

- Hozhatnál nekem valami kaját.. Éhen döglöm, és nincs pénzem, neked meg mindig van. Ja meg ha már itt tartunk táncolhatnál nekem valamit, énekelve, mert ilyen kedvem van. - Ül le egy laza mozdulattal a Kibum melletti székre.

- Nekem sincs pénzem... - Húzza el a száját kellemetlenül, ahogy rájött, még reggel elköltötte, mert nem tudott otthon reggelizni. - Most akarod, hogy táncoljak? Itt? - Ráncolja össze a szemöldökét, kicsit idegesen, tartva állát. 

- Mi az, hogy nincs pénzed? Elmondtam neked, mi lesz, ha nincs! És IGEN, most kell táncolnod. - Üt egyet idegesen az asztalra.. utálja, ha Kibum nem tartja be a szabályokat, amiket ő hozott létre.

- Mi-Minho.. és most nem tudok.. Beütöttem tegnap a lábamat, és nagyon fáj.. Majd h-ho-holnap, jó? - Ennyi.. nem tud hazudni, nem elég, hogy mindjárt összeszarja magát Minho jelenségétől, még dadog is, mint valami szűz kislány -amiből a szűz igaz volt-, és belül a fejében egy kis Kibum üvölti, hogy szaladjon el messzire, mielőtt tényleg fájni fog a lába.. meg úgy mindene.

- Rendben. De utoljára kapsz ilyen lehetőséget! Holnap kétszer annyi pénzt hozz, és a suli folyosó közepén fogsz nekem lány bandák zenéjére táncolni. - Vigyorodott el, majd megpaskolta az előtte ülő ledöbbent arcát.

Kibum tényleg el sem hitte, hogy Minho nem csinált vele semmit.. bár ez nem azt jelentette, hogy a többiek nem fogják csesztetni eme csodálatos nap folyamán.

Korgó hassal ért haza ma is, hiszen tök mindegy volt, ha elkölti a pénzét, csak reggel tudta, mert később elvették volna tőle, és ugyan ott kötött volna ki, mint most. Amint belépett a házba elkiáltotta magát, de válasz nem jött. Remek, az anyja megint nincs itthon.
Lebiggyesztve ajkait sétált a konyhába, hogy csináljon magának valami ehetőt. Miután elkészült megebédelt, utána leckét csinált, három órát tanult, majd fáradtan dőlt be az ágyába.. Ma furcsamód, de alig piszkálták, amiért nagyon hálás volt.

Másnap reggel nyűgösen ébredt fel. Nem akart suliba menni.. Nem akarta látni Minhot.. Nem akarta neki adni a pénzét és még táncolni is. Megrázta a fejét. Ennyi, eldöntötte. Ezen a héten már nem fog bemenni iskolába. Amúgy is totál kész van, és a teste is kíván már egy alaposabb pihenőt, hiszen tele van zöld-lila foltokkal. Sóhajtva váltott át szenvedő dívába. Egyébként is... fáj a feje.. akkor, az nem számít hazudásnak, igaz?
Ahogy anyukája belépett, rögtön mondta, hogy rosszul van, és szeretne itthon maradni, amit meg is engedett neki. Az anyja orvos, így simán tudott szerezni igazolást, legalább nem kell azzal szenvednie, hogy elsétál egy orvoshoz.
Minho kifogja nyírni jövőhéten, ügye? Megöli.. kész. Megfog halni.. Jó ég.. ki akart iratkozni abból a fránya iskolából, és egy másikba menni, ami jó messze van... lehetőleg Amerikába. De sajnos nem tehette meg.. még nem.

Letelt az egy hét. Reszketve nézett rá a tükörképére. Aish! Tiszta hülye, mit gondolt? Hogy kiszőkíti a haját, és kisminkeli magát, felmenti bármi alól? Vagy mert dögösebb cuccokat vesz fel? El lesz rejtve? Beleolvad a menőbbnél menőbb társaságba, ahova soha nem tartozhat? Idióta vagy Kim Kibum! Egy szánalom. 

Minho nem hitt a szemének. Az a szemtelen kis köcsög nem jött iskolába egy hétig! Pedig Kibumot imádja legjobban csesztetni.. De most.. alig várta, hogy hétfő legyen, és végre elérkezett a nap, ám komolyan nem számított erre. Szőke haj, kihúzott szemek, szűk gatya, vállról lelógó póló. Nem ismerte fel! Ez nem lehet Kibum! AZ a stréber csúnya, és szerencsétlen, erre most itt áll előtte egy dögös vad cica. Ajajj... rossz dolgok jutottak az eszébe..
Elvigyorodva saját magán lépett Kibum elé, rögtön végig simítva a sima tejfehér bőrön. Mióta ilyen szép? Eddig hogy nem vette észre?
Ah, mikre nem gondol! Csesztetnie kell, és mert csak szép lett, nem utal semmire.

- Hol a pénzem? - Kérdezte rögtön, érzelemmentes hangon.
- A számodra nincsen. - Mosolyodott el Kibum gúnyosan. - És felejtsd el, hogy táncolni fogok neked, mindenki előtt. - Bökte meg ujjaival a magasabb mellkasát, majd tovább állt. Hogy volt erre mersze?

Kibum magam sem tudta, hogy honnan volt bátorsága, de amikor csomóan megdicsérték még a kapuban, önbizalmat kapott. Soha nem dicsérték még meg, és nagyon jól esett neki, viszont nem gondolta volna, hogy Minhot így lefogja pattintani.
Remélte, hogy most már nem fogják csesztetni, és remegés nélkül járhat suliba, önbizalommal, mosolyogva. Talán lesznek barátai is.

*

Hallottatok róla, nem? Gondolom nem, hiszen az egész iskola sem értette, hogy Choi Minho, az egyetem nagy menője, miért jár a suli stréberével Kim Kibummal - aki egyre jobban nézett ki külsőre, egyszerűen nem ért el az agyukig. A lányok és a fiúk is irigyek voltak az új párra. 
Nem tudták, hogyan, mikor jöttek össze, mert mindenki csak annyit látott, amennyit mutattak. Marakodtak, és beszóltak egymásnak, semmi többet. Minho általában megverte, vagy csak adott neki egy "atyai" pofont. Persze Kibumon látszott, hogy szeretne változni, és sok barátra tett szert, így megvédték őt.
Viszont akkor is értetlen volt mindenki. Sík hülyéknek érezték magukat.

Egyszerű a történet. Egy este Kibum eldöntötte, hogy kicsit kirúg a hámból, és elmegy inni, mert megtehette és kedve is volt hozzá. Arra viszont nem számított, hogy Minhoba is belefog futni. Nem kötekedtek, nem tépték egymás haját.. rendesen beszélgettek, mint az érett egyetemisták. Rájöttek, hogy több közös van bennük mint hitték, csak elrejtették magukban mélyre. Azon a napon megbeszélték, hogy többet fognak találkozni sulin kívül, míg suliban folytatják a marakodást. Eléggé vicces volt, hogy suliban még ütötték, majd utána boldogan simulhatott az erős kezek közé.
Vagy mikor reggel Minho még elvette a pénzét, délután meg már vacsorára hívta. Igazán szórakoztató volt látni, ahogy az egyetemen kívül ennyire megváltozik.
Végül odajutottak, hogy járjanak.. és innen már ment minden magától.

Kibum a mai napig nem érti. Csak a külsején kellet változtatnia azért, hogy észrevegyék? Hogy ne bántsák? Ezt egy kicsit bunkóságnak vélte.. de hát.. nem minden ember ugyan olyan. Az a lényeg, hogy most boldognak érzi magát. 

Csak az a kérdés.. 
meddig?

Kölyökkortól, fiatal felnőttig... mindig együtt. (BaekYeol)

Kölyökkortól, fiatal felnőttig... mindig együtt.

BaekYeol/ChanBaek

Hossz: Szösszenet
Szereplők: Byun BaekHyun , Park ChanYeol Említés szintén: Choi Minho

Párosítás: BaekYeol/ChanBaek ( BaekHyun & ChanYeol)

Műfaj: Slash

Besorolás: +14 (?)

Figyelmeztetés:  A szereplők kora nem megegyező a valósággal!

- Szia! A nevem Baek..Hyun.. - Akadozik meg a kisfiú mondanivalójában. Viszont a másik, akinek köszönt eléggé visszahúzódónak tűnt, nem köszönt vissza, nem hajolt meg. Semmi, csak megszeppenten nézett vissza BaekHyunra. - Va-van kedved játszani? - Mosolyodik el, ám a másik még mindig nem válaszol, sőt hátrébb lép egyet kétségbeesett tekintettel. Mi lehet a baja velem, ijesztő lennék?~ Gondolja magában Baek. - Oké.. akkor nem. - Mondja sóhajtva és inkább vissza sétál a többi barátjához.

ChanYeol, akivel nem lehetett barátkozni. Az óvodában mindig elvolt magával, és senki nem szólt hozzá, a többiek azt hitték valami baj van vele, így elkerülték. Pedig ChanYeol nagyon magányos volt, és szeretett volna barátokat, de nem volt erre képes. Valamiért félt mindenkitől, aki hozzászólt, vagy hozzáért. Egyetlen egy biztonságos helyet tudott, amit úgy hívnak otthon, anya és apa társaságában. 

Mikor BaekHyun elment mellőle, halkan felsóhajtott bénaságán, amiért nem válaszolt semmit, csak nézte... Hirtelen butának érezte magát, mert végre valaki hozzászólt, de ő semmit sem tudott csinálni.. Nem fog ez neki menni gyorsan.

*

Baek mosolyogva lépett be az iskolába, anyukájával a háta mögött. Elsős lett! Végre iskolás! Most már ő is lehet valaki, csak tanulni kell, és odafigyelni. Az könnyű lesz! Büszkén és bátran elköszönt anyukájától, hogy innen már tud egyedül menni, megpuszilta az arcát, és már szaladt is a terembe, amibe kellet. Körül nézett az osztály teremben, ahol néhány gyereknek még ott voltak a szülei védelem ként. Baek kihúzta a mellkasát, nagyban vigyorogva, amiért neki sem kellet idáig kísérő. A padokat kezdte lesni, hogy hol lehet hely.. Csak az baj, hogy csak egy üres hely maradt, ahol egy fiú terült szét a padon, miközben anyukája próbálta felvidítani. Nem értette, de nem mintha akarta volna érteni. Nagy levegőt véve araszolt a padhoz, majd leült az üres székre, táskáját maga mellé helyezve. Megbökdöste a fiú vállát, de nem figyelt rá. Durcásan felfújta az arcát, amiért nem foglalkozott vele. Újra megbökte, de most meg is szólalt.

- A nevem BaekHyun.. - Mutatkozik be, ahogyan mindig szokott. A másik fiú végre felemeli a fejét és nagy szemekkel bámul vissza. Baek ugyanúgy tekint rá... ő volt az a fiú! Akinek nem volt barátja óvodába!.. Miért vele került egy osztályba? Nem is.. miért került vele egy suliba? Már.. nem azért, szerette ő az embereket, szeretett barátkozni, de ez a fiú neki túl furcsa volt már. - Mindegy. - Legyintett szomorúan, mert úgy is tudta, hogy a fiú nem fog visszaköszönni, se válaszolni.. semmit se fog csinálni. Inkább átfordult a mellette lévő padhoz, és az ottani gyerekekkel kezdett barátkozni, ami elég gyorsan ment neki.

A tanárnő pár perccel később belépett az osztály terembe, megkérte kedvesen a szülőket, hogy most egy kicsit menjenek ki, majd szünetben visszajöhetnek. Ez amolyan rutin volt az iskolákban, mert a tanárok kíváncsiak voltak arra, hogy a gyerekek mennyi ideig bírják a szüleik nélkül. 

Majd bemutatkozott, és megkérte a gyerekeket, hogy ők is mutatkozzanak be egész nevükkel, és pár mondattal. Baek unottan felsóhajtott. Azt hitte megkapják a tankönyveket, és rögtön tanulni kezdenek... nem a bemutatkozásra pazarolják az idejüket. Már unta a bemutatkozást, elment ettől a kedve. Durcásan összeszorította az ajkait, és várta, hogy a mellette levő fiú - aki soron volt - be fog-e mutatkozni, vagy csak csöndbe marad, ahogy szokta. Karba tette a kezét és rápillantott a fura fiúra, aki meglepetése felállt lehajtott fejjel, és elkezdett motyogni, amit mindenki hallott a terem csendje miatt.

- A nevem Park Chan Yeol. - Vont vállat hanyagul. - Nincs semmi érdekes dolog, amit tudni kéne rólam. - Motyogta, majd rögtön leült. BaekHyun meglepetten nézett rá. Egy.. azért, mert már tudta a nevét, és mert egyáltalán megszólalt. Ez rögtön jobb kedvre derítette a fiatalt, és még is szomorúvá, amiért nem hozzá szólt legelőször. Mosolyogva megrázta a fejét, érezve, hogy ChanYeol lesz az a bizonyos rossz fiú, aki felrázza majd a napjait egy kicsit. Rögtön felpattant, vigyorogva mesélni kezdett magáról.

Eközben ChanYeol megforgatta a szemeit..  Ő a tökéletes, gazdag kiskölyök.. semmi rossz nem történt vele.. Minden remek. Gondolta magában, miközben pufogott azon, ahogy Baek kimondta a gazdagságot.. bár csak köntörfalazva. Ezt kaptam, azt kaptam! Ja igen, meg ezt is. Jézusom.. Felvágós. 

Később már kezeikbe foghatták a könyveiket. Sok volt.. és nehezek. Chan felnyögött a frusztrációtól. Az olvasás könyvön még fintorgott is egyet, amiért nem értett belőle egy mukkot sem. A matek könyvet is csak értetlen tekintettel nézegette... még a számokat valamennyire meg-meg értette.. de azt a kereszt féle jelet.. hát nem tudta hova rakni.. mint azokat az értelmetlen vonalakat.. Mennyit kell majd ehhez tanulni?

Baek viszont mellette izgatottsággal nézegette a könyveket. Bár nem értett ő sem sokat, otthon már szülei tanították, és kapott tőlük fejlesztő könyveket. Olvasni is tudott, csak még akadozva. És eltudott számolni százig, össze tudott adni ötvenig és kivonni ugyan úgy. Chanra pillantott, aki fintorogva vágta be táskájába a tankönyveket. Hozzáakart szólni, de most hirtelen megijedt tőle.

*

- Na mi van ChanYeol? Rohadt közel állsz a bukáshoz! Mondjuk te mindig is közel álltál. Hogy nem rúgtak ki téged? Szánalmas vagy. - Röhögött fel az osztály menővé vált arca, akit szinte mindenki tisztelt, és nyalt neki. Baek csak azért nevetett, mert nem akarta, hogy a menő csávó, nevén nevezve Minho megverje, vagy őt is lenézze. Bár miután Minho eltűnt a teremből - vagy ahol éppen piszkált valakit, nagyban csak ChanYeolt - rögtön aggódó arcot öltött magára, és próbált a nagyfülűvel beszélni, de ő mindig csak rámorgott. Megértette.. csak féltette a magasabbat. Nem akarta, hogy ennél is nagyobb bajba jusson.

Ahogy gondolta, Chan tényleg rossz fiú lett, de nem az a vicces, amin mindenki nevet, és veri a falat a röhögéstől... Verekedett, elvette a gyengébbek pénzét.. Szar tanuló volt, és általában aki beszólt neki, behúzott egyet. Minhoval sem egyszer verekedett össze.. Persze mindig a menő jött ki jól belőle, míg a rossz csak büntetést kapott. A tanárok gyűlölték, és mindent megtettek azért, hogy vagy kirúgják vagy valahogy átjuttassák, mert így nyolcadikban nem kéne megbukni. Persze a kirúgás szóba se jöhetett, mivel az anyja volt az igazgató helyettes, aki nem hagyta fiát elveszni. 

Baek felsóhajtott, amint ChanYeol ismét elutasította segítségét. Nem tudta miért, de fájt neki. Fáj az, hogy még mindig nem beszél bele, pedig első óta padtársak. Fájt neki, hogy lenézte.. Fel kéne adnia, nem? Hisz az idősebb úgysem lesz kedvesebb. Lehet, hogy az utcán fogja végezni. Nem kéne vele foglalkozni. Igen! Ez a jó út. Hagyjuk magába roskadni, ha már nem enged semmit.
A barna hajú fiú még egyszer megrázta a fejét, szomorú arckifejezéssel, és ellépdelt az osztályfőnökéig. Megkérte, hogy had ne kelljen ChanYeol mellet ülnie, mert nem tud tőle rendesen tanulni. Persze, ez egy hazugság volt, mert tökéletesen odatudott figyelni az órákra, hiszen Chan semmit sem csinált. Az osztályfőnök rábólintott a dologra, hiszen úgy is elment pár diák az osztályából, és pont volt egy hely elől, így odaültette.
Baek nem tudta eldönteni, hogy most legyen boldog, vagy szomorú, mert mikor az óra közepén hátranézett ChanYeol még búskomorabb fejjel nézett vissza rá, ami a világ legfájdalmasabb dolog volt. Hirtelen rossznak érezte magát, amiért ő is magára hagyta a nagy fülest. De már nem tehetett mást.
BaekHyun aznap igazán rossz embernek tartotta magát, nem annak a gazdag, okos, jól nevelt kisfiúnak. Sírva aludt el este. Fájdalmat okoztál egy másik embernek... Egy szánalom vagy BaekHyun!

*

Középiskola. Új barátok, új élet.. Belépett egy olyan korba, ahol már pirulás nélkül beszélnek a szexről, drogról, cigiről. BaekHyunnak hányingere volt ezektől a dolgoktól. Persze, a szex egy normális tevékenység, de a többit soha nem értette. Csak az élet tönkre tevésére hagyatkozik. Sóhajtva ült le a helyére.
Az osztályfőnök már olyan unalommal jött be, hogy ő is elfelejtett vigyorogni. Utált tanulni.. Már rég elfeledte milyen is volt, mikor izgulva nyitotta ki a tankönyveit. Most már csak a tűzbe vagy darálóba hajtaná őket. Felpillantott a faliórára... Nem igaz! Még csak tíz perc telt el az órából. Hát ő már ezt tíz órának érezte. Lehajtotta fejét a padra, mint ahogy majdnem az egész osztály. Mindenki szabadulni akart innen. Arra eszmélt fel, hogy a tanár egy köteg könyvet - szó szerint - bassz le az asztalára. Majd a mellette lévő helyre is. Nem értette, hogy oda miért rakott könyvet. Senki nem ül mellette! Ez a tanár megvakult az biztos. Értetlenül nézett szét, ahogy mindenki őt, meg a tanárt bámulta, Baek csak megrántotta a vállát, hogy ő bizony nem tudja mi folyik itt.

Oké.. már csak pár perc van hátra és kicsöngetnek. Megnyalva az ajkait, kezeit összeszorítva számolta magában a másodperceket. Éhes volt, szomjas volt, tiszta levegőt akart.. Már csak 5 perc. 
Ekkor valaki belépett a terembe. Leesett az álla, ahogy egy igen dögös pasi állt meg a tábla előtt. Cigi a szájában, nyakán pedig valamiféle tetoválás.. meg pár a kezén is. BaekHyun jobban megvizsgálta a fiút.. Nem! Ez lehetetlen! Ilyen nincs a földön! Ez Park Chan Yeol! Jó ég.. mennyit változott a nyáron. Sokkal.. dögösebb lett, mint amire emlékezett.. még azok az elálló fülei is szexivé tette. Azt vette észre, hogy Chan az ő padja felé veszi az irányt, miközben a tanár üvöltözik vele, amiért nem jött be előbb, de a tinédzser fiú csak Baekre pillantott. Kicsit elkerekedtek a szemei, majd egy elhallatott egy ciccegést. Beledobta tankönyveit a táskájába, majd azzal a mozdulattal ki is lépett a tanteremből.

BaekHyun el sem hitte mi történt ebben a pár másodpercben. Komolyan.. hülyének érezte magát. A sors játszik vele! Miért kell állandóan ezzel az idiótával összerakniuk? Ez a karma! Nem hisz ebben a badarságban, de ez már több mint furcsa. Talán azért, mert elült mellőle még nyolcadikban. Ch... szánalmas gondolat nem? Ez csak.. csak véletlen.

*

Érettségi. 
Nehéz.
Unalmas.
Elfáraszt tőle. 
Meghalnál a sok hülyeségtől, amit a fejedbe próbálnak verni.

BaekHyun kikészült a sok tanulástól. Fájt a feje, sajgott, lüktetett. Sírni akart a sok információtól, amit már nem tudott hova raktározni. Természetesen most itt ül, és mint egy robot, úgy válaszol a kérdésekre.

Amint kilép a teremből, kiüríti a fejét, és leül egy padra, amiért megszédült. Innia kéne valamit. Végre jól berúgni. Úgysem csinált még olyat.. Az érettségi pedig biztos szín ötös lett, annyit tanult rá!
Sóhajtva állt fel, és kicsit szédelegve indult meg, nem is érdekelve az eredményhirdetés, úgy is még sokan be se mentek abba az izzadt, undorító terembe.

*

Utálta. Mindig utálta ezt a munkahelyet, míg végül oda nem jutott, hogy felmond. Elege volt ebből a szar helyből! Csak megrontották, nem tisztelték.. Pedig csak kávékat hordott a feletteseinek.. Úgy döntött, átmegy egy divat céghez, hiszen mindig is érdeklődött a divat iránt, csak soha nem mondta el senkinek.. mert valljuk be, kicsit furcsa, hogy egy fiú ennyire érdeklődjön a divat iránt. Szinte falta az új göncöket, és ha neki nem volt, ami másnak, biztos, hogy hiszti rohamot kapott.

A felvétel napján nagyon izgult, tényleg szeretett volna idetartozni, dolgozni, segíteni.. és nem kávét hordani.. hogy is jutott egyáltalán oda? Nem is emlékszik, miért ott kötött ki. De most már mindegy! Itt áll, bár... elég sokan jöttek el.. ez kicsit kétségbe ejtette a már vörös hajút. Mi fog történni vele, ha nem lesz megfelelő? Ha már egyből elküldi a főnök, amiért nincs semmi divatérzéke? Félt.. izgult. Vett egy nagy levegőt, mikor meghallotta nevét az ajtóból. Hívták.. Mennie kell. Kiengedte a levegőt, mielőtt elájult volna itt helyben. Kihúzta a mellkasát, nyakkendőjét kicsit megigazította, majd belépett a főnökhöz. Őszintén nem tudta mire számítson, soha nem nézte meg ennek a cégnek a főnökét.. csak annyit tudott, hogy nagyon megfontolt, okos.. dögös.. ja.. meg kibaszottul ért a divathoz. Ő az egyik leghíresebb divat tervező.. így minden oka megvolt arra, hogy beleizzadjon az ingébe. De arra nem számított.. tényleg nem, hogy egyenesen Park ChanYeol fog előtte ülni, könyökét az asztalon pihentetve, ujjait összefűzve.

ChanYeol már felakart nevetni. Nem akarta elhinni! Ez a fiú mindenhova követi! Igaz.. már két éve nem látta.. És most vörös a haja, meg aranyosabb is lett. Komolyan, sose utálta BaekHyunt, ő egyszerűen csak ilyen lett az évek során. Apja korán meghalt, majd anyja is elhagyta, miután elvégezte a középsulit. Nagymamájához került, ahol szeretett is lenni, de milyen már, hogy a nagyi tartja el a már felnőtt gyereket? Így legvadabb álmaiba kezdett bele. Divat tervező akart lenni. Bár eleinte mindig elesett, de úgy gondolta.. a 'háborús' sebek nem állítják meg, s fájt a szíve, mikor újabb és újabb elutasítást kapott, végül még is főnökként végezte. Híres lett, és most már saját cége is van. De soha nem gondolta volna, hogy BaekHyunt újra fogja látni. Ez már komolyan nem volt normális.

*

Már három éve dolgoznak együtt. ChanYeol végre egyre nyíltabb lett egy barátsági kapcsolatra. Ám soha nem mentek el együtt valahova, nem beszéltek munkán kívül, még is.. BaekHyun nagyon boldog volt, amiért Chan nyitott volt felé valamilyen szinten.

- BaekHyun! 
- Igen? - Fordul főnökéhez érdeklődve.
- Mit szólnál, ha elmennénk ma kávézni? - Mosolygott le az alacsonyabbra.
- Té-tényleg? - Dadogott meg. - Örömmel. -Vigyorodott el, és minden szó nélkül megölelte a magasabbat.. Már nagyon vágyott egy ölelésre.. ChanYeoltól.
- Ha már kölyökkoromtól nem tudtál leszállni rólam, ne most kezdjük el az elválást! - Nevetett fel szórakozottan viszonozva az ölelést. jól esett neki.

Baek csak kuncogott ezen a gyerekes és értelmetlen mondaton... Bár valamennyire igaza van.. Hiszen az ő sorsuk furcsa módon egybe van kötve.. ezen már nem lehet változtatni. 

Mindig együtt maradnak, bármi is lesz.    

I Am The Misfortune (JongBaek/2Hyun OS)

(~One~) I Am The Misfortune (~Shot~)

(Én vagyok a balszerencse)

JongBaek/2Hyun

Hossz: One Shot (Egyrészes) { 25 oldal }
Párosítás: JongBaek ( JongHyun & BaekHyun ) { SHINEE & EXO} 
Műfaj: fluff, mindennapi élet, dráma(??)
Besorolás: +14
Figyelmeztetés: Csúnya beszéd itt-ott
 Jó olvasást cicáim
~Dia💙


Mint minden napom, ez is rohadt unalmasan kezdődik. Felkelni irtó korán, lefürdeni, kávét inni és fogat mosni. Szaladni, nehogy elkéssek a munkából. Lihegve felszállni a metróra.  Egyáltalán nem unom már. De sajnos nem tehetek mást. Egyrészt szeretem a munkámat. Az már a másik része, hogy a nőktől már falra mászok. Mindig próbálják elkérni a számomat. Utálom ha nyomulnak.

A mai nap viszont máshogy kezdődött. A reggeli rutinom megvolt, viszont, bármennyire is pontosan ébredtem, és értem ide, a metró nincs itt. Lekéstem volna? Istenem, ennyire nyomorult nem lehetek!
Idegesen vágtam le magam az egyik padra. Morcosan felfújom az arcom, mint egy gyerek, ám abban a pillanatban befut a metró.. Mi a fene? 
Ránézek órámra. Jaa! Hogy egy kicsivel előbb jöttem mint kellet volna. Hát.. Ilyen se történt még. 
Rögtön jobb lesz a kedvem, és magamban mosolyogva lépek fel a járműre.
Mivel nem látok üres helyet és a kapaszkodók is foglalva vannak... Mint ha annyira elérném azt a szart... Fenéért vagyok ilyen alacsony! Vagy miért nem tudják lejjebb rakni? Sok kis növésű van még ebben az országban! Ah, csak meg kell próbálnom talpon maradni.
Viszont arra rohadtul nem számítok, hogy a metró hirtelen hatalmasat fékezik, és mivel nem kapaszkodtam, gyönyörűen valakinek az ölébe pottyantam.
- Uram Isten! Ne haragudj rám!-Pattanok fel totál elpirulva, mélyen meghajolva. Anyáám.. Pedig azt hittem jó napom lesz. Nos.. csalódnom kellet.
- Semmi baj.-Hallom meg a személy hangját, akinek az ölébe estem. Remek... Férfi. Így még kínosabb. -Láttam, hogy nem kapaszkodtál.
- Ah..-Vakarom meg a tarkóm, miközben visszaállok egyenesbe. Oh.. OH! De jó képű..

Talán.. ez még is szerencse? Ó, hagyjuk már!
Kicsit körülnézek, hogy leszálltak-e páran, hát ha van hely, de sajnos ismét csalódnom kell. Végül visszatekintek a férfira, aki rám mosolyog és mutogat valamit. Egyenesen maga mellé, ahol volt hely! Jesus! Egyre nyomorultabban viselkedem! Hogy nem vettem észre ezt a helyet? Hát megvakultam, vagy mi van már?!
Kínosan leülök mellé. Egyszer csak megcsörren a telefonom. Unottan kaparom ki a zsebemből a mobilt. 
Ah~.. Üzenetem jött ChanYeoltól. Mit akar tőlem?
Érdeklődve nyitom meg az üzenetet.

Címzett: Byun Bacon *-*
Feladó: Park Yoda -_-
'Baconnie! Ma nincs munka! El ne indulj. A főnők és a talpnyalója lebetegedett. Király mi? Hwee!😀

Jókor szól! Ez kifejezetten nem az én napom.
Miközben magamban mérgelődöm a metró ismét óriásit fékez.

- Jesszusom már!-Hördülök fel.
- Elnézést kérünk utasainktól! Valami hiba lépett fel. Sajnos egy ideig nem tudunk elindulni. Türelmeteket előre köszönjük!-Hallatszik a rádióból egy férfi hang
- Szórakozol velem?-Sóhajtok fel idegesen. - Ez eddig a legrosszabb napom.-Dobbantok hisztisen a lábaimmal.
- Hé.-Szólal fel a mellettem lévő.
- Hm?
- Ha elindul valaha ez a maskara meghívhatlak egy kávéra?-Mosolyodik el kedvesen.. Talán túl hamar mondtam, hogy szar a napom?
- Pe-persze.-Bólintok rá, kicsit gyorsan is. - A nevem Byun BaekHyun.-Mutatkozok be, de ülve nem tudok meghajolni.
- Az enyém Kim JongHyun... Hm, mond csak hány éves vagy? AH, mármint, nem akarok tolakodni, de olyan tizenhatnak nézel ki.-Nevet fel.
- Kikérem magamnak! Huszonnégy éves vagyok!
- Ó, tényleg? Ez most meglepett.-Kuncog.
- Miért? Te mennyi vagy? Harminchat?-Vágok vissza, talán egy kicsit szemtelenül.
- Huszonhat vagyok, Kölyök.
- Ah.. Csak tíz évet számoltam el, az nem olyan sok!-Pirulok el szégyenemben.
- Igazad van, végül is tökmindegy.-Nevet fel ismét.. De kellemes nevetése van. -Tehát, mesélj csak, miért olyan nagyon szar a napod? Még csak reggel van.-Érdeklődik.
- Először azt hittem, lekéstem a metró! Azután kiderült, hogy nem én voltam a béna.. Vagy is..-Fújom fel az arcom. - Mindegy.-Legyintek. -Rájöttem, hogy előbb jöttem, mint kellet volna. Mikor felszálltam ide nem volt hely.-Panaszkodom hisztisen, figyelembe se véve, hogy JongHyun ismeretlen nekem. -A fogókat pedig nem érem el. Utána pedig..!-Itt hirtelen megállok, mert azért nem volt olyan rossz, hogy az ölében kötöttem ki. - Az egyik munkatársam küldött egy üzenetet, hogy nem kell munkába, ami alapból nem is lenne rossz, ha ezt még otthon tudom meg! Végül pedig ezzel a szar szerkezettel is baj van. Ah..-Markolok idegesen a vörös tincseim közé.
- Nézd a jó oldalát! Egy, örülj, hogy az én ölembe kötöttél ki, mert nem mindenki veszi le ilyen barátságosan. -Beszél mosolyogva, lágy hangon. - Kettő, megismerhetsz engem.-Mosolya vigyorrá alakul.
- A.. Nekem miért is jó, hogy ismerlek? 
- Yah! Kapsz kávét! Szemtelen Kölyök.-Vágja be a durcát, amire muszáj felnevetnem. - Aranyos a nevetésed.-Mondja ki -szerintem- gondolkozás nélkül.
- Oh, Köszö..-Nem bírom befejezni, mert a metró rádiója megszólal.
-Kedves utasaink, a hibát sikeresen kijavítottuk. Nem volt akkor gond. Köszönjük a türelmüket, indulunk.

Mindenki egyként sóhajt fel. A metró pedig végre elindul. Akkor, én a következőnél leszállok. A halál megy el a munkahelyig. Ahogy lassulni kezd a jármű, felpattanok és az ajtóhoz török. Ha már itt vagyok, körül nézek. 
Éppen indultam volna meg, mikor valaki megbökte a vállam.

- Gyorsan elfelejtettél engem.
- Ó! Sajnálom! Csak... jó, fogalmam sincs mire gondoltam...-Vonok vállat.
-Húha, bajok vannak.-Nevet fel, amire kicsit elfintorodok. - Na gyere, igyuk meg azt a kávét.
- Hum, oké.-Bólintok és elkezdem követni.

Mikor mellé érek, egy kicsit jobban szemügyre veszem. Eh, hogy nem vettem észre azokat az isteni izmokat, főleg ebben a feszülős fekete ingben?
Jó ég! Állj le Byun BaekHyun, lehet, hogy rég kaptál már faszt a seggedbe, de nem kéne ráizgulni egy idegen izmára.. Ami kibaszott szexi. Ah! Felejtsük el.

- Csak nem tetszem?-Kérdezi hirtelen.
- Mi van? E-ezt meg honnan veszed?-Dadogom totál elpirulva. Öcsém.. Átkozott vérkeringés!
- Már vagy tíz perce sétálhatunk.-Pillant az órájára. - Te pedig nagyon halk voltál, ezért inkább megnéztem mit csinálsz... És végig engem bámultál. Ijesztő vagy.-Röhög fel.
- Haha! Nagyon vicces.. Inkább siessünk, mert megfagyok!-Erednek meg a lábaim.

Aish! Nem megy ez nekem. 
Kínosan sétáltam tovább, de sajnos JongHyun beért. Rám vigyorgott teljes fogsorral. Hát, őszintén így úgy néz ki, mint egy dinó, aki menten fel akar falni. Aranyos...
Végre elértünk egy kis kávézóhoz.. Meghittnek tűnik.
Belépünk, és hála az égnek meleg van! A mostani időjárás nagyon fagyos, nem lepődnék meg, ha esne a hó.
JongHyun tejes kávét kért, én pedig fekete kávét.
Udvarias volt, és az enyémet is kifizette... Mondjuk ő hívott el kávézni.

Iszogatás közben beszélgettünk erről-arról.
Kiderült, hogy árva gyermekeken segít. És van egy kisfiú, akivel szoros 'apa-fia' barátságot kötött. Még képet is mutatott. Aigo, olyan aranyosak voltak! Megnézném JongHyunt, miközben apáskodik a sok kis lurkóval.

Én pedig elmeséltem, hogy egy pékségnél dolgozom.

Szeretek amúgy is sütni, főzni, így  mindig is ilyen 'iparban' akartam dolgozni. Most pedig az az álmom, hogy saját péket nyissak.

A szó még ráterelődött a szabadidő töltésre. Eléggé vicces volt a helyzet, hogy mindketten, fiatal felnőttként gyerekesek vagyunk. Én például League Of Legends-el játszom, egyszerűen unhatatlan az a játék. Nem nagyon  lepődtem meg, mikor azt mondta ő is szeret vele játszani, van mikor egy egész nap ott ült a gép előtt, még enne-inni se akart!
Sajnos miután megittuk az italunkat, és még utána is ott ültünk pár órát, kellemetlenül érezve magunkat, amiért már csak lopjuk az időt és foglaljuk a helyet, így inkább elmentünk a kávézóból.

- Nos, kedves BaekHyun. Egy élmény volt beled beszélgetni. Ám az idő jól elment. Nekem pedig mennem kell.
- Részemről a szerencse.-Mosolyodom el.. Valamiért nem akarom, hogy elmenjen. Elszomorít. -Izé.. Megadod a telefon számod?-Ahogy ezt a kérdést felteszem, érzem hogy a vérem ezerrel az arcomba tódul. - Má-mármint..
- Nyugodj meg. Megadom.-Szólt azon a lágy kellemes hangon, amit már most imádok.
Telefon számot cseréltünk. Én PuppySaur *-* -nak mentettem le... Kicsit sem vagyok gáz.
- Majd még találkozunk.-Mosolyodott el, és azzal visszafele indult. Hm? Visszamegy a metróhoz? Lehet, hogy csak azért szállt le, hogy megihasson velem egy kávét.. Mert ügye én gondolkodás nélkül szálltam le a járműről, ő pedig követett. 
Ah, dehogy! Csak megint túlképzelem a dolgokat. Mint ChanYeolnál.. Az egy mély sebet hagyott benem.

 ~Visszaemlékezés~

Valljak, vagy ne? Megakarom tenni, de annyira félek.. Viszont tisztára úgy viselkedik velem, mint ha ő is érezne irántam valamit. Aish! Nem érdekel, szerelmet vallok neki munka után. Igen Baek! Légy erős.

*

- Cha-ChanYeol-Dadogok.. Jól kezdem. De mit tehetnék, ha ő az első aki tetszik nekem?
- Hm?-Fordul felém.
- Beszélhetnénk?-Kérdezem miközben idegesen tördelem az ujjaim.
- Persze.-Dől neki az egyik oszlopnak. Atyám, olyan dögös.
- Má-már rég elakartam mondani.-Halkulok fokozatosan, ám az éjszakai csöndben tökéletesen hangzik minden szavam. - Neke-nekem tetszel..-Suttogok olyan halkan, amilyen csöndesen csak lehet.
- Tessék?-Kerekednek el a szemei.
- Azt mondtam, hogy te..
- Hallottam!-Szakít félbe. - Tehát meleg vagy...
- Igen.-Hajtom le a fejem..
- Hát, ne haragudj Baek, de én nem szeretem a buzikat. Természet ellenes és felettébb undorító. És neked pont belém kell szeretned.. Hagyjuk már.-Beszél gúnyosan.
- Én...Én sajnálom.-Könnyezik be a szemem.. Na ezt akartam elkerülni...
- Ne gyere többet a közelembe.-Hangja figyelmeztető, szíven szúró. Csak.. tényleg azt hittem, valamit ő is érez, mert olyanokat csinált.. De teljesen félreértettem... Én ostoba!

~Visszaemlékezés vége~

Jaa.. Az ostobaságom viszont nem nagyon múlt el. Na de most mindenkiben felmerülhet az a kérdés, hogy akkor, miért küldött nekem még a metrón üzenetet? Egyszerű. Barátság. Mivel előtte már erős barátságot kötöttünk. Na meg a szerelem vallás után körülbelül egy hét után találkozni akart velem, bocsánatot kérni, amiért így reagálta le. Csak megkérte, hogy ne másszak rá, amit a részemről ment. Viszont egy idő után furcsán kezdett viselkedni. Volt mikor olyan másnaposan jött be, hogy azt hitte egy asztalra, hogy velem beszélget.. Azután megkérte, hogy menjek el vele bulizni, amire rábólintottam, mert miért ne.
Azon az estén gyönyörűen bebaszott, meg én is ittam egy keveset, úgyhogy teljesen én sem voltam észnél.. Tehát elvitt magához és.. Megdugott. Ja. Mikor volt az már? A legnagyobb vicc pedig az, hogy nem tud róla, hogy mit tett velem!
Hát... Remélem JongHyun nem ilyen lesz, ha történik valami esetleg köztünk.. Haha, vagy nem.

* 

Napok teltek el, de Jong -remek, már becézgetem is- még mindig nem hívott. Lehet elfelejtett? Nem! Csak elfoglalt. Biztos ez az oka! Még is.. Annyira várom a hívását, hogy munka közben is képes voltam a telefonom képernyőjét bámulni, várva arra mikor villan fel a tipikus hívó zeném.
Esténként pedig direkt felhangosítottam, mert az se zavart volna, ha éjszaka közepén hív fel. Ám semmi. Egyszerűen semmit. Még a metrón sem találkoztunk.

Így a mai napom is durcásan szállok fel a járműre. Vennem kéne már egy autót. Nem értem saját magam, mert a jogsit már régebben leraktam.

Nem nagyon nézek körül, csak hogy észreveszek egy üres helyet, mint egy vadállat, úgy ülök le. Csoda, hogy ilyen is van..
Lehunyom a szemem.. Azért nem hív, mert lehet rájött arra, hogy kályha vagyok. Vagy csak egyszerűen unszimpatikusnak tart.
Istenem! Már megint ezen agyalok... Valaki lőjön le!

- Szia cica.-Suttog valaki a fülembe, amire kipattannak a szemeim.
- JongHyun!-Terül el egy mosoly az arcomon. Cicának hívott? Cicának.. Normális ez? Nem mintha zavarna, csak egy kicsit meglepődtem.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak, csak a fiammal történt egy kis baleset.
- A fiad?-Értetlenkedek.
- Tudod, az az árva fiú. Akire fiamként tekintek.
- Ah, értem! Mi történt vele?
- Biciklis baleset. Mondjuk mikor elesett vele nevetett. Nem az a síros fajta. Pedig eltörte a kezét és a lábát.
- Erős fiú lehet.-Kuncogok.
- Mert az is.-Mosolyodik el. - És veled történt valami érdekes?
- Semmi..-Vonok vállat. Még sem mondhatom el, mennyire akartam már hallani a hangját, és látni.
- Hm.. Én lehet benézek a pékségbe ahol dolgozol. Éhes vagyok.
- Oké. Garantálom, nálunk kapod a legjobbat!
- Csak ha te sütöd.-Vigyorodik el.
- Rendben.-Bólintok mosolyogva.

Még beszélgettünk, nem volt köztünk az az undorító kínos csönd, aminek nagyon örülök.
Leszállunk a metróról, és én boldogan haladok előre. Olyan süteményt sütök neki, hogy sírva fog fakadni!

- Jó reggelt!-Lépek be az üzletbe. Természetesen már vannak vásárlók, akik már törzsvendégként jártak itt. A mi pékségünk.. azt hiszem egy kicsit különlegesebb. Vannak asztalok is, ahová leülhetnek. Nyáron fagyit is árulunk. Kávé, kakaó, forró italok sem maradhatnak ki, meg persze sima egyszerű üdítő italok is vannak a menün. Természetesen a pékeken van a hangsúly. Sokan szeretik ezt a helyet, mondjuk az igen felbaszta az agyam, mikor azt állította valaki, hogy ez egy kávézó.. Majdnem alárúgtam.
- Jó reggelt, Bacon!-Lép rögtön elém ChanYeol vigyorogva.
- Neked is. Figyelj, van egy vendégem, aki nagyon kíváncsi a pékünkre.-Mosolygok, fejemmel JongHyun felé bökve. - És én szeretnék sütni neki, szólj már a főnöknek, hogy bent leszek a 'konyhánkban'.
- Természetesen.-Bólint és már megy is.. Legalább engedelmes.

JongHyun még vigyorogva a kezembe nyom egy cetlit, amin a rendelése van.
Bemegyek az öltözőbe, mert sajnos -vagy nem sajnos- át kell öltözni. Mondjuk nem mintha zavarna, mert egy feszülős dögös fekete gatya, és egy fehér egyszerű ing.
Átsétálok a konyhába, ahol a szakácsok már nagyban dolgoznak. Ha meglátnak engem, tudják, hogy valakinek szánok valamit, mivel én általában csak pénztáros vagyok, amit szeretek is, mert sok embert ismerhetek így meg -itt a törzsvendégekre gondolok-.

Kinyitom a cetlit, amin az áll, hogy.. "Bármi jó, csak édes legyen!😉"
Király! Akkor valami csokisat fogok csinálni. Formával... Már tudom is! 

Egyből boldogan veszem elő az alapanyagokat. Akkor kezdjük. Liszt, pipa, tojás pipa.. Hum. Azon gondolkodom, hogy a sütit belsejében puding legyen, hogy amikor felvágja, vagy beleharap meglepődjön. Igen! Ez egy jó ötlet. Csak nem az a nagyon folyós puding. Mivel metró alakot csinálok majd neki... ami fehér.. rakhatnék rá marcipánt, vagy valami mázat... De azt nem mindenki szereti, és mi van ha ő pont nem? Viszont a tejszínhab! Azt múltkor említette, hogy nagyon szereti. Meg a habot ki ne szeretné?
Tehát.. még a sütihez kell sütőpor, csipetnyi só, cukor, kakaó. A pudinghoz.. hát azt nekem nagyon nincs kedvem csinálni, így azt kicsit lecsalom. A hűtőhöz sétálok és kiveszem a már előkészített finomságot. Minden meg van, igaz?

*

Már nagyban a formát vágom. Ami egész jól megy, mert eddig nem igazán foglalkoztam a formákkal. A tészta finom lett, jó csokis, már csak azon gondolkodom, hogyan töltöm bele a pudingot. Egyszerű!
Fájdalmas vagy sem, levágom a 'metró' tetejét. Körülbelül az aljáig lemélyesztem a kést, és kivágom a közepét a sütinek. Majd átfordítom és az alját is levágom. Így a téglalap amit a kivágtam kiesik. Viszont a süti alját vissza kell valahogy illesztenem... Méghozzá csoki vajkrémmel. Ezt pedig berakom a hűtőbe, hogy megkössön.

Természetesen JongHyunhoz ki-kijárogatok. És szerintem ő pár óra alatt kipróbálta az összes italunkat.
Miután trécseltem vele félórát, visszasiettem a konyhába. Már nagyon várja, hogy kész legyen, én pedig nem akarok csalódást okozni neki.

Hála az égnek, az alja, olyan mintha le se vágtam volna. Szépen, nyugodtan kinyitom a pudingokat, majd egy kanál segítségével beleömlesztem a süti üregé. Mikor megtelik ismét egy kést veszek a kezembe. Mivel a tetejét is levágtam, így azt is rárakom, viszont ezt a pudingra, ám nem süllyed el, mert nem olyan nehéz az a vékony 'lap'. 
Végezetül pedig bekenem nagyon vékonyan tejszínhabbal. Azért vékonyan, mert nem akarom, hogy eltűnjenek a minták, ami igazán metró formát az egésznek. És ha vastagan kenném, az olyan hülyén nézne ki.. Vagy is szerintem.
Megelégedve a munkámmal, tányérra helyezem, még pár díszítést elvégezve araszolok ki.

Veszek egy nagy levegőt és már megyek is az asztalhoz, ahol ő ül. Ahogy észrevesz elmosolyodik. Viszonzom a gesztusát. Már éppen tenném le az asztalra, de meglöknek hátulról, a süti pedig gyönyörűen JongHyun arcán és felsőjén landolt. Mérgesen fordultam hátra.

- ChanYeol Te szerencsétlen létre!-Mérgelődöm
- Bocsánat-Hajtja le a fejét.

Én ismét Jonghoz fordulok. Szó nélkül segítek neki felállni. Bevezetem az illemhelyre -ami kicsit béna, mert múltkor valaki betörte a tükröt, és lekellet venni, na azóta nem vettünk újat, így tükör nélküli- és elkezdtem megtörölgetni a pólóját.

- Ne haragudj.-Sóhajtom.
- Semmi baj. Nem a te hibád.-Nyalja meg az ajkait. - Egyébként nagyon finom.-Vigyorog. Hihetetlen ez az ember. Megtehetné, hogy leordít, de nem teszi. Olyan kedves.
Mosolyogva törölgetem az arcát, amit lehunyt pillákkal tűr.
Szájához érek, amit elpirulva vizsgálok. Annyira csókolni valóak.
Jézusom! Hogy gondolhatok ilyenekre? Aish! Szörnyű vagyok.
Miután leszedtem róla a habod, a csaphoz sétáltam és elkezdtem belőle kimosni a 'piszkot'. Ismét JongHyunhoz fordulva kezdtem el összeszűkített szemekkel bámulni az ajkait.
Hogy a büdös életbe került oda ismét hab? Én mindet letakarítottam!

- Jong.. A szádnál,.. marad egy kis..-Mutatom a sajátomon.
- Itt?-Nyúl oda.
- Nem.. Egy kicsit.. balra.-Próbálom irányítani, de megint elrontja. - Most egy kicsit feljebb
- Na?
- Nem!-Nevetek fel, mert csak jobban elkente.
- Yah! Ne nevess Kölyök!
- Bocsánat.-Hajolok meg, és már lépek is elé, hogy segítsek neki. Ám a mögöttem lévő ajtó olyan szinten csapódik a hátamnak, hogy egyenesen JongHyunra esem.
- Auh..-Szisszenek fel, ahogy a kezemet bevágtam, de én még azért valamennyire megúsztam.. Hiszen én inkább 'puhára' estem.
Arcomat kellemetlenül felé fordítom. Mamám.. de közel van! - Jól vagy?-Kérdezem, biztosan elpirulva.
- Kezdem megszokni.-Mosolyodik el.
Körülbelül most esett le, hogy még mindig rajta fekszem. Ha lehetséges még jobban elvörösödöm. Felpattanok róla, fogva a beütött kezemet. Megfordulok, hogy megnézzem ki volt az az Isten átka aki így ránk nyitott.
- Chan! Komolyan... Megfoglak fojtani!-Mérgelődöm.. Nem hiszem el ezt az embert.
- Csak megakartam nézni, hogy boldogultok!
- Köszönjük, de felnőtt emberek vagyunk! Most pedig menj innen!-Dobbantok a lábammal figyelmeztetően, amire rögtön ki is iszkol. Egyszer megölöm.
- A kezedet ütötted be, igaz?-Fogja meg Jong az említett testrészt.
- Igen. Nagyon fáj.-Biggyesztem le az ajkam. Hirtelen megmozdítja meg, amire felnyüszítek. - Te! Mondom fáj!
- Sh.. csak megnézem.-Suttogja és ismét megmozdítja.
- Szadista! Ez kibaszottul fáj!-Hisztizek.
- Jó, oké. Befejeztem. De elmegyünk vele orvoshoz.
- Me..gyünk?-Ráncolom a szemöldököm. - Nem, nem! Mindig történik velem valami rossz, ami végül rajtad csattan.. Szó szerint. Szerencsétlen vagyok. Még most is... Azért jöttél, hogy egyél valami finomat, erre rád borítom, és mikor azt is leakarom szedni, persze, hogy rád esem.. Béna vagyok-Sóhajtok szomorúan.
- BaekHyun. Hé, nem a te hibád, oké? Egyébként erről jut eszembe, szerintem az a colos szerelmes beléd.
- Tessék?-Akadnak fent a szemöldökeim.. Milyen téma váltás ez?
- Mindegy.-Legyint. -Akkor majd.. Menj el a kezeddel orvoshoz.-Mosolyog. -Én megyek, majd találkozunk.-Mondta, és azzal a mozdulattal le is lépett.

Hogy mi van? Most fogtam fel mit is mondott.. ChanYeol.. Szerelmes? BELÉM? Ekkora viccet soha az életemben nem hallottam! Ő hetero! JongHyun mostmár biztos tudja, hogy homokos vagyok.
Sóhajtva megyek a főnök irodájába, ahol általában végzi a papírmunkát, és elmesélem neki mi történt Chan és miattam, és, hogy fáj. Rábólintott arra, hogy menjek el, mert a sütéshez és a kiszolgáláshoz két kéz kell.

Durcásan -kezemet fájlalva- kezdtem visszaöltözni, ami kész szenvedés volt.
A pékségből kilépve, még egy szúrós pillantást vetek a yoda fülűre. Ránézve eszembe a süti, amit miatta borítottam Jongra.. Pedig annyira jó lett!

Elindultam az orvoshoz, és mikor odaértem rögtön röntgenre küldtek. Miután elvégezték rajtam a vizsgálatokat várnom kellet néhány percet, hogy megkapjam a leletet.
Remek! Sikeresen eltörtem a kezem, úgyhogy begipszelik. Ennyire bevágtam volna? Végül is a csapba is beleütközött, utána meg a padlóra is hozzávágódott. Ah.. Nem szeret engem az élet. Azt akarja, hogy ilyen fiatalon dögöljek. Kicsattanok a boldogságtól, tényleg.
Gipszelés után rögtön hazafele vettem az irányt, amiből a metró utazás már ki se maradhatott. Hazaérve előveszem a telefonom, ami eddig le volt némítva. Jött pár üzenetem.

Címzett: Byun Bacon *-*
Feladó: Park Yoda -_-
'Tényleg ne haragudj rám! Ma sok gondot okoztam neked. Miattam ütötted be a kezed is, igaz? Jól vagy?

'Igen, csak eltört.' -Küldöm neki vissza unottan.

Oh! A másik üzenetem Jongtól van.

Címzett: Baekie💙
Feladó: Hyunnie♡
'Na? Jól vagy? Remélem nem nagy a baj!
Figyelj, valamikor elmegyünk együtt moziba?'

Na igen, ezért szeretem ezt a telefont, mert azt is kiírja, hogy mentett le a beszélgető fél.

'Eltört a kezem😭Nagyon fáj! De most már jobban vagyok, mert írtál😃
Egyébként bárhová elmegyek veled😉'

Ezt a nyálas szöveget. Mint egy rossz szerelmes.

'Uh, az szar, majd én gondozlak!😝
Édes vagy! Bárhová? Akkor inni is elfogunk menni! Persze, mután meggyógyul a kezed! Első a biztonság!😊'

Édesnek tart! Azt akarja, hogy belé szeressek? Elfogja érni. Még beszélgettünk, mert az üzengetést meguntuk. Körülbelül hajnalig, és ha nem töltöm a telefonom, akkor kétszer is lemerült volna!
Egyszerűen imádni való ez a pasi! Azt is írta, hogy komolyan szeretne nekem segíteni pár dologban, úgyhogy megadtam neki a címem, holnap reggel pedig átjön! Alig várom!... Meh~ Kicsit se viselkedem úgy, mint egy szerelmes tinilány. Oda se neki.

Másnap reggel, ami nekem a tegnaphoz kapcsolódik, mert kb semmit sem aludtam, pedig az alvás a legjobb sport!
Tehát reggel egyből kipattantam az ágyamból, ahol eddig fetrengtem. Megszállottan ültem le az ajtóm elé.
Talán két óráig ültem, meredve az ajtóra, mire végre megszólalt a csengő. Zene füleimnek!
Kinyitottam az ajtót, ezerrel vigyorogva, ami azonnal lehervadt az arcomról.
- Látom nem engem vártál!-Kuncog ChanYeol. - Bemehetek?
- Persze, gyere csak.-Állok el az ajtóból. Hamarosan dél lesz.. De JongHyun tuti eljön! Nem ver át engem, ügye? Ha most megtehetném az ujjaimat tördelném. Kínosan érezve magam, lépek be a nappaliba ahol a betontömb már kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
- Miért jöttél?-Kérdezem az egyértelműt.
- Te.. Szerelmes vagy abba a paliba?-Pillant rám.
És ha most víz lenne a számba, ezer százalék, hogy kiköpném.
- Mi-Miről beszélsz?-Dadogom.
- Ne játszd a hülyét! A pékségben láttam hogyan néztél rá!
- Oké, és? Közöd?
- Baek.. Az a férfi kifog használni.
- Mi bajod van?-Emelem meg a hangom. -Nem ismered JongHyunt. Ő nagyon kedves!
- Látszólag.-Teszi karba a kezeit.
- Park ChanYeol! Megtiltom, hogy így beszélj róla!-Mordulok fel, és már mondanám tovább, de a csengő megszólal. Rögtön szaladok is az ajtóhoz egy kis reménnyel. Mikor pedig kinyitom megkönnyebbülten sóhajtok.

- Jó reggelt cicám!-Mosolyodik el, majd háta mögül elővesz egy csokor fehér rózsát.
- Ommo! De aranyos vagy.-Veszem el tőle és megölelem. Még mindig mosolyog, majd mellé lépve a fülemhez hajol.
- Remélem tudod, hogy a rózsák színének jelentése van.-Suttogja, amitől végig borzongok.
- Tényleg? Jó tudni.-Suttogok vissza. Akkor ezt majd le kell csekkolnom. JongHyun mögém áll, átkarolva a derekam.
- Ki tudja mikor esel el.-Nevet fel.
- Ya-Yah!-Vörösödöm el.. ami mostanában nagyon gyakori.
- Te mondtad, béna vagy.-Kuncog. -Nya, vezess körbe.
- Rendben, csak itt van egy barátom.
- A colos? Hogy is hívják? ChanYeol?
- Igen, bár nem tudom miért van itt. Elküldöm.
- Oké.-Vont vállat, majd elereszti a derekam. De azért szorosan jön mögöttem. Áh, Chan átment a konyhába. Szokása. Rámutatok a kanapéra, amit Jong fel is fog és leül rá.

Átsétáltam a konyhába ahol Chan karba tett kézzel támaszkodott neki a pultnak.
- Na elég volt ebből! Mi a fene bajod van Yoda? Mostanában nagyon furcsán viselkedsz!
- Tudom
- Miért?
- Mert rájöttem valamire, ami nagyon összezavar. Emlékszel, mikor orbitálisan berúgtam?
- Igen.
- Én is emlékszem.
- Ho-hogyan?-Akadok meg. - Mennyire?
- A napokban kezdtek visszajönni és.. mindenre.
- Mindenre?-Döbbenek meg.
- Pontosan. Tudom, hogy mit csináltam aznap éjjel veled.-Lép közelebb hozzám. - Tisztában vagyok azzal, hogy én vettem el a szüzességed.-Suttogja, miközben még közelebb jön.
- Jó.. É-és?-Automatikusan hátrálok.
- Szeretsz még?-Kérdezi hirtelen, kezeit a falra támasztva, fejem mellet, megakadályozva a menekülésem. - Válaszolj!-Hajol közelebb az arcomhoz.
- Cha-ChanYeol.. Engedj el.-Beszélek halkan, meg-meg remegve.
- Nem! Tudom, hogy érzem valamit irántam!-Egyik kezét állam alá helyezte, elérve ezzel, hogy ránézzek. Hirtelen hajolt az ajkaimra. Összeszorítottam a szám és a szemeim. Én már nem szeretem őt!
Mikor érezte, hogy a csókot nem viszonzom, elhajolt, de államat nem eresztette. Őszintén megijedtem tőle. A szemeiben mérhetetlen vágy volt.
Mit akar tőlem?

- Ha lefekszünk egymással, te újra belém szeretsz!-Ragadja meg meg a derekam erőszakosan.. Ez fáj.
- Miről beszélsz? Ez nem vicces!-Ütök a mellkasára épp kezemmel. Ám az ő kezei tovább barangolnak. Egyenesen lefelé a fenekemhez amit erősen megmarkol. Szemeim könnybe lábadnak. -Eressz...-Suttogom erőtlenül. - Nem akarom.
- De akarod.-Hajol ismét a számra, de még mindig nem viszonoztam.
- Hé!-Zavarja meg egy hang ChanYeolt. JongHyun.. - Nem hallottad? Azt mondta engedd el! Agyilag fogyatékos vagy, vagy csak játszod a hülyét?-Mondja gúnyosan. Most ezen a mondatán nevetnék, ha nem lennék szar állapotban, és indulnának meg a könnyeim.
- Milyen vicces valaki.-Morog Chan. -Ki vagy te, hogy beszólj nekem?
- Mondjuk Baek pasija? Örülnék ha nem csókolgatnád. Most pedig távozz!-Emeli meg a hangját figyelmeztetően.
Chan még morog valamit, majd végül elenged, és mérgesen elmegy. Hallatva egy ajtóbecsapódással, hogy elment.

Nekem ez túl sok.. Nagyon sok. Csak a kérdések lézengenek a fejemben, ami hasogat a fájdalomtól.
Megtörten csúszok le a földre, kezembe temetve az arcom, halkan sírva.
Egy gyengéd kezet érzek a hátamon. Azt motyogja "Minden rendben". Csak az az igazság, hogy semmi sincs rendben. JongHyun csak tovább beszél hozzám, nyugtatóan cirógatja a hátamat. Halkan megkérdezi, hol van a szobám. Elsuttogom neki, még mindig megijedve a történtektől. Már csak annyit érzek, hogy befektet az ágyba, ő pedig mellém. Kezemre vigyázva, szorosan átölel. A takarót ránk teríti, engem pedig elnyom az álom.

Nem tudom mikor kelhetek, szerintem este, mert sötét van.. Már amennyit látok a környezetemből, mert kivehetően egy mellkast látok magam előtt. Feltornászom magam a bal kezemmel mivel természetesen a jobbnak kell eltörnie.
Tényleg este van. JongHyun pedig mellettem alszik.. Jó ég!
Nyelek egy nagyot és az arcára nézve -már amennyit látok belőle- beugrik valami.
"- Baek pasija."
Anyám! Hogy mondhat ilyet? Kikészülök, de örülök, hogy ott volt. Ha nem lett volna.. Ha nem jön át.. ChanYeol biztosan.. AH! Már megint bekönnyeztem. Pompás. Az érzékeny valómba bele.
Óvatosan kezdek kimászni az ágyból, még véletlen se ébresszem fel a szuszogó férfit. Fél sötétben tájékozódva lépek ki az ajtón. Felkapcsolom a lámpát, mert nem lenne szerencsés végig caplatni sötétben a lépcsőn. Amint leérek a nappaliba, az asztalon megpillantom a fehér rózsát amit kaptam tőle..
"A rózsák színének jelentése van"
..... HOL VAN A MOBILOM?
A konyhába hagytam! De nem akarok oda menni... a rossz emlékek miatt. Viszont tudni szeretném mit jelent a rózsám!

Nagy levegőt véve trappolok be az említett helyre. A pulton meg is látom a telefonom és mint valami ragadozó, kaparintom meg.
Aish! Lemerült! A töltőm meg a szobámban van... ahol most éppenséggel Jong alszik. Eh.. Annyira esélytelen vagyok. Sóhajtva rakom vissza a mobilt, és végig nézek magamon.
Álljon meg a menet!
Mikor váltottam át a ruhám? Miért vagyok pizsamában, és miért van friss illatom? JongHyun... megfürdetett? MI A RÁK? 
Oké BaekHyun.. ne ess kétségbe. Kicsit elemeltem a nadrágomat az ágyékomtól, hogy megnézzem, legalább volt annyi esze, hogy az alsómat rajtam hagyta. Reménnyel pillantok be.
OH! Baszd meg... Naná, hogy azt is átváltotta.
Perverz, pedofil állat.
Jó, higgadjunk le. Á! DEHOGY! Megverem! Leszarom a kezem, akkor is kinyírom! Kifogom véreztetni és a farkasoknak dobom.
Totál kivagyok akadva most.

Idegesen rontottam be a szobába, és mindent leszarva oltottam fel a villanyt. JongHyun egyből összeráncolja a szemöldökét. nyöszörögve. Azaz! Szenvedj te szemét! Ezért egy lány már kést szúrt volna a szívedbe.. Megúszta azzal, hogy férfi vagyok. De akkor is bosszút állok.
Egyből felvillan a fölöttem egy égő. Aljasan elvigyorodva közelítem meg az ágyat, ahol az én takarómmal próbálja megvédeni magát a fénytől.
Lerántom róla az anyagot, majd felé mászok. Mivel pont háttal fekszik kényelmesen rátudok ülni a hasára. Mikor meglátta, hogy valójában mi is történik most, elkerekedtek a szemei, míg én csak vigyorogtam.

- Hogy van az, hogy megfürdetjük a házigazdát? És még öltöztetjük is?-Kérdezem gúnyosan. - Igeeen?-Fenekemet még hátrébb helyezem, amire kicsit eltorzul az arca.. De mivel nem válaszol még hátrébb megyek. Már majdnem elérném azt a bizonyos kényes helyet, ám kezei a derekamra kulcsolódnak. Most ő vigyorodik el, viszont nem értem miért. Egy hirtelen mozdulattal maga alá fordít.
- Hát cicamica, nem akartam, hogy büdös légy, és inkább jutalmaznál meg! Tudod te milyen nehéz megfürdetni egy törött kezű sózsákot?-Nevet fel.
- Te most arra célzol, hogy dagadt vagyok?-Hüledezem.
- Lehet.-Kezdi el birizgálni az oldalamat, amire felvisítok. - Ó! Csak nem csikis vagy?-Vigyorog teljes fogsorral.
- Nem!-Fújom fel morcosan az arcom.
- Hogy te milyen édes sózsák vagy! Lehet magammal viszlek.-Ujjai ismét oldalamat ingerli, én pedig lihegek és nevetek.
- Kéh-Kérlek hah-hagyd abba!-Vergődöm alatta -kezemre még mindig nagyon vigyázva!- néha megrúgva a lábammal.
- Te tényleg gyönyörű vagy.-Mosolyog szelíden, arcomat cirógatva. Biztos vagyok abban, hogy elpirultam. Fejével egyre közelebb hajol hozzám, végig szemeimbe nézve. Szinte a lelkemig látott. Már csak pár centi választ el tőle, és ami volt üresség, együtt szüntettük meg.

A szívem ezerrel dobogott, a gyomrom remegett a boldogságtól. JongHyun is meleg.. Vagy biszex.. Annyira mindegy! Az lényeg, hogy most az én ajkaimat ízleli. Nem tolakodik, csak ismerkedik. Végül nyelvével végignyal az alsó ajkamon, némán kérve a bejutást. Leejtem neki az állam, de ő még mindig gyengéd. Amint nyelveink ütköznek kezeivel birtoklóan átöleli a derekam, én pedig a nyakát a bal kezemmel.

Talán egy óra csókolózás után elváltunk.. Eddig sok dolgot olvastam az interneten, ahol mindig azt írták nem sokáig bírják a csókolózást, mert levegőt kell venni.. Ember.. akkora hülyeség. Mi egyszer sem váltunk el egymástól! Na mindegy.. Esküszöm, én most szerelmes vagyok! Bár pár dolgot majd muszáj megkérdeznem tőle. Nem eshetek hibába. Most már tényleg boldog szeretnék lenni. 
A csók után nem voltunk fáradtak, így megbeszéltük, hogy virrasztunk -igen, nem nappalodott ki közben.-. Meg csinál nekem valami kaját, mert éhen döglöm.
Én leültem , fejemet az asztalon pihentetve, próbálni felfogni a dolgokat. Idő közben a telefonomat is feldugtam töltőre, csak itt a konyhába nincsen szabad konnektor, így fönt van a szobámban. Már tuti, hogy feltöltődött! De nem megyek fel. Nyugodtan kell maradnom... Majd később megnézem.
Lehunyom a szemem, és próbálom a szívemet lenyugtatni.

Arra nyitom ki, hogy csattanást hallok. Ah, kész az étel.
Elmosolyodom, amint megterít.

- Mennyit kérsz?-Pillant rám, tányéromat elvéve.
- Sokat!-Mosolygom. Bólint egyet, majd telerakja a tányért. Visszarakja elém, én meg elveszetten bámulom.
- Mi a baj? Nem jó az illata?-Kérdezi aggódva.
- Jobb kezes vagyok, a bal kezemmel nem tudok enni. Még a pálcikát is elejteném!-Nyafogom, pedig nagyon finomnak tűnik.
- Ó, értem. Akkor...-Áll fel, majd elém helyezik a széket. Elveszi a pálcikákat, és felemel egy húsdarabot.
Pislogok párta, majd eltátom a szám és ezt kihasználva dugta be az ételt. Még mindig nagy szemekkel bámulok rá, de elkezdek rágni- Hm.. Finom.
Ajkaim széle felfele görbülnek, és már automatikusan nyitom ki a számat.
Szemét forgatva adja a következő falatot. Utána pedig eljátssza az 'egyet nekem, egyet neked' játékot. Csendesen eszegettünk, néha halkabban felkuncogva azon, hogy nyújtotta az ételt, ám mielőtt bekaphattam volna, elhúzta.

Evés után még el is mosogatott.. Olyan kedves. Bár azzal is szórakozott néha, hogy rám fröcskölte a vizet -természeten a begipszelt kezemre odafigyelve, mert azt nem értheti víz-.
A mosogatás után pedig leültünk filmet nézni.
- Egyébként.-Töröm meg a szótlanságot. - Neked nem kéne dolgozni, mármint.. Olyan összevissza mész?
- Igen, csak akkor kell bemennem, ha hívnak, de egyébként anélkül is bemegyek, mert szeretek az árvaházba lenni.
- De menő! És jól fizet?-Érdeklődöm izgatottan.
- Igen, elég jól.-Bólogat. Még beszélgetünk valamiről és végül megbeszéltük, hogy mivel itt maradt, holnap is itt fog aludni. Csak majd leszeretne fürdeni, a méretekkel meg semmi baj nem volt. Körülbelül ugyan akkora. Vagyis... Az én ruháim feszülősek, és mivel ő izmosabb rajta..  Úristen de fog feszülni.. Hát legalább jobban szemügyre tudom venni.. AISH! De perverz gondolataim lettek..

*

A hetek gyorsan teltek.. sőt talán 1 hónap is eltelt. Sok helyen voltunk Jongal, moziba, vásárolni, simán csak sétálni, vacsorázni, de még vidámparkba is elvitt! Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezek most randik, vagy csak baráti összeröffenések. Mivel mikor elköszönünk egymástól, csókot váltunk, vagy mikor egymásnál alszunk csókkal alszunk és kelünk fel. Ám egyikünk se mondta azt, hogy  'szeretlek'.. mármint, Komolyan nem mondtuk. Én például nem akarom elhamarkodni a dolgot.

ChanYeolról nem is beszélve.. Próbál nekem kedveskedni csokikkal amit mindig odaadok a munkatársaimnak, virágot, amit kidobok. Nem tudom megszámolni hányszor kért már tőlem bocsánatot... de engem nem érdekel.

JongHyunhoz megyek ma ismét, mert rám írt, hogy ezen a héten csak most érne rá. Úgyhogy gondolkozás nélkül igent mondtam.
Szokásosan csöngetek, ő kinyitja az ajtót, csókot lehel az ajkaimra és csak utána mehetek beljebb. Ez nála valami belépő lehet, bár egy kicsit zavar, mert bárki megláthat minket. Nem mintha szégyellném őt, egyszerűen csak.. nem mindenki szereti a melegeket.

Viszont tudom, hogy ez már nem az én napom. Amúgy is szarul kezdődött, otthon is bajok voltak az ősökkel, a munkámból pedig elkéstem -mert végre már jól van a kezem-, a főnököm majdnem kirúgott, ezért plusz munkát is végeznem kellet. A metróról pedig rosszkor szálltam le. Totál szar napom volt eddig, és tisztában vagyok azzal, hogy a további része se lesz jobb.

- Szeretnék neked mutatni valami.-Fogja meg a kezem, felsegít a székből, majd elkezd húzni a konyhája felé. Elengedi a kezem, majd a polcról leemel egy bögrét. - Ez nekem nagyon fontos. Anyukámtól kaptam, mielőtt elhunyt volna. Rák vitte el. Azért nincs több emlékem, vagy emléktárgyam, mert amikor én elköltöztem otthonról, a szüleim is máshova költöztek. Apám kitagadott a családból, mert tudták, hogy meleg vagyok. Nem mondták el hova mentek. Anyámnak pedig ereje nem volt. Akkor láthattam újra, mikor már az orvosok hívtak fel azzal, hogy engem akar látni. Így rögtön lekértem a kórháznak a címét. Az utolsó mondata az volt, hogy legyek boldog, és akkor adta nekem ezt a bögrét.-Mosolyog.
- Ah.. Részvétem anyukád miatt.-Ölelem át, mikor már letette a bögrét.
- Már nem fáj annyira, mint akkor.-Ölel vissza és egy csókot nyom az ajkaimra. - Itt alszol? Bár nekem korán reggel kell kelnem.
- Nem, nem alszom itt, de sokáig maradhatok.-Bújok szorosan hozzá.

Filmet néztünk, együtt csináltunk vacsorát. Azután megint a Tv-t bámultuk, de körülbelül fél óra után JongHyun bealudt. Már elég sötét van, de nincs kedvem villanyt kapcsolni. Halkan felálltam a kanapéról és tájékozódva, totyogtam el a konyháig. Még mindig vakon kezdtem el keresni egy poharat, amibe tölthetek egy kis vizet, ám a kezem meglök valamit, ami a földön landol hangosan.
Ú, baszd ki.. Ez a pohár ripityára tört, az tuti.
Kicsit kínosan kapcsolom fel a lámpát, szidva magamat, amiért nem kapcsoltam előbb fel. De mikor meglátom, hogy az a bizonyos bögre hever a földön.. darabokban... Nem.. Ó NEM!
Úr Isten! MIÉRT? De... Ott azon a polcon a poharak vannak.. Nem bögrék! JongHyun.Ki.Fog.Akadni!
Én hülye utolsó balfasz! 

- Mi volt ez?-Lép be a konyhába JongHyun.
- Jong! Izé én.. ne haragudj, én nem.-Beszélek összevissza. - Én nem akartam esküszöm.. Csak.. csak.-Próbálok valami értelmeset mondani, de ő már sokkosan szedegeti a bögre darabjait.
- Baek.-Suttogja. - Most menj el.
- Jonghyun.. kérlek.. én.
- Eddig is tudtam, hogy béna vagy, de az, hogy képes vagy eltörni egy bögrét.. Ami a polcon van. Miért nem tudsz szólni nekem, hogy kérsz valamit? Vagy esetleg odafigyelni a körülötted lévő dolgokra?-Emeli rám a tekintetét.
- Én...-Tudom, hogy elrontottam.. Tönkretettem az utolsó 'emléket' az anyukájáról... Szörnyű vagyok.
- Menj el, BaekHyun... Most.
- Re-rendben...-Dadogok, majd felkapva a kabátom és a cipőmet, kirohanok a házból.

Hazafele elsírom magam.. A rohadt büdös picsába.. Tudjátok milyen érzés könnyes arccal a metróra szállni, miközben mindenki téged bámul? Megalázó..
Amint haza jutottam, ágyamba vetődve kezdtem el zokogni. Nem hiszem el, hogy megmutatja, én meg rögtön tönkre is teszem..

*

Egy hónap telt el mióta eltörtem azt a bögrét. JongHyun nem hívott, nem üzent, nem találkoztunk a metró. A munkahelyemre se jött el. Én már próbáltam hívni, ezer meg ezer üzenetet hagytam neki, de nem válaszolt.
De azért minden nap reménnyel kelek, hogy hátha valahol megpillantom.
ChanYeol nagyon kedves volt velem, nyugtatott, hogy minden rendben lesz.. Ha ő mondja..

Mivel a mai napom is szar volt, eldöntöttem, hogy elmegyek inni.. Channal. 
Munka után rögtön elmentünk egy bárba. Én sorjában kértem az ütős italokat, észre se vettem, de már ChanYeollal összesimulva táncoltunk valamelyik sarokba. Huh.. Mit csinálok? Annyira nem fog az agyam.

*

Fájó fejjel ébredek. Berúgtam az este.. Valahogy feltornászom magam, végig fogva egyik kezemmel a fejem. Szenvedve körbenézek és pár perc múlva konstatálom, hogy nem is otthon vagyok. Magam mellé pillantok, ahol ChanYeol alszik mélyen. Mit tettem tegnap?
Félve emelem meg a takarót. JÓ ÉG! Pucér vagyok, és ő is! Kétségbeesetten pillantok körbe -fejemet leszarva- észrevéve a szétdobált ruhákat. Nem.. oh nem.

Felállok az ágyból meg-meg szédülve, érezve, hogy este igen megdolgozták a fenekemet. Ruháimat magamra kapkodtam, amik irtó büdösek. Cigi és alkohol szag.
Hányingerem van magamtól.
Mivel ismerem Chan házát, a fürdőszobából elvettem a gyógyszert, és azzal caplattam át a konyhába, ahol egy pohár víz segítségével nyeltem le a pirulát. Ezután leültem a székre, pihentetve fejem az asztalon, várva, hogy hasson ez a szar. Eközben próbáltam visszaemlékezni az estére.. Tehát..

Táncoltam vele, valahogy a sarokba kerültünk ahol lesmárolt. Még itatott velem valamit, asszem sört.. utána képszakadás. Elhozott magához.. levetkőztetett.. A szobáig is alig jutottunk el... Mert ribanckodtam. Azt hiszem.. Szó szerint szétraktam neki a lábam.
Komolyan, akkor egy fasz vagyok! A mi franc bajom van nekem?
JongHyunt akarom..

- Látom felkeltél.-Hallom meg a mély hangot.
- Ja.. ChanYeol. Ami tegnap történt.-Állok fel, és szembefordulok vele. - Az nekem nem jelentett semmit.
- Tudom.-Bólint. - Végig JongHyun nevét sóhajtoztad.
- Komolyan?-Esik le az állam.
- Igen...Figyelj BaekHyun, én tényleg kedvellek, sőt, mindig is tetszettél, de féltem bevallani, és amikor te vallottál, úgy gondoltam inkább elutasítlak... ne kérdezd, hülye ötlet volt. A bulikban is inkább olyan férfiakat kerestem akik rád hasonlítottak, hogy enyhítsem a hiány érzetem. De annyira féltékeny vagyok! Ám.. Örülök, hogy boldog vagy.. és bocsánat, hogy tegnap is kihasználtalak.
- Ah.. Értem. Én... Na, jó.. nekem nincs kedvem most nyálas szövegeket tolni. Valahol a biztos akartam, hogy megdugj. Vagy mit tudom én. Szerencsétlen vagyok és..És szerelmes vagyok JongHyunba.. én.. szerelmes vagyok..-Suttogom újra a szót, de most sokkosan, a szemeimbe pedig könny gyűlik. - Azt sem tudom mit tegyek most.-Kezdek panaszkodni. - Ő nem hív, nem válaszol nekem, még a kibaszott metrón se találkozunk! És ez az én hibám.-Nyafogok, miközben könnyeim megállíthatatlanul folynak az arcomon. Mi a fasz van velem már?!

Nem tudom meddig hisztizhetek, már ChanYeol védelmező karjaiban, mire végre abbahagyom és rendesen megbeszélhetem a dolgot vele. Végül még vigasztalt azzal, hogy JongHyun keresni fog.

Úgyhogy valamikor délután hazamentem, lefürödtem. A nappaliba ülve, tekintetem a vázára esett, amiben már a hervadt rózsa állt. Mindig hozott nekem fehér rózsát..
"Jelentésük van"
Azóta se néztem meg mit jelent. Most már.. itt az ideje!
Telefonomat előkapva kerestem rá a rózsák jelentésére.

'Fehér Rózsa: Hűség, beleegyező szerelem / titkos szerelem, ártatlanság, tisztaság, gyönyör'

..Tessék? Körülbelül annyit tudtam felfogni, ebből, hogy végül is,, titokban szerelmes belém. Vagy.. Szarul értelmezek? Mert hát.. Sokat csókolóztunk.. és randiztunk -ha az randi volt-. Apám! Tudni akarom. Miért kellet nekem elbasznom? Veszek neki valamit! És ha találkozunk odaadom neki. Lehet, hogy kifogja dobni, vagy a szemem láttára tönkre teszi, nem érdekel! Csak látni akarom.

*

Minden nap vittem magammal az ajándékot a munkahelyemre. Vigyáztam rá, mert most tényleg nem szeretném elbénázni.
A főnököm megkért, hogy ma én zárjam a péket, ami azt foglalja magába, hogy takarítanom is kell.
Miután végeztem, mint mindig, felkapva az ajándékot kiléptem az üzletből, majd bezártam. Iszonyat hideg van, és biztos vagyok benne, hogy az utolsó metró már elment. Sóhajtva indulnék meg, ha egy hang nem állítana meg.
Elkerekedett szemekkel fordulok a hang irányába.

- JongHyun..-Suttogom, miközben egyre közelebb lépked.
- Baek. Ő itt Kwan-Pillant le maga mellé. Jesus! Ez az a kisfiú! - Kwan, ő itt BaekHyun.
- Örvendek.-Hajol meg a fiú.
- Részemről a szerencse.-Viszonzom a gesztust.
- Elkíséred velem? Már vissza kéne menni vele, mert ágyban kéne lennie.-Pillant rám Jong.
Bólintok.

Az utunk nagyon csöndes..lenne, ha Kwan nem számolna be nekünk a napjáról, és arról, hogy menyire szereti Jongot. Minden szavát magamba fogadtam és elraktároztam. Okos és aranyos ez a kisfiú.. Most így hirtelen, úgy örökbe fogadnám!
Észre se vettem, de már az árvaházhoz értünk, ahol elköszöntem Kwantól. JongHyun még azért bekíséri őt. Mikor kijött, arca halál komoly volt.

- Baek.-Lép elém.
- Mielött bármit is mondanál, ezt neked vettem!-Nyújtom át a díszes zacskót, amiben az ajándéka lapul. - Bocsánatot szeretnék kérni. Mindenért.-Biggyesztem le az ajkaim, közben figyelem, ahogyan kiemeli a bögrét, amin rajta van a neve egy fehér rózsa mintával. - Tudom, hogy nem ugyan olyan... meg hát nem is ér annyit, mint amit eltörtem... de izé...
- Ó, Istenem, Baek.. Fogd már be!-Mosolyodik el és ajkaimra hajol. - Megbocsátok. Te utolsó szerencsétlenség. Ám mondanom kell valamit.
- Mond..-Beszélek sokkosan még az előbbi csóktól, amit viszonozni se tudtam hirtelen.
- Szeretlek.-Vigyorog teljes fogsorral. - Tudod, nagyon különleges vagy.. bár néha tényleg kiborít az bénaságod, de pont ezért szeretlek, mert nem próbálsz nekem megfeleni, csak adod a formádat.-Nevet fel.

Ó. Ó mamám! Föld hívja BaekHyunt!
Baek most szerelmes, máshol jár...
Adjuk fel.

Boldogan vetem magam a karjai közé, ami azt okozza, hogy a pohár kiesik a kezéből..

De nem törik el, mert ezt a bögrét műanyagból készítették.
JongHyun meglepetten pillant le a földre, majd vissza rám és édesen felkuncog.
- Balfasz.-Suttogja az ajkaimra.
- De a tiéd vagyok. Viselj el.-Mosolyodom el. - Én is szeretlek.-Most én csókolom őt meg.

Nem szeretném részletezni, hogy mi történt, miután este közepén át jött hozzám. Szerintem mindenki tisztában vele.
Örülök annak, hogy az ő ölébe estem.. Mérhetetlenül boldog vagyok, amiért megismertem.

Én őrülten szerelmes vagyok belé.

Ez pedig egy béna metrós baleset miatt történt

Én Maga Vagyok
A Szerencsétlenség 

~VÉGE~