Please, Save Me From The Pain!

Please, Save Me From The Pain!

(Óvj meg engem a fájdalomtól!)

JongKey

Hossz: Egyperces

Párosítás: JongKey ( JongHyun & Kibum/Key )

Műfaj: slash
Besorolás: +13 

Figyelmeztetés: Nincs

Mint minden reggel, most is rohadt korán kelek. Bár ma nincs semmilyen munka, azon kívül, hogy gyakorolni kell, de az is csak délután lesz. Felkapok magamra valami kényelmes ruhát, majd kimegyek a konyhába. 

Halljátok ezt?

Igen.

Síri csend.

A többiek ilyenkor mindig alszanak még. Nekem kell csinálni reggelit, mert ha nem teszem éhen halunk, legfeljebb valami egészségtelen szart rendelnek, amit nem hagyhatok, hiszen idolok vagyunk, a végén még elhízunk mint a malacok.
Úgyhogy elkezdem csinálni a rántottát, mert máshoz nincs kedvem. Szép lassan csapattársaim is kedveskednek kiloholni a szobájukból. Azt hiszem a reggeleink a legrosszabbak. Mindenki csendben van, nem szólnak semmit, csak halkan eszegetnek. Régebben még tele voltunk energiával, de azóta kicsit megöregedtünk ehhez. Jó nem mondom azt, hogy ténylegesen idősek vagyunk, csak picit belefáradtunk a folytonos rohangálásba. 
Fotózás, interjú, come back stage, megint fotózás, egy nagyobb koncert, zene írása, koreográfia igazítása a zenéhez... és folytathatnám.
De el kell viselnünk, mert lustulással nem mennék semmire.

- Jó reggelt Omma. - Köszön Taemin megszokottan. Hihetetlen, hogy itt a dromban még mindig képes le ommázni, és nem unja meg. Nem mintha zavarna.
- Jó reggelt Tae. - Mosolygok. - Kérsz kávét az ételhez?
- Neeem.. - Nyújtja el a szót. - Inkább kakaót. - Vigyorodik el.
- Jaj te nagy gyerek. - Nevetek fel. - Ti kávét? - Tekintek a többiekre, akik csak halkan bólogatnak.. Csak lenne bennük több élet.

Kisétálok a konyhába - mert általában a nappaliban szoktunk enni - ahol elkezdem készíteni a kávét, majd a tejet is berakom a mikróba az én kicsi Taeminomnak. A kávékat lefőztem, a meleg tejbe pedig beleraktam a kakaót. Tálcára rakom a bögréket, majd visszaindulok a nappaliba. Lerakom a kis asztalra, és mindenki egyből ráveti magát az italra. Megrázom a fejem mosolyogva.. Van még bennünk erő.
A telefonom hirtelen megszólal. Oh.. Anya hív. Hm, ez furcsa. Nagyon ritkán szoktunk beszélni... bár tisztelem a szüleimet, fáj, hogy alig láthatom őket. 

- Szia anya. - Köszönök bele egyből. - Igen, igen. Jól vagyunk... Aha. Persze!....... ANYA! Már felnőtt ember vagyok, tudom hogy kell kimchit csinálni!... Mi?.... YAH! Anya.... Mi a baj? Miért sírsz?.... Anya?.... O...mo.. - Indulnak meg a könnyeim.
- Sajnálom kincsem. - Suttogja, majd lerakja.

A telefon kiesik a kezemből. Nem tudom hogyan érkezik a földre, de azt még látom, hogy csapattársaim értetlenül néznek rám. JongHyun egyből feláll megölelve szorosan. A zokogás hirtelen tör rám, a levegőt is nehezen veszem. Ha Jong nem tartana, olyan szintén esnék össze, hogy biztos koppannék egy nagyot. A többiek is felállnak, csitítgatva kérdezgetve "mi történt", "mi a baj", de egyszerűen nem tudok megszólalni. Taemin szól JongHyunra, hogy lassan már levegőt sem kapok, így valahogyan elcipelnek az ablakig, amit rögtön kinyitnak. Ám nekem ez nem segít. Jobban sírni kezdek, már-már szívet tépően, és nem kell sok ahhoz, hogy felsikítsak a belső lelki fájdalmamban, ami csak most keletkezett. Még jobban magamhoz ölelem Jongot, markolva a pulcsiját, amit már könnyeim átáztatott. De ő nem szól semmit. Tudja azt, hogy történt valami olyan dolog, amit hagyni kell, hogy kisírjam magam. Ő ismer engem annyira már, hogy tudja ezt. Ez nem azt jelenti, hogy a többiekre haragszom, amiért kérdezgetnek, és próbálnak segíteni, de néha jobb, ha az ember kisír magából mindent.
Nem nyugodtam meg semmitől, pedig vizes rongyot is raktak a fejemre, törődtek velem, viszont egyszerűen nem tudtam megnyugodni, és egyszer csak beájultam a sok sírástól.

*

A fejfájás hirtelen hasít rám. Kezemet fejemhez kapom, érezve, hogy nagyon forró, szinte éget. Pilláim nehezen akarnak emelkedni, ezért pislognom kell párat.. Hol vagyok? És hány óra van?
Lassan körülnézek. Ah.. A szobámban.. és már este nyolc óra van?
Aish! A menedzser biztos ki fog nyírni, amiért nem mentem ma be próbára.
Sóhajtottam egyet, ahogy megint belém vágott az igazság. Az élet olyanokat vesz el, akiket szeretsz. Észre se veszed, de csak úgy hullanak a szeretteid.. Halmoni[1].. miért hagytál el?
A könnyeik ismét elindulnak az arcomon, de nem akarok sírni... mégsem állíthatom meg. A szívem fájdalmasan lüktet, a tüdőm pedig veszélyesen szorul össze. Felkapom a fejem, amint meghallom a bejárati ajtó csapódását.
Felállok az ágyamból és lassan - könnyes arccal - kicsoszogok a nappaliba, ahol JongHyun veszi le éppen a kabátját.

- Hol vannak a többiek? - Törlöm meg a szemem.
- Még bent vannak, gyakorolnak. Csak én jöttem haza, mert aggódom érted. - Akasztja fel a kabátját, majd közelebb lép. - Mi történt, amiért így kiakadtál? Ez nagyon ritka. - Simít végig az arcomon. Törődés véget belesimulok az érintésébe. Most jól esik ez az érzés.
- A mama... Reggel az ágyban... meg... - Csuklik meg a hangom, ahogy előtör belőlem a sírás.
- Jó ég... - Borzad el. - Gyere ide Bummie. - Szorít rögtön magához. - Tudom, hogy mennyire szeretted, és, hogy felnéztél rá. De tudod, hogy már nagyon beteg volt... és idős.
- Tu...tudom. -Akadozom beszéd közben. - De nagyon fáj! Még el se búcsúztam tőle, Jong! Nem tudtam vele beszélni..
- Ő anélkül is tudta, hogy szereted. Biztos vagyok benne, hogy boldogan szenderült örök álomba. - Fogja meg az állam. - Nincs semmi baj, Kibum. Én itt vagyok. - Néz mélyen a szemembe.
Szipogok még párat, majd behunyom a szemem, hogy tényleg lenyugodjak.. JongHyunnak mindig sikerül, hogy kicsit higgadtam legyek, pedig ilyen helyzetben ez nagyon nehéz. Ismét kinyitom a szemeimet, számon véve a levegőt. - Én itt vagyok, megóvlak a fájdalomtól. - Suttogja. A szívem hevesen kezd verni, nem is értem miért.. Elhiszem neki. Megfog óvni. Tudom.

És ekkor olyan történik, ami már megtörtént párszor. Nem sokszor.. csak nagyon kevésszer.. Eddig háromszor... ha jól számolom.
Jong az ajkaimra nyom egy ártatlan puszit. Ez amolyan "betartom a szavam" féle puszi. De nekem most többre van szükségem. Ilyenkor nem érdekel az, hogy ő is férfi, mint én. Vagy az, hogy mi idolok vagyunk, és ezt nem szabadna.. Nem érdekel. 
Karjaimat nyaka köré fonom, nem engedve, hogy elmenjen. Érzem, hogy meglepődött, ám gyorsan felfogta mit akarok. Gyengéden megharapta az alsó ajkamat, amire felhümmögtem, majd leejtettem neki az állam. Nyelve azon nyomban áthatol az én ajkaim közé. Ártatlan baráti pusziból, szenvedélyes csók lett. Amit nem bánok... Igen. JongHyun képes megóvni engem mindenféle fájdalomtól.

Szeretlek JongHyun.

Ezzel a kis egypercessel szeretnék mindenkinek boldog újévet kívánni! Tudom, hogy ez nem a szilveszterről szólt, de nem is az volt a célom XD Remélem tetszett, és B.U.É.K.-OT mindenkinek ^^


[1] Halmoni: Mama

Christmas Present

Christmas Present

Hossz: Egyperces

Párosítás: BaekYeol (BaekHyun & ChanYeol) HunHan (Sehun & Luhan) 

Műfaj: Fluff, slash

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: Szexuális utalások.

Este van. Már este van! Végre odaadhatom neki az 'ajándékot.' Olyan sokáig bíbelődtem, hogy mit adhatnék neki, de végre megvan! És már nem is kell sokáig várnia. Alig várom, hogy lássa, annyira meg fog lepődni, és annyira fog örülni, hogy biztos vagyok benne, elfogja sírni magát. Ez volt életem legjobb ötlete!

- Oké, akkor... Én kezdem, mert én vagyok a leader. - Nevet fel kicsit kínosan. - Először is Lay.. Ezt neked vettem.. gondoltam, hogy.. - Pirul el a vezetőnk, ami nála nagyon ritka.. Sőt inkább.. 'lehetetlen', ahogy ő mondaná.

- Oh... - Lepődik meg, majd kinyitja a csomagot. Mint egy lány körülbelül úgy sikkant fel. - Köszönöm, Suho! Imádlak! - Állt fel, és megölelte Suhot.

- Mit vettél neki? Drogot? - Nevet fel ChanYeol, amin mindenki röhög egy jót.

*

Szépen lassan mindenki már ajándékozott mindenki mindenkinek, mire végre én jöttem az utolsó ajándékkal. Jó persze, még ChanYeolnak adok, de ő később kapja meg.. khm..

- Na, Baek. Mit vettél Sehunnak? Eddig mindig elbénáztad, és mindig olyat vettél neki, amit nem is szeret. - Gúnyolódott egy kicsit Kai.

- Befoghatod... - Durcáztam be. - Ez a világ legjobb ajándéka Sehun. - Vigyorodom el.

- Kezdek félni. - Ráncolja össze a szemöldökét.

- Nem kell. - Kuncogok. - Csak várj egy pillanatot! - Szaladok a telefonomért, majd a dorm ajtójához. Tárcsázni kezdek. - Szia... Igen, igen... Már itt vagy? AH! Pont jókor. Ne csöngess, beengedlek. - És ezzel le is tettem. Kinyitottam az ajtót, ahol rögtön fel is tűnt egykori csapattársunk. - Luhan! Milyen volt az utad? - Kérdezem mosolyogva..

- Nagyon jó, köszönöm, de biztos jól van ez így? - Kérdezi kétségbeesetten.

- Ó, ne aggódj, imádni fognak... Főleg Sehun. -Vigyorgom ezerrel, na, majd szólok, ha előjöhetsz.

- Oké. -Bólint egyet és félénken a fal mellé áll.

- Sehun-ah! - Lépek vissza a nappaliba.

- UramIsten! Valami nagyon kicsi lehet, ha nem látok se zacskót, se ajándék dobozt... Hah... csak essünk túl rajta. - Sóhajtja, és már nyújtja a kezét. Megrázom a fejem, majd köhögök egyet, ami ügye a jelzés akar lenni.

- Zavarok? - Lép be Luhan kicsit elvörösödve, aranyosan mosolyogva.

- LUHAN! - Kiállt fel mindenki és egyből letámadják. Sehun csak tátott szájjal, sokkosan feláll, majd lassan az őzikéhez sétál.

- Luhan.. - Suttogja, de még is tisztán hallható, hogy mit mond.

- Hiányoztál... maknae. - Vigyorodik el, majd magához öleli a magasabbat.

- Te.. te is nekem. - Motyogja és rögtön vissza öleli. - Hogy-hogy itt vagy?

- Baek hívott fel, hogy legyek a karácsonyi ajándékod. - Nevet fel aranyosan. - Én pedig belementem, mert egy, már hiányzott ez a nyüzsgő csapat, kettő.. te is nagyon hiányoztál.

- Baek Hyung... ez a legjobb dolog amit valaha kaptam. Köszönöm. - Mosolyog ezerrel, ami mindenkit mosolygásra kéztett.

Régen volt már az, hogy Sehun ilyen szívből mosolyogjon. Ezt az arcot szeretem látni rajta, sőt mindenkin.

Mikor már kimulattuk magunkat, Luhan elővette a bőröndjét, elintézve azzal a dolgot, hogy Sehunnal fog aludni, sőt! 2 hétig velünk marad. Persze a menedzserrel letárgyaltuk a dolgot, hogy tényleg aludhat-e a dormban, és meglepő módon megengedte.

Lassacskán befeküdtem az ágyba ChanYeol mellé. Fejemet izmos mellkasára hajtva. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a rajongók nem is tudják mi történik itt. Imádom azokat a történeteket, amik hasonlítanak a valósághoz. Például az is igaz, hogy ChanYeol és én nem szerelemből jöttünk össze, csak a szexuális vágyak felhalmozódtak, ezt pedig egymáson vezettük le. Persze.. utána beleszerettem abba a nyomorult fejébe.

Éppen akarnék valamit mondani, mikor hangos frekvencia zavar meg.

- Ohoho... Luhanék már tolják az esti ipart. - Kuncog Chan.

- Mit vártál? Hogy ennyi év után visszafogják magukat? Tudod, hogy a távkapcsolat fájdalmas... most pedig végre együtt lehetnek. - Vonom meg a vállam, de még egy sikítás hallok.. -  Na jó... tényleg lehetnének halkabbak. 

- Nekem jobb ötletem van.

- Igen? Micsoda? - Kérdezem izgatottan, mikor fölém mászik.

- Mit is mondtál? Én majd este kapom meg a teljes ajándékom az ágyban? - Vigyorodott el.

- Ó... azt akarod, hogy sikító versenyt csináljak Luhannal?

- Nekem bejönne.

- Hah... ChanYeol....

Discord In The Family (JongMin Os)

(~One~) Discord In The Family (~Shot~)

(Viszály a családban)

JongMin

Na hát akkor itt is lenne egy kisebb fanfici karácsonyra, remélem tetszeni fog, főleg mert egy szokatlan párossal hoztam és nem éppen karácsonyi hangulatban xD

Hossz: One Shot (Egy részes)

Párosítás: Choi Minho x Kim JongHyun (SHINee) [Side: KaiBum {Kim JongIn x Kim Kibum (EXO ; SHINee)} ]

Műfaj: Angst, slash

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: Vér, csúnya beszéd itt-ott

Ajánlott Zene: InSaNiTy

Éppen egy vadászatról tartok hazafelé. A többiek elküldtek engem, mert ők állítólag túl gyengék a vadászatra! Persze, én sem ittam már mióta vért! A vér hiány miatt, vérfürdőt se tudtam venni, pedig imádok az áldozataim vörös folyadékában tisztálkodni.. Ha lehet ezt így mondani, mert szerintem csak mocskosabb leszek.. Ja és nem vagyunk vámpírok! Egyszerűen csak szükségünk van rá.

Hideg van!

Tél közepe lehet, és mindenhol csak a fákat látom, fehér hóval beterítve. 

Meh~ Soha nem jutok haza, lerohad a lábam, én nem vagyok Kai! Nem tudok teleportálni... Szerencsés gyerek!

Kicsit sétálok, míg észre nem veszek egy elhagyatott házat. Király! Meghúzhatom magam! 

Óvatosan beléptem a kis házba, ahol korom sötét volt. Sóhajtva vettem elő a zseblámpámat, és körbe világítottam. Megakadt valamin a szemem.

A sarokban kuporgott valami, vagy valaki.. Inkább valaki, mert úgy remegett, mint a nyárfa levél.

- Hé.-Szólaltam fel, amire összerezzent. Felnézett rám.. Azt a büdös picsa!!! - Hát te meg milyen szerzet vagy?-Léptem közelebb, mire ő össze húzta magát. - Nem kell ám félni, nem bántalak, ha te sem engem.-Mosolyodom el.

Nem válaszol, csak beleszimatol a levegőbe, majd a kezembe lévő zacskóra nézett, amiben a vér volt, amit vadászatból szereztem. - Hm? Éhes vagy?-Lengetem meg a zacskót. 

Nyel egy nagyot, és bólint. 

- Ah.. Komolyan... Mi vagy te?-Nyújtom át neki a vért. - Ne sokat! A családomnak is kell!-Figyelmeztetem, mire kölyök kutya szemekkel nézett rám. Uram atyám! Komolyan... Milyen fajzat ez? 

- Ne-nem tudom mi vagyok.-Suttog halkan, miközben beleszippant a vérbe. Ismét rám emeli a tekintetét. - Család? Az mi?-Billenti oldalra a fejét... Oh, dear! Nem tudja mi a család!!

- Egy olyan közösség, ahova mindig mehetsz támogatásért, szeretetért.-Mosolyogtam a fiúra előttem.

- Nekem soha nem volt olyanom.-Mereng el és a zacskóra tekint.-Akkor.. Nekem nem kell.-Nyújtja vissza. - Ők is biztosan éhesek...-Kunkorodnak lefelé az ajkai.. De aranyos!

- Akarsz családot?

- Azt lehet kapni?-Húzza fel meglepetten a szemöldökeit.

- Hát eredetileg nem, de te nagyon cuki vagy, hazaviszlek magammal, biztos imádni fog téged a családom.-Nyújtom a kezem, amit el is fogad és feláll. Milyen alacsony!- Most pedig igyál egy kis vért!

Bólint egyet, majd 3 kortyot iszik.

- Köszönöm.-Vigyorodik el, ezért nekem is el kell.. Olyan ártatlan.

- Van neved?

- Kim JongHyun. Neked?

- Choi Minho... Várjunk, ha van neved, hogy nincs családod?

- Még... Egy barátom adta ezt a nevet.. Ő nevelt fel, de megölték.

- Értem... Ezt sajnálattal hallom... Hm. Akkor menjünk jó?

- Oké.-Bólint egyet.

Mikor kilépünk a házból, észreveszem hogy JongHyunon nincs kabát. Dideregve próbálja összehúzni magán a szakadt pulcsit..  Megrázom a fejem, és leveszem magamról a szövet kabátot és ráterítem, nehogy nekem megfázzon. Halkan megköszöni, majd még valami olyat motyog, hogy én nem fázom-e. Felnevetek aranyosságán. És jobban szemügyre veszem. Az egyik szeme totál fekete, csak szemszíne vörös. A másik szeme normális és a szemszíne kék. Egyik keze pikkelyes és a kézfeje úszóhártyás. Míg a másik hosszú karmokban végződik. És farka van.. az is pikkelyes de a vége tüskében végződik.. az durva fegyver lehet. A többi testrésze normálisnak tűnik.. Ja, míg miközben didereg, látom, hogy a szemfogai nagyobbak és élesebbek. Ch, jó neki, nekem nincsen "vámpír"fogam. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy vadászni.

Bár a hátamból kinövő csápok éles tüskében végződnek. Hála az égnek, hogy ezeket vissza tudom "hívni" a hátamba, így nem kell rájuk figyelni, hogy nehogy nekimenjen valaminek. A csápjaim néha szeretnek önálló életet élni.

Lassacskán már ott vagyunk. Kicsit izgulok, igaz elfogadó a családom, de annyira pörgős a többsége, Jong pedig inkább csendesebb fajta, mert most sem kérdezget a családról, vagy rólam bármit is.

Mikor már a távolban felbukkant a ház, ahol lakunk, JongHyun beleszimatolt a levegőbe. Halkan elkezdett morogni.. Ennek meg mi baja? Felprüszkölt majd tovább haladt, de már nem olyan semleges arccal, valami nagyon nem tetszik neki. És inkább nem szólok hozzá, ki tudja milyen kis ördög bújik meg az aranyos arca mögött. Minél közelebb mentünk a házhoz, annál jobban morog és kocogtatja a fogait, ami kicsit ijesztő. Majd végül odaérünk.

Kinyitom az ajtót, és... Itt meg mi a jó életért van sötét? Azok a hülye gyerekek megint sötét bújócskát játszanak? Abból mindig baj lett... Komolyan, néha úgy érzem fogyatékosok vesznek körbe.

JongHyun felnyüszít mellettem, és megrázza a fejét. Nem akar bemenni, mert sötét van, vagy egyszerűen nem tetszik neki valami? Próbaként belépek a házba és felkapcsolom a lámpákat. 

Hála az égnek még minden a helyén van, kivéve a sok gyökeret..

A mögöttem lévő lény pedig beljebb merészkedik. Becsukja maga mögött az ajtót és még beljebb jön. Fel sem tud eszmélni szerencsétlen, de már körbe veszik öten. Nyomorékok.

- Minho, ez meg ki?-Kérdezi izgatottan felém fordulva Kibum. - Jaj, de aranyos! Hát morog.-Sikkant fel.. Komolyan falnak megyek.

- Hagyjátok már!-Hessegetem el őket, mert látom, hogy Jong nagyon megijedt. - Kibum fogd vissza magad, a pszihopata fejedtől mindenki beszarik!-Forgatom meg a szemem.

- Jól van már, nem kell leszedni a fejem.-Duzzog és leül a kanapéra, elég lányosan. - Akkor mond el minek hoztad ide ezt az izét. Már így is nyomorgunk ebben a házban, képzelheted milyen Kai-al aludni!

- Helyedben nem szólalnék meg, Bum, minden este azt hallom, hogyan dugtok.. Meg szerintem az egész ház ezt hallgatja!-Száll be a veszekedésbe Taemin is.. FALNAK MEGYEK!

- Most már kussoljatok, de tényleg. Elhiszem Bum, hogy nyomorgunk, majd elköltözünk, de JongHyunt nem hagyhattam ott, valamiért... Haza akartam hozni, van benne valami, csak rá kell nézni!-Mutattam a mellkasomba bújó fiúra. Egyem meg. Lecsapta a füleit, és ismét nyüszített. Jó nekem végem, hát megfogom zabálni! Ilyen aranyos nem lehet valaki.

Jinki sóhajt egyet, látván milyen ártatlan a lény és felmegy az emeletre, gondolom, hogy szóljon a többieknek. Egyből le is trappoltak a lépcsőn, hogy jobban megnézhessék az új jövevényt. Szépen elhelyezkedtek a földön, a kanapén, székeken, úgy, hogy mindenki elég messze legyen Jongtól, de még is mindenki lássa, és ő is lásson mindenkit. Ez már egy szokás volt, ha lehet ezt annak mondani. A családom nem átlagos. Itt mindenki örökbe van fogadva, de még is úgy viselkedünk, mint a testvérek.. Nagyjából. Három Anyáskodó Dívánk van és három Apáskodó "emberünk" Az egyik "Apa" én lennék.
Sóhajtottam egyet, hogy elkezdjem a bemutatást Jongnak.

- Kibum.-Mutatok rá, és már fel is áll.
- A nevem Kim Kibum, de valaki csak Keynek hív, a rák tudja miért, tudom kicsit fura a pofám, hogy a szám szélesebb, én vágtam így, mert ennek köszönhetően folyamatosan mosolygok. 

Azért nem kell ám félni tőlem, csak embereket imádok ölni, a családomra pedig nagyon kényes vagyok. Ha benned is megbízunk, téged is mindentől védeni akarlak majd..  Hívj csak Ommának.-Mosolyodik el.. Bár nem mint ha neki el kéne mosolyodnia... Anélkül is vigyorog.
Jong bólint egyet, megértésként. Nem is kell mit csinálnom, sorjában fognak felállni.
- Byun BaekHyun vagyok. De NightMare-nek is szoktak hívni, mert imádom az áldozataimat alvás közben bámulni, addig, míg fel nem ébrednek. Én is egy Omma vagyok, de inkább Dívázni szoktak még nevezni.
JongHyun ismét bólint..

~°~

Miután mindenki bemutatkozott JongHyun sokkal lazábban viselkedett. De még mindig nem mert leülni, vagy hozzáérni dolgokhoz.. Csak, állt egy helyben, állandóan beleszimatolva a levegőbe. Na jó, most már megkérdezem mi van vele, mert irritáló, hogy nem szólal meg.

- Jong.-Lépek közelebb hozzá, amire összerezzen, mint első találkozásunknál, most viszont annyiban különbözik, hogy megölel és mellkasomba bújik védelemért... Komolyan azt akarja, hogy elolvadjak tőle? Mert sikerülni fog. - Mi baj, hm? Láttad, hogy nem fognak bántani, oké talán furcsák, de nem bántanak, mert most az én védencem van.-Túrok bele a hajába, már amennyire a szarva és füle engedi.
- A szag.-Motyogja. - Ezt a szagot éreztem akkor is, mikor a barátom meghalt. Nem tetszik.-Rázza meg a fejét.
- Oh... Értem... Kik ölték meg, láttál belőlük valamit?
- Igen... Fehérek, hosszú a karmuk, fehérek.. a szemük pedig.. Sötétséget ábrázolnak. Szívtelenek. Félek tőlük.-Öleli át a nyakam.

- Á, tudom miről beszélsz. a Rakekről, igaz? Hát igen kegyetlenek.. Annyi a szerencsénk, hogy ők az erdő mélyében laknak, sosem merészkednek az erdő szélére, ahol ez a ház is fekszik.. A szagot pedig azért érezheted, mert Kai félig Rake, de nyugi! Ő nem olyan, mint a tiszta Rakek. Azért nem mondta a bemutatkozásnál, mert egyszer elkövettük ezt a hibát, Kibumnak mondtuk el először és teljesen kiakadt, megakarta ölni, és nézd most hol tartanak.. Szeretők.. vagy mi a fenék.
- É-értem. Ne-nem akarom megölni, csa-csak akkor is félek ezektől.-Mondja dadogva.
- Nyugi, nem fog bántani, és ha még is, akkor megvédelek.-Mosolygok, megvakarva a fülét, és egyből ellazulnak a befeszített izmai. - Van egy szoba, ahol senki nem lakik, mert szerintük túl kicsi a zsúfolt a hely, egy lénynek sem lenne elég... De talán neked elég lesz.
- Aham..-Hümmög, már majdnem dorombolva a a kényeztetés miatt. El.Fogok.Olvadni!
- Gyere.-Fogom meg lágyan a kezét, majd elkezdem húzni. Ez a szoba kivételesen nem az emeleten van, hanem a pincében.. Kicsit megremeg a keze, de határozottan jön utánam, le a lépcsőn.

Belépünk a kis szobába, amit azóta is rendben tartok, amióta meghalt a testvérem. Mosolyogva húzom végig a kezemet a takarón. Majd a bútoron, amit saját maga csinált. Jong óvatosan mindent végig szagol, majd leül az ágyra. Kicsit mozgolódik rajta és mikor kényelmesnek véli elterül rajta.

- Tetszik, igaz?-Ülök le mellé és végig simítok az arcán. Bólint egyet, majd behunyja a szemeit.. Biztosan elfáradt, ki tudja mióta volt abban a házban, dideregve.. Ki tudja hány álmatlan éjszakája volt a Rakek miatt.. - Ha szeretnél enni, vagy vért inni, csak szólj, a te kedvedért órákig vadászok, bár télen nem sokan jönnek az erdőbe, és az állatok többsége is eltűnik, de azért igyekszem.-Mosolyodom el, bár ezt ő nem látja.
- Tényleg?-Nyüszít fel. - Hozol nekem vért? Szomjan halok!-Felül és aranyosan pillant rám, miközben hátracsapja a füleit. Tipikus kiskutya..
- Hah.. Igen, bár már késő van, de hozok. Csak várj, oké?-Vakargatom meg a fülét, ezt imádja..
- Oké.-Bólint egyet, és ismét elterül a puha ágyon.

Felállok, felmegyek a lépcsőn, átsétálok a nappalin, ahol pár gyökér éppen játszik valami orbitális faszságot, majd a kijárathoz sétálok, és kilépek rajta... Keressünk annak az édes Jongnak valami vérforrást.

~°~

Mire vissza érek, a kis pincei szobából nevetést hallok. Furcsállva a dolgot, lépek be a szobába. 
Ezt nem hiszem el! Megint Vért-Adok-Kapok-Nyalok-ot játszanak, csak most az újonccal! 
Ez egy társasjáték nálunk. Még mi rajzoltuk és színeztük, festettük ki a táblát a bábukat pedig Kai csórta az emberektől. Istenem, teleportálással minden olyan könnyen megy! Nem értem, miért nem ő öli meg az embert.
Annyi a szerencsém és JongHyun szerencséje, hogy ő csak nézi ezt az egészet, mosolyogva. Amint meglengetem a két zacskót, mert igen, sikerült a vadászat, mindenki felkapja a fejét. BaekHyun és ChanYeol rögtön elkapják az egyiket és elszaladnak, a többi meg velük.. Még mindig, nem normálisak.
A másikat Jongnak nyújtom, de nem veszi el. Bólintok neki, mutatva, hogy vegye csak el. Erőt vesz magán és megkaparintja.
Boldogan kezdi el inni a folyadékot, miközben elégedett morgásokkal jelzi, hogy tetszik neki. Nem tudok rajta nem mosolyogni. De a felénél hirtelen megáll, és most ő nyújtja felém. Kiskutya szemeket mereszt rám, füleit ismét hátra veri. Mosolyog. Hihetetlen, mindenképp csöndesen szeret kommunikálni, erre legalább már rájöttem. Én is beleiszom a vérbe, és végre jobban érzem magam. Már nagyon hiányzott ez a vasas íz! Nem hasonlítható semmihez.
JongHyun felnyüszít, gondolom azért, hogy ismét tekintetemet rajta pihentessem.
De csak szelíden mosolyog, majd elmotyog egy köszönetet, és azzal a mozdulattal a fal felé fordul, lassan szuszogva. Hát ez... Gyorsan elaludt. Megcsóválom a fejem, és inkább kimegyek a szobából. A villanyt égve hagytam, ha le akarja kapcsolni, majd szépen feláll és leoltja. Én eme fáradalmas nap után ugyan azt teszem min mindenki más -kivéve aki nappal alszik és éjszaka éber-, elhúzok aludni.. Elteszem magam holnapra. 

~°~

A hetek teltek, JongHyun egyre jobban beilleszkedett, bár még eléggé félénk volt adott dolgoknál. Például megkérdezte, hogy ehet-e velünk, vagy beszállhat a játékba.

Bár valamit éreztünk.. Valami nem volt jó. Érezhető volt mindenkin a feszültség. Úgy éreztük, mint ha valaki figyelne minket mindig, mikor kilépünk a házból. De akárhányszor körbe pillantottunk... semmi. Sehol senki. Így kiküldtem Kibumot és Jinkit, hogy fésüljék át a területet.

- Mond csak Jong, hogy nézett ki a barátod?-Kérdezem hirtelen, mert már órák óta várunk, hogy Bum és Jinki visszajöjjön.
- Ahm.. szőke haja volt..néhány rózsaszín csíkkal. Magasabb volt nálam.. A szemei kékek voltak, és.. nagyon emberi. Semmi olyan rész nem volt rajta, amiről elhiszik, hogy ő szörny.. pedig az volt. A neve EunkWang volt... hiányzik.-Biggyeszti le az ajkait.
- Részvétem.-Ölelem magamhoz.

- SEGÍTSÉG!-Hallom meg Jinki üvöltő kétségbeesett hangját. Rögtön felpattanok, és még arra sem figyelek, hogy kabát nélkül megyek ki. JongHyun pedig szorosan mögöttem, mert mostanában nagyon ragaszkodó. 
- Mi  történt?-Nézek rá és Kibumra, aki tiszta vér volt, és most nem a felvágott szája miatt.
- Rakek... A fene se gondolta volna, hogy ilyen szélességig kijönnek, Bummal külön váltunk, mikor felsikított, és mire odaértem, így találtam.-Lihegi. A szemeim elkerekedtek.. a rakek nem szoktak idáig kimerészkedni! Segítettem Kibumot bevinni a házba, alig volt eszméleténél.
- JongIn!-Kiáltom el magam, amire rögtön letrappol a lépcsőn, de nem csak ő, hanem mindenki.
- Jézusom! Bummie!-Szalad rögtön 'szerelméhez'.
- Kai... fáj..-Morog halkan, és közben könnyei folynak ezerrel.
A többiek aggódó és értetlen tekintettel bámulnak hol rám, hol Kibumra. Az a baj, hogy nem tudok magyarázatot erre adni, fogalmam  sincs mit kerestek itt azok a szörnyetegek.
- Lay, segíts neki.-JongInnak is megindulnak a könnyei.
- Ne haragudj.. nem tudok.. Olyan mélyek a sebek, sok mindent felszakított, nekünk pedig nincs olyan felszerelésünk.-Motyogja halkan, miközben éppen nézegeti a hatalmas sebeket Kibum testén.
- Hozok! Tudok teleportálni!-Esik kétségbe.
- Eltudnál hozni egy egész gépezetet? Kai... Nem bírnád el..
- Egy próbát megér.-Sírt fel. Lay csak megrázta a fejét, de Kibum már csak lassan pislogott..
- Ka-Kai... Szeretlek.-Mosolyodott el, már amennyire bírt -igaz a vágások alapból mosolyra kényszerítették, hiszen ezért vágta bele.-.
- Én is szeretlek.-Döntötte homlokát Kibuméra.
Még én is oda mentem, majd megfogva Bum karját elmormoltam a beszédemet. Mire végeztem, már nem lélegzett, pillái lehunyva voltak. Meghalt...
Sokan elfordultak. Nem bírták nézni, ahogy egy régebbi barátunk.. nem is.. családtagunk belehalt a sebeibe, nem egyszer történt már ilyen, de az is évekkel ezelőtt volt, és én nem gondoltam, hogy újra megtörténhet, mióta az erdő szélére költöztünk, mert ügyebár városba nem mehetünk. Tévedtem... Esküszöm kinyírom az összes raket.. a fasz is kivan már velük! Mindent tönkre tesznek.

Kai lassacskán felemelte Kibum testét, majd -még mindig könnyeket hullajtva- vitte ki a házból. Semmit nem szólt, csak egyedül elkezdte elkaparni a havat, majd a földnél elteleportált egy ásóért, ami két másodperc alatt megvolt. 
Láttam hogy most egyedül akar lenni, így mindenkit betereltem a házba, hogy ne nézzék. Ők pedig készségesen mentek a szobáikba.
JongHyunt ledermedten találtam a kanapé előtt állva, ahol nem is rég Bum teste feküdt, így minden véres volt.
Magam felé fordítottam apró testét, és láttam, hogy folytak a könnyei.
- Sh... nincs semmi baj.-Húztam magamhoz, ami csak azt okozta, hogy felzokogott. - Na.... shh.-Simogattam a hátát nyugtatóan, de én is alig bírtam vissza fogni magam. Nagyon kevés választott el attól, hogy elkezdjek pityeregni. Nagyon sajnálom Kibumot, imádtam, és ő egy nagyon jó barát volt mindenki számára... Fáj, hogy elveszítettük.. Mindenkinek fáj.. Főleg Kainak.. Kitudom belőle nézni, hogy bosszút fog állni, és az se fogja érdekelni, ha meghal.
Este fele mindenki összegyűlt a nappaliban. Senki nem szólalt meg, JongIn pedig még mindig kint volt.. BaekHyun megelégelte, és behívta. Még makacskodott, de végül valahogy meggyőzte. Ám még mindig holt csönd honolt végig a lakáson. Végül JongHyun törte meg a kínos csendet.

- Minden az én hibám.-Suttogja.
- Micsoda?-Kérdezi egyből mindenki.
- Miattam halt meg Kibum.-Vág egy fájdalmas képet.
- Már miért tehetnél róla? Te végig itt voltál velem.-Húzom össze a szemöldököm.
- Pontosan.-Bólint.
- Ezt nem értem.-Csóválja meg a fejét Taemin.
- Hah... Mindegy... fáradt vagyok. Elmehetek aludni?-Áll fel a padlóról. Mindenki értelmetlenséget tükrözött, nem értették ezt a hangulat változást JongHyunnál, és őszintén én sem tudtam hova rakni.. Majd beszélnem kell vele. 
- Persze, menj csak. Sőt, mindenki menjen! Ez egy hosszú nap volt.. és rossz. Feküdjetek le aludni, holnap pedig kitalálunk valamit.-Tettem a kezem JongIn vállára, együtt érzően szorítottam meg a vállát.

Én is elvonultam a szobámba, tenyerembe temetve az arcom. 
Ez az én családom, mégsem vagyok képes megvédeni. Valakit valahogy mindig elveszítünk, és ez lassan felemészt mindenkit belülről. Főleg engem, mert nem mindenki volt itt a kezdetektől.. De én igen... én már mindent megtapasztaltam... Soha többet nem akarom elveszíteni egy család tagomat sem, ez ellen pedig tennem kell valamit, mert ha nem, akkor ez így fog maradni, és kitudja mikor kerülök én sorra.
Idegességemben egy papírra kezdtem el írni, rajzolgatni, hogyan menjünk holnap és vágjunk vissza a rakeknek,ami eléggé nehéz, mert nagyon jól eltudnak rejtőzni, ezért nem találtuk meg soha őket, és nem tudtuk őket kinyírni... Meg rohadt gyorsak, és veszélyesek.. Ám én akkor is megölöm őket, kerül amibe kerül.

Fejemet lehajtottam az asztalra, viszont azonnal felemelem, ahogy meghallok egy csörömpölést. Ez lentről jött. Kimászok a szobámból, körül nézve, mennyien hallották, de senki sem nézett ki a szobájából. Sóhajtva lépkedtem lefele a lépcsőn, és egy éppen pakolászó JongHyunnal találtam magam szemben.

- Te meg mit csinálsz?-Állok meg a háta mögött, amire összerezzen. Mivel képes vagyok éjellátásra, látom ahogy meglepetten felém fordul.
- El kell mennem, mielőtt ideérnek! Engem akarnak, keresnek!-Esik kétségbe, amiből egy mukkot sem értek.
- Mi? Kik érnek ide? Miért akarnak... JongHyun, magyarázatot akarok! Értem, hogy Kibum halála megrázott, ahogy mindenkit, de ne aggódj, minden rendben lesz!-Ölelném magamhoz, de eltol magától, ami ismét egy furcsa mozdulat volt tőle, imádja ha megölelem!
- Nem! Nem lesz rendben semmi, ameddig itt maradok nem! Engem akarnak, keresnek!-Ismételi a mondatot. - Nem hagyom, hogy több család tagod meg halljon, de ehhez el kell,hogy engedj.
- Nem értem miről beszélsz..-Vakarom meg a tarkóm.
- Nincs sok időnk... én..!-Kezd bele, de ekkor egy üveg törést hallunk meg. Egyenesen elém érkezik a kőtégla, amivel betörték az ablakot. Felvettem, amire rá volt írva valami.. 
"Adjátok át nekünk! Ha nem, ti is meghaltok, egyszer figyelmeztettünk, nem fogunk többször."
Mi a rák?
- Mit adjak át... kinek?-Ráncolom a szemöldököm. Hülyén érzem magam, semmit nem értek a körülményekből.
- Itt vannak! Jézusom..
- KIK VANNAK ITT?-Kérdezem most már nagyon idegesen és hangosan, amire a többiek is felébrednek, mert érzem a tekintetüket a hátamon.
- A rakek.-Kerekednek el a szemei. - É-én egy tesztalanyuk vagyok!-Akadozik meg a beszédben. - De elszöktem tőlük, mert féltem! Én csak egy ember voltam, de ő-ők elfogtak és kísérleteztek rajtam! Azért nézek ki így... é-és mikor megtaláltak, akkor EunkWang védett meg.. még sikerült megölnie a rakek vezetőjét, ezért nem vittek magukkal, és tűntek el hetekre... de te előbb megtaláltál. Azért támadták meg Kibumot, mert én itt vagyok, és nem velük! Engem akarnak, megtaláltak, és elfognak vinni.. nem fejezték be a kísérletet! Nem akartam vissza menni, csak máshova költözni, messze innen, hogy nektek ne essen bántódásotok!-Sírja el magát végül. - De-de én mindent elszúrtam, nem kellet volna idejönnöm! És most itt vannak, kit várnak...
- JongHyun... na, semmi baj. Hé, nem a te hibád, persze, hogy megijedtél. Hazudtál nekem az elején igaz?
- Egy kicsit.-Szipog. - Én csak féltem..
- Oké, nyugi... Megértem.-Ölelem magamhoz, füleit vakargatva, amitől kicsit megnyugszik, és belesimul az érintésembe.
- Adjuk ki.-Szólal meg JongIn rideg hanggal. - Miatta vesztettük el Kibumot.... nem érdekel mi történik majd vele, de több családtag, barát nem hal meg itt... Csak dobjuk oda nekik.-Mordul fel.
- Dehogy adjuk! Elment az eszed? Már JongHyun is családtag.-Szorítom magamhoz jobban a remegő testet.
- NEM AZ! Ő egy szörnyeteg, aki kihasználta a kedvességed. 
- Nem.Adjuk.Ki.-Szögezem le szigorúan.
- Harcolunk.-Bökte ki BaekHyun.
- Pontosan..-Bólintott rá mindenki, kivéve JongInt.
- Elment az a józan eszetek is!-Kiállt fel.
- Pont ezért foguk győzni.-Mosolyodom el. - Mert mi nem vagyunk normálisak, egy kicsit se.

Mindenki elment gyorsan összeszedni a cuccát, ami harcoláshoz kell. Mikor kiléptünk a házból már nagyban világosodott az ég. A rakek pedig mindenre felkészülve álltak előttünk. Egy nagy levegővétel után szó szerint nekik rohantunk, amit gyorsan le is tudtak reagálni, mert egyből össze-vissza kezdtek ugrálni, és csapkodni a hosszú karmaikkal. 

Az erdő morgások és fájdalmas üvöltések miatt morajlott. Ütések és karmolások. Szorítás, fojtás, rúgás. Képességek, amiatt nem mehetünk emberiség közelébe. JongHyun, aki mindenkit próbált védeni. A képességei, amiket a rakek fejlesztetek ki.. nem tudták legyőzni. Maguk ellen alkottak egy fegyvert. Ostoba, ostoba lények. Nem gondolkodtak, mikor elkezdték. Úgy éreztem, mintha JongHyun lenne az én angyalom, nem is véletlen. Mikor majdnem leszúrt egy rake, Jong hátából szárnyak nőttek ki, ami úgy nézett ki, mint egy puha párna, de közel sem volt puha, hanem acél erős.
Mi túléltük.. Ők? Mind egy szálig, most holtan hevernek a földön.
Ám tudjuk... véglegesen nincs vége, hiszen ők csak egy csapat volt. Sokkal többen lehetnek még.

A fárasztó harc után előkutattuk az elraktározott vért, amit elfogyasztottunk. Kai is harcolt velünk a vége fele. De létszik rajta, hogy képtelen Jongal békében lenni..
Miközben én az utolsó kortyokat ittam a tasakból, azt vettem észre, hogy JongHyun a kijárat felé vette az irányt. A többiek egy emberként szóltak utána, amire összerezzent.
- Hova mész?-Kérdezem felállva.
- Én csak viszályt okozok ebbe a családba. JongIn most biztosan utál... és.. még nincs vége, ezt pedig mindannyian nagyon jól tudjátok. A rakek soha nem fognak leállni. Engem fognak keresni, és ez lesz az első hely, de én elmegyek innen.-Suttogja. - Vigyázz magadra, Minho. Vigyázz a családunkra.-Mosolyodik el. Szemeimbe néz, és hirtelen hajol az ajkaimra. Meglepődök, ám visszacsókolok. Nem hosszú, s nem tolakodó. Egyszerű búcsúcsók. - Remélem látjuk majd még egymást.-Vigyorog, és abban a pillanatban kilép az ajtón, szárnyait kicsapva indul az útjának.

Te is vigyázz magadra... Kim JongHyun.

My Teacher, My Ex (ChanBum OS) +18

(~One~) My Teacher, My Ex (~Shot~)

(ChanBum)
+18

Fő Szereplők: Park ChanYeol.

                   Kim Kibum.

( Csak szeretném elmondani, hogy ez a történetem szintén régi, így nehogy elhiggyétek, hogy az egyetemi élet így zajlik XD Egyébként jó olvasást ^^)

Suli. Csajok. Alkohol. Buli.
Vicces is lett volna ha az én életem erről szólt volna középiskolásként.

Mindig is visszahúzódó voltam. Az osztály legjobb tanulójaként. Soha nem közösítettek igazán ki. Sőt! Különlegesnek állítottak. A kék szemeim miatt. Először azt hitték kontaktlencsét hordok, de teljesen Koreai vagyok, így meglepődtek azon, hogy hogyan lehetséges ez. Magam sem tudom hogyan lehet... De soha nem is érdekelt. Nem tartottam nagy dolognak. Viszont körülöttem igen is annak tartották. A lányok odáig voltak értem, még a fiúk is próbáltak elcsábítani. Őszintén tetszett a dolog, ám a tanulás jobban lefoglalt, mint a szerelem.

Viszont egy nap... Megváltozott bennem valami. Találkoztam életem szerelmével, aki 9 évvel idősebb nálam. Egy bevásárló központban ütköztem vele össze. Szó szerint. Éppen egy könyvet tanulmányoztam, így fingot sem láttam a körülöttem lévőkből.  Úgyhogy neki mentem. Ő is olvasott. Ugyan azt a könyvet bújta, amit én. Sors szerűnek találtam. Elnézést kért tőlem, utána pedig tényleges bocsánat kérésért meghívott egy kávéra... amit én nem iszok, így ártatlan gyerekként forrócsokit kértem. Elkezdtünk beszélgetni a könyvről és azokról mennyit olvastunk még. Elég sokáig elhúztuk az egészet.

Mindig is tudtam, hogy a fiúkhoz/férfiakhoz vonzódom. Így nem kérdéses, hogy Park ChanYeol tetszik nekem. Pont a férfi ideálom volt. Bár a nagy csálé fülei eléggé viccesek voltak. A forrócsoki után elkérte a számomat, amit boldogan adtam meg.
Naiv voltam.... Már a harmadik találkozásunknál felvitt a lakására és megdugott. Fülig belezúgtam... A tanulás egyre rosszabbul ment, bár soha nem buktam meg. 2 évig ment ez. Mindig suli után találkoztunk, dugtunk, majd hazamentem. Volt hogy álomba sírtam magam, mert tudtam hogy ő nem szerelmes belém. Mégsem érdekelt... Mindent megtettem, hogy vele maradjak.. Egy nap.. Pedig egy világ omlott bennem össze. Az ujján... Ott virított a házassági gyűrű... Annak a köcsögnek felesége volt. Ordítoztam ChanYeollal. Zokogtam és ütöttem. Utána pedig... Elküldtem a picsába azzal, hogy soha többet nem akarom látni.

ChanYeol tönkre tett engem. Egyszerűen csak... Összeroppantott belülről. A testi dolgok nem érdekelnek... Jó volt vele a szex.

Miután egyetemre mentem, igazi ribanc lett belőlem. Minden jó pasival lefeküdtem. Ez éltetett. Két jó barátom volt, akik együtt vannak még mindig.. Rohadt aranyosak együtt. Byun BaekHyun és Kim JongHyun.

Bár megértem Baeket, Jong tényleg jó pasi, csak nem nekem. Hozzám alacsony. Én pedig a magasakat kedvelem... Mint amilyen ChanYeol.

-Meh, nem szobán vagytok!-Vágódom le az ebédlő asztalához, ahol a turbék páros egymásba gabalyodva smároltak.
-Hah? Eh.. Szia Kibum.-Mosolyodik el Baek.
-Ja.. Szia.-Biccent Jong.
-Jól van, ennyire nem kell örülni nekem.-Nevetek fel. -Most nem tudom miért néztek így rám! A kolesz szobában állandóan dugtok! Most ez a kis szünet nem árt!-Csapok egyet az asztalra. -Mond csak, hogy bírod Baekie?
-Hát.. Ahogy te is. Köztünk csak az a különbség, hogy én a szerelmemmel csinálom, te meg a suli össze jó pasijával. Egyébként, igazán abbahagyhatnád és kereshetnél végre szerelmet.
-Hagyj már ezzel! Tudod jól, hogy egyszer már megszívtam. Nekem nem kell kapcsolat. Örülök hogy nektek sikerült, de én nem kérek belőle többet, köszi.
-Nem mindenki olyan mint az a ChanYeol, vagy ki a rák...-Fintorodik el JongHyun. -Tényleg csinálnod kéne magaddal valamit, még mielőtt kurva ként végzed.
-Hé! Ne rakj rám ilyen jelzőket! Nem pénzért dugok. Mindegy, ejtsük a témát. Csókolózzatok tovább, én nem zavarok!-Álltam fel és a tanterem felé vettem az irányt.

-SeKyung-ah!-Kiálltok föl, amint meglátom legjobb barátnőmet a padban ülni. -Te Ribanc, nézz már rám..-Lengetem meg előtte a kezem.
-Kibum, baszd meg! Tudod kit ijesztgess..

-Jól van csajszi.. Miért vagy ilyen bágyadt?
-Nem tudsz róla? Komolyan nem? De szar vagy.
-Ok csá, bekaphatod, de tényleg. Na, mi történt?
-Új angol tanárt kapunk! Én reggel már láttam. Olyan jó képű, hogy azt hittem orgazmust kapok a látványától!
-Érteeeem. Jó neked.-Ülök le unottan mellé.
-Naa, hát nem örülsz? Kirúgták végre azt a vén faszt és helyette egy szívdöglesztőt kapunk!-ujjongott SeKy aprót sikkantva.. Hát ha ezt csinálja, akkor az a tanár tényleg veri a szintmérőt.
-Nem látod? Kicsattanok!-Nevettem fel, majd azzal a mozdulattal el is punyultam az asztalon.

~Angol óra~

-Gyerekek!-Toppan be hirtelen az igazgató. -Már páran hallhattátok, hogy új angol tanárt kaptok. Szeretném ha őt tényleg nem kergetnétek őrületbe...
-Micsoda?-Háborodik fel mindenki.
-De diri bácsi, mi tök aranyosak, meg szupcsik vagyunk. Úgyhogy ne tessék aggódni. Az angol órák mézes-mázasan fognak telni.-Szól fel JongHyun. Pont az osztály köcsögje. Minden tanár utálja, mert be nem áll a szája az órákon. Baek pedig az osztály... nem, nem. Az egyetem legjobb tanulója... Utánam. HAH!.. Mindegy.. A lényeg az, hogy komolyan nem tudom, hogy ez a JongBaek páros hogyan jött össze...

JongHyunon persze mindenki röhög egy sort, még egy pillanatra az igazgató is elmosolyodik.
-Akkor. Én most távoznék is, az angol tanár hamarosan jön.-Bólint egyet, majd azon nyomban kilép az ajtón.
Várunk még pár percet, de engem nem igazán érdekel az új észosztó. Így az ablakon kifele bámultam. Meghallottam hogy nyílik az ajtó, de nem... Egyszerűen nem tudott izgatni a dolog.

-Nem nagyon akarom húzni az időt a bemutatkozással. A nevem Park ChanYeol. 3 évig éltem Amerikában, de sokkal régebb óta foglalkozom az angollal. Nem szeretem ha a diákjaim szemtelenek velem szemben. Én vagyok az idősebb, elvárom hogy tiszteljetek. És azt szintén hogy tanuljatok. Keményen.

.....

Várjunk... Nem, nem és NEM! BASSZA MEG, NEM! Ez lehetetlen... Kibaszottúl lehetetlen. ChanYeol.. Itt. Miért? Ne már..
Hirtelen elkezdtem zihálni. Próbáltam vissza tartani a hangos sóhajaim... ChanYeol... Park.. Ő.. Park.. Uram Atyám! Még nem vett észre..
Magamra húzom a kapucnimat és jól ráhanyatlok az asztalra.

-Szeretném ha mindenki bemutatkozna, csak az ismeretség kedvéért.. Mondjuk... kezdjük.. Te! Kapucnis srác.-Ó ne.. Kérlek... miért én? Ah, Istenem! A sírás szélén vagyok. Biztos tiszta vörös az arcom!. -Én tudok várni.-Sóhajtott.

Hatalmas nagy levegőt vettem, amit azonnal kifújtam, még mielőtt abba ájulok bele. Felemeltem a fejemet és levettem a kapucnimat. Minden utálatom előjött. Mikor meglátta az arcom... Az a fej amit vágott... Leírhatatlan.

-A nevem Kim Kibum. Nem akarom fényezni magam, de az egyetem legjobb tanulója vagyok.
-Ego!-Kiállt fel mindenki nevetve.
-Bevág.-Nevetek én is. -Imádok könyveket olvasni és kritikát írni belőle az internetre. Ja és Buzi vagyok. Így jó?-Fintorgok, premier plám kimondva azt, hogy kályha vagyok.. Úgy is tudja mindenki.. Főleg ő. Ő a legjobban.
-De bátor itt valaki.-Suttogja mellettem SeKyung megbökdösve a vállam. De amint ráemelem a tekintenem, megijed. Gyilkosak a szemeim.
-Re-rendben, menjünk tovább.-Akadozott a tanár beszéde.
Mindenki furcsán nézett rá.. Hát ha ilyen pofákat vág, nem is csodálom.

Jól szemügyre vettem a kezét. Az a kibaszott gyűrű még mindig ott van. A kis faszszopó... Láttam hogy próbálja keresni a kék szemeim, viszont nem adtam meg neki ezt a fajta örömöt. A gyűlöletem felemésztett mindent.. Mindent.

Óra után rögtön felálltam, de a tanár rám szólt, hogy nekem maradnom kell. Persze, meg a jó édes kurva énjét. Azt.

Karba tett kézzel dőltem neki a táblának. Miután mindenki kilépett az ajtón, rögtön hozzám lépett.

-Jól áll a fekete haj. Ez a szemüveg is aranyos.

-Kussolj...-Nézek a szemeibe semleges arckifejezéssel.
-A tanárod vagyok. Nem beszélhetsz velem így.-Rakja kezeit a fejem mellé, ezzel beszorítva engem. Elkapott a kétségbe esés... Még mindig jó képű... Úristen, nem. Sokkal jobb... Sokkal.

-Annyira nem érdekel mi vagy.. Hagyj békén ChanYeol.
-Neked csak Tanár Úr.-Vigyorodik el aljasan, és az ajkaimra csókol.. Nem bírom ellökni. Nem azért, mert nem akarom hanem, mert nem megy. Túl erős.. Rám erőlteti magát. Mélyen veszem a levegőt.. És végem. Feladtam. Nem tudok ellenállni. A kurva mindenemet.
-Cha.. Tanár.. Úr..-Fintorodok el, ahogy végre sikerül eltolnom. -Hagyj békén.. Nekünk semmi közünk egymáshoz. Már réges-rég vége. Érted? Semmi kö...!-Nem bírtam befejezni, mert ismét megcsókolt. Istenem, nem...

Felültetett a tanári asztalra én pedig szétnyitottam a lábaimat... Úristen, ribanc vagyok. Bár ChanYeol se jobb. Első napja az egyetemen és már megfog dugni egy diákot... És az a diák én vagyok. Oh, a faszomat..

~°~

Nem. Részletezek. Nem!
Persze.. Neki pont lyukas órája volt.. És abban a teremben PONT senkinek nem volt órája... PERSZE! Mert miért ne?
Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Komolyan..

Miután lement minden órám -a szép kis akció után az új Tanár Úrral kussban maradtam- fejfájással indultam haza. Az emlékek szépen lassacskán feltörni készültek.. Neem, én nem akarok emlékezni! NEM!

'-Ah, Sa-sajnálom!-Nézek fel amennyire a szemüvegem engedi..eh, túl nagy a kerete.
-Én sajnálom, nem láttalak.-Nem igazán válaszoltam, csak zavartan szipogtam egyet, majd valamit motyogtam.

-Meghívhatlak egy kávéra?-Mosolyodik el kedvesen.
-Én.. Én nem iszom kávét.-Hebegek össze vissza.
-Akkor valami italra?
-Hm... Rendben.-Mosolygok végül vissza.'

Nem akarok emlékeket!! Menj innen... Kérlek!

'-Feljössz a lakásomra?-Simít végig az arcomon.
-Igen.. Fel.-Bólintok egyből, bele sem gondolva, mibe keveredtem.'

Pontosan erre sétáltunk, mikor belementem abba, hogy felmegyek a lakására. Annyira... Naiv és hülye voltam.

'-Képzeld, nem rég vettem egy könyvet! Először azt hittem nagyon unalmas lesz... De végül tökre izgalmas volt az egész! Majd el szeretnéd olvasni? Kölcsön adom!-Meséltem izgatottan a könyvről, ám nem válaszolt. -Yah! Figyelsz te rá....m?-Akad el a szavam, amint észreveszem, csak kedvesen mosolyogva figyel. -Mi.. mi az?
-Semmi, csak olyan aranyos vagy. Ezzel a szemüveggel. Igazán ártatlan.
-Eh?... Dehogy.-Pirulok el.
-Ne legyél már ennyire szerény!-Csúszik  közelebb. -Kibummie.
-I-igen?
-Kívánlak...-Ölel magához.
-É-é-én.... nem hiszem, hogy ezt ké...
-Kérlek..-Suttog a fülembe ami azt okozza, hogy végig borzongok.
-Re-rendben.-Egyezzek végül bele.'

Felbasz.. Ennyire hülye nem lehettem! Hogy jutott egyáltalán az eszébe a könyvről a szex? Hülye tapló!

'-Cha-Chan! Fáj...-Indulnak meg a könnyeim.
-Shhh.... Shhhh, hamarosan elmúlik, jobb lesz.-Simogatja meg az arcom.'

Ja, persze. Jobb. Színtisztán emlékszem az első alkalmamra... Fél óráig szenvedtem, mire végre teljesen belém hatolt az a paraszt!  FÉL ÓRA! És végig fájt. És még utána se volt a legjobb.

Ahogy hazaértem, és beléptem a szobámba eszembe jutott, hogy ő soha nem volt nálam.. Soha nem akart ide jönni, megismerni a családom. Bár Ommának mindig meséltem ChanYeolról, elmeséltem neki, mennyire szerettem is őt. Anya pedig végig támogatott is, és megvigasztalt mikor összetört szívvel jöttem haza. Igaz, sokat segített, de nem ő volt az aki kihúzott a depressziómból.
Saját magam meg tudtam oldani.. Igaz, kellet néhány segítség, de nem vagyok fogyatékos -elnézést a kifejezésért -, ahhoz, hogy nem tudjam megoldani a bajaimat.

Levetkőztem alsónadrágra és leszarva mindent feküdtem be az ágyamba, nyakamig húzva a takarót. Ahogy behunytam a szemem ismét előjöttek az emlékek.

'-Szemét vagy! Utállak! Hogy tehettél velem ilyet?-Lököm meg mindegy egyes szavamnál. -Idehívsz és biztos nem azért, mert romantikázni akartál, hanem dugni, erre az ujjadon ott virít az a kibaszott házassági gyűrű-Zokogok fel megtörten. -Én szerettelek...-Szipogok megtörten. -Nem akarlak többet látni, megértetted? SOHA TÖBBET!-Vágom arcon, majd azzal a mozdulattal elszaladok.' 

~°~

Reggel meggyötört fejjel kelek, hogy ismét iskolába menjek.. Hogy lássam azt a... Parasztot... Unottan készülődőm, és már előre érzem az utolsó két évem már elbaszódott. Remélem kirúgják. Ott rohadjon, ahol van.

Amint belépek az iskola kapuin, vele ütközöm össze. Ahhh. Deja Vu-m van...
Csak egy morcos fejet vágok, amire elvigyorodik, teljes fogsorral. Cukkoló! Sóhajtok egyet és tovább megyek.. Tényleg semmi kedvem a pofájához.
A terembe lépve egyből meglátom BaekHyunt aki kétségbe esett fejjel néz vissza rám. Hát ennek meg mi baja? Rögtön hozzám szalad.

-Tee! Tegnap csak úgy eltűnsz! Mit képzelsz? Tudod, hogy aggódtam?-Fogja meg az arcom.
-Eh.. Ne haragudj, csak...
-Csak? Azért, mert talán az angol tanárunk az a ChanYeol?
-Igen...
-Oh Istenem! Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?
-Kösz..-Puffogom
-Nem úgy értem, Kibum-ah! És? Most mi lesz?
-Semmi, elviselem azt, hogy ő a tanárom. Úgysem tehetek semmit.-Vonok vállat.
-De hát! Tönkre tett.. Miatta már azt sem tudod, mi az a szerelem.
-YAH! Igen is tudom mi az! Csak nincs kedvem hozzá.
-Ah.. Tegnap egyébként mit akart tőled?
-Se-semmit..-Pirulok el az emlékre, hogy komolyan megfektetett.. Az osztályteremben. Halál.
-Aha.. persze. Úgy is megtudom.-Nézett rajtam végig.. -Kitartás Bummie!-Ütögeti meg a hátam és visszasiet JongHyunhoz, hogy -gondolom- elmondja neki, mit tudott meg tőlem most. Kifújom idegesen a levegőt és leülök SeKyung mellé.

-Na mi van? Már nem is köszönsz?-Böki meg a vállam.
-Bocs SeKy, de nekem most ehhez nincs kedvem.. Tényleg ne haragudj, és ne kérdezgess.-Fogom meg a fejem. Együtt érzően bólint, kicsi aggódással a szemében. Tudom, hogy szemétség, hogy lerázom. Egyszerűen.. Tényleg semmi kedvem senkihez.

~°~

Az utolsó órára készültem, ami mi más lehetne, mint angol? Szenvedve pakoltam ki a cuccomat a padra, és csak vártam arra, hogy csöngessenek be, ami elég gyorsan megtörtént.
ChanYeol bejön, de nem köszön, hanem egyből azt mondja álljunk fel.
-Stand up, please.-Teszi le a könyveit az asztalra. Mi meghaljunk. -OK, sit down. Szeretném, ha elmondanátok, hogy hol tartottatok az anyaggal, mert eddig minden egyes osztály máshol jár.-Vált koreaira, amiért áldom.. Az előző tanárunk mindent angolul pofázott, és nem értettünk belőle sok mindent. Lehet, hogy eredetileg így kéne csinálni, de akkor a diák sík hülye marad.

Természetesen az óra további részében beszél néha angolul, és ha nem értettünk valamit, megkérdezte. Ő tényleg azt akarja, hogy megtanuljuk ez a tantárgyat, mert a mai élethez kell.
Ami viszont nem tetszett, hogy majdnem egész végig engem szólított fel, vagy hívott a táblához, hogy írjak példamondatokat. Nem mintha nem ment volna, csak idegesített.. Főleg hogy a leghátsó előtti padban ülök. De semmi baj, Kibum, te vagy a diák, te neked fel kell állnod, és oda kell sétálnod, mert csak. Nincs magyarázat, hogy a tanár miért pont téged basztat ezzel. PERSZE!
Mekkora fasz már... 

Ahogy az órának vége lett a tanár megint leszólt, hogy maradjak.. Ja, ha megint megakar dugni, akkora pofont adok neki, hogy a fal adja a másikat.. Nem! Átesik azon a geci falon.. BaekHyun megint aggódva pillant rám, de én csak rámosolygok, hogy menjen csak. Nehezen, de bólint egyet.

-Mit szeretne Tanár úr?-Fintorgok magamban. 
-Nem hittem volna, hogy ennyit fejlődik az angolod.-Mosolyodik el, leülve a tanári asztalra. Már most megvagyok veled elégedve.
-Oh.. Aha.-Lepődök meg hirtelen. ChanYeol sóhajt egyet.
-Meg szeretném veled beszélni.
-Mit?-Emelem fel meglepetten a szemöldökeim.
-A tegnapit.-Rakja keresztbe a kezeit.
-ChanYeol... Ezen nincs mit megbeszélni, megtörtén és kész.-Vonok vállat.
-Hallottam, hogy ribanc lettél ebben a suliban...
Ha? Idegesnek tűnik... Miért ideges? Ehhez..
-Semmi közöd hozzá.-Fordítom el a tekintetem.
-De igen is van.-Lép elém és a táblának nyom. -Te hozzám tartozol.-Suttogja a fülembe.. Hogy, mi van? Ez hülye.
-Hozzád tartozom?-Lököm el. -Mikor tartoztam én hozzád valaha? Mert én nem emlékszem ilyesmire. Felejts el engem, értetted?
-Meg sem engeded, hogy megmagyarázzam?
-Micsodát? A gyűrűt a kezeden? Na hagyj már! Feleséged van, tök oké, én már túl léptem ezen. Ne nehezísd ezt meg nekem.
-De, Kibum én...
-Nem érdekel!-Üvöltök rá. -Te! Te soha nem szerettél engem, és most évek után van pofád első napon megdugni engem, egy teremben, hogy aztán másnap mindent kimagyarázz, és hogy csak a tied legyek?! Komolyan van hozzá pofád?-Dühöngök, de érzem a könnyeim gyűlnek a szememben. Picsába, túlságosan is érzékeny vagyok. -Nem akarok rólad tudni ChanYeol, még ha az angol tanár is vagy! Légy az, leszarom, de a magánéletedet ne hurcold magaddal az iskolába! Ne merj többet leállítani azzal, hogy beszélnünk kell. Menj a pokolba.-Fújok egyet idegesen, és amint elfordulok tőle a könnyeim utat találnak. Kirohanok a teremből, ám egyből neki rohanok valakinek.

-Baek! Mit keresel te itt?
-Me-megvártalak... És hallottam mindent..-Húzza el a száját.
Megtörten sóhajtok egyet, ő pedig magához ölel, a könnyek pedig tovább folynak, talán több is lett hirtelen. 
-BaekHyun...-Zokogom.. -Én még mindig szeretem őt. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?-Remegek meg.
-O jaj..-Simogatja meg a hátam, vigaszként.
-Most inkább..-Szipogok párat. -Szeretnék egyedül lenni.-Tolom el magamtól.
-Megértem, de azért.. Vigyázz magadra, jó?-Simogatja meg az arcom.
-Persze.-Bólintok és egy elköszönés társaságában elmegyek.

Most biztos nem érti Baek, miért is szeretem még mindig azt a faszt. Egyszerű... Ő volt az első szerelmem, több pedig nem is volt. ChanYeolt mindig is szerettem, minden egyes másodpercben, és pont ezért fájt, hogy feleségül vett valakit a tudtom nélkül.. Legalább beszélte volna velem meg. Igaz, ott van az utálat.. ám ahogy a szemeibe nézek.. elolvadok. Mit tegyek?

~°~

Másnap ismét nyúzottan mentem iskolába, talán még a hisztisnél is hisztisebben viselkedtem. Egész nap nyafogtam mindenért, ha felszólított tanár, beszóltam neki, vagy mikor kihívott a táblához bemutattam neki, ami miatt az igazgatói irodában végeztem.
Leszidta a fejem a diri, hogy mostanában mi történt velem, de én nem szólaltam meg. 
Sokan mondják, hogy az iskolába és a munkahelyre ne vidd a magánéleted. Hát bocs baszd meg! Én kérek elnézést, hogy kibaszottul fáj a szívem, és, hogy nem téphetem ki a helyéről!
Természetesen ezt a diri is elmondta. Bekaphatja.

Szem forgatva állok fel a székből, még  valamit mond az igazgató, de pont leszartam. Miután kijöttem a terméből a fal mellé ledobott táskámat felkaptam, és amint elindultam neki mentem valakinek. Faszomat már! Mi ez basszus? Valami elcseszett dráma? Kezdem magam úgy érezni, mintha egy filmben lennék. 

-Mi a baj?-Kérdezi aggódva. Mit aggódik?
-Semmi ChanYeol..-Fordítom el a tekintetem, nem akarok a szemébe nézni...
-Kérlek.-Emeli kezeit az arcomhoz, és az államon alá nyúl, kényszerítve, hogy nézzek a szemébe.
-Chan...-Gyűlnek könnyek a szemembe..
-Ne, csak ne sírj!-Ölelt rögtön magához, belebújtam az ölelésébe. Nem bírok neki ellenállni, már rég feladtam. -Gyere.-Fogta meg a kezem.

Még valami cuccot összeszedett a tanáriban. Megvártam. Akartam őt. Vágytam a társaságára. 
Elindultunk a háza fele. Végig azon gondolkodtam, hogy a felesége otthon van-e. Csöndben sétálunk, néhányszor egymásra pillantva, de lényegében ez a csend nem kínos. Kellemesen hat. Meg amúgy sincs kedvem beszélgetni.

Mikor elértük a házát, amin meg is lepődtem, hogy még mindig meg van, körül néztem. Semmi jele a változásnak, annak, hogy élne itt bármilyen féle nőnemű ember. Se női ruhák, ékszerek, cipők, vagy esetleg bármi jel arra, hogy nő van itt.
Nem igazán akarok kérdezgetni, miért nincs itt semmi, mert nem hiszem, hogy lenne közöm hozzá.

ChanYeol add nekem egy alsógatyát és egy pulcsit, amit még nem vettem fel, de biztos vagyok benne, hogy nagy lesz rám, és lógni fog rajtam.
Elmentem lefürdeni, elvégezve a borotválkozást és minden egyéb dolgot.
Frissen mentem már ösztönösen a tanárom szobájába. Mosolygott, majd ő is elment lefürdeni. Itt is körül néztem, majd láttam egy képet, ami le volt fordítva.
Felfordítom a képet.

Mi a? Miért van rólam képe? Mikor készítette ezt? És miért van ráírva, hogy Szerelmem? Basszus! A képen nyitva van a szemem, hogy nem vettem észre? Túl sok kérdés van most a fejemben, de választ nem kapok.

Még mindig a képet nézem, mikor megérzek két kezet a derekamon. Nem mosolyodom el, nem mondok semmit, ahogy ő sem. Nincs szükségünk most szavakra. Szembe fordulok vele, és egyből ajkaira marok. 
Szenvedélyesen viszonozza, és engedélyt kér a szám beférkőzéséért. Megadom neki amit akar. Leejtem az állam, és ő egyből benyomul a nyelvével. Végig zongorázza a fogaimat, bejár minden területet. Belesóhajtok a csókba, közben ChanYeol már az ágy felé tol. Lassan ereszkedem az ágyára, ő pedig nem erőszakoskodik. Ez pedig jól esik. Kellemes. Keze felhúzza a pulcsit, ami a testemet védi. Szeretettel járja be a testem különb pontjaim. Tudja jól, mik az én gyenge pontjaim amit rögtön ingerelni kezd. A combom. Rövid körmeivel karmolgatni kezdi, kulcscsontomat harapdálja, nyalogatja, fülemet pedig óvatosan simogatja. Az én kezeim sem tétlenkednek. Egyből hasizmához tévednek, és minden kockát végig tapintok.. Isteni izmai vannak ennek a férfinak. Lábamat ágyékához dörzsölöm, érzem mennyire fel van hevülve. Akar engem. Én is őt.
Mikor esélyt látok rá, nyakához hajolok, hogy finoman belecsókolhassak majd beleharapva hagyva ott egy vörös foltot.
A simogatások sűrűsödnek, egyre intimebb helyekre. Míg a kezem az ágyékánál tevékenykedik, az övé a bejáratomat simítja, alsógatyán keresztül.

Megelégelem ezt a kisebb előjátékot, és magam alá fordítom, ő maga pedig hagyja nekem. Végül lehúzom róla a felesleges pólót, majd az alsónadrágját. Most én támadok neki a kulcscsontjának, de rögtön megunom és inkább a hasizmára pártolok, amit viszont örömmel harapdálok. Egyik kezemet férfiasságához vezetem. Megmarkolom és lassan, szinte kínzóan mozgatni kezdem. Halkan felmorog az érzésre, de én ennyivel nem elégszem meg. Lentebb csúszom, végig szemeibe nézve. Vágyakozva pillant vissza felém.
Végül néma kérésének eleget téve nyalok végig péniszén, és minden nyalás végén rácsókolok a tetejére. Izmai minden egyes érintkezésnél befeszülnek. Az utolsó, ami nagyobb nyögésre készteti, hogy befogadom a számba teljes hosszát. Tudom hogyan kell mélytorkozni. Néha-néha a fogaimat is bevonom a játékba, ám mikor megérzem Chan birtokló kezeit a hajamba markolni, elválok tőle egy cuppanással. Megnyalom a számat elégedetten, hogy ilyet tudok belőle kihozni.

ChanYeol ismét maga alá gyűr, és szinte letépi róla az össze ruhaanyagot. Nem vagyok szégyenlős, így nem pirulok el, pedig tudtomban, hogy meztelenül fekszem alatta. Természetesen kihagyja az én orális kényeztetésemet. Lábaimat először kisebb terpeszbe tárja, és be is helyezkedik. Ajkaimra csókol, miközben ujjaival bejáratomat ingerli. 
Káromkodik egy sort, mikor rájön, hogy kellene síkosító. Gumit soha nem használtunk, nem volt rá szükségünk, pedig védekezni akkor is kell, mikor két azonos nemű szexel, vagy szeretkezik, mert a betegségek terjednek. Ám nekem, se neki nincs betegsége. Ha pedig véletlen ő valahogy elkapott valamit, akkor tud róla és használni fog kotont. 
Már tápászkodik is fel, de hála az égnek csak síkosító van a kezében. Nem szeretem a gumit, és szerintem anélkül sokkal élvezetesebb. Ezt pedig azért tudom , mert nem egyszer használtam azt a vackot.
Chan végre, újra lábam közé telepszik. Kinyitja a tubus tetejét és egy szép adaggal nyom az ujjaira, majd a bejáratomat is bekeni vele.
Mivel roppant gyakorlott vagyok ebben az egészben, 2 perc sem kellet ahhoz, hogy három ujjal bennem motoszkáljon. 
Csípőmet felfele löktem, mutatva neki, hogy most már igazán másra vágyom.

Fel is fogja a dolgot, egyből meredező férfiasságára markol és bekeni a géllel. Rám pillant, én pedig beharapott ajkakkal bólintok. 
Fölém hajol és ajkaimra lehel, finom, gyengéd lepkecsókokat, miközben belém hatol. Kicsit felnyöszörgök, mert azért eléggé nagy ahhoz a mérete, hogy az izmaim alul ösztönösen összeránduljanak, és kitaszítsák a behatolót. Próbálom elengedni magam, ami sikerül is, így az izmaim is engedékenyebbek lesznek a rég nem látott péniszhez, ami csak nyomul tovább.
Mikor végre teljesen kitölt, jólesően sóhajtok egyet. Kicsit vár, hogy még szokjam, mert látja az arcomon, hogy feszít, ám nem azt jelenti, hogy fáj is.
Megmozdítom a csípőmet, ezzel jelezve neki, mozoghat.
Először csak gyengéden lök párat, majd kicsit körkörösen mozog és ismét lök.
Hangosan felnyögök, viszont még nem érte el a prosztatám. Szavakra pedig még mindig nincs szükségünk, felfogja anélkül is.
Szemeibe nézek vágyakozva, hogy kezdjen el gyorsabban mozogni, mert beleőrülök a lassú tempójába.
Amint begyorsulnak a lökései az én nyögéseim sem tompulnak. Hangosabb leszel, nyüszítek, kezeimmel ChanYeol hátát karmolom, és biztos vagyok benne, hogy annak csúnya nyomat lesz.
Ami pedig majdnem orgazmust okoz számomra, hogy eltalálja gyönyörpontomat. Élvezettel sikítok fel, amire Chan elmosolyodik, és megismétli a manővert. Szemeimbe könnyek gyűlnek az ingertől, amik rögtön el is apadnak.

Már mind a ketten éreztük a véget, így veszélyesen vöröslő péniszemhez nyúlt, és olyan gyorsaságban kezdte el pumpálni, mint a fenekem. És ha lehetséges, még jobban begyorsított, aminek a vége egy hatalmas, már szinte nőies sikítás, és egy hangosabb morgás volt a vége.
Hátam ívbe feszült, miközben kimozogtuk az orgazmust. 

~°~

Békésen lélegezve fekszünk egymás mellet. Fejemet izmos mellkasán pihentetem, láthatatlan köröket rajzolgatva rá. Igen. Én még mindig halálosan szerelmes vagyok ez exembe, aki az angol tanár. Hülyének érzem magam, amiért lefeküdtem vele ismét, de a szeretet elveszi az eszem. Úgy érzem, itt tényleg meg kell beszélni a dolgokat.

Egyből felülök, elnyúlva a pulcsiért, és magamra húzom. Visszaülök az ágyra, Chan pedig érdeklődve ül fel velem szemben.

-Magyarázd meg.-Motyogom. -Magyarázatot kérek a gyűrűre. Mindenre..-Nézek a szemeibe.
-Megengeded?
-Akarom..
-..-Sóhajt egy nagyot. -Kibum, ha tudni akarod, én mindig is szerettelek. És ez a mai napig nem változott. Tudom, hogy úgy viselkedtem veled, mint ha csak egy dugó párna volnál, de nem. Apám egy szigorú ember, és utálja a melegeket. Mikor rájött, hogy egyetlen fia is az, üvöltött, nem hitte el. Én elmondtam neki, hogy együtt vagyok valakivel, és szeretem. Téged szeretlek. Apám természetesen eltiltott, de engem nem érdekelt. Mikor ismét meglátogattam a családom, egy ismeretlen lány volt még ott. Érdekházasság. Én nem is tudtam, hogy van még ilyen! Apa cégvezető volt, és annak a lánynak az apja szintúgy. Így akartak békét kötni. A mi házasságunkal. Erre kényszerültem. És mivel te ott voltál, próbáltalak valahogy megértetni azzal, hogy utálj meg. Hagyj el, és.. ne gyere vissza, mielőtt összetörsz. Persze, te nem fogtad fel, hogy már csak dugásra "kellettél". Természetesen ez nem így volt, csak azt akartam, hogy azt hidd. Mikor találkoztunk, és az ujjamon volt a gyűrű, utáltam magam. Utáltam, amiért összetöröm a szerelmes szíved.. És én.. Hah..-Itt megakad, könnyek gyűlnek a szemébe. -Miután szakítottunk, rá két napra házasodtam meg. Boldogtalan voltam. A lány viszont őrülten szerelmes volt belém. Így hát összefeküdtem vele. Megbántam. Terhes lett. Mikor izgatottan elmesélte nekem a dolgokat, lesokkoltam. Nem akartam apa lenni, nem akartam semmi mást, csak téged vissza kapni. Ezért, leüvöltöttem azzal, hogy ha nem veti el a babát, elfogom hagyni. Sírva könyörgött nekem, hogy gondoljam át. De nekem nem volt átgondolni valóm. Végül, megtartotta a gyermeket. Én beadtam a válópert, találtam egy okot. A gyerek pedig az anyánál maradt. Elmenekültem Amerikába, de visszatértem, és apám egyből megkeresett engem. Találkoztam az ex-feleségemmel és a gyermekkel. Második évét töltötte be. Mosolyogva néztem akkor, hogy fiam született, aki a füleimet és a szemeimet örökölte. Még sem volt igaz a mosolyom. Magányos voltam, viszont semmi ötletem nem volt. Befejezésül pedig véletlenszerűen a te egyetemedre mentem dolgozni, így újra láthattalak. Nem hittem el, hogy a sors ilyen jó szívű velem... Innen pedig már tudod.-Fújta ki a végére a levegőt. -A gyűrűt, pedig megszokásból hordom, már csak egy ócska ékszer.-Von vállat.
-Teee..!-Hajtom le a fejem, mire végre összeállt a kép a fejemben. -HÜLYE GYÖKÉR! Miért nem mondtad el? HA?! Olyan... Hülye vagy...-Zokogom el magam. -Ásd el magad, te gyökér!-Bújok hozzá, miközben ölébe ülök. -Én is szeretlek... Még mindig...-Szipogom. Elmosolyodik és ajkaimra csókol. -A fiaddal mi lett?-Érdeklődöm.
-Látogatom rendszeresen, és fizetem a gyerektartást.
-Humm.. Értem.-Hümmögök, majd beáll köztünk a kínos csend.

-Kibum... Lennél újra... a párom?-Kérdezi kicsit félve.
-A Tanárom vagy, és az Exem... Hát már hogy ne lennék!-Nyomok egy csókot a szájára. -Szeretlek ChanYeol.
-Én is téged, Kibummie.-Mosolyodik el, és ismét maga alá fordít.. Szép esténk lesz...

~°~

Azért.. nagyon örülök annak, hogy a sors visszahozta nekem a Yodám. Az egyetemet elvégeztem, a diplomámat pedig megkaptam. Hivatalosan is felnőttnek éreztem magam, nem csak egy taknyos gyereknek. Bár nem tudom hogyan jutottam el odáig, hogy angol diplomám van, és én még is divat tervező lettem, és modell. ChanYeol végig támogatott, mikor nyitottam egy saját boltot, a saját ruháimmal, és mikor már emberek tömbkelege látogatott el a ruha boltomba, felkeresett egy cég. Ezt mind Channak köszönhetem, mert az elején szinte nem is voltak vásárlók, így majdnem feladtam.. De ő végig mellettem maradt... Szeretem őt.. És ő is engem, és ez így jó..