Love Hurts (BaekYeol OS)

(~One~) Love Hurts (~Shot~)

(BaekYeol)

(Ajánlott zene: Paintings On The Wall Azért ezt a zenét választottam, mert eközben írtam. Engem megnyugtatott, de valahol fel is kavart.)

Felkelek. Reggel van még bőven. Felülök, és magam mellé nézek. Alszik.. Itt van mellettem, nem ment még el. Jól esik, viszont tudom hogy csak azért van még itt, mert később megy dolgozni.

Megint.

Kikelek az ágyból, hogy készítsek neki reggelit. Most csak egy rántottára futya, de az is elég. Pár perc múlva kész is leszek. Kiteszem két tányérba, körítve különféle gyümölcsökkel, mert tudom hogy szereti. Kicsit furcsa, de ha megeszi, akkor nekem már mindegy.

Igen, már mindegy.

Hajszál pontosan jött ki a férjem a konyhába. Igen, jól hallotad/láttad.. A férjem. Már vagy hat éve együtt élünk. Egy a baj.. Hogy a kapcsolatunk megromlott. Nagyon csúnyán. Ma már csak köszönünk egymásnak, se puszi, se csók. Főleg nem mondjuk egymásnak hogy Szeretlek.. Pedig régen állandóan csak ezt hajtogattuk, miközben szeretkeztünk, vagy csak romantikáztunk, esetenként meg csak kimondtuk. Ez a szó, ma tiltott köztünk. Értelme se lenne kimondani. Minek, ha ő már nem szeret? Azt sem tudom felfogni, miért élünk még együtt. Ő minden este későn ér haza. Gondolom valakivel kiéli a szexet, ha már velem nem akar. Rám unt, tudom. Nem kellek neki, mert elhasználódtam.

Ez az én sorsom.

- Jó reggelt - ült le az asztalhoz.
- Neked is - mosolygok rá, de nem visszonozza, csak bámul. Már vagy 2 éve ez megy.. Bámul. Miért? Mit tettem ellene, hogy ne érdemeljem meg a szeretetét? Soha nem csaltam meg, mindig mellette álltam. 

Most már mindegy.

Megeszi a reggeliét, és már megy is hogy rendesen felöltözzön, hogy utána induljon a munkába. Sóhajtok egyett, és gondolkodom hogy én mivel üssem el az időm, mert nekem csak délután kezdődik a műszakom. Semmi ötletem nincs, így végül a sétálásnál maradok. Az legalább megnyutat.

Az egyetlen.

Egy parkhoz megyek, ahol.. Megismerkedtünk.

 Én sétáltattam a kutyámat, és mikor elengedtem picit a pórázát, hozzá szaladt...

Park ChanYeol.

Azzal az ezer wattos mosolyával hozta vissza nekem, amit annnyira imádtam benne. Amibe első látásra beleszerettem.
Megköszöntöm neki, ő pedig eltünt.
Azt hittem soha nem láthatom újra, így reménykedve mentem minden nap ki a parkba kutyát sétáltatni. Eltelt két hét, és híre se volt. Kétségbe estem, mert komolyan meg akartam ismerni. Viszont az utolsó nap, mikor már feladtam volna, a kutyusom ugatni kezdett. Nem értettem, de megnéztem miért lett hirtelen ilyen jó kedvű. Felpillantottam és ő állt előttem. Azt hittem, mentem elolvadok, mert megint rám mosolygott.. Innentől már minden nap találkoztunk, és mindig elmentünk valahova. Volt mikor kutyust se kellet vinni, mert elhívott ebédelni, mozizni. Így telt el egy év. Amit én fájó, s mégis boldog szívvel vészeltem át. Bár sose került elő a nemi vonzódás, vagy hogy van e barátnőnk.

Karácsony volt, mikor elmondta hogy szerelmes belém, és hogy ne haragudjak rá. A szívem ezerrel dobogott, azt hittem, ki fog szakadni. Félve de én is elmondtam hogy szeretem.
Akkor történt meg az első aktusunk, ami annyira tökéletes volt, hogy el se akartuk engedni egymást.

Végül mindig elengedjük egymást.

Eltelt még három év, és megkérte a kezem. Természetesen esküvőt nem igen akartunk, bár sok ismerősünk volt, akik szurkoltak nekünk. Végül még is csak tartottunk, de azt Amerikában, mert kiutaztunk. Minden annyira tökéletes volt. Előtte is mind a ketten tudtuk hogy szeretjük egymást, de amint az oltárnál kimonduk.. Annyira boldog voltam abban a pillanatban, hogy sírva fakadtam. Persze az a kis társaság akik ott voltak, ezerrel tapsoltak hogy csókot akarnak, és ne bőgjek, mert ez nem a könnyek napja. Leküzdöttem mindent, és az a nap lett életem legfontosabb és legjobb napja.

Boldog voltam.

Erre mind vissza gondolva, mosolyognom kéne, de nem teszem, mert tudom hogy négy év után megromlott a kapcsolatunk.
Ebbe az is benne van hogy eltérően dolgoztunk, ő reggeltől délig, én délutántól estig, így alig találkoztunk. Mikor pedig szombaton szabadság napon voltunk, nem csináltunk semmit. Ezt bevallom, de az én hibám volt. Mikor leakart velem feküdni, visszautasítottam. Valami olyan dumával, hogy fáradt vagyok, hagyjon békén pihenni.. Azt mondta megérti. Viszont ez után már kezdett furcsán kimaradni. Megkérdeztem mit csinál szombatonként hogy hajnalkor jön haza. Vállat rántva mondta, hogy ő ugyan semmit. Nem hittem neki, de nem is akartam kémkedni. Úgyhogy hagytam az egészet..

Tudom hogy megcsal.

És ez így megy már két éve. Én mentálisan összetörtem, de nem mutattam meg neki. Nem szóltam rá hogy elhanyagol, mert én sem tettem semmit. Vagy is, inkább nem mertem. Nem akartam ezzel fárasztani.

Nem vagyok erős.

Most erre gondolva vissza, könnyek gyűlnek a szemembe, a szívem pedig még kisebb darabokra törik, szinte már nincs is. Körül nézek a parkban. Most tavasz van. A fák, a bokrok kivirágoztak.. Újra születtek, hogy boldogságot vigyenek az életbe. De én ettől nem vagyok boldog.
Én egy kis szirom vagyok, aki elhagyta a virágot. És hagyom hogy elfújjon messzire a szél. Úszok vele, de megállni nem lehet. Pedig nagyon szeretnék már megállni. De még nem lehet.

Nem most.

Eltünődök. Nem figyelek a környezetemre, mert elhomályosul a látásom, és csak.. Nézek a nagy semmibe.
Arra eszmélek hogy sötét van..
Elmormogok magamban egy káromkodást, remek. Ma se megyek már dolgozni.

Szerencsétlen vagyok.

Előveszem a mobilomat hogy megnézzem mennyi az idő.
Fantasztikus, nyolc múlt. Sóhajtva állok fel, hogy hazasiessek.
Belépek a házba, és rögtön hallom a TV hangját a nappaliban. Nem mondom hogy megjöttem, úgysem jönne ide és ölelne meg.

Nem érdekli mi van velem.

Egyszer csak nyögések ütik meg a fülem.

 Nem, az nem lehet.. Kibaszottúl kizárt.

Halkan lépdelek a nappali fele. De amit meglátok.. Ledermedek. Visszakuszóm a falhoz, és a zakatló szívemre helyezem a kezem.

Tudtam.

Halkan kezdek el zokogni, miközben hallom a nyögéseket, amik Kyungsoo és Chanyeol szájából törnek ki. Végül felállok, és kiindulok a házból.. Ma Chennél alszom.. az tuti.

Nagyon fáj.

~Másnap~

Szembesülök a ténnyel, hogy a férjem megcsalt. Akit én szerettem.. Szívem már nincs, és ha van, azt még mikroszkóppal se lehetne megnézni. Mikor haza megyek, ő már öltözik, hogy munkába menjem. Nem akarom hogy ugyan az lejátszódjon. Nem akarom hogy bámuljon.

Nem akarom hogy megcsaljon.

Azt akarom hogy szeressen, hogy öleljen. Nagy kérés lenne?

A reggelit ismét én készítem el. Az asztalhoz ismét leül, ismét érzelem mentes arcal..

Nem bírom.

- El kéne válnunk - hozom fel a témát.
- Hm? Miért?- pillant rám.
- Talán azért, mert ez így nem mehet tovább.
- Hogy? - oh persze Park ChanYeol, játszd a hülye ártatlant.
- Remélem nagyon jól szórakoztatok Kyungsooval tegnap. Eléggé érzékien nyög. - mondom félvállról, de belülről égetnek a szavak.
Erre már nem válaszolt, csak evett tovább. Felállt és ismét rámtekintett.

- Akkor váljunk - mondta, érzelem mentesen, és azzal elment.

Fáj.. Egy ember lépett ki az életemből.. Azt hittem ő életem szerelme. Hatalmasat tévedtem.

Nem tudom mit érezhetett, vagy érez most.

Én csak annyit tudok... Hogy A Szerelem Fáj.