Dance Teacher 5.Fejezet

Dance Teacher 

5.Fejezet

Keserű Múlt.

Hossz: 5/9
Banda: EXO & SHINee
Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum
Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey, ChanBum
Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma, smut
Besorolás: +16
Figyelmeztetés: trágár szavak, erőszak, szereplők kora nem egyezik a valósággal
Hozzáfűzés: Azt hiszem ez a rész kiakasztó lesz, és meg sem fogok lepődni, ha megutáljátok ChanYeolt, mert ebben a részben ezt akartam elérni. Kibum és BaekHyun központú lesz, és az események gyorsak lesznek, de a következőben kicsit lelassítok, I promise! Na meg jó sok párbeszéd van benne. Jó olvasást hozzá, My white ravens^^

Kibum POV

Nyugodt pillantásokkal bámulok ChanYeolra, nem hittem volna, hogy valaha újra látom.
- Szia ChanYeol - köszönök végül, de ő csak tovább bámul rám, így úgy döntök folytatom a beszédet. - Rég láttalak.
- Öt éve - szólal meg - Hogy vagy?
- Mint látod, még élek - ráncolom a homlokom, ahogy az emlékek elöntik az elmém. - Pofátlanság, de ti együtt vagytok? - pillantok BaekHyunra, aki bólint. - Ez mindent megmagyaráz - motyogom. - És mond csak, Chan, szeded a gyógyszereidet? - vonom fel a szemöldököm. Megrándul az arca. - Tehát nem... pedig jobban tennéd - szúrósan méregetem - Köszönöm, hogy jöhettem - fordulok JongHyunhoz, elmosolyodva - Most mennem kell - mondom, és mielőtt bárki is mondhatna bármit, lelépek..
Muszáj lesz beszélnem BaekHyunnal négyszemközt.. Figyelmeztetnem kell!

~°~°~°~°~°~

- Á, Baek, vártalak már - mosolygom. Megkértem, hogy valamelyik nap jöjjön át hozzám. - Gyere csak beljebb, kérsz esetleg valamit?
- Nem, köszönöm - veszi le a cipőjét, utánam sétálva. A nappaliba megyünk, leülünk egymás mellé. - Tehát, miről szerettél volna velem beszélni? - fordul felém.
- Nem köntörfalazok... -  veszek egy nagy levegőt. - Szakítanod kell ChanYeollal.
- Ha? - lepődik meg. - Már miért és kéne? Hogy te összegyere vele? Tudod, próbáltam kérdezni ChanYeolt, hogy honnan ismeritek egymást, de nem mondott semmit! El akarod tőlem venni, igaz?
- Nyugodj meg kérlek... hadd magyarázzak el mindent.
- Hallgatlak - teszi karba a kezeit, komoly és mérges arccal kémlelve engem.
- ChanYeol és én.. együtt voltunk öt évig, de olyan történtek a kapcsolatunkban, amiket te nem akarsz átélni... Ő erőszakolt téged sebesre, nem igaz? - kelletlenül bólint. - Kezdem az elején.. Tizenhét éves voltam, mikor kiszöktem otthonról, hogy elmenjek egy buliba, ahová csalással jutottam be, és ott találkoztam ChanYeollal. Meghívott egy italra, beszélgettünk, nevettünk és számot cseréltünk. Majd napok múlva elkezdünk találkozgatni, olyan titkos kapcsolat volt köztünk, mert senki sem tudta. Szerelmes lettem belé. Minden jól ment és végül eljutottunk a szexhez is amitől az elején féltem, de rábíztam magam. Végig kedves, óvatos volt velem, úgy nyúlt hozzám, mint egy porcelánbabához. Egy év után hozzáköltöztem, nem érdekelt senki véleménye. Leérettségiztem és valamit akartam kezdeni magammal, és mindig is szerettem a divatot, így gondoltam elkezdhetnék ruhákat alkotni, először csak magamnak csináltam, majd Yeolnak is terveztem pár darabot, míg felhalmozódtak a darabjaim, és elkezdtem őket eladni az interneten, kicsit talán túl drágán, mert kézzel készültek voltak, és mindegyikből csak egy készült. Cégek harcoltak értem, hogy menjek hozzájuk dolgozni, és mint minden épeszű ember, a jól fizető mellet döntöttem, néha még modellkedtem is a saját ruháimnak, de volt egy kedvenc modellem, Choi Minhonak hívják. A lényeg az, hogy Yeol boldog volt, amiért ilyen jól mentek a dolgaim, és elakart jönni egy bemutatóra, ahol kivételesen én is szerepeltem... a cég pedig megkért arra, hogy a végén egy picit simuljak össze Minhoval, amit megtettem. Soha nem láttam olyan mérgesnek Chant, elpattant az agya, és azon az éjszakán volt az első, mikor megerőszakolt.. de megbocsátottam neki.
Három évig megvoltunk egymás mellet, de nagyon sokat veszekedtünk, én frusztrált voltam a sok munkától, ChanYeol pedig állandóan féltékenykedett, mert időközben kiderült, hogy Minho szerelmes volt belém, és nem félte kimutatni. Chan egyre erőszakosabb lett, és itt nem csak a szexre gondolok. Volt, hogy megvert, nem kedveskedett tovább. nem volt normális, így nehezen, de elráncigáltam egy pszichiáterhez, aki négyszemközt beszélt vele és nekem csak annyit mondott, hogy figyeljek arra, hogy rendszeresen szedje a gyógyszert, amit felírt neki. Egy ideig minden rendben is ment, ismét kedves lett, de azután történt egy olyan dolog, ami miatt kiakadt.. Valahol talán az én hibám is volt, de Minho megcsókolt, bár nem akartam, Yeol pedig látta. Nem volt elég, hogy megerőszakolt, de annyi méreg és adrenalin volt benne, hogy eltörte mind két karomat, majd csak úgy eltűnt. Elájultam és mikor felébredtem már a kórházban voltam.. Kiderült, hogy Minho talált rám, és hívta ki hozzám a mentősöket. Miután nagy nehezen felépültem Amerikába költöztem és öt évig éltem ott, nem rég jöttem vissza - fejezem be a mesélést, figyelve a sokkos tekintetét.
- Én... e-erre nem tudok mit mondani - feláll, hajába markor és oda-vissza sétál.
- Meglepődtél, ez normális. De el kell őt hagynod.
- Szeretem őt!
- Én is szerettem, ami utálattá vált, és gondolom nem akarod azt a fájdalmat átélni, amit én. A mai napig minden frontnál annyira fájnak a kezeim, hogy használhatatlanná válnak.
- Nem fogom őt elhagyni - mondja végül, komolyan nézve rám.
- BaekHyun, ne légy ennyire naiv, csak neked akarok jót.
- É-én...
- Gondolkozz el rajta.. tudom, hogy nehéz ez most neked, de jobb lesz, ha elhagyod.
- És mi lesz vele?
- Feljelented, egyértelmű.
- Mi van? Miért tennék ilyet? Törjem össze a szívét, azután juttassam börtönbe?
- BaekHyun - állok fel, próbálva megérinteni, de meghátrál.
- Nem! Ez.. túl sok, most.. most jobb ha é-én.. Most megyek - megcsóválva a fejét kiszalad a házból.

Lesokkolt, megértem, de muszáj tudnia az igazságot, és ha már sebesre erőszakolta.. akkor ennél csak rosszabb lesz. Nagyon remélem, hogy BaekHyunnak lesz esze, miután hallotta az én esetemet ChanYeollal. Nekem nem volt merszem feljelenteni, miután kijöttem a kórházból, mert mindentől és mindenkitől féltem.. nem... még mindig félek, még JongHyuntól is.... aranyos, meg minden.. ám a rémület nagy hatalmat élvez felettem.

~°~°~°~°~°~

Csöngetésre kapom fel a fejem.. Jongie lenne? De ő ma dolgozik, nem? Sóhajtva állok fel a kanapéról, hogy kinyissam az ajtót, de mikor lenyomom a kilincset szinte rám töri(k?) az ajtót.
- Ilyen játékot játszunk, drága Kibum? - kapja el mind két karomat ChanYeol és a falnak nyom.. mit keres ez itt? - Mindent elmondunk Baeknak?
- Tudnia kell, hogy milyen ember vagy valójában! - hajolok az arcába mérgesen. - Legalább elhagyott?
- Ó, miért tenne ilyet? Szeret engem, és letagadtam mindent, bemeséltem neki egy másik történetet, a kis butácska pedig elhitte - nevet fel hangosan.
- Te beteg vagy.. és engedj el!
- Most miért vagy ilyen? Nem hiányoztam?... Vagy.. csak nem félsz tőlem? - megszorítja a csuklómat, amire felszisszenek.
- Azt mondtam engedj el! - Próbálok erős maradni, de belül már sírok.
- Emlékszel még az érintésemre, igaz? - suttog a fülembe. Elfintorodom, nem válaszolok. Egyik keze elengedi az enyémet és a torkomra simítja.
- Hol van a hálószobád, hm? - kérdezi, ám én csak megrázom a fejem. - Nekem mindegy, itt is megtudlak baszni - vigyorodik el. A szemeim rémületben kikerekednek, megpróbálok vergődni.. bassza meg, férfi vagyok, nem hiszem el, hogy nem tudok semmit sem csinálni... rohadjak meg, amiért ilyen gyenge vagyok. - Remek, Kibum, félj csak tőlem, jól teszed - felkap, és mikor észreveszi a kanapét ledob rá.
- E-ennyire sze-szereted Ba-BaekHyunt? - Picsába.. ha rettegek akkor dadogok.
- Szeretem én.. kihasználni, csak egy kicsit durva voltam vele, most békén hagyom, míg rendesen fel nem épül, szerencsémre megjelentél. Még mindig gyönyörű vagy.
- Ha-hagyj bé-békén!
- Nem ma, drágám, nem ma - mondja, majd felhúzza a pólómat, elkezdi csókolgatni a hasamat.
- Cha-Chan... miért én? - kicsordulnak a könnyeim, az egész testem megremeg.. hányingerem van, és fájnak a karjaim, belémhasítanak a keserű emlékek, nem akarom ezt.
- Mert te leszel az, akit örökre szeretni fogok - csókol a köldökömbe.
- Me-meny a poko-pokolba! Ö-öt éve nem láttál és amint meg-megjelenek, megakarsz dugni? Mi-miközben van ba-barátod? Ne-nem undorodsz ma-magadtól? - próbálom nyeldesni a könnyeim.
- Nem egészen, sőt élvezem a dolgot! - nyúl be a gatyám alá megszorítva a péniszem. Felnyögök. - Nocsak, a tested mélyen emlékszik rám, örülök.
- Cs-csak a rosszak maradtak me-meg - nyelek egyet, a testem ismét megremeg.
Lerángatja rólam a nadrágot, ezzel együtt az alsómat is.
- Hm, ez hízelgő - morogja, mikor meglátja a kezdetleges merevedésemet... Picsába

"Hátracsavarja a karjaimat, felsírok a fájdalomtól, amire megüt és rám ordít, hogy maradjak csöndben"

Elengedi a karjaimat, amik annyira fájnak, hogy nem tudom őket megmozdítani. Nem értem miért, de gyengéden ér hozzám és ettől még jobban ki ráz a hideg. Félek.

"Végigharapdálja a combjaimat, vörös foltokat hagyva, majd nyakamra hajol, miközben előkészítés nélkül vágja magát belém újra és újra"

Végigcsókolja a combjaimat, hirtelen fellököm a lábamat, ezzel orron találva.
- Komolyan, Kibum? Ennyi?
- Hagyj békén! Felfoglak jelenteni! Nem vagyok ho-holmi játékod, felfogtad? - erőt próbálok tuszkolni a kezeimbe.
- Tudod.. nagyon cuki, amikor mérges vagy... és most idefigyelj - arcomba hajol, szemei villámokat szórnak, ismét karjaimért nyúl, amit kicsavar. - Ha fenyegetni mersz, akkor ismét eltöröm mind két kezedet, ha pedig lesz annyi bátorságod, hogy tényleg feljelents, akkor megfogom úszni, a pénz az úr, és miután mindenkit lefizettem, nem hogy csak ripityára töröm a kezed, hanem golyót fogok küldeni az agyadba, miután megkínoztalak, felfogtad? - Csak sokkosan bólogatok. - Jó fiú - paskolja meg az arcomat. - Most pedig kezdjük az igazi játékot!

~°~°~°~°~°~

Remegve kapkodom magamra a ruhámat, miközben folynak a könnyeim. Mit tehetnék? Menjek el? De nincs elég pénzem... Annyira reménykedtem abban, hogy soha többet nem látom, erre pont elém sodorja a sors.

BaekHyun POV

Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Kibum és ChanYeol ismerik egymást, miután hazamentünk próbáltam kérdezni, de nem mondott semmit, így mikor Kibum felhívott, hogy beszélni szeretne velem, örültem, viszont a kettejük története totál kikészített, amikor hazaértem rögtön kikérdeztem ChanYeolt, faggattam.. Kibum hazudott nekem! Az egész történetet kitalálta...
Már eltelt három hét, bár Channie néha furcsán viselkedik, de minden oké.
Most éppen véget ért a táncóra, egyre jobban haladunk, nagyon büszke vagyok a srácokra, alig várom, hogy az egész koreográfiát megtanítsam neki.
- Te Baek -kocogtatja meg a vállam JongHyun.
- Hm? - fordulok felé.
- Tudod mi van Kibummal? Nem veszi fel a telefont, nem jár be a munkahelyére, de ha elmegyek hozzá, csak elküld, neked mondott valamit?
- Talán nem kíváncsi rád, mert még mindig szerelmes Yeolba, így akar elküldeni, csak felejtsd. el - csak vállat.
- Hát ezt meg honnan veszed?
- Hazudott nekem! Komolyan, melyik őrült meséli azt, hogy ChanYeol eltörte mindkét karját?
- Baek...
- Egy egész mesét talált ki, majd mondta, hogy szakítsak vele, utána meg jelentsem is fel. Felháborító, nem igaz?
- Hyun..
- Biztos vagyok benne, hogy visszaakarja szerezni Channiet, csak útban vagyok - fújom fel az arcom.
- BaekHyun.
- Csak töröld ki a számát, és felejtsd el...
- Az istenit, Byun BaekHyun, figyelj rám!
- Mi van?
- Nem hazudott.. nekem csak annyit mondott, hogy valaki eltörte a karját, de akkor még nem tudta, hogy te ChanYeollal, vagy egyáltalán ismerjük.
- Lehet, hogy csak..
- Baek! Emlékszel mikor belépett a kórterembe?
- Igen.. - motyogom.
- Mit mondott arra a mondatodra, hogy "varratokkal a seggedben"?
- Azt... hogy tudja milyen érzés.... - fintorodom el.
- Ha pedig még mindig azt hiszed, hogy hazudott, neked, akkor gondolkodj azon, hogy ruhatervező volt, egy híresség, a hírességekről pedig minden felkerül az internetre, én pedig rákerestem - veszi elő a telefonját, pötyög rajta valamit, majd felém fordítja. Egyből képpel találkozik a szemem, majd elkezdek olvasni. - mindent leír, csak azt nem, hogy ki tette.. gondolkodj, ki tudná ezt tenni vele?
- ChanYeol..
- Pontosan!
- Yeol mostanában  furcsán viselkedik, lehetséges, hogy...?
- Hogy zaklatja Kibumot? - kerekednek ki a szemei. - Teljesen lehetséges. Most azonnal oda kell mennünk! - Csak bólintok és már indulunk is.
Istenem, hogy lehetek ennyire hülye? Hogy... hihettem Channak? Miért vakítja a szerelem a szívem? Ha Yeol bántja... én esküszöm, hogy kinyírom.

Kibum házához érve becsöngetünk, és pár perc múlva egy megviselt szőkeség nyit ajtót.
- Mi-mit akartok? - Szemei tele vannak rémülettel.. nem jelent jót.
- Mi csak - lépek előre, de ijedten meghátrál. Tőlem is fél? Az egész teste remeg.
- Menjetek el - maga mögé tekint, majd vissza ránk.
- ChanYeol itt van? - A szemei elkerekednek, majd ránk csapja az ajtót.
- Ez egy igent jelent. Baek... hívhatom a rendőröket? - kérdezi JongHyun.. lehunyom a szemem, felidézem Kibum ijedt, halálra rémült tekintetét... bólintok. Elegem van az egészből - Egy perc és itt vannak.
- Rendben - bólintok ismét.
Tényleg csak egy perc kellet, ChanYeol bilincsel vonszolják ki a házból, gyilkos nézéssel méreget, erőszakkal megáll mellettem.
- Ezt még megbánod - vicsorogja
- Nem hiszem, mindent megteszek, hogy örökre ott rohadj a börtönbe. Vigyék innen - intek a rendőröknek, akik benyomják a kocsiba. Kibumot csak kedvesen kiterelgetik, gondolom mindent el kell mondania.. nekem is mennem kéne.
- Velük megyek - mondja JongHyun,
- Jövök én is - motyogom.


~°~°~°~°~°~

Hazug, szemét, patkány.. Hogy lehettem egy ilyen emberbe szerelmes? Ilyenkor tűnik fel igazán, hogy csak egy gyerek vagyok. én néha napján hallgatnom is kéne másokra.
- A.. most mit fogok csinálni? - panaszkodom JongInnak, akinek már mindent elmeséltem, és most itt ülünk egy kávézóban. ChanYeolt nem ítélték életfogytiglanra, de lesz nyugtunk.
Kibum gyógyulóban van, hiszen megint szerzett sérüléseket, főleg lelkieket - Én csak szerelmet szerettem volna... átlagos tánctanár vagyok, és most megint nincs hol laknom. Nem akarok JongHyunnál letelepedni. - Na igen, kiderült, hogy ChanYeolnak van egy nővére és megkapta a házaz, nekem pedig két hetem van elköltözni... na de ez a két hét ma fog lejárni!
- Gyere hozzám, engem nem zavarnál.
- Ó, nem, mi? Hiszen a feleséged megcsalt - vigyorodom el, de rögtön elsápadok. - Ú, bocsi, érzékeny téma - mondom bűnbánóan amint meglátom az arcát.
- Szerettem őt - beszél komoran.
- Én is Yeolt.
- Hát, Baek, sorstársak vagyunk.
- Ha te mondod - vonok vállat. - Legyen élek a lehetőséggel, lecsövezek nálad. Köszönöm - mosolygok rá hálásan, amit viszonoz. - Milyen érzés.. tudod, hogy üres a ház?
- Félelmetes és magányos.. Megszoktam Krystal jelenlétét Megszoktam, hogy mellé fekszem le és mellette ébredek, vagy ha elalszom ő kelt fel. Üresnek érzem magam, és ez megijeszt - suttogja végig. - Tudom, hogy nem kéne így ki lennem, mert sokan élnek egyedül, de..
- De te ehhez szoktál hozzá - fejezem be helyette a mondatát. - Bár én csak öt hónapig voltam Yeollal, még is.. már hiányzik. Vakon vezetett, de én szerettem.
- Megértem.
- Beszélnem kéne Kibummal.
- Nem hiszem, hogy most akar látni.
- De muszáj bocsánatot kérnem tőle!
- Nem a te hibád.
- Még is úgy érzem. Észre kellet volna vennem valamit. Valamit tehettem volna, te nem láttad milyen ijedt volt! Félt tőlünk, mindentől... remegett..
- Elmenjek veled?
- Nem, egyedül kell mennem... utána meg megyek hozzád a cuccommal, oké? - veregetem meg a vállát, és felállok. - Ó, és kitudnád fizetni a teát? Nálam nincs cucc. Ezt is köszi, Hyung! - vigyorgom, majd mielőtt válaszolna kilépek a kávézóból.
Na jó.. menjünk beszélni Kibummal.

Remélem JongHyun most nincs nála, ő volt az egyetlen akit közel engedett magához..
Ah.. Becsöngetek, ropogtatom az ujjaim, ami nagyon rossz szokásom, ha ideges vagyok.
A bejárat kinyílik.
- Kibum - mosolygom keserűen.
- Humn?
- Be... Huh.. Beszélhetnénk?
- Pe-persze - áll el az ajtóból, így belépek.
- Figyelj.. én nagyon sajnálom - fordulok egyből felé.
- Micsodát? - hangja halk és rekedt, a teste még mindig remeg.
- Amiért nem hittem neked... amiért.. ChanYeol.. Kibum én...
- BaekHyun, tudom, bűntudatod van, de ez nem a te hibád. Pár hete ismersz, miért hittél volna nekem?
- Én csak hibásnak érzem magam, főleg, mikor láttam, látom az állapotod.
- Csak felejtsük el - suttogja, szemével a padlót fikszírozza.
 Rendben.. ühm..
- Ha megmered kérdezni, hogy vagyok, megrúglak. Élek és félek. Látható, hogy a remegésem nem akar alábbhagyni, és ha nem lenne elég, nem tudok aludni, pedig szedek altatót.
- Fáradtnak látszol - állapítom meg.
- Te is - néz rajtam végig.
- Én sem alszom jól - sóhajtom. - Bújunk együtt az ágyba, lehet úgy menne - vigyorgom, amire halkan felnevet.
- Kihagyom, ha nem haragszol - int le- Egyébként hova fogsz költözni? Gondolom ChanYeol nővére megkapta a házat.
- Remek, te legalább tudod, hogy van nővére! - fújom fel az arcom - JongInhoz megyek egy ideig. Tudod, én így nyomom, mindenkinél lecsövezem.
- Légy velem őszinte, mennyit tudsz te ChanYeol múltjáról?
- Őő.. semmit? Nem igazán beszélgettünk róla, ha témába került, pedig elterelt..
- Mennyi ideig is voltatok együtt? - vonja fel a szemöldökét.
- Öt hónapig - bólogatok, amire eltátja a száját.
- Jesszus, te nagyon hülye vagy, hogyan bírtad ki mellette? Vagy legalább veled is kedves volt?
- Hát.. a szexen kívül, igen.
- Már az elején erőszakos volt az ágyban.. és te vele maradtál? - Oké, Kibum teljesen kiakadt.
- Mondja az aki öt évig vele volt.
- Ne szemtelenkedj, én mindent tudok róla, ellentétben veled.
- Hmpf
- Most bedobtad a durcát? - nevet fel hangosan, amin boldogan elmosolyodom, sokkal jobban néz ki. - Mi lenne.. ha a remegő kezeimmel próbálnék összedobni valami ételt, és közben mesélnék neked?
- Benne vagyok! - bólintok rögtön


~°~°~°~°~°~

- Nee! Komolyan?! - röhögök fel, rácsapva az asztalra.
- De, de - mosolyog aranyosan.
- Mindent kinéztem volna belőled JongHyun, csak azt nem, hogy megijedsz egy foteltől! - pillantok a mellettem ülőre, aki nem rég csatlakozott hozzánk. ChanYeoltól egészen eljutottunk oda, hogy a randijukat kezdte el mesélni, amit sokkal jobb hallgatni, ellazultunk és a hangulat is kellemesebb
- Jól van, nevessetek csak rajtam! A horrorfilmek azért vannak, hogy megijedjenek az emberek, nem?
- De igen, csak nem éppen a kanapétól kéne beszarnod - pillant a durcás férfira, majd vissza a deszkára, próbálná felvágni a húst, de eléggé tehetetlennek néz ki.
- Segítsek? - ajánlja fel rögtön Hyunnie.
- Igen, jó lenne..

Mosolyogva nézem, ahogy összedolgoznak. Aranyosak együtt.. remélem JongHyun vigyázni fog Kibumra.
Most sokat megtudtam Yeol szar múltjáról, szinte már sajnálom őt, de mégsem. Ő.. nem beteg, csak rosszul nevelték.. bemeséli magának? Lehetséges.. de az biztos, hogy hirtelen haragú, és ha dühöng, akkor előle nincs menekvés.. Gyógyszereket kellet volna szednie, de miért nem tette..
Elgondolkodom.
Tényleg szeretett engem ChanYeol?
- Hm? - fordulnak felém mindketten.
- Hangosan kérdeztem? - Bólogatnak.
- Baek.. - ül le mellém Kibum.
- Szeretett? - pillantok a szöszire, könnyek gyűlnek a szemeimbe, amire egyetértően néz rám. - Soha, igaz?
- Máshogy szeretett, de..
- Nem volt szerelmes belém - folynak le végül.. miért pont most jön ki belőlem minden bánat? Miért most szúr a fájdalomtól a szívem? - Ühm, sajnálom - szipogok, próbálva letörölni a fránya könnyeket, de megállíthatatlanul folynak csak tovább. Bum lassan a karjaiba húz, én pedig belebújok a mellkasába. - Nem tudom miért sírok! Hiszen ő rossz ember, örülnöm kéne, hogy soha nem volt belém szerelmes.
- Figyelj - ujjaival állam alá nyúl, és felhúzza a fejem. - Természetes, hogy sírsz. Fáj, hogy átvert, nekem is fájna,, hazudni rossz dolog, te pedig szerelmes voltál, ha jól tudom, az első szerelmed.. az pedig mindenkinek fontos - túr bele a hajamba.
- Hívhatlak Ommának? - terelem inkább a témát.
- Tessék? döbben meg, ahogyan letörli a könnyeimet, de közben mosolyog.
- Hát JongHyunt appának hívom, mert úgy viselkedik, te pedig lehetnél a szerető ommám, az én szüleim messze élnek, nem szoktam velük beszélni.
- Aish, te aranyos kölyök, hívhatsz ommának, régen volt egy barátom, ő is állandóan annak hívott - forgatja meg a szemeit. - Mit szólsz ehhez Jongie, még csak egy randink volt, de már van gyerekünk.
- Egy buta gyerek, na majd én megnevelem. - húzza fel a póló ujját, összecsapva a tenyereit.
- YAH! Nem bánthatod már is! Együnk, utána van valami, amit csinálhatnánk veled.
- Félek..
- Nem kell, jó kezekben vagy, nem hagyom, hogy appa bántson, oké?
- Hüm! - bólintok boldogan, elfelejtve miről beszéltünk az előbb.


~°~°~°~°~°~

Melyik a kedvenc színed. kölyök? - karolja át a vállam JongHyun.
- Hm.... a fekete! Nem, nem várj.. a vörös!
- Fantasztikus.
- Oké, most, hogy tudjátok... mi lesz?
- Átfestjük a hajad vörösre - bólint magának Bum.
- Eh? De én szeretem ezt a színt! - mondom, ám egyből megrázom a fejem, ahogy rájövök, hogy csak ChanYeol miatt rózsaszín. - Fessük be vörösre!
- Ez a beszéd fiam!

Folyt.Köv

Dance Teacher 4.Fejezet

Dance Teacher 

4.Fejezet
Megbocsátás

Hossz: 4/9

Banda: EXO & SHINee

Szereplők: Byun BaekHyun, Kim JongIn, Krystal Jung, Park ChanYeol, Kim JongHyun, Kim Kibum

Párosítás: KaiBaek, ChanBaek, Kaistal, JongKey

Műfaj: slash, hetero, fluff, dráma

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: trágár szavak, szereplők kora nem egyezik a valósággal

Hozzáfűzés: Hi Everybody^^ Meghoztam a negyedik részt, és tudom, hogy ritkán vannak, de csak azért, mert a részek hosszúbbak, amit általában be szoktam vállalni. Remélem ez a rész is tetszeni fog, mert Bummie érkezésével beindul valami :P


JongIn POV

- Idióta vagy! - üvölt le kedves barátom.
- De nem hittem volna, hogy ez fog történni!
- Akkor se kellet volna elmondanod, hátba szúrtad!
- Nem akartam.. de BaekHyun is hibás - teszem karba a kezeim.
- Ne kend rá! Hányszor mondjam el neked, hogy ő csak egy gyerek?
- Totál bűntudatom van..
- Legyen is... ilyen emberrel nem dugok.
- Hagyj már ezzel.. tényleg rosszul érzem magam, pedig azt hittem jót teszek. Most mit csináljak?
- Te barátom már semmit. Elcseszted, Baek egyenes gyűlöl, amit teljesen megértek. Mivel ChanYeol egy hetet adott neki, amit a kórházban tölt, hozzám költözik, de biztos vagyok benne, hogy vissza akar majd menni...
- Akkor akadályozd meg!
- Nem fogom.
- Mi? Miért nem?! Tudod, hogy mit művelt vele!
- Saját döntései vannak, ha ezt akarja, megteszi. Majd egyszer megtanulja hol van a helye, és hogy mit kell tennie ilyenkor - végig komolyan beszél, utálom mikor ilyen.. jobban szeretem a hülye JongHyunt.
- Belefog halni - csóválom meg a fejem.
- Te fogsz meghalni, ha Baek közelébe mész.
- Olyan vagy~!
- Igen, ilyen vagyok, és most, hogy ezt letudtuk csinálok neked valami kaját.
- Éhes is vagyok, besegítsek?
- Gyere - nyújtja a kezét, amit elfogadok, hogy együtt a konyhába menjünk.

 Szépen vagyok... Tényleg azt hittem jót teszek neki, erre a kórházban köt ki. Jóvá akarom tenni! BaekHyun soha nem ártott nekem, én pedig hülyén gondolkodtam, és tönkretettem a kapcsolatát. Beszélnem kéne ChanYeollal megint? De lehet azzal még jobban feldühítem, és most nem ez az egyetlen problémám.
Krystal holnap hazajön a válóper miatt és az én szüleim meg az övé is jönnek. Meg akarnak győzni azzal kapcsolatban, hogy hatalmas hibát követek el azzal, hogy elhagyom álmaim nőjét. Ja.. álmaim, azelőtt, miután mással szexelt volna a hátam mögött. Az a nő egy hiba volt, a szüleinknek meg csak az utód kell, de kurvára nem az enyém az a gyerek. Bár ők ezt nem tudják, mivel Krsystal hívta fel az én őseimet is panaszkodni, és nem mondott teljesen igazat. Na majd én felvilágosítom őket, elmondom a teljes sztorit, rólam szálljanak le, elválok akkor is ha törik, ha szakad.

Másnap száj elhúzva néztem ahogyan a szüleim autója beáll a ház elé. Nem akarom ezt, semmi kedvem tárgyalni velük erről.. Még is kinyitom nekik az ajtót.
- Szia, Drágám! - puszilt meg anyám az arcomat és átölel. Nem ölelem vissza, rossz kedvem van. Az apám csak bólint felém, látszik rajta, hogy ő sem akarja ezt.
Besétálunk a nappaliba, én, mint egy kölyök, leülök a fotel elé, ahová a szüleim ültek. Úgy érzem magam, mint régen, mikor mindig mindent így beszéltünk meg.
- Hamarosan Krystalék is megérkeznek... szeretném, ha kedves lennél vele - közli anyám.
- Viccelsz ügye? - kerekednek ki a szemeim. - Anya, az a nő megcsalt.
- De gyermeket vár tőled!
- Már ha az enyém lenne - pusmogom.
- Mit mondasz?
- Hogy a baba nem az enyém!
- Nekünk azt mondta, hogy.
- Hazug ribanc. Anya, én szerettem őt, mindent megadtam neki, amit csak kiejtett a száján, ám a gyermekkel várni akartam, de ő nem. Úgy döntött szerez magának egy pasit aki felcsinálja és majd hazajön, elmondta volna, hogy tőlem van, de elrontottam a zseniális tervét azzal, hogy hirtelen megjelentem, s rajta kaptam ahogyan a nyelvét másnak nyomja le. Köszönöm, nem kérek belőle. Nem érdekel hova fog nekem térdelni, nem fog érdekelni, ha zokogni, könyörögni fog. Eljátszotta a bizalmam.
- Fiam...
- Azt mondtam, nem. Anya, felnőtt ember vagyok, meghoztam a döntésem. Senki nem fog ezen változtatni.
- Értem - lehajtja a fejét. Sokkolta.. gondolom most nem érzi ő se magát jól..
Krysral tényleg csodálatos nő volt, akivel elképzeltem az életem. Nos... ennyit erről.
Csöngetésre kapjuk fel a fejünket.. hát ebből nem lesz semmi.
Krystal próbál mosolyogni, de könnyek áztatják az arcát. Ő és a szülei is a nappaliba mennek, de most nem ülök le a földre, csak a falnak dőlök, hallgatva ahogy a szüleink veszekedni kezdenek, anya is teljesen mellém állt, Krys szülei őt próbálják bevédeni, de egy ribancon nem lehet mit.
- Hiába veszekedtek, így is válás lesz. Krystal, megcsaltál, teherbe estél, más gyerekét várod.
- Elakarom vetetni! - csattan fel.
- Ó, így már sokkal jobb - ejtek egy negédes mosolyt. - Tartsd meg és maradj tőlem távol, és ne a szüleiddel próbálkozz. Utállak, gyűlöllek, remélem érthető voltam.
- Te nem is szerettél! - mutogat rám fenyegetően.
- Most azonnal hagyd el a házamat - mondom, szemeimmel villámokat szórva. Mérgesen feláll, int a szüleinek és felemelt fejjel távozik. - És még neki áll feljebb... - nevetem el magam, ám a hangomban nincs boldogság.
- Sajnálom fiam.. - áll fel anya, mellém állva. - Nem hittem volna, hogy az a nő ilyen is tud lenni.
- Már mindegy.. holnap beadom a válópert.
- Ott leszünk a tárgyaláson, mi veled vagyunk - tette vállamra a kezét apa.
- El is várom ezután - vigyorodom el.

Még egy ideig maradtak, beszélgettek, majd elmentek.
Rögtön telefonomhoz nyúlok, hogy felhívjam az ügyvédemet a válással kapcsolatban, majd megírom a keresetlevelet amit személyesen kell benyújtanom... és még fizessek is érte... fasza.

BaekHyun POV

Az egy hét gyorsan eltelt, ideiglenesen JongHyunhoz költözöm,m még ki nem találom hogyan békítsem ki Chant. Mikor elhoztam tőle a cuccaimat csak egy sms-st írt, hogy reggel menjek, mikor nincs otthon, és azt is hozzátette, hogy a házkulcsát rakjam be a postaládába. Megtettem, de nem voltam tőle boldog.

Jongal élni szórakoztató és furcsa, néha az apámnak képzeli magát, amit nem sajnálok, az én szüleim messze élnek.
JongHyun, kicsit szomorú lett, hiszen nem láthatta a "szerelmét", amiről egész nap csak áradozni tudott volna.
- Hyunnie, van számodra egy meglepetésem - kocogtatom meg a vállát.
- Hoztál nekem gyümilevet? - csillognak meg a szemei.
- Nem apa! Annál sokkal jobb - vigyorodom el - Megvan a szőkeséged telefonszáma - lengetem meg a mobilomat előtte.
- Ne! Komoly?! - kapja magához az elektronikus tárgyat.
- Igen, BigBoy. hívd fel, biztos örömmel hallja a béna hangod.
- Olyan vagy! Most komolyan hívjam?
- Ja, de hangosítsd ki, hallani akarom! - huppanok le mellé, de felszisszenek.. a varratokat még nem vették ki, még ezen a héten kell mennem kiszedetésre.
- Jesszus, kicsörög! Kicsörög!
- Ne pánikolj már.. ó, szia Kibum!
- Szia, miért hívtál?
- A héten ki kéne a varratokat.
- Igen, igen... mondjuk csütörtökön?
- Persze, mikorra menjek?
- Hum... reggel hatra..
- Lehetne délután?
- Uhm, akkor este hatra.
- Tökéletes, és jöhet velem JongHyun is? - terelem a témát barátomra a beszélgetést. aki nagy szemekkel figyel.
- Miért ne jöhetne?
- Hát nem tudom.. úgy tűnt, hogy zavart, mikor meglátogatott engem - hazudom.
- Dehogy zavart, szerintem tök aranyos volt - kuncogja a mobilba.
- Ó, bejön neked? - Témánál vagyunk. Szinte látom Jongnak a farkát, amit hevesen csóvál, mint egy boldog kutya.
- Hát... jó képű, igen - motyogja - Jesszus, most zavarban vagyok, muszáj róla beszélnünk?
- Igen! Várj, idehívom neked - teszek úgy, mint ha az említett nem ülne mellettem.
- Várj..
- JongHyun! - kiáltásomra feláll és messzebbre megy, hogy onnan kérdezze meg, hogy mi van. Nem tudom visszafogni a vigyoromat. - Van itt valaki, akivel beszélned kell - nyújtom a kütyüt amit remegő kezekkel elvesz.
- Igen?.. Á! Kibum.. - mosolyodik el, én pedig felállva hagyom, hadd beszélgessen.

Két óra telik el, mire Jjong hatalmas vigyorral az arcán adja vissza a telefonomat.
- Annyira hálás vagyok! Bocsi, hogy ilyen sokáig beszélgettünk.,
- Semmi, korlátlan hívás... és most lecsüccsensz mellém, elmesélve nekem mindent.
- Elhívtam egy randira - vág bele - Igent mondott.. áldom az eget, amiért meleg!
- Hát, amint belépett a kórterembe lerítt róla, hogy buzi. Na, és hova fogod vinni?
- Fogalmam sincs.. majd még meglátom - von vállat. - Meg csak jövőhéten megyünk, csütörtökön találkozunk, majd ott beszélünk.
- Örülök nektek - mosolygom, amire lelkesen átölel.
- Imádlak Baekie!
- Én is imádom magam! - Hangosan felnevetünk.

~°~°~°~°~°~

- Jó, én ezt nem nézem végig! - kétségbeesetten bújt Kibum mögé, aki éppen a varrataimat fogja eltávolítani.
- Ki kért meg rá, hogy végig nézd? - vonom fel a szemöldököm.
- Ja... ki kért meg rá? - pillant hátra a szöszi. - És ne nyavalyogj, láttál te már segglyukat. - nevet fel.
- Honnan tudod?
- Jesszus, harminchat évesen csak nem vagy már szűz! És ha megkérdezed, honnan tudom, akkor megütlek, koncentrálnom kell, a varratok kiszedése kellemetlen lesz Baeknak, így menj és lapulj meg egy sarokban, oké?
- Ti ketten ellenem vagytok - motyogja, majd tényleg megy, és meglapul, amin csak hangosan felnevetünk, majd Kibum nekikezdett.

Pár órával később még mindig itt tollászkodunk, mert kedves új ápolom és nedves barátom teljesen egymásba vannak habarodva, nem tudják befogni, egymás szavába vágva nevetgélnek.. Őket hallgatva és nézve elszomorodom. Holnap elmegyek Chanhoz, nem érdekel mi fog történni.
- Jong! Menjünk! - rángatom meg a karját. - Majd a randitokon nem fogok bezavarni, de mos éhezem és leakarok feküdni aludni.
- Jó, jó, megyünk már - paskolja meg a fejem. - Akkor jövőhéten - mosolyog a szöszire, én pedig elköszönni sem tudok, mert átkarol és kivonszol.

Másnap már nagyban készülődöm, hajamat homlokomba söpröm, szemeimet feketével kihúzom, bár fogalmam sincs miért, mert tuti sírni fogok, mint egy hisztis picsa. Magamhoz veszem a szokásos dolgokat, még egyszer végignézek magamon, bólintok és elindulok. Az utamon végig ropogtatom az ujjaimat, ideges vagyok. Félnem kéne, elhagynom, de nem megy. Ilyen vagyok, nem tehetek róla.
Amint elérek a házhoz, látom a kocsit, tehát itthon van. Nagyon nyelek, az ajtóhoz sétálok, majd megnyomom a csengőt. Beharapom az ajkam, szinte véresre rágom, kezeim és lábaim remegnek.
Az ajtó kinyílik, ChanYeol meglepődött tekintetével találkozom, ami rögtön gonosszá válik, és rám vágja a bejáratot.
- Channie! Kérlek nyisd ki! - ütök az ajtóra kétségbeesetten. - Hadd magyarázzam meg! Kérlek.. - lecsúszom a földre, térdeimre hajtom a fejem és csak mondogatom a "kérlek" szót, de ő nem reagál.
Annyira nem figyelek, hogy sikeresen bealszom.

- Egész este itt akarsz maradni az ajtóm előtt? - ChanYeol kérdésére pattanok föl, geez, tényleg este van! Milyen felelőtlen vagyok..
- ChanYeol..
- Menj el, BaekHyun, jobb lesz neked nélkülem.
- Nem, nem lesz! Én téged szeretlek, figyelj - sóhajtok. - Azért fogadtam el azt a munkát, mert a tanítással nem kerestem eleget, ezt te is tudod, a szüleimtől nem akartam kérni, és hogy nézett volna az ki, ha mindent te fizetsz, miközben keményen dolgozol, én pedig elkényelmesedem és alig teszek a számlákba. Szólnom kellet volna, tudom, de soha, ismétlem, SOHA nem csaltalak meg, mert szeretlek.. és remélem.. megtudsz nekem bocsátani.. egy nap.. - fordulok meg és már indulnék is, de Chan megragadja a kezem.
- Azon a napon nem volt jó kedvem, nem kellet volna úgy bánnom veled.. egyszerűen tudom, hogy te találnál nálam jobbat. Fiatal vagy és szép..
 - Ezt most hagyd abba, légyszíves. Mondtam, szeretlek!
- Meg sem érdemellek.. - ölel magához, én pedig a karjaiba simulok.
- Én sem téged... visszafogadsz?
- Ezt nekem kéne kérdeznem... te engem visszafogadsz?
- Igen! - nevetek fel könnyezve, lábujjhegyre állva megcsókolom, amit viszonoz. Itt a karjaiban jól érzem magam.
- Gyere be, ma már nem mész sehova - húz be a házba.
- Nem is akartam - kacagom halkan - Most boldog vagyok.
- Ahogy én, éhes vagy? Csináltam vacsorát.
- Éhezem..

Leülünk az asztalhoz, megterít, szedünk magunknak az ételből és csendesen eszünk, de arcunkon ott van a levakarhatatlan mosoly.
Vacsora után együtt fürdünk le, és pucéran fekszünk be az ágyba.
- Köszönöm - suttogja a fülembe.
- Nem, én köszönöm - bújok a mellkasába, hogy ott aludjak el.

Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megbocsát, bár sosem volt hosszútávon haragtartó, de ez azért még is más volt, csak azt nem értem miért mondogatja azt, hogy találnék nála jobbat. Igen, lehetséges, hogy találnék, de az nem lenne ugyan olyan.. Vele akarok maradni, ameddig csak lehetséges.

~°~°~°~°~°~

Eltelt két hét, én visszaköltöztem ChanYeolhoz, JongHyun mérges volt rám, amit teljesen megértek, JongInnal pedig muszáj ma beszélnem, továbbra is szeretném tanítani a srácokat, ha már elkezdtem, akkor be is fejezem.
Már itt vagyok In-ah háza előtt, de őszinte leszek, nincs kedvem vele traccspartizni.
Becsöngetek, az ajtó kinyílik, és.. JongIn arca nagyon megterheltnek látszik.
- Beszélnünk kell - engedem be magam.
- A táncról?
- Igen, arról. Figyelj, szeretném tovább tanítani a diákjaitokat, haragszom rád, de a magánéletünket nem keverjük a munkával, tehát ne keress mást a helyemre, holnap ott leszek.
- Rendben - bólint.
- Rendben? Ennyi? Nem akarsz valamit mondani? Mondjuk, azt, hogy "Hé, Baek, ne haragudj amiért kést mártottam a hátadba". Ha bajod van velem ne az legyen az első, hogy árulkodsz, mint valami ötéves gyerek!
- Csak segíteni akartam!
- Segíteni? Hát, köszönöm, és a varratokat a seggemben valami ajándéknak szántad?
- Varratokat? - kerekednek ki a szemei.
- Igen, okoska, bár már kivették a varratokat... mindegy, csak hagyj minket békén..
- De ChanYeol bántalmazz téged, nem igaz?
- Fogalmad sincs arról, hogy milyen ember ő! Semmi közöd hozzánk, úgyhogy sürgősen szállj le rólunk - bökök a mellkasára.
- Sajnálom, oké?! Aggódtam érted, sápadt voltál, megtörtnek látszottál, csak szerettem volna, ha a párod nem bánik veled úgy, mert te többet érdemelsz, de tényleg nem kellet volna beavatkozzak. Bocsáss meg.
- Humpf - forgatom meg a szemem. - Az a szerencséd, hogy Channie megbocsátott nekem és én is neki... így neked is megbocsátok - mosolyodom el a végére.
- Köszönöm - sóhajtja.
- Meg sem érdemled.. A próbára pedig magammal hozom Chant, szeretné látni.
- Oké, miért is ne?
- Ne próbálj vele beszélni, vagy megütlek, és nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam! - fenyegetem meg, amire csak bólint.  - Egyébként, mióta ide bejöttem, érdekel, de miért nézel ki ilyen szarul? Mármint..
- Történt pár dolog.
- Gondolom nem rám tartozik, ha már téged lecsesztelek, amiért vájkáltál az életemben.
- JongHyun nem mondott semmit? Pedig elég pletykás.
- És te elmondod? - kíváncsiskodom, kicsit pofátlan, de most megtehetem. JongIn felsóhajt.
- A feleségem megcsalt valami csávóval, ott, ahol megkértem a kezét és megházasodtunk, és ha ez nem lenne elég terhes is lett a pasatól.
- Ó, ez.. elég rossz - fintorodom el.
- Ja, most folyik a válás, és őszintén minden erőmet leszívja.. - Látom beszélne tovább, de a csengő megszólal. Mind a ketten odasétálunk, nekem amúgy is mennem kell - Krystal? Mit keresel itt?
- Elvesztettem..
- Elvesztetted?
- A babát - könnyek folynak végig az arcán.. Hum, JongIn felesége. Szép nő, bár most elég szánalmasan fest.
- Fantasztikus, Jung. És ezt miért nekem meséled, miért nem a pasidnak?
- Ne csináld ezt, kérlek! Adj nekem esélyt, szeretlek, Kai!
- Azt mondtam ne hívj Kainak, és..
- És már van valakije - szólok közbe, átölelve JongIn derekát, eljátszva a dolgot.
- Te meg ki vagy? - szipogja, szemöldökét ráncolva.
- Nem látszik? Együtt vagyunk, és nagyon örülnék, ha nem zaklatnád a párom. - Komolyan színésznek kéne mennem.
- Kai nem buzi, te pedig csak egy taknyos kölyök vagy.
- "Kai" biszex, te pedig csak egy ribanc - mosolygom negédesen, rácsapva az ajtót. - Szívesen - engedem el.
- Kösz, komolyan, ez a nő nem akar békén hagyni, nem érdemli meg az estélyt.. remélem ezután most már le száll rólam.
- Sok sikert hozzá... csak egy kérdés.. Kai? - kuncogom.
- Meh~ ez a név már fáj, Jung adta.
- Aranyos - nevetek fel hangosan.
- Haha, most már mehetsz..
- Nem is untatlak tovább, holnap találkozunk!

~°~°~°~°~°~

Hatalmas mosollyal kelek fel, ChanYeol karjaiban. Beszippantom az ismerős férfias még is édes illatát, ami szinte a drogommá váélt. Nyakára simítom a kezem, és az arcára nyomok egy puszit. Észreveszem a kis mosolyt az ajkain, majd lassan kinyitja a szemet.. annyira szeretem őt.
- Még sok időnk van ám a próbáig, addig lenne kedved csinálni valamit?
- Megreggelizünk, megnézzük a kedvenc műsorod... tudod, elmehetnénk moziba, olyan régen voltam már bárhol, állandóan csak dolgozom.
- Oda megyünk, ahova csak szeretnéd, annyi a lényeg, hogy együtt legyünk - ülök fel. - Mit kérsz reggelire?
- Rántottát!
- Most olyan vagy, mint egy nagy gyerek - kuncogom. - Megyek és csinálom is - paskolom meg a combját és felállok, hogy a konyhába sétáljak.

Az idő sajnálatunkra gyorsan telt... túl gyorsan.. A mozi után még vásárolgattunk pár dolgot, de mivel hamarosan próba van, menni kell. Ha jól tudom JongHyun hozza magával Kibumot. Aprópó Jong. Minden egyes nap felhív, hogy elmondja mennyi jól halad Bumnál, csak nem meri megcsókolni. Nem lehet ennyire gyáva, na de ma! Majd én adok neki egy kis löketet.
- Channie! Mennünk kell! - kiáltom el magam.
- Jövök, jövök. Alig várom, hogy lássam a felnőttes oldalad.
- YAH! Ez még is mit jelentsen?!
- Azt, hogy szeretlek - nyom egy puszit az ajkaimra - Induljunk - tárja ki az ajtót és már megyünk is.

Az iskolához érve, mint mindig a szülők viszik haza a pici gyermekeiket és nem egy anya néz végig ChanYeolon, amint meg sem lepődöm.
Belépünk az épületbe, Channak elmondom hova menjen, majd kisétálok az udvarra, ahol a három osztály és tanárjaik várnak. JongHyunhoz sétálok, és megbököm a vállát.
- Hol van az édes Kibummied, hm? - vigyorgok.
- Ott - mutat fölfele. - Az ablaknál, látod?
- Ó, nagyod aranyos, hogy eljött.
- Na és Chan?
- Ő ott - mutatok lejjebb. - Az a várótermetek, igaz? Azért küldtem oda, na meg onnan mindent jól fog látni.
- Ja - bólint. - Biztos minden rendben van köztetek? - utal JongInra.
- Gondolom - vonok vállat, és a gyerekekhez fordulok. - Öröm titeket újra látni, elnézésetek kérem a kihagyásokért, ami miatt be kell gyorsítanom az ütemet, úgyhogy megkérnélek titeket, amely lépés nem megy olyan jól, valamelyikőtöknek, az kérjen segítséget a másiktól, vagy gyakoroljon picit többet. Most pedig hadd lássam mennyire emlékeztek. Kezdjük! - tapsolok kettőt. Elkezdik a táncot, én pedig büszkén figyelem, ahogyan szinte hiba nélkül megcsinálják, amit eddig tanítottam.
Két órán át mutatom nekik az új lépéseket, most senki sem nyavalyog azért, mert bekeményítettem, és a fiúk végre hátuk mögé rakják a kezüket.
- Remekül csináltátok, mára ennyi volt - engedem végül el őket, aminek nagyon örülnek.
Visszasétálok a váróterembe ahol ChanYeol hatalmas mosollyal vár, szemem sarkából látom, ahogy Kibum lesétál a lépcsőn.. ah, de irigylem őt. Kecses, magas és nagyon gyönyörű, a járása pedig kihívó és mindenki felfigyel rá, bárhol is jár.
- Jó voltam?
- Fantasztikus! - ölel magához.
- Gyere, menjünk oda JongHyunékhoz - fogom meg a kezét és odahúzom, de megtorpan.
- Kibum? - kerekednek ki a szemei.

- ChanYeol?

Folyt.Köv