Dance Teacher
EXTRA
Édes eper
EXTRA
Édes eper
Hossz: Egyrészes
Banda: EXO & GOT7 [SHINee]
Szereplők: Byun BaekHyun, Jackson Wang, [Kim Kibum, Kim JongHyun]
Párosítás: BaekSon, [JongKey]
Műfaj: slash, slice of life, fluff
Besorolás: +15
Figyelmeztetés: trágár szavak
Hozzáfűzés: Nos, először nem gondoltam volna, hogy írok egy EXTRÁT, de annyira befejezetlennek éreztem a vége miatt, hogy úgy döntöttem írok egy tök felesleges kis részletet Baek életéről Franciaországban. Jó olvasást hozzá.
A francia szövegeket kiemelem.
FIGYELEM! Aki még nem képes JongHyun nevét még csak olvasni sem egy történetben, vagy akár máshol, akkor hagyja el a terepet! Én már kész vagyok felhasználni, mint szereplő, bár szinte minden nap megsiratom..
Hozzáfűzés: Nos, először nem gondoltam volna, hogy írok egy EXTRÁT, de annyira befejezetlennek éreztem a vége miatt, hogy úgy döntöttem írok egy tök felesleges kis részletet Baek életéről Franciaországban. Jó olvasást hozzá.
A francia szövegeket kiemelem.
FIGYELEM! Aki még nem képes JongHyun nevét még csak olvasni sem egy történetben, vagy akár máshol, akkor hagyja el a terepet! Én már kész vagyok felhasználni, mint szereplő, bár szinte minden nap megsiratom..
Nagy levegőt veszek, miközben belépek stúdióba, az ajtók lassan nyitódnak ki, a szívem hevesen ver, s szinte elvakítja a szemem a fény. Egyből körül nézek, s csak tátott ajkakkal nézem a hatalmas termet és benne a sok sok embert akik egyszerre mozdulnak a ritmussal, átadva magukat a dübörgő zenének. Szemem sarkából látom az integető kezet, de egyszerűen teljesen lenyűgöz amit a szemem előtt látok... igen.. én ide tartozom, egy ilyen közösségbe, ahol mindenki szereti a zenét, ahol minden lépésük gyönyörű és művészi. Végig állom a koreográfiát, s mikor végeznek megtapsolom őket.
Remekül kizökkentettem őket, rám bámulnak hatalmas szemeikkel és franciaiul kezdenek beszélni - hát persze, mi más nyelven -, ó, lehet, hogy két hétig próbáltam sok francia szót magamba szívni, most még azt is elfelejtettem, hogy kell mondani "sziasztok,,. Aish.. mit csináljak? Kétségbeesetten pillantok a még az előbb integetőre. Elmosolyodik, hozzám sétál.
- Már vártunk - paskolja meg a vállam. -, még egyszer, így személyesen is megköszönöm, hogy elvállalod a munkát.
- Semmiség - legyintek.
- Semmiség? Neked semmiség Koreából idejönni Franciába, úgy, hogy semmit nem tudsz?
- Ott amúgy sem éreztem magam jól.. na meg kell a változás.
- Jól van. Akkor bemutatom a csapatot és eltáncolhatnál nekik valamit, hogy lássák, nem amatőr tanár vagy, utána pedig kiválasztjuk a csoportod, rendben? Őket is figyelembe kell venni, hogy egyáltalán akarnak-e. Ha nem, akkor kezdőket kapsz, ők már a profik - mutat maga mögé.
- Ühüm - bólogatok, majd figyelmesen hallgatom, ahogyan mindenkit bemutat, néha hozzátesz valamit franciául. Utána a telefonomat rácsatlakoztattam a nagy hangszórókra és zenéim között próbáltam megkeresni az amerikait, és nem koreait berakni. Izzadnak a kezeim.. olyan sokan vannak, még a bárba se volt ennyi, bár ez a hely kétszer akkora lehet. Rányomok egy pörgősebb zenére, amire régen kitaláltam egy koreográfiát, remélem minden lépésre jól emlékszem és nem rontom el egy ritmusütésnél.
A zene elindul, magabiztosan elmosolyodom, az előttem ülők és állók csillogó szemekkel figyelnek. Mozdulataim először lassúak, próbálom minden testrészemet belevinni. A zene csak egy és fél perces, szóval gyorsan letudom az egészet, amikor befejeződik nagy levegőt veszek, és becsukom a szemem. Tapsolás üti meg a fülem. Tetszett nekik! Megkönnyebbülten fújom ki magam.
Jackson megint a nyelvükön beszélt, mire mindenki felrakta a kezét. Mi a fene?
- Mit kérdeztél? - húzom össze a szemöldököm.
- Hogy kiakar tőled tanulni - nevetett, megfordulva. - Elismerik a jó táncosokat, és te az vagy - sétál mellém. - Viszont túl sokan vannak, s nem engedhetem meg, hogy ennyi embert taníts, még én sem vállalnám el - kuncog, átkarolva a vállam. - Szóval beszélek velük, addig ülj csak oda le - mutat az egyik székre. Csak bólintok és teszem, amit mond.
Jackson Wang.. Még gyerekkorunkban lettünk jó barátok, tizenkét éves voltam, mikor a szüle úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Kínába. Tartottuk egy ideig a kapcsolatot, végül valamiért megszakadt. Olyan három vagy négy hete felhívott, hogy mizu van vele, és hogy elfogadnék-e egy munkát, mert megüresedett. Elmondta, hogy ki kéne találnom koreográfiákat és megtanítani pár táncosnak. Elfogadtam minden feltétel nélkül. Őszinte leszek, majd meghaltam az izgulástól, totál idegen ország, idegen nyelv, fogalmam sem volt mihez kezdjek, csak két címet tudtam, az egyik az apartman volt, amit Jack ajánlott, sőt foglalt és fizette nekem ki az első három hónapot, így csak a kulcsot kellet elkérnem, és angolul próbálkoztam, mert franciául semmit sem tudtam kinyögni már akkor sem, és hála az égnek értette az akadásos beszédem. Kipakoltam a cuccaimat utána rögtön idejöttem.
Bár még mindig kiakar robbanni a szívem, még is jól érzem magam. Örülök, hogy eljöttem Koreából, ott már minden fojtogatott. Ó! Elfelejtettem felhívni Kibuméket! .... Meg JongInt is... bár őt elszeretném felejteni, lehet hogy azt mondtam neki ez nem a vég, hanem a kezdet.. nos, a mi kapcsolatunknak az volt a vége, hogy eljöttem, minden újra kezdődhet. Nem akarom elbaszni az életem teljesen, olyan fiatal vagyok még. S biztosan nem fogok szerelem után kutakodni.. nem mint ha nulla tudással tudnék pasizni, no meg ingerem se lenne, hiszen sokat hallottam arról, hogy a franciák nem igazán szoktak fürdeni, s bár itt per pillanat nincs büdös, izzadság szag, gondolom a táncosok fürdenek rendesen.. ha pedig nem.. akkor ez van, ez a kultúrájuk, akkor nekem tisztelnem kell. Mindegy, úgyis minden erőmet a táncra fogom áldozni.
Muszáj leszek még ezen a héten olyan francia szavakat megtanulni, ami táncolással kapcsolatos.
- Baek - szólít gyerekkori barátom, amivel kizökkent a gondolataimból. - Húsz embert kapsz, eleinte csak tizenötöt akartam, de már most ragaszkodnak hozzád, ez jó dolog. Olyanokat választottam, akik nem elég, hogy jó táncosok, de még angolul is jól tudnak, általában őket küldöm amerikai versenyekre. Így nem kell annyira ráfeküdnöd a nyelvre, s ne aggódj, itt leszek minden próbán veled, hogy segítsek.
Hálásan elmosolyodom. Erre nem is gondoltam. Jack visszafordul hozzájuk, mond valamit, mire sokan felállnak, úgy látszik.. durcásak. Húsz ember itt marad.
- Gyere csak, bemutatlak nekik, fordítok - int magához. Érzem kicsit elpirulok, de próbálok magamba magabiztosságot tuszkolni, nagyot nyelek és Jackson mellé állok s egy mély levegőt véve kezdek neki.
- A nevem Byun BaekHyun - ...
Ledobom magamat az ágyra, elterülök, mint valami túlhasznált rongy. Ez a nap nekem stresszes és kicsit hosszú volt. Magamhoz veszem a telefont, megnyitva a híváslistát. Szemem két név között cikázik. Kim Kibum vagy Kim JongIn...
Az előzőre nyomok rá.
- Baek! Szia, már vártuk a hívásod, aggódtunk, azt hittük elvesztél az idegen nagy világban, miért nem hívtál előbb, megnéztük ám, a géped már kilenc órája megérkezett! - kínosan felnevetek, a szívem pedig ellágyul az aggódó hangja miatt.
- Ne haragudjatok, csak volt pár dolog, amit elkellet intéznem, azután pedig kiment a fejemből.. - vakarom a tarkóm.
- Te feledékeny buta kölyök - szólalt bele JongHyun.
- De appa! - nyávogom megjátszottan.
- Nincs de, fiam! A saját szüleidet elfelejted, hát milyen dolog ez? - háborodik, beszállva a játékba, a háttérbe Bum felkuncog.
- Omma, neked mi a véleményed?
- Az, hogy apád túl szigorú és nem vette észre, felnőttél, mert szegény túl öreg.
- Mit mondtál asszony?
Hangosan felnevetek.
- Amúgy milyen Franciaország? Jók a ruhák?
- Egyből gondoltam, hogy a ruhák fognak érdekelni, Kibum - forgatom meg a szemem.
- Jól tudod, hogy divattervező voltam - akad fenn.
- Tudom, tudom, de még nem értem rá várost nézni és boltokba benézegetni, de amint megteszem szólok milyenek.
- Köszi! S a stúdió?
- Hatalmas és annyira gyönyörű! Első látásra beleszerettem.
- Ó, majd fotózd le.
- Vaagy - kezdek bele -, vártok egy hónapot, mert utána fent lesz az első koreográfiám a stúdió csatornáján.
- És ha most nézzük meg? - kérdezi Jong.
- Ne! Velem kell látnotok.
- Hogy milyen nyafogós vagy..
- Köszi appa..
- Szívesen gyermekem. Este majd internetről hívj, így sok lesz a számla. Nekünk mennünk kell, légy jó, Kölyök.
- De hát este van.. - nézek ki az ablakon.
- Itt reggel, te kis buta. Időzóna.
- Ó! Kiment a fejemből.
- Neked mi nem megy ki...
- Kapd be, JongHyun!
- Kihagyom~
- Bezzeg mikor a kórházban feküdtem ...
- Viszlát, Baek! - kiáltja, letéve a telefont. Vigyorogva megrázom a fejem. Lököttek.. De örülök ,hogy jól vannak..
JongIn.. nem akarom felhívni, így... csak küldök neki egy sms-t, egy sablon szöveget, hogy megérkeztem, minden oké és ennyi. Nagyon remélem nem akar majd kérdezgetni, felejtsen el és találjon valakit magának. A szüleimet - mármint az igaziakat - még felhívom, tudják, már nagyfiú vagyok ám anyám így is elmondja vagy hatszor, hogy egyek rendesen, éjszakára ne hagyjam nyitva az ablakokat és minden reggel és este mossak fogat. Mintha ezeket nem tudnám! Természetesen örülök, hogy ők is aggódnak értem, de szerintem minden rendben lesz.
Hangosan megkorog a gyomorom, elfintorodok... nincs kedvem enni ~ nos ennyit a rendes evésről.
Levetkőzöm, a fürdőbe vonulok, hogy meleg vizet engedjek a testemre. Miután befejezem felveszek egy rövidnadrágot és ismét elvetődöm az ágyon betakarva magam.
Holnap pedig kezdődik az igazi munka, oda kell tennem magam, nincs több lazsálás!
Szigorúan ráncolom a homlokomat, miközben csapatom a lépéseit figyelem, azt hiszem... túl kemény vagyok velük, a belüket is kitáncolják, a tökéletességre mennek, nekem az mégsem elég. Azt akarom, hogy a legjobbak legyenek. A legnehezebb koreográfiát alkottam meg, tudom, hiszen magam is szoktam rontani, ha nem teljes a koncentrációm, ám hiszek abban, hogy ők nálam is jobbak. Egy éve annak, hogy ideköltöztem, a francia nyelvem sokat fejlődött, bár még mindig nem tudom rendesen beszélni, így csak félmondatokkal kommunikálok. Jól érzem magam, de őszinte leszek.. hiányzik esténként egy ölelő meleg kar... szeretkezni akarok... annyira kívánja már a testem, csak nem tudom hogyan adhatnám meg neki.
- Oké, őt perc szünet - tapsolok kettőt, mire hálásan rámpislognak, fáradtan lerogyva a földre. Talán túlhajszolom őket.
Jackson gyengéd mosollyal adja ki nekik a hideg vizeket majd mellém sétál. - Kicsit...
- Igen, tudom - bólogatok -, de muszáj megcsinálniuk, a nemzetközi táncversenyen nem lehet lustulni. Azt szeretném, ha nyernénk, tudjanak arról, hogy milyen hihetetlen táncosok vagyunk s hogy mások is úgy tiszteljék őket, mint itt a stúdióban, értesz?
- Értelek, nem véletlenül jött át hozzád még tíz ember. Akármennyire is túlhajszolod őket, imádnak tőled tanulni, a többi tanár pedig féltékenykedik, még én is - lök oldalba játékosan. - Viszont a verseny tényleg itt van a nyakunkon.. izgulok.. még soha nem jutottunk ilyen messzire. Sokat köszönhetünk neked.
- Örömmel teszem - legyintek -, imádok itt lenni - vigyorgok, az órára pillantok, tekintetem újra át megy szigorúba. - Lejárt az öt perc! - mondom hangosabban. Szenvedve felnyögnek, de szavak nélkül felállnak, eldobva a sarokba a már üres üvegeket, véletlenül se fektetve energiát abba, hogy odasétáljanak és rendesen letegyék. Még sem mondom rájuk, hogy lusták, mert ők pont nem azok. Beállnak a helyükre én pedig elindítom a zenét s ismét árgus szemekkel figyelem mozdulataikat. Azt hihetné az ember egyre többet rontanak, itt ez pont nem igaz. Fáradtak, igen, de akarásuk sokkal nagyobb annál, hogy megengedjék maguknak a rontást. Még félóráig gyakorolnak utána készségesen haza engedem őket.
Jack hirtelen vállamra rakja a fejét, így egy kisebb sikoly hagyja el a számat, amint jóízűen felnevet.
- Nem vicces – csücsörítek, durcásan elfordulva.
- Egy kicsit igen – törli meg a szemeit. - Van kedved velem kajálni, egyedül dög unalmas.
- Jó lenne, éhen halok! – Egyből elfelejtem az előbbi akcióját és átkarolom a vállát. - Te fizeeetsz ~ – dalolom boldogan amire mosolyogva forgatja meg a szemét.
- No és mi a helyzet a kapcsolatokkal? Randiztál már valakivel? – érdeklődik.
- Nem.. – rázom meg a fejem. - Bár valamelyik felem szeretne egy kapcsolatot ám a másik már kevésbé – vonok vállat, elfordítva a tekintetem.
- Csalódás volt az egyik?
- Kettő is..
- Attól még nem kell feladni.
- Egy szóval sem mondtam, hogy feladom, egyszerűen csak.. félek.
- Mitől? Talán a pasid erőszakos volt veled? – nevet fel - mellesleg, tudja, hogy meleg vagyok -, de mikor meglátja az arckifejezésem elhallgat utána pedig elszörnyed. - Ne, komolyan?
- Állandóan – suttogom. - Aztán a végén kiderült, hogy nem is szeretett soha. Kihasználta a testem és tönkre vágta a lelkem és szívem. S ha ez nem lenne elég-! – csacsogok tovább. - Az utána lévő ’’pasim,, pedig heteró! Fogalmam sincs miért kezdtem ki vele, és hogy teljesen kiakadj nem is szexeltünk! Ah, Jackson – nyüszítem. - Fogalmam sincs milyen a rendes és élvezetes szex.. gyász vagyok – terülök el az asztalon.
- Ó, én kis vörösöm – túr bele a hajamba. - Jól kibaszott veled a sors, pedig oly' fiatal vagy még. Mellesleg az az állat hogyan mert téged bántani? Milyen beteg elme lehet, hogyha ilyen gyönörű teremtést erőszakosan maga alá gyűrjön? – ráncolja a homlokát. Én inkább csak figyelmen kívül hagyom mit mondott.
- Mondjuk – ülök fel rendesen. - Én még jobban megúsztam, van egy barátom, akinek ugyanúgy a párja volt... eltörte mind két karját.
- Azt a rohadt! Legalább halálbüntetést kapott?
- Ü-üm, de nem is érdekel, már messze van tőlem, ártani nem tud.
- Aish, teljesen megértem miért jöttél ide, én sem bírtam volna ott maradni.
- Aha, itt viszont mindent újra kezdtem, és eddig minden rendben van.. bár bevallom, hiányzik Korea, a kis táncterem, a barátaim, a rajzolás és a bár. – ejtem államat a tenyerembe.
- Rajz... és bár? Miket meg nem tudok Byun BaekHyun. Mit csináltál te a bárban?
Elpirulok – Sztriptízeltem.
- Szopatsz.
- Itt haljak meg – nevetek fel. - Nem szopatlak, igaz.. imádtam csinálni.
- Vetkőztél meg minden?
- Nem nudiztam mielőtt erre gondolnál, néha kigomboltam a nadrágom, de csak a felsőmet vettem le. A vendégek odáig voltak értem, nem egyszer állítottak meg, hogy kapható vagyok-e egy menetre, mindig visszautasítottam őket.
- Akkor ezért tudod annyira tekergetni a csípődet! Valami eszméletlen! – Miközben ezt mondta az ételt lerakják elénk, így elkezdünk enni. - Gondolom nem voltak boldogok a visszautasítástól.
- Volt, hogy egy őr rángatott le rólam egy behemótot, ki is lett tiltva.
- Szívesen megnéznék egy ilyen műsört – vigyorog, bekapva egy sült krumplit.
- Egyből gondoltam – mosolygom. - Amúgy neked nem barátnőd van?
- Micsoda?! Úristen, azzal a hárpiával már mióta szakítottam. Állandóan nyafogott ha megkértem fürödjön le szex előtt!
- Ú, súlyos – fintorgok.
- Ja, szóval szabad vagyok, mint a sas.
- És ha a sas állatkertben van?
- Hagyj az olcsó poénonkkal – legyint, de azért halkan felnevet. - Amúgy komolyan mondtam, lecsaphatnál nekem egy sztriptízt.
- Tangát ne vegyek fel hozzá?
- Most hogy mondod... – gondolkodik el. - Néha meglestem a feneked, és jól állna.
- Yah, te perverz dög! – csapok a karjára.
- Lehet.... És ha lerajzolnál? Vagy embert nem tudsz?
- Tudok, de egy éve nem nyúltam ceruzához.
- Akkor nyúlj az enyémhez...
- Abbahagynád? Éppen eszek!
- De nem a cerkámat.
- Kiégek – nyögök fel frusztráltan, felemelve a villát, amire rászúrok pár krumpli darabot és a szájába nyomom. - Ma már meg ne szólalj! – figyelmeztetem, másik kezemben a késsel fenyegetően mutogatva rá, de válasza egy sunyi vigyor. Tényleg meghalok tőle.
Remekül kizökkentettem őket, rám bámulnak hatalmas szemeikkel és franciaiul kezdenek beszélni - hát persze, mi más nyelven -, ó, lehet, hogy két hétig próbáltam sok francia szót magamba szívni, most még azt is elfelejtettem, hogy kell mondani "sziasztok,,. Aish.. mit csináljak? Kétségbeesetten pillantok a még az előbb integetőre. Elmosolyodik, hozzám sétál.
- Már vártunk - paskolja meg a vállam. -, még egyszer, így személyesen is megköszönöm, hogy elvállalod a munkát.
- Semmiség - legyintek.
- Semmiség? Neked semmiség Koreából idejönni Franciába, úgy, hogy semmit nem tudsz?
- Ott amúgy sem éreztem magam jól.. na meg kell a változás.
- Jól van. Akkor bemutatom a csapatot és eltáncolhatnál nekik valamit, hogy lássák, nem amatőr tanár vagy, utána pedig kiválasztjuk a csoportod, rendben? Őket is figyelembe kell venni, hogy egyáltalán akarnak-e. Ha nem, akkor kezdőket kapsz, ők már a profik - mutat maga mögé.
- Ühüm - bólogatok, majd figyelmesen hallgatom, ahogyan mindenkit bemutat, néha hozzátesz valamit franciául. Utána a telefonomat rácsatlakoztattam a nagy hangszórókra és zenéim között próbáltam megkeresni az amerikait, és nem koreait berakni. Izzadnak a kezeim.. olyan sokan vannak, még a bárba se volt ennyi, bár ez a hely kétszer akkora lehet. Rányomok egy pörgősebb zenére, amire régen kitaláltam egy koreográfiát, remélem minden lépésre jól emlékszem és nem rontom el egy ritmusütésnél.
A zene elindul, magabiztosan elmosolyodom, az előttem ülők és állók csillogó szemekkel figyelnek. Mozdulataim először lassúak, próbálom minden testrészemet belevinni. A zene csak egy és fél perces, szóval gyorsan letudom az egészet, amikor befejeződik nagy levegőt veszek, és becsukom a szemem. Tapsolás üti meg a fülem. Tetszett nekik! Megkönnyebbülten fújom ki magam.
Jackson megint a nyelvükön beszélt, mire mindenki felrakta a kezét. Mi a fene?
- Mit kérdeztél? - húzom össze a szemöldököm.
- Hogy kiakar tőled tanulni - nevetett, megfordulva. - Elismerik a jó táncosokat, és te az vagy - sétál mellém. - Viszont túl sokan vannak, s nem engedhetem meg, hogy ennyi embert taníts, még én sem vállalnám el - kuncog, átkarolva a vállam. - Szóval beszélek velük, addig ülj csak oda le - mutat az egyik székre. Csak bólintok és teszem, amit mond.
Jackson Wang.. Még gyerekkorunkban lettünk jó barátok, tizenkét éves voltam, mikor a szüle úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Kínába. Tartottuk egy ideig a kapcsolatot, végül valamiért megszakadt. Olyan három vagy négy hete felhívott, hogy mizu van vele, és hogy elfogadnék-e egy munkát, mert megüresedett. Elmondta, hogy ki kéne találnom koreográfiákat és megtanítani pár táncosnak. Elfogadtam minden feltétel nélkül. Őszinte leszek, majd meghaltam az izgulástól, totál idegen ország, idegen nyelv, fogalmam sem volt mihez kezdjek, csak két címet tudtam, az egyik az apartman volt, amit Jack ajánlott, sőt foglalt és fizette nekem ki az első három hónapot, így csak a kulcsot kellet elkérnem, és angolul próbálkoztam, mert franciául semmit sem tudtam kinyögni már akkor sem, és hála az égnek értette az akadásos beszédem. Kipakoltam a cuccaimat utána rögtön idejöttem.
Bár még mindig kiakar robbanni a szívem, még is jól érzem magam. Örülök, hogy eljöttem Koreából, ott már minden fojtogatott. Ó! Elfelejtettem felhívni Kibuméket! .... Meg JongInt is... bár őt elszeretném felejteni, lehet hogy azt mondtam neki ez nem a vég, hanem a kezdet.. nos, a mi kapcsolatunknak az volt a vége, hogy eljöttem, minden újra kezdődhet. Nem akarom elbaszni az életem teljesen, olyan fiatal vagyok még. S biztosan nem fogok szerelem után kutakodni.. nem mint ha nulla tudással tudnék pasizni, no meg ingerem se lenne, hiszen sokat hallottam arról, hogy a franciák nem igazán szoktak fürdeni, s bár itt per pillanat nincs büdös, izzadság szag, gondolom a táncosok fürdenek rendesen.. ha pedig nem.. akkor ez van, ez a kultúrájuk, akkor nekem tisztelnem kell. Mindegy, úgyis minden erőmet a táncra fogom áldozni.
Muszáj leszek még ezen a héten olyan francia szavakat megtanulni, ami táncolással kapcsolatos.
- Baek - szólít gyerekkori barátom, amivel kizökkent a gondolataimból. - Húsz embert kapsz, eleinte csak tizenötöt akartam, de már most ragaszkodnak hozzád, ez jó dolog. Olyanokat választottam, akik nem elég, hogy jó táncosok, de még angolul is jól tudnak, általában őket küldöm amerikai versenyekre. Így nem kell annyira ráfeküdnöd a nyelvre, s ne aggódj, itt leszek minden próbán veled, hogy segítsek.
Hálásan elmosolyodom. Erre nem is gondoltam. Jack visszafordul hozzájuk, mond valamit, mire sokan felállnak, úgy látszik.. durcásak. Húsz ember itt marad.
- Gyere csak, bemutatlak nekik, fordítok - int magához. Érzem kicsit elpirulok, de próbálok magamba magabiztosságot tuszkolni, nagyot nyelek és Jackson mellé állok s egy mély levegőt véve kezdek neki.
- A nevem Byun BaekHyun - ...
———
Ledobom magamat az ágyra, elterülök, mint valami túlhasznált rongy. Ez a nap nekem stresszes és kicsit hosszú volt. Magamhoz veszem a telefont, megnyitva a híváslistát. Szemem két név között cikázik. Kim Kibum vagy Kim JongIn...
Az előzőre nyomok rá.
- Baek! Szia, már vártuk a hívásod, aggódtunk, azt hittük elvesztél az idegen nagy világban, miért nem hívtál előbb, megnéztük ám, a géped már kilenc órája megérkezett! - kínosan felnevetek, a szívem pedig ellágyul az aggódó hangja miatt.
- Ne haragudjatok, csak volt pár dolog, amit elkellet intéznem, azután pedig kiment a fejemből.. - vakarom a tarkóm.
- Te feledékeny buta kölyök - szólalt bele JongHyun.
- De appa! - nyávogom megjátszottan.
- Nincs de, fiam! A saját szüleidet elfelejted, hát milyen dolog ez? - háborodik, beszállva a játékba, a háttérbe Bum felkuncog.
- Omma, neked mi a véleményed?
- Az, hogy apád túl szigorú és nem vette észre, felnőttél, mert szegény túl öreg.
- Mit mondtál asszony?
Hangosan felnevetek.
- Amúgy milyen Franciaország? Jók a ruhák?
- Egyből gondoltam, hogy a ruhák fognak érdekelni, Kibum - forgatom meg a szemem.
- Jól tudod, hogy divattervező voltam - akad fenn.
- Tudom, tudom, de még nem értem rá várost nézni és boltokba benézegetni, de amint megteszem szólok milyenek.
- Köszi! S a stúdió?
- Hatalmas és annyira gyönyörű! Első látásra beleszerettem.
- Ó, majd fotózd le.
- Vaagy - kezdek bele -, vártok egy hónapot, mert utána fent lesz az első koreográfiám a stúdió csatornáján.
- És ha most nézzük meg? - kérdezi Jong.
- Ne! Velem kell látnotok.
- Hogy milyen nyafogós vagy..
- Köszi appa..
- Szívesen gyermekem. Este majd internetről hívj, így sok lesz a számla. Nekünk mennünk kell, légy jó, Kölyök.
- De hát este van.. - nézek ki az ablakon.
- Itt reggel, te kis buta. Időzóna.
- Ó! Kiment a fejemből.
- Neked mi nem megy ki...
- Kapd be, JongHyun!
- Kihagyom~
- Bezzeg mikor a kórházban feküdtem ...
- Viszlát, Baek! - kiáltja, letéve a telefont. Vigyorogva megrázom a fejem. Lököttek.. De örülök ,hogy jól vannak..
JongIn.. nem akarom felhívni, így... csak küldök neki egy sms-t, egy sablon szöveget, hogy megérkeztem, minden oké és ennyi. Nagyon remélem nem akar majd kérdezgetni, felejtsen el és találjon valakit magának. A szüleimet - mármint az igaziakat - még felhívom, tudják, már nagyfiú vagyok ám anyám így is elmondja vagy hatszor, hogy egyek rendesen, éjszakára ne hagyjam nyitva az ablakokat és minden reggel és este mossak fogat. Mintha ezeket nem tudnám! Természetesen örülök, hogy ők is aggódnak értem, de szerintem minden rendben lesz.
Hangosan megkorog a gyomorom, elfintorodok... nincs kedvem enni ~ nos ennyit a rendes evésről.
Levetkőzöm, a fürdőbe vonulok, hogy meleg vizet engedjek a testemre. Miután befejezem felveszek egy rövidnadrágot és ismét elvetődöm az ágyon betakarva magam.
Holnap pedig kezdődik az igazi munka, oda kell tennem magam, nincs több lazsálás!
~°~°~°~°~°~
Szigorúan ráncolom a homlokomat, miközben csapatom a lépéseit figyelem, azt hiszem... túl kemény vagyok velük, a belüket is kitáncolják, a tökéletességre mennek, nekem az mégsem elég. Azt akarom, hogy a legjobbak legyenek. A legnehezebb koreográfiát alkottam meg, tudom, hiszen magam is szoktam rontani, ha nem teljes a koncentrációm, ám hiszek abban, hogy ők nálam is jobbak. Egy éve annak, hogy ideköltöztem, a francia nyelvem sokat fejlődött, bár még mindig nem tudom rendesen beszélni, így csak félmondatokkal kommunikálok. Jól érzem magam, de őszinte leszek.. hiányzik esténként egy ölelő meleg kar... szeretkezni akarok... annyira kívánja már a testem, csak nem tudom hogyan adhatnám meg neki.
- Oké, őt perc szünet - tapsolok kettőt, mire hálásan rámpislognak, fáradtan lerogyva a földre. Talán túlhajszolom őket.
Jackson gyengéd mosollyal adja ki nekik a hideg vizeket majd mellém sétál. - Kicsit...
- Igen, tudom - bólogatok -, de muszáj megcsinálniuk, a nemzetközi táncversenyen nem lehet lustulni. Azt szeretném, ha nyernénk, tudjanak arról, hogy milyen hihetetlen táncosok vagyunk s hogy mások is úgy tiszteljék őket, mint itt a stúdióban, értesz?
- Értelek, nem véletlenül jött át hozzád még tíz ember. Akármennyire is túlhajszolod őket, imádnak tőled tanulni, a többi tanár pedig féltékenykedik, még én is - lök oldalba játékosan. - Viszont a verseny tényleg itt van a nyakunkon.. izgulok.. még soha nem jutottunk ilyen messzire. Sokat köszönhetünk neked.
- Örömmel teszem - legyintek -, imádok itt lenni - vigyorgok, az órára pillantok, tekintetem újra át megy szigorúba. - Lejárt az öt perc! - mondom hangosabban. Szenvedve felnyögnek, de szavak nélkül felállnak, eldobva a sarokba a már üres üvegeket, véletlenül se fektetve energiát abba, hogy odasétáljanak és rendesen letegyék. Még sem mondom rájuk, hogy lusták, mert ők pont nem azok. Beállnak a helyükre én pedig elindítom a zenét s ismét árgus szemekkel figyelem mozdulataikat. Azt hihetné az ember egyre többet rontanak, itt ez pont nem igaz. Fáradtak, igen, de akarásuk sokkal nagyobb annál, hogy megengedjék maguknak a rontást. Még félóráig gyakorolnak utána készségesen haza engedem őket.
Jack hirtelen vállamra rakja a fejét, így egy kisebb sikoly hagyja el a számat, amint jóízűen felnevet.
- Nem vicces – csücsörítek, durcásan elfordulva.
- Egy kicsit igen – törli meg a szemeit. - Van kedved velem kajálni, egyedül dög unalmas.
- Jó lenne, éhen halok! – Egyből elfelejtem az előbbi akcióját és átkarolom a vállát. - Te fizeeetsz ~ – dalolom boldogan amire mosolyogva forgatja meg a szemét.
————
Egymás elé ülünk le, a kaja már megvan rendelve, most már csak várunk.- No és mi a helyzet a kapcsolatokkal? Randiztál már valakivel? – érdeklődik.
- Nem.. – rázom meg a fejem. - Bár valamelyik felem szeretne egy kapcsolatot ám a másik már kevésbé – vonok vállat, elfordítva a tekintetem.
- Csalódás volt az egyik?
- Kettő is..
- Attól még nem kell feladni.
- Egy szóval sem mondtam, hogy feladom, egyszerűen csak.. félek.
- Mitől? Talán a pasid erőszakos volt veled? – nevet fel - mellesleg, tudja, hogy meleg vagyok -, de mikor meglátja az arckifejezésem elhallgat utána pedig elszörnyed. - Ne, komolyan?
- Állandóan – suttogom. - Aztán a végén kiderült, hogy nem is szeretett soha. Kihasználta a testem és tönkre vágta a lelkem és szívem. S ha ez nem lenne elég-! – csacsogok tovább. - Az utána lévő ’’pasim,, pedig heteró! Fogalmam sincs miért kezdtem ki vele, és hogy teljesen kiakadj nem is szexeltünk! Ah, Jackson – nyüszítem. - Fogalmam sincs milyen a rendes és élvezetes szex.. gyász vagyok – terülök el az asztalon.
- Ó, én kis vörösöm – túr bele a hajamba. - Jól kibaszott veled a sors, pedig oly' fiatal vagy még. Mellesleg az az állat hogyan mert téged bántani? Milyen beteg elme lehet, hogyha ilyen gyönörű teremtést erőszakosan maga alá gyűrjön? – ráncolja a homlokát. Én inkább csak figyelmen kívül hagyom mit mondott.
- Mondjuk – ülök fel rendesen. - Én még jobban megúsztam, van egy barátom, akinek ugyanúgy a párja volt... eltörte mind két karját.
- Azt a rohadt! Legalább halálbüntetést kapott?
- Ü-üm, de nem is érdekel, már messze van tőlem, ártani nem tud.
- Aish, teljesen megértem miért jöttél ide, én sem bírtam volna ott maradni.
- Aha, itt viszont mindent újra kezdtem, és eddig minden rendben van.. bár bevallom, hiányzik Korea, a kis táncterem, a barátaim, a rajzolás és a bár. – ejtem államat a tenyerembe.
- Rajz... és bár? Miket meg nem tudok Byun BaekHyun. Mit csináltál te a bárban?
Elpirulok – Sztriptízeltem.
- Szopatsz.
- Itt haljak meg – nevetek fel. - Nem szopatlak, igaz.. imádtam csinálni.
- Vetkőztél meg minden?
- Nem nudiztam mielőtt erre gondolnál, néha kigomboltam a nadrágom, de csak a felsőmet vettem le. A vendégek odáig voltak értem, nem egyszer állítottak meg, hogy kapható vagyok-e egy menetre, mindig visszautasítottam őket.
- Akkor ezért tudod annyira tekergetni a csípődet! Valami eszméletlen! – Miközben ezt mondta az ételt lerakják elénk, így elkezdünk enni. - Gondolom nem voltak boldogok a visszautasítástól.
- Volt, hogy egy őr rángatott le rólam egy behemótot, ki is lett tiltva.
- Szívesen megnéznék egy ilyen műsört – vigyorog, bekapva egy sült krumplit.
- Egyből gondoltam – mosolygom. - Amúgy neked nem barátnőd van?
- Micsoda?! Úristen, azzal a hárpiával már mióta szakítottam. Állandóan nyafogott ha megkértem fürödjön le szex előtt!
- Ú, súlyos – fintorgok.
- Ja, szóval szabad vagyok, mint a sas.
- És ha a sas állatkertben van?
- Hagyj az olcsó poénonkkal – legyint, de azért halkan felnevet. - Amúgy komolyan mondtam, lecsaphatnál nekem egy sztriptízt.
- Tangát ne vegyek fel hozzá?
- Most hogy mondod... – gondolkodik el. - Néha meglestem a feneked, és jól állna.
- Yah, te perverz dög! – csapok a karjára.
- Lehet.... És ha lerajzolnál? Vagy embert nem tudsz?
- Tudok, de egy éve nem nyúltam ceruzához.
- Akkor nyúlj az enyémhez...
- Abbahagynád? Éppen eszek!
- De nem a cerkámat.
- Kiégek – nyögök fel frusztráltan, felemelve a villát, amire rászúrok pár krumpli darabot és a szájába nyomom. - Ma már meg ne szólalj! – figyelmeztetem, másik kezemben a késsel fenyegetően mutogatva rá, de válasza egy sunyi vigyor. Tényleg meghalok tőle.
————
A nemzetközi táncverseny. Jól jön, hogy itt lesz megtartva... méghozzá holnap. Minden egyes végtagom remeg, el sem akarom hinni. A srácok kitáncolják magukból az életet is, de pont úgy csinálták, ahogyan én is elvártam tőlük, és remélem holnap úgy fognak teljesíteni ahogyan a próbákon.
Adtam nekik három napot, hogy kipihenjék fájdalmaikat, de mégse lazuljanak el annyira el.
JongHyunékat is felhívtam, reménykedve, hogy ide tudnak utazni, de sajnos nem, így csak az élőközvetítést fogják nézni, ami nekem már elég.
JongIn? Nos.. vele hála az égnek megszakadt a kapcsolatom, néha felhívtuk egymást még félévvel ezelőtt, de mindig lezártam valami olcsó szöveggel.. valami olyasmivel, hogy ‘‘nem érek rá,, s végül a köztünk lévő kommunikáció megszűnt létezni, aminek őszintén örülök, remélem talált magának valakit és most boldognak érzi magát. Egy nővel, ahogy annak lennie kell.
Lehajtom a fejem a párnára, becsukom a szemem, nem tudok aludni... A telefonom hatalmas zajjal sipít fel, szívem majd kiugrik. Zihálva emelem magamhoz a kütyüt és fülemhez rakom anélkül, hogy megnézném ki merészel engem zaklatni ilyenkor.
– Mi vagy te, a feleségem? – kuncogom.– Maximum a férjed, babám – nevet fel ő is. – De tényleg aludj, fárasztó napod lesz holnap, s örömmel vinnélek haza a kezembe, miután majd össze esel a fáradságtól, de inkább a saját lábadon menj.
Szívem hangosan megdobban minden szavára, talán el is pirultam.. – Már alszom is, Jackson – suttogom - bár fogalmam sincs miért.
– Szép álmokat vöröském. – Hangja szinte simogatja a fülem.
– Neked is – teszem le a hívást.. Ha nem hívott volna fel valószínűleg tényleg nem akartam volna aludni, de most igen is fáradtnak érzem magam.
Hatalmas vigyorral hunyom vissza a szemem, s észre sem veszem, de már alszom.
Laposan pislogok, órámra nézve. Hm, pont időben vagyok, van egy és fél órám elkészülni és elérni a buszt, ahol majd a csapatom fog rám várni.. Az pedig tíz perc séta. Felállok az ágyból, kinyújtom végtagjaimat, megmozgatom az össze izmomat, és érzem lassacskán ellazulnak. Megreggelizem, lefürdök, fogat mosok, felöltözöm egy szellősebb ruhába s már kész is vagyok az indulásra. A táskába pakolok vizes palackokat, mert mondtam nekik, hogy ne cipekedjenek fölöslegesen, én vagyok a tanár, felelősséget érzek, hogy gondoskodjak pár dologról, na meg tudom, hogy pár ember képes elfelejteni a nagy sietségben.
Végignézek magamon... újra kéne festeni a hajamat. mármint, szeretem a vöröset, de.. talán hagynom kéne, hogy lenőjön és újra természetes mogyoróbarnában pompázzon. Esetleg befesthetném feketére.. Majd verseny után eldöntöm.
Elmosolyodom amint meglátom a csapatot, egyik lány kezében egy kisebb hangfal van amiből pont olyan hangosan szóljon a zene, hogy mindenki hallja de a többi idegennek ne legyen zavaró. Egy helyben táncikáltak, nyújtottak. Még csak egy éve ismerem őket, mégis a szívembe vésték magukat. Eléjük sétálok, derekamra vágom a kezem, a s nagy levegőt veszek, felidézve a szavakat, amiket tegnap begyakoroltam. Megnyalom az ajkaim, és egy kisebb-nagyobb akcentussal - amin mindig mosolyognak - nekikezdek
– Izgultok, igaz? – kérdezem, mire harsányan bólintanak. – Én is kiakarok ugrani a bőrömből, de hiszek magunkban, sokat gyakoroltatok a lépéseitek a tökéletesnél is jobb. Büszke vagyok rátok. Befogadtatok, tanárotok lehetek, ami nekem hatalmas tisztesség. Remélem a verseny után is így lesz. Ha nyerünk ha nem, akkor sem szabad elkeseredni, mert igen is jók vagytok.. profik. Szóval fejeket fel s nyűgözzük le a világot! – mondom magabiztosan, örülve, hogy egyszer sem akadtam meg.
Hangosan, szinte csatakiáltás hagyja el a szájukat, mikor a busz sofőr megszólal, hogy ideje indulni.
A verseny helyszínére érve egyre jobban izzad a kezem. Leszállva a buszról elirányítanak minket egy várószobába, ahol egy nagy kanapé és egy tévé helyezkedik el, amin a táncverseny megy.
Néhányan leülnek - mint én -, páran pedig állva maradnak. Türelmetlenül mozog a lábam, tíz csapat van előttünk.. ah, túl akarok lenni már rajta, főleg, hogy szólót is táncolok. Az idő nagyon lassan telik, a szemem pedig a tévére ragad.
– Sziasztok skacok – lép be Jackson, amire felpattanok és a karjaiba vetem magam, eközben mögöttem “aoú,, hangokat hallok – Tudtam ám, hogy bírsz – vált koreaira, a hangok most mögöttünk frusztráltan hangoztak.
– Ne beszéljetek kínaiul! – nyög fel egy fiú.
– Ez koreai! – morranunk fel egyszerre Jackal, majd összenézve felnevetünk.
– Örülök, hogy eljöttél – fojtatom anyanyelvemen, már csak azért is.
– Véletlenül sem hagynám ki. Nem tűnnek idegesnek – biccent csapatom felé.
– Izgulnak, csak nem mutatják ki, én viszont nagyon nyugtalan.. még harminchat perc és mi jövünk – pattogok a lábamon.
– Türelmetlen – kacag fel. – Örülj, hogy nem a legutolsó között vagytok, ott általában a zsűri már unja magát.
– Ja.. mi még jó helyzetben vagyunk. – Visszaülök a kanapéra ismét a tévére nézve. Shit.. túl sok jó táncos van.. mondjuk nem kéne ezen fennakadnom, a nemzetire amúgy is nehéz kijutni, még is olyan sokaknak sikerült.
Lihegve állunk be az utolsó lépésnél, nem elég, hogy a közönség feláll, hangosan tapsolva, de még a zsúri is megteszi, ami nagy szó, hiszen ők aztán tényleg szigorúak.
Könny szökik a szemembe, de férfiasan visszatartom, s megkérnek, hogy menjünk le a színpadról. Sajnos végig kell várnunk az összes csapatot és csak utána döntenek kik kapják a nyereményt.
Jackson a várószobában magához ölel . – Tiszta lucsok vagy – fintorog.
– Mivel a belemet is kitáncoltam, szóval nem értem miért tapadsz még mindig hozzám – vigyorgok kínosan.
– Olyan menő volt, mikor mindegyikőtök szaltózott és nem billentetek ki egy pillanatra sem! És az, hogy a zsűri felállt.. tuti győzelem!
– YAH! Ne etesd őket, nem szabad most elszánni magukat. Majd ha tényleg megnyertük akkor majd elszállunk örömünkben – verem vállba.
– Ja, mint a sas az állatkertben.
– Fogd be – fújom fel az arcom, amit megnyomkod, majd hirtelen fülemhez hajol, s bár elég lenne tovább koreaiul beszélnie, még is suttogni kezd.
– Az eredmény után átjössz hozzám. – Végig fut a gerincemen egy jó érzés. – És ha nyertünk, sztriptízelsz nekem. – Nagy levegőt kell vennem, hogy ne reagáljak a hangjára.
– Ha veszítünk? – köszörülöm meg a torkom.
– Akkor én táncolok neked valami szexiset.
– Miből gondolod, hogy akarok tőled ilyen mocskos dolgot? – húzom össze a szemöldököm.
– Ugyan, láttam egy próbán, ahogyan a hasizmomat nézed. – Oké, így biztosan elfogok megint pirulni. Mellkasánál fogva eltolom. Kezet nyújt. Elfintorodok, de lassan belesimítom ujjaimat tenyerébe, amit erősen megmarkol és magához ránt. – Meztelenre kell vetkőznöd – mondja még utoljára, majd elsétál mellettem.
Ez a férfi se normális...
A csapatok türelmetlenül álltak a színpadon, a zsűri pedig komoly arccal beszélt, s elkezdődött a kis nyertesek hirdetése. A mi nevünk még nem hangzott el, szóval a remény ott van.
Rászorítom az ujjaimat Jackson kezére, direkt váratják az embert, pedig már csak a nagy nyereményt kell mondaniuk, a szívem most tényleg töri szakajtja át a bordáim.
A zsűri egyik férfi tagja feláll, s ránk nézve elkiáltja, hogy “Ravens,,.
Mögöttem a csapatom hangosan felkiált, én sokkomban megszédülök egy pillanatra, s a könnyeim most megállíthatatlanul folynak le az arcomon.
Nyertünk..
Megnyertük a nemzetközit....
OH SHIT!
Ez nem vicc, kibaszottul megnyertük!
A műsorvezető kihív, hogy mondjak pár szót, mint koreográfus, amit kicsit döcögősen tettem meg, hiszen a franciám még mindig döcög.
A beszéd után átvehettük a nyereményt, meg alá írtunk pár papírt.
– Részegedjünk le! – kántálják, mikor beszállunk a buszba. Csak kuncogva rázom a fejem, még mindig alig hiszem el az egészet. Megérte idejönnöm Franciába.. még csak egy éve vagyok itt... még is.. hihetetlen frissnek érzem magam!
Többet teljesítettem itt, mint valaha Koreában. Hihetetlen boldog vagyok.
A csapat tényleg elment lerészegedni, de én inkább visszautasítottam. Mivel Jacksonhoz kell átmennem... Hazaküldött, mondva, hogy fürödjek meg és kicsit elegánsabban öltözzek fel.. Nah~ komolyan sztriptízzelnem kell neki? Se az olyan zavarba ejtő lenne! Mármint.. sok ember előtt csinálni nem volt az, hiszen a többségük részeg volt, meg kiabáltak.. Mi van akkor, ha ő csendben fogja figyelni?
Nos, jobb lesz készülődni. Lefürdés előtt magamhoz veszem a fekete hajfestéket, amit út közben vettem, eleget voltam vörös, és amúgy is unom már, szóval azt is megcsinálom.
Fürdés után a garbóhoz sétálok, gondolkodva még is mit vegyek fel, mivel táncoláshoz nem szoktam szűk gatyákat felvenni, nem is tudom, hogy van-e még, mivel valamelyik nap kidobáltam őket.... talán valahol~! Elkezdem kidobálni a gatyáim, szinte kétségbeesetten a negyvenedik macinadrág után.. csak nem mehetek át macinaciban! Kidugom a nyelvem, tágra nyitom a szemem, mikor a puha és finom anyag között megkaparintok egy farmerérintésűt. Nagy rántással húzom ki a kupacból, és győzelemittasan felkiáltok amint analizálom, hogy szűk farmert találtam. Fuck yes! Oké, már csak egy póló kell... az meg már tökmindegy milyen, így az első ami a kezembe kerül magamra varázsolom. Régen jobban érdekelt az öltözetem, de most már nem igazán, megszoktam, hogy a nadrág nem tapad rám, így most fura, hogy újra magamra veszem és leszorít.. Jesszus, én ezekbe járkáltam állandóan! Hogyan csináltam? Ez baszott irritáló. Nos, ez az utolsó, hogy ezt felvettem, ezután az egész után megy a kukába, ahova a többit száműztem!
Megállok a nagy tükör előtt.. picsába... lehet, hogy kényelmetlen, de annyira jól áll, már tudom miért imádtam őket. Kiemeli a combomat, vádlimat és a fenekemet... talán.. mégse kéne kidobnom? Ja... jobb ötlet legalább ezt az egyet megtartani, főleg, ha valami hivatalosabb cuccra kell majd mennem.
Zsebembe süllyesztem a telefonomat, bezárom magam mögött az ajtót és elindulok.
– Már vártala.. – elakad a szava. – Wow.
Elmosolyodom. – Bocsi, hogy sokat kellet várnod rám – lépek be házába.
– Azt sem tudom mit mondjak – mért teljesen végig. – Először is, jól áll a fekete – túr bele a tincseimbe –, másodszor ez a szűk gatya...! Miért nem hordod többet? Egyszer sem láttam rajtad.
– Mivel nem akarok ilyenekbe beleizzadni, undorító lenne.
– Nem hiszem el, hogy sosem hordtál ilyet... Koreában nem izzadtál bele?
– Ott nem táncoltam megerőltetőt, oké? – sétálok beljebb, ő szorosan mögöttem - bár már voltam a házába még is kínosan érzem magam. Megérzem Jackson ujjait a sajátomon és elkezd húzni, méghozzá a konyhába.. ahol az asztal.. hogy is mondjam.. romantikusan van megterítve.
– Nagyon remélem hogy éhes vagy, jól jött a késésed, nem rég készültem el vele.
Pislogva leülök, megnyalom az ajkaim, a gyomrom pedig megkorog.
Jack felnevet, leülve. – Annyit egyél, amennyi jól esik.
– De... de – motyogom. – A sztriptíz?
– Jaj, ügye nem gondoltad komolyan? Bár tényleg megnéznélek közbe, de most nyertünk meg egy hatalmas versenyt, biztos fáradt vagy és lazulni szeretnél – mosolyog kedvesen, miközben a tésztát szedi.
Megkönnyebbülten felsóhajtok, elmosolyodom.
Ismerhetném már annyira, hogy tudjam, tényleg nem olyan ember, de mindig lenyűgöz, a világ legritkább tevékenységeivel lep meg.. még azt sem tudtam, hogy tud főzni!
Csendesen kezdünk táplálkozni, néha egymásra nézünk, de inkább lefoglal a kaja, örülök, hogy most nem beszélünk közben, nem hiszem, hogy gusztusos lenne ha teli szájjal magyarázgatnék, mert egyszerűen nincs pillanat, hogy ne lenne étel a számba, annyira finom és tényleg nagyon éhes voltam.
– Desszertet nem csináltam, viszont.. – áll fel a hűtőhöz sétálva, a szemem felcsillan az eper láttán. Türelmesen várom, míg lerakja az asztalra, már nyúlnék is, de picit rácsap a kezemre, meglepetten húzom vissza, nézve, ahogyan a székét mellém húzza és leül rá. Egy darab epret vesz a kezébe - aminek gyönyörű, érett, piros színe van - belemártja a kristálycukorba, majd felém nyújtja - egészen a számig, amit kis hezitálással kinyitok. Lassan kezdi betolni, közben érzem, arcszínem egyre jobban hasonlít az eperéhez. Ráharapok a gyümölcsre, ami egyenesen szétolvad, alapból édes, de a cukor rátesz egy kalappal. Finom. Még egyet magához vesz, - s ugyanúgy, mint az előbbit - ajkaimhoz nyomkodja.
– Nyald le róla a cukrot – suttogja erotikusan.
Elakad a lélegzetem, pislogok párat, kifújom a levegőt s csak teszem amit mond. Nyelvemet lassan futtatom végig az epren. Miután lenyalom a cukrot megfogom a kezét, közelebb húzom magamhoz, direkt úgy kapva be a gyümölcsöt, hogy ujjai vége is bemenjen. Elvigyorodok, mert most ő fagy le. Hozzá hajolok, megérintem az arcát, lágyan elmosolyodik s ajkait enyémre nyomja. Nyelvét rögtön átengedem a szájüregembe, hagyva hogy felfedezze. Kezei felszöknek fekete tincseim közé, elengedem magam, belemélyedve a csókba, átmászok az ölébe, fenekemet ágyékához dörzsölve. Bassza meg, kívánom őt, szexelni akarok vele...
Karjaimat nyakába helyezem, míg ő kezét a hátsómra, felemelve s átsétál velem a hálószobába, lerak az ágyára ő pedig felém emelkedik. Elkezdi csókolgatni a nyakamat, le a kulcscsontomra. Megfogja pólóm alját, ám mielőtt levenné rám pillant egy “levehetem?,, fejjel. Kótyagosan bólintok. Egy rántással levarázsolja rólam az anyagot, ajkai rögtön betámadják a mellkasom. Halk nyöszörgés hagyja el a torkom, érezve, hogy már gatyámat próbálja leszedni, de mivel nagyon szűk egy kicsit erősebben rángatja. Most biztos megutálta a szűkségét annak a szarnak. Zavarban érzem magam.. mármint, fuck, mégis csak a barátom előtt vagyok teljesen pucér, ő pedig még ruhákban van.. Próbálom én is vetkőztetni, de elcsapja a kezem, közelebb haol hozzám.
– Baek, szeretném, ha élveznéd, hagyj nekem mindent s meglátod, megérzed milyen az, mikor jó a szex.. Bíz bennem – mondja, félig morogva.
Légzésem felgyorsul, már mondanám, hogy attól még én is csinálhatnék dolgokat, inkább csak megadóan bólintok, kezeimet lerakva a paplanra, hagyva, hogy birtokolja a testem.
Könnyezve terülök el széles mellkasán, arcomon egy hatalmas mosollyal. Életem legjobb menetén vagyok túl.. Jackson... olyan gyengéd volt velem... megtapasztalni ezt egy erőszakos és bukott kapcsolat után.. nos... megható. Már mikor belém hatolt akkor könnyeket hullajtottam, szegényem kétségbeesetten kérdezgette, hogy ennyire fáj s kivegye-e, de alig tudtam neki elmondani, hogy minden amit csinál fantasztikus érzés.
Lélegzésem lassúl, szemeim félig csukva. Elképesztően fáradtnak érzem magam.. Elégedettnek, de áttudnék aludni egy egész napot.
– Most mi lesz? – teszem fel végül a kérdést, ami szúrta már az oldalam.
– Passz' – fordul felém, karját hanyagul átveti csípőmön, közelebb húzva magához. – Hihetetlen boldog vagyok, amiért lefeküdtél velem, hét hónapja próbáltam a figyelmedet magamra vonni, de te teljesen a táncnak szentelted magad.
– Először azt hittem “picsába, ő csak barátként tekint rám,, felakartam adni, azután észrevettem, hogy rajtam hagytad a szemed. Szóval a remény visszajött – vigyorog, mint valami idióta.
– Jó tested van – motyogom.
– Tudom – nevet fel, most már teljesen ölelésébe préselve. – Nem akarod megpróbálni velem? – válik komollyá a hangja.
– Komolyan ezt azután kérdezed, miután megfektettél?
– Yah! Élvezted, nem?
– Imádtam – kuncogom, nyakába csókolva. – Megpróbálhatjuk.. nem veszítünk semmit – hunyom le a szemem. – Csak kérlek... ne... okozz nekem.... csalódást... – ásítok, lassan álomba merülve.
– Nyugodj meg, mindent megteszek azért, hogy méltó párod legyek – csókol a hajamba, majd homlokomra, én pedig bealszom.
Elmondhatom, hogy az itt töltött éveim megváltoztattak.. Van egy hűséges és tökéletes párom, Jackson Wang, egy álombeli munkám és lakásom, de sose gondoltam volna, hogy egy szívtörő üzenet miatt fogok visszatérni Koreába...
JongIn.. mit tettél, amíg én távol voltam?
Adtam nekik három napot, hogy kipihenjék fájdalmaikat, de mégse lazuljanak el annyira el.
JongHyunékat is felhívtam, reménykedve, hogy ide tudnak utazni, de sajnos nem, így csak az élőközvetítést fogják nézni, ami nekem már elég.
JongIn? Nos.. vele hála az égnek megszakadt a kapcsolatom, néha felhívtuk egymást még félévvel ezelőtt, de mindig lezártam valami olcsó szöveggel.. valami olyasmivel, hogy ‘‘nem érek rá,, s végül a köztünk lévő kommunikáció megszűnt létezni, aminek őszintén örülök, remélem talált magának valakit és most boldognak érzi magát. Egy nővel, ahogy annak lennie kell.
Lehajtom a fejem a párnára, becsukom a szemem, nem tudok aludni... A telefonom hatalmas zajjal sipít fel, szívem majd kiugrik. Zihálva emelem magamhoz a kütyüt és fülemhez rakom anélkül, hogy megnézném ki merészel engem zaklatni ilyenkor.
– Igen? – morgom, hangomban cseppet sem tapintható a kedvesség.
– Baek! Tudom ám, hogy nem bírsz aludni, mert izgulsz, de te is fellépsz velük, szóval pihenj.
– Baek! Tudom ám, hogy nem bírsz aludni, mert izgulsz, de te is fellépsz velük, szóval pihenj.
Jackson most komolyan emiatt hívott fel? – Jack...
– Hajnali két óra, húzzál aludni! – parancsolja, de aggódás hallatszik a hangjából.– Mi vagy te, a feleségem? – kuncogom.– Maximum a férjed, babám – nevet fel ő is. – De tényleg aludj, fárasztó napod lesz holnap, s örömmel vinnélek haza a kezembe, miután majd össze esel a fáradságtól, de inkább a saját lábadon menj.
Szívem hangosan megdobban minden szavára, talán el is pirultam.. – Már alszom is, Jackson – suttogom - bár fogalmam sincs miért.
– Szép álmokat vöröském. – Hangja szinte simogatja a fülem.
– Neked is – teszem le a hívást.. Ha nem hívott volna fel valószínűleg tényleg nem akartam volna aludni, de most igen is fáradtnak érzem magam.
Hatalmas vigyorral hunyom vissza a szemem, s észre sem veszem, de már alszom.
Végignézek magamon... újra kéne festeni a hajamat. mármint, szeretem a vöröset, de.. talán hagynom kéne, hogy lenőjön és újra természetes mogyoróbarnában pompázzon. Esetleg befesthetném feketére.. Majd verseny után eldöntöm.
————
Elmosolyodom amint meglátom a csapatot, egyik lány kezében egy kisebb hangfal van amiből pont olyan hangosan szóljon a zene, hogy mindenki hallja de a többi idegennek ne legyen zavaró. Egy helyben táncikáltak, nyújtottak. Még csak egy éve ismerem őket, mégis a szívembe vésték magukat. Eléjük sétálok, derekamra vágom a kezem, a s nagy levegőt veszek, felidézve a szavakat, amiket tegnap begyakoroltam. Megnyalom az ajkaim, és egy kisebb-nagyobb akcentussal - amin mindig mosolyognak - nekikezdek
– Izgultok, igaz? – kérdezem, mire harsányan bólintanak. – Én is kiakarok ugrani a bőrömből, de hiszek magunkban, sokat gyakoroltatok a lépéseitek a tökéletesnél is jobb. Büszke vagyok rátok. Befogadtatok, tanárotok lehetek, ami nekem hatalmas tisztesség. Remélem a verseny után is így lesz. Ha nyerünk ha nem, akkor sem szabad elkeseredni, mert igen is jók vagytok.. profik. Szóval fejeket fel s nyűgözzük le a világot! – mondom magabiztosan, örülve, hogy egyszer sem akadtam meg.
Hangosan, szinte csatakiáltás hagyja el a szájukat, mikor a busz sofőr megszólal, hogy ideje indulni.
A verseny helyszínére érve egyre jobban izzad a kezem. Leszállva a buszról elirányítanak minket egy várószobába, ahol egy nagy kanapé és egy tévé helyezkedik el, amin a táncverseny megy.
Néhányan leülnek - mint én -, páran pedig állva maradnak. Türelmetlenül mozog a lábam, tíz csapat van előttünk.. ah, túl akarok lenni már rajta, főleg, hogy szólót is táncolok. Az idő nagyon lassan telik, a szemem pedig a tévére ragad.
– Sziasztok skacok – lép be Jackson, amire felpattanok és a karjaiba vetem magam, eközben mögöttem “aoú,, hangokat hallok – Tudtam ám, hogy bírsz – vált koreaira, a hangok most mögöttünk frusztráltan hangoztak.
– Ne beszéljetek kínaiul! – nyög fel egy fiú.
– Ez koreai! – morranunk fel egyszerre Jackal, majd összenézve felnevetünk.
– Örülök, hogy eljöttél – fojtatom anyanyelvemen, már csak azért is.
– Véletlenül sem hagynám ki. Nem tűnnek idegesnek – biccent csapatom felé.
– Izgulnak, csak nem mutatják ki, én viszont nagyon nyugtalan.. még harminchat perc és mi jövünk – pattogok a lábamon.
– Türelmetlen – kacag fel. – Örülj, hogy nem a legutolsó között vagytok, ott általában a zsűri már unja magát.
– Ja.. mi még jó helyzetben vagyunk. – Visszaülök a kanapéra ismét a tévére nézve. Shit.. túl sok jó táncos van.. mondjuk nem kéne ezen fennakadnom, a nemzetire amúgy is nehéz kijutni, még is olyan sokaknak sikerült.
————
Lihegve állunk be az utolsó lépésnél, nem elég, hogy a közönség feláll, hangosan tapsolva, de még a zsúri is megteszi, ami nagy szó, hiszen ők aztán tényleg szigorúak.
Könny szökik a szemembe, de férfiasan visszatartom, s megkérnek, hogy menjünk le a színpadról. Sajnos végig kell várnunk az összes csapatot és csak utána döntenek kik kapják a nyereményt.
Jackson a várószobában magához ölel . – Tiszta lucsok vagy – fintorog.
– Mivel a belemet is kitáncoltam, szóval nem értem miért tapadsz még mindig hozzám – vigyorgok kínosan.
– Olyan menő volt, mikor mindegyikőtök szaltózott és nem billentetek ki egy pillanatra sem! És az, hogy a zsűri felállt.. tuti győzelem!
– YAH! Ne etesd őket, nem szabad most elszánni magukat. Majd ha tényleg megnyertük akkor majd elszállunk örömünkben – verem vállba.
– Ja, mint a sas az állatkertben.
– Fogd be – fújom fel az arcom, amit megnyomkod, majd hirtelen fülemhez hajol, s bár elég lenne tovább koreaiul beszélnie, még is suttogni kezd.
– Az eredmény után átjössz hozzám. – Végig fut a gerincemen egy jó érzés. – És ha nyertünk, sztriptízelsz nekem. – Nagy levegőt kell vennem, hogy ne reagáljak a hangjára.
– Ha veszítünk? – köszörülöm meg a torkom.
– Akkor én táncolok neked valami szexiset.
– Miből gondolod, hogy akarok tőled ilyen mocskos dolgot? – húzom össze a szemöldököm.
– Ugyan, láttam egy próbán, ahogyan a hasizmomat nézed. – Oké, így biztosan elfogok megint pirulni. Mellkasánál fogva eltolom. Kezet nyújt. Elfintorodok, de lassan belesimítom ujjaimat tenyerébe, amit erősen megmarkol és magához ránt. – Meztelenre kell vetkőznöd – mondja még utoljára, majd elsétál mellettem.
Ez a férfi se normális...
———–
A csapatok türelmetlenül álltak a színpadon, a zsűri pedig komoly arccal beszélt, s elkezdődött a kis nyertesek hirdetése. A mi nevünk még nem hangzott el, szóval a remény ott van.
Rászorítom az ujjaimat Jackson kezére, direkt váratják az embert, pedig már csak a nagy nyereményt kell mondaniuk, a szívem most tényleg töri szakajtja át a bordáim.
A zsűri egyik férfi tagja feláll, s ránk nézve elkiáltja, hogy “Ravens,,.
Mögöttem a csapatom hangosan felkiált, én sokkomban megszédülök egy pillanatra, s a könnyeim most megállíthatatlanul folynak le az arcomon.
Nyertünk..
Megnyertük a nemzetközit....
OH SHIT!
Ez nem vicc, kibaszottul megnyertük!
A műsorvezető kihív, hogy mondjak pár szót, mint koreográfus, amit kicsit döcögősen tettem meg, hiszen a franciám még mindig döcög.
A beszéd után átvehettük a nyereményt, meg alá írtunk pár papírt.
– Részegedjünk le! – kántálják, mikor beszállunk a buszba. Csak kuncogva rázom a fejem, még mindig alig hiszem el az egészet. Megérte idejönnöm Franciába.. még csak egy éve vagyok itt... még is.. hihetetlen frissnek érzem magam!
Többet teljesítettem itt, mint valaha Koreában. Hihetetlen boldog vagyok.
————
A csapat tényleg elment lerészegedni, de én inkább visszautasítottam. Mivel Jacksonhoz kell átmennem... Hazaküldött, mondva, hogy fürödjek meg és kicsit elegánsabban öltözzek fel.. Nah~ komolyan sztriptízzelnem kell neki? Se az olyan zavarba ejtő lenne! Mármint.. sok ember előtt csinálni nem volt az, hiszen a többségük részeg volt, meg kiabáltak.. Mi van akkor, ha ő csendben fogja figyelni?
Nos, jobb lesz készülődni. Lefürdés előtt magamhoz veszem a fekete hajfestéket, amit út közben vettem, eleget voltam vörös, és amúgy is unom már, szóval azt is megcsinálom.
Fürdés után a garbóhoz sétálok, gondolkodva még is mit vegyek fel, mivel táncoláshoz nem szoktam szűk gatyákat felvenni, nem is tudom, hogy van-e még, mivel valamelyik nap kidobáltam őket.... talán valahol~! Elkezdem kidobálni a gatyáim, szinte kétségbeesetten a negyvenedik macinadrág után.. csak nem mehetek át macinaciban! Kidugom a nyelvem, tágra nyitom a szemem, mikor a puha és finom anyag között megkaparintok egy farmerérintésűt. Nagy rántással húzom ki a kupacból, és győzelemittasan felkiáltok amint analizálom, hogy szűk farmert találtam. Fuck yes! Oké, már csak egy póló kell... az meg már tökmindegy milyen, így az első ami a kezembe kerül magamra varázsolom. Régen jobban érdekelt az öltözetem, de most már nem igazán, megszoktam, hogy a nadrág nem tapad rám, így most fura, hogy újra magamra veszem és leszorít.. Jesszus, én ezekbe járkáltam állandóan! Hogyan csináltam? Ez baszott irritáló. Nos, ez az utolsó, hogy ezt felvettem, ezután az egész után megy a kukába, ahova a többit száműztem!
Megállok a nagy tükör előtt.. picsába... lehet, hogy kényelmetlen, de annyira jól áll, már tudom miért imádtam őket. Kiemeli a combomat, vádlimat és a fenekemet... talán.. mégse kéne kidobnom? Ja... jobb ötlet legalább ezt az egyet megtartani, főleg, ha valami hivatalosabb cuccra kell majd mennem.
Zsebembe süllyesztem a telefonomat, bezárom magam mögött az ajtót és elindulok.
————
– Már vártala.. – elakad a szava. – Wow.
Elmosolyodom. – Bocsi, hogy sokat kellet várnod rám – lépek be házába.
– Azt sem tudom mit mondjak – mért teljesen végig. – Először is, jól áll a fekete – túr bele a tincseimbe –, másodszor ez a szűk gatya...! Miért nem hordod többet? Egyszer sem láttam rajtad.
– Mivel nem akarok ilyenekbe beleizzadni, undorító lenne.
– Nem hiszem el, hogy sosem hordtál ilyet... Koreában nem izzadtál bele?
– Ott nem táncoltam megerőltetőt, oké? – sétálok beljebb, ő szorosan mögöttem - bár már voltam a házába még is kínosan érzem magam. Megérzem Jackson ujjait a sajátomon és elkezd húzni, méghozzá a konyhába.. ahol az asztal.. hogy is mondjam.. romantikusan van megterítve.
– Nagyon remélem hogy éhes vagy, jól jött a késésed, nem rég készültem el vele.
Pislogva leülök, megnyalom az ajkaim, a gyomrom pedig megkorog.
Jack felnevet, leülve. – Annyit egyél, amennyi jól esik.
– De... de – motyogom. – A sztriptíz?
– Jaj, ügye nem gondoltad komolyan? Bár tényleg megnéznélek közbe, de most nyertünk meg egy hatalmas versenyt, biztos fáradt vagy és lazulni szeretnél – mosolyog kedvesen, miközben a tésztát szedi.
Megkönnyebbülten felsóhajtok, elmosolyodom.
Ismerhetném már annyira, hogy tudjam, tényleg nem olyan ember, de mindig lenyűgöz, a világ legritkább tevékenységeivel lep meg.. még azt sem tudtam, hogy tud főzni!
Csendesen kezdünk táplálkozni, néha egymásra nézünk, de inkább lefoglal a kaja, örülök, hogy most nem beszélünk közben, nem hiszem, hogy gusztusos lenne ha teli szájjal magyarázgatnék, mert egyszerűen nincs pillanat, hogy ne lenne étel a számba, annyira finom és tényleg nagyon éhes voltam.
– Desszertet nem csináltam, viszont.. – áll fel a hűtőhöz sétálva, a szemem felcsillan az eper láttán. Türelmesen várom, míg lerakja az asztalra, már nyúlnék is, de picit rácsap a kezemre, meglepetten húzom vissza, nézve, ahogyan a székét mellém húzza és leül rá. Egy darab epret vesz a kezébe - aminek gyönyörű, érett, piros színe van - belemártja a kristálycukorba, majd felém nyújtja - egészen a számig, amit kis hezitálással kinyitok. Lassan kezdi betolni, közben érzem, arcszínem egyre jobban hasonlít az eperéhez. Ráharapok a gyümölcsre, ami egyenesen szétolvad, alapból édes, de a cukor rátesz egy kalappal. Finom. Még egyet magához vesz, - s ugyanúgy, mint az előbbit - ajkaimhoz nyomkodja.
– Nyald le róla a cukrot – suttogja erotikusan.
Elakad a lélegzetem, pislogok párat, kifújom a levegőt s csak teszem amit mond. Nyelvemet lassan futtatom végig az epren. Miután lenyalom a cukrot megfogom a kezét, közelebb húzom magamhoz, direkt úgy kapva be a gyümölcsöt, hogy ujjai vége is bemenjen. Elvigyorodok, mert most ő fagy le. Hozzá hajolok, megérintem az arcát, lágyan elmosolyodik s ajkait enyémre nyomja. Nyelvét rögtön átengedem a szájüregembe, hagyva hogy felfedezze. Kezei felszöknek fekete tincseim közé, elengedem magam, belemélyedve a csókba, átmászok az ölébe, fenekemet ágyékához dörzsölve. Bassza meg, kívánom őt, szexelni akarok vele...
Karjaimat nyakába helyezem, míg ő kezét a hátsómra, felemelve s átsétál velem a hálószobába, lerak az ágyára ő pedig felém emelkedik. Elkezdi csókolgatni a nyakamat, le a kulcscsontomra. Megfogja pólóm alját, ám mielőtt levenné rám pillant egy “levehetem?,, fejjel. Kótyagosan bólintok. Egy rántással levarázsolja rólam az anyagot, ajkai rögtön betámadják a mellkasom. Halk nyöszörgés hagyja el a torkom, érezve, hogy már gatyámat próbálja leszedni, de mivel nagyon szűk egy kicsit erősebben rángatja. Most biztos megutálta a szűkségét annak a szarnak. Zavarban érzem magam.. mármint, fuck, mégis csak a barátom előtt vagyok teljesen pucér, ő pedig még ruhákban van.. Próbálom én is vetkőztetni, de elcsapja a kezem, közelebb haol hozzám.
– Baek, szeretném, ha élveznéd, hagyj nekem mindent s meglátod, megérzed milyen az, mikor jó a szex.. Bíz bennem – mondja, félig morogva.
Légzésem felgyorsul, már mondanám, hogy attól még én is csinálhatnék dolgokat, inkább csak megadóan bólintok, kezeimet lerakva a paplanra, hagyva, hogy birtokolja a testem.
————
Könnyezve terülök el széles mellkasán, arcomon egy hatalmas mosollyal. Életem legjobb menetén vagyok túl.. Jackson... olyan gyengéd volt velem... megtapasztalni ezt egy erőszakos és bukott kapcsolat után.. nos... megható. Már mikor belém hatolt akkor könnyeket hullajtottam, szegényem kétségbeesetten kérdezgette, hogy ennyire fáj s kivegye-e, de alig tudtam neki elmondani, hogy minden amit csinál fantasztikus érzés.
Lélegzésem lassúl, szemeim félig csukva. Elképesztően fáradtnak érzem magam.. Elégedettnek, de áttudnék aludni egy egész napot.
– Most mi lesz? – teszem fel végül a kérdést, ami szúrta már az oldalam.
– Passz' – fordul felém, karját hanyagul átveti csípőmön, közelebb húzva magához. – Hihetetlen boldog vagyok, amiért lefeküdtél velem, hét hónapja próbáltam a figyelmedet magamra vonni, de te teljesen a táncnak szentelted magad.
– Először azt hittem “picsába, ő csak barátként tekint rám,, felakartam adni, azután észrevettem, hogy rajtam hagytad a szemed. Szóval a remény visszajött – vigyorog, mint valami idióta.
– Jó tested van – motyogom.
– Tudom – nevet fel, most már teljesen ölelésébe préselve. – Nem akarod megpróbálni velem? – válik komollyá a hangja.
– Komolyan ezt azután kérdezed, miután megfektettél?
– Yah! Élvezted, nem?
– Imádtam – kuncogom, nyakába csókolva. – Megpróbálhatjuk.. nem veszítünk semmit – hunyom le a szemem. – Csak kérlek... ne... okozz nekem.... csalódást... – ásítok, lassan álomba merülve.
– Nyugodj meg, mindent megteszek azért, hogy méltó párod legyek – csókol a hajamba, majd homlokomra, én pedig bealszom.
~°~°~°~°~°~
Elmondhatom, hogy az itt töltött éveim megváltoztattak.. Van egy hűséges és tökéletes párom, Jackson Wang, egy álombeli munkám és lakásom, de sose gondoltam volna, hogy egy szívtörő üzenet miatt fogok visszatérni Koreába...
JongIn.. mit tettél, amíg én távol voltam?
THE END
I'M DONEEE!!!!
Cheers bitches!
Tudom, ez a one shot totál értelmetlen... de muszájnak éreztem megírni!
Hiszen Baekkie kapott egy tökéletes csávót!
Aki perverz.... Good for him, I Guess xdd
Szóval itt tényleg nem történik semmi érdekes... az erotikus eper evésen kívül..
Ok, BaekHyun, calm yourself!!! It's just a fruit... A sweet fruit.. In your mouth.. Well, fuck xd
But it was good, wasn't it?
Right, lick your lips.. you beautiful angel!
No meg legalább Baek tudja milyen az igazi szex! Jó neki, csak nem írtam le.. mert semmi kedvem nem volt...
Well... sorry? XD Jó, jó tudom... Ez lett volna az első, amit tényleg élvez de.... AISH! Unalmas mindig mindenbe szexet írni, leave me a fuck alone.
... So, thats it! I'm tiredxd Bye bitches! Im Out <3
